EPILÓGUS

Sziasztok! (:

Ismét itt vagyok, de csak azért, hogy elhozzam nektek a blog legutolsó részét. Sokan gondolkoztam rajta, hogy leírjam-e, amit gondolok, és így két hónappal a hirtelen jött befejezés után illő volna szépen lezárni a történetet. (:

Szóval.. Jó olvasást az epilógushoz!

P.S.: Nem tudtam sírás nélkül leírni.

xx Dorothy C.

Harry S. szemszöge

Azt mondják, el kell engednünk a múltat, hogy
lehessen jövőnk. És ha én nem akarom elengedni?
A múltam nélkül egy önző ember lennék ismét,
amit nem tudnék megbocsátani magamnak. - Harry S.

Újra a fiúkkal voltam. Turnéztunk, énekeltünk, örömet szereztünk a rajongóinknak. Boldog voltam. Bolondoztunk, nevettünk, és Camryn is hamar beilleszkedett közénk. Anyuék is megszerették, a fiúk is, és a gyerekek is. Darcy már húsz éves, két éve barátja van. Matt huszonhat éves, van egy fia, aki a William nevet kapta. Az oka pedig az, hogy Matt keresztapja hivatalosan is Louis lett, a legjobb barátom, akivel a mai napig tartom a kapcsolatot, ahogy a többiekkel is. Bár már nem találkozunk olyan gyakran, de hetente egy-egy látogatás belefér. Sok embert foglalkoztatott az utóbbi pár évben, hogy mi lett a bandával. Nos, soha nem oszlottunk fel. Ahogy Zayn megígérte az X-Faktorban, együtt maradtunk. Még mindig együtt vagyunk. Létezik a One Direction nevű banda, a zenekarral együtt. De már nem zenélünk. Nem járunk koncertezni, nem turnézunk, néhány éve minden figyelmünket a családunknak szenteljük. Elmúltunk negyven évesek, már régen kiléptünk a fiatalkorból, és egyre jobban és gyorsabban araszolunk az öregkor felé, ahol már nincs ugrálás, kiabálás a színpadon, nincsenek rajongók. Még a mai napig megmosolyogtat, amikor látom a velem egykorú nőkön a tizenéves énem képét. Még mindig rajonganak értünk, egyszerűen hihetetlenek. Mosolyognak, ha meglátnak, de már nem tolakodnak oda képért. Számomra is meglepő volt, amikor láttam egy harmincéves nőt, a kislánya kezét fogva. Felém nézegetett és beszélt a lányához. Mosolygott a nő, szemeiben könnyek voltak. Amikor meglátta, hogy elindulok felé, szóhoz sem jutott. Amikor pedig megálltam előtte és megöleltem, szó szerint elfelejtett levegőt venni. Csináltam vele képet, meséltem a lányának arról, hogy mi hogyan láttuk a rajongóinkat. Mindhárman mosolyogva távoztunk a helyszínről, a nővel pedig azóta már rengetegszer futottunk össze az utcán.

 Tisztában voltunk vele már annak idején is, hogy a rajongók azt hiszik, nekünk ők csak egy tömeg és nem szúrunk ki arcokat. Tévedtek. Rengeteg lánnyal -és több ezer fiúval - találkoztunk az évek során, de ha elém tennék bizonyos lányok képeit tudnám, hogy velük hol találkoztam. Minden koncerten ott voltak, tisztes távolból követtek minket, vigyáztak ránk - szóval nem kürtölték világgá, hogy látnak minket -, és tengernyi szeretettel ajándékoztak meg minket, amit soha nem fogunk tudni megköszönni nekik elégszer.

