FIFTEENTH CHAPTER

Sziasztok! :))

Remélem jól telik a nyaratok, és én pedig ennek örömére hoztam az újat!:))

Még hajnalban írtam, de inkább csak most teszem fel!

Köszönöm a 7(!!) komit, még sosem kaptam ennyit erre a blogra. Köszönök mindent, és tényleg, köszönöm! Szeretlek titeket, nagyon <33

Jó olvasást!

xx, Dodi

Őrültek. Igen, valószínűleg a világ legőrültebbjei közé tartoznak.
De szeretem őket, ők a legjobb barátaim. - Ana Scott

AMAZING ADVENTURE PART 2 

 - Mi történik itt, tubicáim? - kereste meg a bejáratot Louis, majd széles vigyorral az arcán tekintett ránk. Elpirultam, meg sem szólaltam, nem is akartam. Harry előtt másztam ki a sátorból, és amint felpillantottam, Eleanor mosolygós arcával találtam szembe magam. Szégyenlősen lehajtottam a fejem, majd arrébb álltam, hogy Harry is ki tudjon jönni. A fiúk felállították a sátrat, mi pedig Louis segítségével tüzet csiholtunk, majd elővettük a szalonnát, a kenyeret, és mindent, ami egy sütögetéshez, egy nyársaláshoz kellhet, és kipakoltuk az ott lévő asztalokra.

 - Hé, ki jön pancsolni? - sikkantotta a tóból Louis, amikor már végeztünk a kajálással. Danielle-re és Eleanor-ra néztem, akik bólintottak egyet, így a ruháinkat lekapkodva magunkról, egy szál bikiniben rohantunk a fiúk felé, be a vízbe. Mielőtt még beleléptem volna a vízbe, megállítottam a lányokat.
 - Lou, ugye nem hideg a víz? - kiáltottam neki.
 - Dehogy, tök jó! - csapott egyet a víz tetejére, ami valamilyen fizikai hatás miatt szembecsapta. Felkuncogtunk, de ekkor mindhármónkat hátulról a vízbe löktek. Csapkodva jöttünk fel levegőért, én pedig a part felé fordítottam a fejem. Liam, Zayn és Harry csibészes, huncut mosollyal az arcukon álltak a szárazon, farkasszemet nézve velünk.
 - Jesszus, ez hideg! - dühöngött El, de amikor Louis hátulról átkarolta, hangos nevetésbe tört ki. Erre mi is felnevettünk, és igazából a nagy semmin kacagtunk. Lassacskán a többi fiú is bemerészkedett a vízbe, Zayn persze még vacakolt egy sort a parton, hogy 'ő fél', 'ő nem mer', aztán Harry megunta, megragadta a karját, és egyszerű mozdulattal a vízbe húzta. Locsoltuk, csapkodtuk egymásra a vizet, az idő elröpült a fejünk felett, lassan kezdett sötétedni. Az erdőkben amúgy is hamarabb száll le az este, ezért kimásztunk a vízből, megtörölköztünk, megszárítkoztunk, majd a tűz köré ültünk. Niall előkapta a gitárját, majd ismerős dallamok csendültek fel a fából készült, húrokkal felszerelt hangszerből. Felcsendültek Justin Bieber-Fall című számának első hangjai, mire mindannyian felkuncogtunk. Niall halkan dúdolni kezdett, a fiúk pedig nem kapcsolódtak be az éneklésbe. Torkom megköszörültem, majd énekelni kezdtem. Együtt énekeltem el a számot Niall-el, majd amikor elhaltak a hangok, mindenki döbbenten meredt rám.
 - Így tudsz énekelni? - ocsúdott fel először Zayn, én pedig szégyenlősen megvontam a vállam.
 - Lehet, hogy egy kicsit tudok. - mosolyogtam a társaságra.
 - Harry, te ezt tudtad? - fordult a göndör hajú énekeshez a társa, ő pedig egyszerűen vállat vont.
 - Persze, hogy tudtam. Ügyes, de nem akar énekelni. - biggyesztette le ajkait, én pedig azt hittem, hogy megzabálom. Olyan édesen mondta, hangja bekúszott hallójárataimba, boldogsággal töltött el. Szélesen mosolygott rám, szemei csillogtak.
 - Mi legyen a következő? - kérdezte Niall, miközben felém nyújtott egy botot, amire felszúrtam egy pillecukrot, és megsütögettem neki.
 - Little Things. - vágta rá kapásból Harry, Niall pedig pengetni kezdte a húrokat. Mind a nyolcan énekeltük a dalt, teljesen felszabadultan. Amikor azt a részt énekeltük, hogy 'but you're perfect to me' Harry egyenesen a szemembe nézett, és nekem énekelte. Abban a pillanatban úgy éreztem, hogy neki is jelentenek valamit azok a csókok, jelentett valamit neki az együttlétünk, jelentek neki valamit. Aztán elkapta a tekintetét, én pedig énekeltem tovább.

