THIRTIETH CHAPTER

ONE YEAR LATER

Csak ő maradt nekem belőle. - Harry Styles

 Egy évvel később még mindig azon a széken ülök, ugyanabban az ágyban alszom, ugyanabban a házban élek, de már nem vagyok ugyanaz az ember. Három hónapja minden éjjel sírok, sírva alszom el, mert hiányzik. Hiányzik az illata, a teste melege éjszakánként, hiányzik az érintése, a nevetése, a mosolya, a hangja. Hiányzik, hogy kiabáljon velem, mert nem pakoltam el a szennyesem, vagy éppen nem pakoltam be a mosogatógépbe. Nincs többé. Soha nem jön vissza.
 Édesanyám, Gemma, Eleanor és Louis mondhatni itt élnek három hónapja. Charlie is két-három naponta benéz, de rengeteget dolgozik, így nincs sok ideje ránk. Ana szülei csak egy-két napra jöttek ide, de a szertartás után mentek is vissza dolgozni.
 Miért hagyott itt? Miért hagyott magamra? Miért nem nevelhette fel a gyerekeit? Sohasem ölelhette magához kislányunkat, Ana-t, aki szerelmem halála után megkapta édesanyja nevét. Anastasia Darcy Styles. A szőke kislány békésen pihent karjaimban, anyu pedig teát főzött.
 - Harry. - szólított meg anyu. - Tartsd a fejét! - mosolygott rám, én pedig karjaimban szuszogó kislányomra pillantottam. Feje lelógott a karomról, így óvatosan megfogva fejecskéjét tettem vissza karomra.
Nemrégiben újra koncertezni kezdtünk, de még mindig van rá példa, hogy egy-egy szám közben elsírom magam. A fiúk végigéneklik a dalt, a rajongók pedig velem együtt sírnak. Mindeközben Darcy és Matt Eleanorral és Gemmával van otthon.
 - Szia. - mosolygott rám nővérem, karjait pedig már az ébren lévő Darcy felé nyújtotta. - Megfürdetem. Egyél valamit. - vette ki kezeim közül a kislányomat, aki gyermekded lelkesedéssel bújt Gemmához.
 - Nincs étvágyam. - morogtam az orrom alatt, remélve, nem hallotta meg. De tudni kell, hogy olyan éles a hallása, mint senki másé.
 - Enned kell, Harry. Szinte átlátok rajtad, olyan sovány vagy. - kuncogva vette ki kislányom kezei közül tincseit, amit Darcy előszeretettel ráncigált. - Nem lesz ennek jó vége, öcsi.
 - Miért nem mész inkább Mike-hoz? Őt nem kéne traktálnod. - hangom ismeretlenül csengett, és fogalmam sem volt, miért mondtam ezt. Mostanában nem a legjobb a kapcsolatuk a barátjával. Ahelyett, hogy helyrehozná a dolgot, inkább itt ül velem, én pedig meg sem hálálom neki. - Bocs.
 - Mindegy. Egyél! - sarkon fordult és elviharzott.