 Gondolataimból kopogás zaja rántott vissza a valóságba. Amint kitártam az ajtót Eleanor kisírt szemeivel találtam szembe magam.
 - Hé, mi a baj? - hangom az évek múlásával is rekedtes, karcos maradt. Beinvitáltam, és a kanapémra ültettem. Camryn dolgozni volt, pedig semmi oka nem lett volna rá. Volt pénzünk, de ő nem akart rám hagyatkozni. Dolgozni járt.
 - Kaptam egy levelet Ana-tól. Vagyis egy húsz éve írt levelet. - könnyei ismét elárasztották az arcát, én pedig azonnal szaladtam zsebkendőért, amit Eleanor felé nyújtottam. - Te is kaptál egyet. - szipogta, majd táskájában kezdett matatni, végül előhúzott egy kissé megsárgult borítékot, rajta a nevem, Ana kacskaringós betűivel ráírva.
 - Neked mit írt? - kérdeztem a barna hajú nőt, aki már lassan huszonnyolc éve boldogítja legjobb barátomat.
 - Olvasd el. - intett a kezemben pihenő borítékra. - Utána elmondom.

 Lassan, félve nyitottam ki a borítékot, fémes tárgy csúszott az ölembe. Fekete farmeremen ott csillogott a papírrepülő medálos ezüstlánc, amit még nagyon régen ajándékoztam Ana-nak. Hosszú ujjaim köré csavartam, majd egy könnycseppet elmorzsolva az arcomon nyitottam ki a papírt. Remegő ajkakkal és elszoruló torokkal kezdtem el olvasni.

 Drága, egyetlen szerelmem, Harry!

Régóta nem vagyok már az élők között, de tudnod kell, hogy minden este veled vagyok. Minden éjjel nézlek, ahogy alszol, ahogy a gyerekekre vigyázol. Matt-nek és a kislányunknak tudnia kell, hogy számíthatnak rád, és hogy én már nem lehetek velük. Nem tudom, hány évesek lesznek, amikor Eleanor megtalálja ezeket a leveleket, de nekik is írtam. Majd Eleanor oda fogja adni, csak olvasd ezt végig, kérlek! Add nekik oda! Joguk van tudni, hogy mindennél jobban szerettelek titeket. 

Az első és legfontosabb dolog, Harry. Tudtam, hogy meg fogok halni, ha megszülöm a kislányunkat. Tisztában voltam vele, hogy a szívem sokkal gyengébb, de én így akartam. Nem akartam megölni egy olyan kis csodát, akinek van esélye a szép életre. Mert melletted és a barátaink mellett szép élete lesz, tudom. Vigyázni fogsz rá, óvni, félteni, de nem szaladsz rögtön, ha elesik és megüti magát. Bizonyára már nagylány az ilyesfajta elesésekhez. Matt-nek pedig szüksége van az apjára, a halálom után neki lesz a legjobban szüksége rád. Én megígértem neki, hogy sose hagyom el, és nem tudtam teljesíteni. Kérlek, sose hagyd el! Legalább benned ne csalódjon.

 Nem tudom, végül milyen név mellett döntöttél, de nekem nagyon tetszik a Darcy. Tudom, hogy elleneztem, de most ezt akarom. Ebben a pillanatban, itt, a kórházi ágyon fekve ezt akarom. És téged.

 Eleanor elvitte neked ezt a levelet, mert megkértem rá a neki szánt levelemben. A gyerekeknek is írtam, hiszen tudniuk kell mindenről. Hogy mennyire szerettem az apjukat, hogy mennyire nem akartam meghalni. De nem akartam gyilkos lenni, nem akartam megölni Darcy-t. 

 Harry. Hidd el, egyik út sem könnyű. Hihetetlen nehéz volt meghozni a döntésem. Vagy megölöm a lányunkat, aki az egyetlen lányom lehetett, és száz év múlva nem marad belőlünk semmi, vagy pedig én halok meg, és hátrahagyom neked a szerelmünk gyümölcsét. Darcy csupa szerelemgyerek, akinek a szülei a világon mindennél jobban szerették egymást. Még most is szeretlek, Harry.