 Lassan abbahagytuk az éneklést, mindenki elvonult a saját sátrába aludni. Liam eloltotta a tüzet - fő a biztonság -, majd egy nagyot kiáltva kívánt nyugodalmas jó éjszakát mindenkinek. Minden sátorból hangok szűrődtek ki, melyek azt igazolták, mindenki átöltözik, pakol meg ilyesmik.
 - Harry, kimennél légyszi'? - fordultam felé, ugyanis át akartam venni a pizsamám, ami egy rövidnadrágból és egy pólóból állt.
 - Láttalak már, te is tudod. Hajrá! - tapsolt kettőt, én pedig kénytelen-kelletlen nevettem magamról a felsőm.
 - Kérlek, akkor csak fordulj el! - hátat fordítottam neki, ha én nem látom, ő sem lát alapon.
 - El vagyok. - jelentette be, én pedig hittem neki. Levettem a farmerem, majd felkaptam a rövidnadrágom. A pizsamapólóm felvettem, majd benyúltam alá, és a hátamnál kezdtem matatni, hogy kikapcsoljam, majd a karomat kibújtatva belőle vegyem le. Egy másik kézpár nyúlt a felsőm alá és segített kikapcsolni a melltartóm. Apró csókot nyomott a nyakamra, én pedig beleborzongtam érintésébe. Kibújtam a melltartómból, majd eltettem a táskámba. A hálózsákomba bújva próbáltam megtalálni a legkényelmesebb pozíciót, bár ez a kemény földön igencsak veszett ügy volt. Harry is levetkőzött, magára kapott egy pólót, majd a saját hálózsákjába fészkelte magát. Hátamra fordultam, majd megszólaltam.
 - Köszönöm. - suttogtam halkan, ő pedig felém fordította fejét, és halványan elmosolyodott.
 - Szívesen. - másik oldalára fordult, belebugyolálta magát a hálózsákba, majd ismét megszólalt. - Jó éjt, Ana!
 - Neked is. - sóhajtottam lemondón, ezek szerint nem fogjuk megbeszélni a késő délelőtti sátorban történt eseményeket.

 Fogalmam sincs, mennyi idő telt el, de abban biztos voltam, hogy egy óránál több. Az ok, ami miatt nem tudtam aludni az az volt, hogy rettentően fáztam. Igazából nem is hoztam meleg cuccot, hiszen jó időt jósoltak. Vettem a bátorságom, hogy felébresszem Harry-t, és szóljak, hogy fázom.
 - Harry! - hajoltam füléhez, szemei rögtön kipattantak.
 - Mi a baj? - kérdezte ijedten, majd a félhomályban végigmérte testem. Nem tudtam eldönteni, hogy azért, mert pasiból van, és megnézett magának, vagy azért, mert félt, hogy nem történt-e velem valami baj.
 - Nagyon fázom. - vacogtam. Lehúzta rólam a hálózsákom, derekam alá nyúlt, és közel húzott magához. Lehúzta a saját hálózsákja cipzárját, és behúzott maga mellé.
 - Jesszusom, jéghideg vagy! - karját fejem alá csúsztatta, oldalára fordult, így szemben volt velem. Derekamon még mindig ott pihent hatalmas tenyere és úgy tűnt, nem akaródzik elengedni. Lábaink összefonódtak, arcom nyakhajlatába fektettem. Illata akaratlanul is csiklandozta érzékszerveimet, de egy cseppet sem bántam, mint ahogy azt sem, hogy magához ölel. A távolból meghallottuk Niall horkolását, amire mindketten felkuncogtunk.
 - Csak okosan itt mellettünk, kérem szépen! - Lou rekedt, álmoskás hangja törte meg a csendet.
 - Inkább aludj, Tomlinson! - morogta Harry mellőlem.
 - Harry, te is aludj! - Zayn hangja csendült fel, majd tovább beszélt valakihez, aki minden bizonnyal Perrie volt. - Alig van térerő, majd írok még, oké? .. Én is szeretlek, drága! Szép álmokat!
 - Te ne magyarázz, Malik, nem én telefonálok a csajommal! - csattant fel Harry, pedig vitájuk a legkevésbé sem volt komoly.
 - Nincs is csajod! - nevetett fel hangosan Lou a mellettünk lévő sátorból.
 - Keresem az igazit, hagyjatok élni! - nyögte fáradtan a fejem fölül az a fiú, akibe évekkel ezelőtt szerettem bele.
 - Na, akkor mindenki most fogja be a száját, és alszik, értve vagyok? - harsant fel Liam erőteljes hangja a sátorkupac végéről. - Holnap reggel ébresztő lesz, megyünk túrázni. Jó éjt!
 - Liam apó bepöccent. - kekeckedett pimaszul Louis, nem sokkal később Liam szitkozódva szólalt meg. - Oké, bocs! Jó éjt, srácok!