Öt évvel később.
 - Sosem beszéltél Ana halálának okáról és az életetekről sem. A szűk családi és baráti körön kívül senki sem tud semmit. Mesélnél erről? - Ellie, a szőkésbarna hajú, huszonkét éves újságíró hölgyemény várta a válaszom. Több, mint öt év telt el Ana halála óta, de soha nem beszéltem a világnak erről. Egyszerűen képtelen voltam rá.
 - Igazából Matt miatt ismerkedtünk meg. Meghaltak a szülei egy autóbalesetben, és mi lettünk a gyámja. Voltak vitáink, eleinte nem jöttünk ki túl jól, egymás ellentétei voltunk. De szerettem. Már az első pillanattól kezdve, hogy megszólalt. Imádtam az illatát, a mosolyát, a szemeit. Ahogy a szél belekap a hajába, ő pedig durcizik, mert összekuszálta hosszú fürtjeit. Minden pillanatomat vele akartam tölteni. Sokat voltunk távol a turnék miatt, de megoldottuk. Életem legszebb időszakát töltöttem el vele, boldog voltam. Jó anya volt, csodálatos nő, mindig előtérbe helyezte Matt-et, engem és a terhessége alatt Darcy-t is. Egészséges volt ő is és Darcy is. Kilenc hónapig a koncerteken, fellépéseken és próbákon kívül sehová sem jártam, minden szabadidőmet velük töltöttem. Akkoriban még nyaggattak a fiúk, hogy menjek velük bulizni, de én inkább a családommal akartam lenni. Jól döntöttem, mert amikor megcsörrent próbán a telefonom, hogy Ana kórházban van és nemsokára szülni fog, minden megváltozott. Rohantam, ahogy csak tudtam, lihegve értem a szülőszobába. Ana leizzadva, homlokára tapadt tincsekkel pillantott rám. Darcy megszületett, de Ana szívverése lassulni kezdett és alapvetően sok vért vesztett. Orvosok és ápolónők rohangáltak, engem kivittek a szobából. Óráknak tűnő percekig ültem a folyosón, amikor kijött Ana orvosa és közölte, hogy gyenge volt a szíve ehhez. Egyszerűen kibuktam. Ordítottam, hogy hozzák vissza, bármennyit és bármit kérnek, megteszem. Megijedtem. Egy újszülöttet hagyott nekem. Egy részt magából és ennyi. Semmim sem maradt belőle, csak Darcy. Tudtam, hogy soha többé nem láthatom már. Borzasztó az érezni és felfogni, hogy valaki nincs többé. Hogy az a valaki neked az életedet jelentette és nélküle elveszel, eltűnsz a sötétségben. Magába szippantott a félelem és a kétségbeesés, rettenetes volt úgy lefeküdni esténként és felkelni reggelente, hogy csak te fekszel az ágyban. Magamra maradtam két kisgyerekkel, akiknek anyára volt szüksége. Az első hónapokban szó szerint becuccolt hozzám anyu, Gemma, Eleanor és Louis is. Mindenben segítettek és nekik köszönhetem, hogy ma újra tudok nevetni. Darcy még néha megkérdezi, hogy ki az a nő a képeken, amik a nappaliban egyik sarkában vannak, én pedig mindig elmesélem neki, hogy az az anyukája, akit ő nem ismerhet, mert ő már egy angyal, aki fentről vigyáz ránk. - a mellettem ülő nő óvatosan letörölte könnyeimet, én pedig apró csókot hintettem arcára.
 - Mesélnél a megismerkedésetekről, Camryn? - az újságíró hangja rekedtes volt, szemei könnyesek, de mosolyogva nézett a mellettem ülő szépségre.
 - Három éve találkoztunk, amikor Eleanor elhívott magukhoz vacsorára. Harry alig nevetett, folyamatosan a telefonján csüngött és sms-eket írt, mint később kiderült, Gemma volt a címzett. Ő vigyázott akkor a két csemetére. Telefonszámot cseréltünk, de hetekig semmi hír nem volt felőle. Aztán elhívott vacsorázni. Hónapokkal később pedig már négyesben mentünk nyaralni. A gyerekek és a család is hamar elfogadott, az első perctől kezdve családtagnak éreztem magam. Bár tudom, hogy Harry sohasem fog úgy szeretni, mint Ana-t szerette, egy dologban biztos vagyok. Kitart mellettem a végsőkig, ahogy én is mellette. - mosolyogva nézett rám, világosbarna tincseit kisöpörtem arcából, majd óvatos csókot nyomtam ajkaira.
 - Mindenki tudja, hogy Ana volt az igazi szerelmem, de ez nem akadály. Szeretem Camryn-t, nagyon odaadó és szerethető nő. Imádja mindkét gyerekemet és ő volt az, aki miatt felálltam a padlóról és már nem éreztem egyedül magam. Még néha gondolok Ana-ra és meglátom Cam-ben őt, de tudom, hogy ő elment és nem jön vissza. Túl kell lépnem rajta és elfogadni, hogy már nincs többé. Itt van nekem helyette Cam, Darcy és Matt, akik mindig velem maradnak. Ők a családom.

VÉGE

Sziasztok! :)

Már régóta érlelődik bennem a gondolat, hogy befejezem. Már meg volt írva régóta a befejező rész, csak nem tudtam, írjak-e még tovább.

 A történet elején még happy end-et képzeltem el, de egy idő után minden átfogalmazódott bennem. Az előző történetem is boldog véget ért, de nincs olyan, hogy boldog vég. Felhozok egy példát. Öreg mama és papa nagy egymásra találása tizenévesen, összeházasodnak, gyerekek, minden szép és jó. Ám a levegőben mindig ott van a halál, ami mindent elronthat. Öreg mama vagy papa felmegy az angyalokhoz és az egyikőjük egyedül marad. Sosincs boldog befejezés.

 Azért írtam az utolsó két részt Harry szemszögéből, mert így sokkal hatásosabb - szerintem - az egész. Fel kell dolgoznia a szerelme halálát, folytatnia kell az életét.

 Az új blogom linkje itt(!!!), fent a prológus, de a blog csak decemberben nyitja meg kapuit.

  Remélem, hogy nem okoztam csalódást és szeretnélek megkérni titeket, hogy kommenteljetek.  Legalább annyit, hogy tetszett az egész történet, vagy nem. Ha nem kommenteltek, legalább chat-ben hagyjatok valami nyomot. :)

 Nagyon köszönöm, hogy velem voltatok egész idő alatt és nehezen, de boldog szívvel hagyom magára a történetet. :)

 Legyek jók! :)

xoxo Dorothy C.