 Ha nem lett volna gyenge a szívem, annyi gyereket szültem volna neked, ahányat csak szerettél volna. Lett volna egy egész focicsapatunk Louis örömére. Biztos vagyok benne, hogy nagyon fogtok hiányozni. De ne sírj, ha ezt most olvasod, mert én veled vagyok akkor is.

 Nem szabad sírni, Harry. Tudom, hogy nehéz, nekem is az volt. Az élet sohasem könnyű, és ezt te tudhatod a legjobban.

 Tudom, hogy amikor még írom, élek, de már most hiányzol. Hiányzik finom érintésed, a meleg leheleted az arcomon, az édes, puha csókjaid, átható tekinteted, amelyben minden pillanatban elvesztem. Amikor meglátlak reggel, kócos hajjal, álmos tekintettel, boldog vagyok. Amikor kimerülten zuhansz mellém az ágyba, és fáradt csókot nyomsz ajkaimra, boldog vagyok. Amikor látom, hogy Matt-el játszol, fát vágsz és füvet nyírsz, boldog vagyok. És minden ilyen pillanatban újra megtörténik... szerelmes leszek beléd.

 Remélem túllépsz majd a halálomon, és találsz magad mellé valakit, aki boldoggá tesz. Aki elfogad téged, legalább feleannyira, mint én. Mert ha legalább egy kicsit is elfogad téged, én leszek a világ legboldogabb embere. Ha pedig szeret és még boldoggá is tesz, egyenesen beleőrülök majd a boldogságba.

 Ha majd egyszer, sok év múlva érted is eljön egy angyal, aki elhoz a Mennyországba, az én leszek. Ha pedig nem engem küldenek, tárt karokkal foglak várni. Várok rád, ameddig csak kell, Harry. Éld az életed, csinálj őrültségeket addig, amíg élsz. Mert fiatal vagy, csodálatos, és az én szerelmem vagy. Nem tudom, most milyen gondolatok kavarognak benned, de arra kérlek, ne omolj össze! Már nem teheted meg! 

 A nagymamám mondta nekem mindig: Találni fogsz egy fiút, Ana, aki bármit megtenne érted. Ne engedd el! Szeresd, becsüld és figyelj rá, mert néha némán kér majd tőled dolgokat. Valamikor teát, kávét, esetleg egy csókot, de néha csak annyit, hogy bújj oda hozzá és éreztesd vele, hogy szereted. Soha ne mondj neki nemet, add át magad a szerelemnek, és bárhogy is történjen, bármi is legyen a végén, írj neki egy levelet, amiben leírod az érzéseid. Kicsim, ha én elmegyek egyszer, itt hagyok magamból egy darabot. Tudod, Ana, én akkor is veled leszek, ha már nem leszek.

 Szeretlek, Harry. Az életemet áldoztam a gyerekünkért, aki mára felcseperedett. Menj oda hozzá, add neki oda a levelét, és hagyd, hogy elolvassa. Aztán amikor odamegy hozzád, öleld meg és mondd el neki, hogy mennyire szerettem. Hogy mennyire azt akartam, hogy ő élhessen. 

 A másik levelet pedig Matt-nek add! Nem tudom, elmondtad-e neki, hogy nem mi voltunk az igazi szülei, vagy esetleg.. Ha elolvasta, ő is hozzád fog először menni, mert Te vagy az apja. Öleld meg őt is, és mondd el neki, hogy nagyon szerettem. Hogy bármit megtettem volna érte, ha lett volna rá alkalmam.

 Az utolsó sorokat neked írom. Soha ne veszítsd el a reményt, Harry. Találkozz a fiúkkal a lehető legtöbbször, nevessetek sokat, szeress szívből, merj kockázatot vállalni. Ha lesznek unokáink, meséld el nekik a történetünket. Hogy mennyire utáltuk egymást, mennyiszer összevesztünk, és hogy mennyire csodás vagy.

 Utáltalak, nagyon. Legalábbis ezt mondtam neked, emlékszel? Ne erre emlékezz, hanem arra, amikor először megcsókoltál. Arra, amikor először együtt voltunk. Arra, amikor Matt legelőször szólított minket anyának és apának. Amikor megkérted a kezem. És amikor sírva mondtam igent. Amikor kiderült, hogy terhes vagyok. Az első ultrahangos vizsgálatra. A közös pillanatokra, amiket soha nem lehet elfelejteni. Emlékezz a gyerekeink cseperedésére, arra, hogy mennyiszer mondták neked, hogy 'Szeretlek, Apa'. A gyerekek sosem hazudnak, Harry. Mondd meg Anne-nek és Gemmának, hogy köszönöm a sok jót, amit tőlük kaptam. Mondd meg a srácoknak, hogy sose fogom elfelejteni, amikor az egyik koncerten felhívtatok magatokhoz, és születésnapom alkalmából Louis az arcomba nyomta a tortát. Köszönd meg Paul-nak, hogy mindig elengedett hozzám, és külön köszönd meg a szüleidnek, hogy összehoztak téged. Csodás fiút szült az édesanyád, én pedig melletted tanultam meg szeretni. Az angyalom vagy. Az őrangyalom. Köszönöm a csodás pillanatokat, és azt a rövid időt, amit együtt kaptunk.

Örökké szeretlek, Harry.

Millió csók,

Ana

Zokogva hajtottam össze a levelet, Eleanor pedig szorosan magához ölelt.
 - Tudni akarod, mit írt nekem? - kérdezte, én pedig bólogattam. - Hogy soha ne engedjem el Louis-t, bármit is tesz. Ha majd vén korában Louis meghal és valami csoda folytán a mennybe kerül, ő majd ellátja a baját. És hogy vigyázzak rátok, mert én vagyok az, aki mindig mellette állt. És hogy szüljek Louis-nak sok gyereket, mert a srác egy egész focicsapatot akar. - mindketten felkuncogtunk, mindeközben könnyeink megállíthatatlanul folytak.
 - Köszönök mindent, El. - töröltem meg szemeimet, majd erős puszit nyomtam Eleanor homlokára.

Soha nem fogom elfelejteni Ana-t. A leveleket odaadtam a gyerekeimnek, akik ezek után még jobban csodálták az anyjukat, még akkor is, ha Matt-nek nem ő volt a vér szerinti anyja. Darcy ezek után már nem csak a pénztárcájában hordott az édesanyjáról képet, hanem az éjjeliszekrényére is tett egy bekeretezett képet, amin Ana és én vagyunk.

Sok év, legalább negyven is eltelt Ana levelének érkezése óta, amikor elaludtam. Örökre. A szívem egyszerűen megállt álmomban, mosollyal az arcommal búcsúztam a földi élettől, mert tudtam, Ana vár rám odaát. Úgy volt, ahogy megígérte. Bár nem ő jött értem, mosollyal az arcán, tárt karokkal várt odafent. Fiatal volt, fitt és csodaszép. Én pedig öreg, vén. Szorosan magamhoz öleltem, megcsókoltam.
 - Szeretlek, Ana. - bőröm bizseregni kezdett, testem átalakult. Újra fiatal voltam. huszonéves fiatal, épp olyan, mint amikor Ana idejött.
 - Én is szeretlek, nagyon. - sóhajtotta, majd ismét megcsókolt.

Így merültünk el örök életünk boldogsággal teli elemében.

NEW BLOG

Sziasztok, drágák!:))

Igen, tudom, hogy hirtelen vetettem véget a történetnek és el is tűntem, de most újra itt vagyok és új bloggal jelentkezem!:))

Kattints a képre a blog eléréséhez!

Matt Simon irodájában ültem, a Days főszerkesztője pedig árgus szemekkel vizslatta legújabb cikkemet. Egy évig voltam gyakornok az újságnál, ahová nagybátyám által jutottam be. Évekkel ezelőtt írtam pár próbacikket, amiket ő hétpecsétesként őrizve adott tovább Matt-nek. Természetesen meglepődtem, amikor a főszerkesztő asszisztense felhívott, hogy mikor várnak a megbeszélésre, ahol a gyakorlatomhoz kapcsolódó információkat beszéljük meg.
 - A téli szünetben is kapsz feladatot, remélem teljesíteni fogod. - hangjából sütött a gőg, miszerint én egy gyakornok vagyok, ő pedig főszerkesztő. Bólintottam és vártam a továbbiakat. - Mullingar. Niall Horan. Remélem összetetted a képet.
 - Persze. - mindent pontosan jól értettem. A közelébe kell kerülnöm, és a lehető legtöbb információt összeszedni róla és a bandatársairól. Kabátom ujjába bújtattam karomat, vállamra akasztottam a táskámat, majd elköszönve a főnökömtől léptem ki a hideg, csípős téli délutánba. Önmagához híven New York utcáit ellepték az autók, motorok és a buszok, így egy óra múlva értem haza régi, de megbízható Bogarammal. A kicsi, piros autóval a feljáróra kanyarodtam, majd leállítottam a motort.
 - Kicsim, ébredj, nemsokára landolunk. - édesanyám hangja riasztott fel édes álmomból. Dublin fényei kialudtak, napkelte volt Európa ezen részén. Az autóban ülve csak egy gondolat járt a fejemben. Hogy kerülök én Niall Horan közelébe? Egyáltalán hol kell keresnem?
 - Min gondolkozol? - pillantott a visszapillantóba apa, amikor észrevette, mennyire szótlan vagyok.
 - Niall Horan közelébe kell kerülnöm. De hogy? - csattantam fel, mire anya lágy mosolyt küldött felém.
 - A szőkeség a szomszédban lakik. - megkönnyebbülten felsóhajtottam, de amikor pár perc múlva bekanyarodtunk az ismerős, bár rég nem látott utcába, a gyomrom összeugrott. Niall a házuk lépcsőjén állt, telefonját a fülénél tartotta és hangosan nevetett.

THIRTIETH CHAPTER

ONE YEAR LATER

Csak ő maradt nekem belőle. - Harry Styles

 Egy évvel később még mindig azon a széken ülök, ugyanabban az ágyban alszom, ugyanabban a házban élek, de már nem vagyok ugyanaz az ember. Három hónapja minden éjjel sírok, sírva alszom el, mert hiányzik. Hiányzik az illata, a teste melege éjszakánként, hiányzik az érintése, a nevetése, a mosolya, a hangja. Hiányzik, hogy kiabáljon velem, mert nem pakoltam el a szennyesem, vagy éppen nem pakoltam be a mosogatógépbe. Nincs többé. Soha nem jön vissza.
 Édesanyám, Gemma, Eleanor és Louis mondhatni itt élnek három hónapja. Charlie is két-három naponta benéz, de rengeteget dolgozik, így nincs sok ideje ránk. Ana szülei csak egy-két napra jöttek ide, de a szertartás után mentek is vissza dolgozni.
 Miért hagyott itt? Miért hagyott magamra? Miért nem nevelhette fel a gyerekeit? Sohasem ölelhette magához kislányunkat, Ana-t, aki szerelmem halála után megkapta édesanyja nevét. Anastasia Darcy Styles. A szőke kislány békésen pihent karjaimban, anyu pedig teát főzött.
 - Harry. - szólított meg anyu. - Tartsd a fejét! - mosolygott rám, én pedig karjaimban szuszogó kislányomra pillantottam. Feje lelógott a karomról, így óvatosan megfogva fejecskéjét tettem vissza karomra.
Nemrégiben újra koncertezni kezdtünk, de még mindig van rá példa, hogy egy-egy szám közben elsírom magam. A fiúk végigéneklik a dalt, a rajongók pedig velem együtt sírnak. Mindeközben Darcy és Matt Eleanorral és Gemmával van otthon.
 - Szia. - mosolygott rám nővérem, karjait pedig már az ébren lévő Darcy felé nyújtotta. - Megfürdetem. Egyél valamit. - vette ki kezeim közül a kislányomat, aki gyermekded lelkesedéssel bújt Gemmához.
 - Nincs étvágyam. - morogtam az orrom alatt, remélve, nem hallotta meg. De tudni kell, hogy olyan éles a hallása, mint senki másé.
 - Enned kell, Harry. Szinte átlátok rajtad, olyan sovány vagy. - kuncogva vette ki kislányom kezei közül tincseit, amit Darcy előszeretettel ráncigált. - Nem lesz ennek jó vége, öcsi.
 - Miért nem mész inkább Mike-hoz? Őt nem kéne traktálnod. - hangom ismeretlenül csengett, és fogalmam sem volt, miért mondtam ezt. Mostanában nem a legjobb a kapcsolatuk a barátjával. Ahelyett, hogy helyrehozná a dolgot, inkább itt ül velem, én pedig meg sem hálálom neki. - Bocs.
 - Mindegy. Egyél! - sarkon fordult és elviharzott.

Öt évvel később.
 - Sosem beszéltél Ana halálának okáról és az életetekről sem. A szűk családi és baráti körön kívül senki sem tud semmit. Mesélnél erről? - Ellie, a szőkésbarna hajú, huszonkét éves újságíró hölgyemény várta a válaszom. Több, mint öt év telt el Ana halála óta, de soha nem beszéltem a világnak erről. Egyszerűen képtelen voltam rá.
 - Igazából Matt miatt ismerkedtünk meg. Meghaltak a szülei egy autóbalesetben, és mi lettünk a gyámja. Voltak vitáink, eleinte nem jöttünk ki túl jól, egymás ellentétei voltunk. De szerettem. Már az első pillanattól kezdve, hogy megszólalt. Imádtam az illatát, a mosolyát, a szemeit. Ahogy a szél belekap a hajába, ő pedig durcizik, mert összekuszálta hosszú fürtjeit. Minden pillanatomat vele akartam tölteni. Sokat voltunk távol a turnék miatt, de megoldottuk. Életem legszebb időszakát töltöttem el vele, boldog voltam. Jó anya volt, csodálatos nő, mindig előtérbe helyezte Matt-et, engem és a terhessége alatt Darcy-t is. Egészséges volt ő is és Darcy is. Kilenc hónapig a koncerteken, fellépéseken és próbákon kívül sehová sem jártam, minden szabadidőmet velük töltöttem. Akkoriban még nyaggattak a fiúk, hogy menjek velük bulizni, de én inkább a családommal akartam lenni. Jól döntöttem, mert amikor megcsörrent próbán a telefonom, hogy Ana kórházban van és nemsokára szülni fog, minden megváltozott. Rohantam, ahogy csak tudtam, lihegve értem a szülőszobába. Ana leizzadva, homlokára tapadt tincsekkel pillantott rám. Darcy megszületett, de Ana szívverése lassulni kezdett és alapvetően sok vért vesztett. Orvosok és ápolónők rohangáltak, engem kivittek a szobából. Óráknak tűnő percekig ültem a folyosón, amikor kijött Ana orvosa és közölte, hogy gyenge volt a szíve ehhez. Egyszerűen kibuktam. Ordítottam, hogy hozzák vissza, bármennyit és bármit kérnek, megteszem. Megijedtem. Egy újszülöttet hagyott nekem. Egy részt magából és ennyi. Semmim sem maradt belőle, csak Darcy. Tudtam, hogy soha többé nem láthatom már. Borzasztó az érezni és felfogni, hogy valaki nincs többé. Hogy az a valaki neked az életedet jelentette és nélküle elveszel, eltűnsz a sötétségben. Magába szippantott a félelem és a kétségbeesés, rettenetes volt úgy lefeküdni esténként és felkelni reggelente, hogy csak te fekszel az ágyban. Magamra maradtam két kisgyerekkel, akiknek anyára volt szüksége. Az első hónapokban szó szerint becuccolt hozzám anyu, Gemma, Eleanor és Louis is. Mindenben segítettek és nekik köszönhetem, hogy ma újra tudok nevetni. Darcy még néha megkérdezi, hogy ki az a nő a képeken, amik a nappaliban egyik sarkában vannak, én pedig mindig elmesélem neki, hogy az az anyukája, akit ő nem ismerhet, mert ő már egy angyal, aki fentről vigyáz ránk. - a mellettem ülő nő óvatosan letörölte könnyeimet, én pedig apró csókot hintettem arcára.
 - Mesélnél a megismerkedésetekről, Camryn? - az újságíró hangja rekedtes volt, szemei könnyesek, de mosolyogva nézett a mellettem ülő szépségre.
 - Három éve találkoztunk, amikor Eleanor elhívott magukhoz vacsorára. Harry alig nevetett, folyamatosan a telefonján csüngött és sms-eket írt, mint később kiderült, Gemma volt a címzett. Ő vigyázott akkor a két csemetére. Telefonszámot cseréltünk, de hetekig semmi hír nem volt felőle. Aztán elhívott vacsorázni. Hónapokkal később pedig már négyesben mentünk nyaralni. A gyerekek és a család is hamar elfogadott, az első perctől kezdve családtagnak éreztem magam. Bár tudom, hogy Harry sohasem fog úgy szeretni, mint Ana-t szerette, egy dologban biztos vagyok. Kitart mellettem a végsőkig, ahogy én is mellette. - mosolyogva nézett rám, világosbarna tincseit kisöpörtem arcából, majd óvatos csókot nyomtam ajkaira.
 - Mindenki tudja, hogy Ana volt az igazi szerelmem, de ez nem akadály. Szeretem Camryn-t, nagyon odaadó és szerethető nő. Imádja mindkét gyerekemet és ő volt az, aki miatt felálltam a padlóról és már nem éreztem egyedül magam. Még néha gondolok Ana-ra és meglátom Cam-ben őt, de tudom, hogy ő elment és nem jön vissza. Túl kell lépnem rajta és elfogadni, hogy már nincs többé. Itt van nekem helyette Cam, Darcy és Matt, akik mindig velem maradnak. Ők a családom.

VÉGE

Sziasztok! :)

Már régóta érlelődik bennem a gondolat, hogy befejezem. Már meg volt írva régóta a befejező rész, csak nem tudtam, írjak-e még tovább.

 A történet elején még happy end-et képzeltem el, de egy idő után minden átfogalmazódott bennem. Az előző történetem is boldog véget ért, de nincs olyan, hogy boldog vég. Felhozok egy példát. Öreg mama és papa nagy egymásra találása tizenévesen, összeházasodnak, gyerekek, minden szép és jó. Ám a levegőben mindig ott van a halál, ami mindent elronthat. Öreg mama vagy papa felmegy az angyalokhoz és az egyikőjük egyedül marad. Sosincs boldog befejezés.

 Azért írtam az utolsó két részt Harry szemszögéből, mert így sokkal hatásosabb - szerintem - az egész. Fel kell dolgoznia a szerelme halálát, folytatnia kell az életét.

 Az új blogom linkje itt(!!!), fent a prológus, de a blog csak decemberben nyitja meg kapuit.

  Remélem, hogy nem okoztam csalódást és szeretnélek megkérni titeket, hogy kommenteljetek.  Legalább annyit, hogy tetszett az egész történet, vagy nem. Ha nem kommenteltek, legalább chat-ben hagyjatok valami nyomot. :)

 Nagyon köszönöm, hogy velem voltatok egész idő alatt és nehezen, de boldog szívvel hagyom magára a történetet. :)

 Legyek jók! :)

xoxo Dorothy C.