 - Szeretlek, Ana! - hallottam meg Harry hangját valamikor az éjszaka közepén. Még mindig szorosan mellette feküdtem, így nem vehette észre, hogy felébredtem. - Tudom, hogy ezt most nagy valószínűséggel nem hallod, de akkor is elmondom. - nagyot sóhajtott, majd folytatta. - Sajnálok mindent, amit tettem, mondtam, mindent megbántam. Az a baj, hogy szerelmes lettem beléd, ismét, vagy talán sosem szerettem ki belőled. Nevetségesen hangzik, de így van. Ha innen hazamegyünk, mindent megbeszélünk. Vigyázni fogok rád, napfény. - simított végig hajamon, majd hosszú csókot nyomott homlokomra. A pillangóim felébredtek, szívem hevesen vert, agyam kikapcsolt. Csak a hangjára figyeltem és arra, amit mond. Szeret, szerelmes belém. Ha megtartja az ígéretét, amit most tett, és otthon megbeszéljük, talán együtt is lehetünk.

FOURTEENTH CHAPTER

Sziasztok!

Bocsánat a késésért, de itt van az új! :)

Ebben ugyan nem sok minden történik, de majd a következőkben..

Köszönöm a komikat és a pipákat, a feliratkozókat, és mindent!

Bal oldalt a modulsávban találjátok meg a BLOGLOVIN-es linket! Kövessétek a blogot! Köszönöm! <3

Jó olvasást!

xx, Dodi

Magával ragadott a pillanat heve. Az eszem azt súgta, nem kellene,
de jelenleg a szívem diktált. - Ana Scott

AMAZING ADVENTURE PART 1

 *1 hónappal később*

 Az öltözőből kilépve engedtem ki az eddig bent tartott levegőm. Lassan kezdek belerázódni a fiúk körüli forgatagba, a folyamatos rohanásba a színfalak mögött, a koncertek közben lévő ruhacserékbe. De azt nem tudom megszokni, hogy Harry-t napjában többször is látom félmeztelen egy szál Calvin Klein alsóban. A kapcsoltunk valamelyest normalizálódott, próbálunk egymáshoz úgy viszonyulni, mint normális munkatársak. Többé-kevésbé sikerül is, de vannak pillanatok, amikor ez elbukik.
 - Ana, hol a francban van a fekete pólóm? - kiabált ki az öltözőjéből, amikor én éppen vittem neki a vizet.
 - Harry, van vagy 5 fekete pólód, melyikre gondolsz? - teljesen higgadtan válaszoltam, legalábbis próbáltam. Vannak ilyen kitörései, néha még most sem tudjuk kezelni.
 - Arra a V-nyakúra! - dobálta szét az összes ruháját.
 - Harry, kérlek, mind V-nyakú. - vettem ki a felsőt a kezéből, ami a Louis-é volt. - Ez a Lou felsője, ezt kereste tegnap.
 - De engem most az enyém érdekel! - ekkor toppant be Lou, kezében Lux, a kislány kezében pedig egy fekete, V-nyakú. - Na, ezt kerestem. Köszönöm Lux. - nyomott puszit a kislány arcára, majd édesanyjától átvette és megpörgette a levegőben. Lux felkacagott, Harry pedig a kislány hasába fújta a levegőt, amitől még hangosabb kacaj hagyta el a száját.
 - Fél óra! - szólalt meg a hangosbemondó, Harry pedig átadta nekem Lux-ot, majd a pólóját felkapva ült le a székre, hogy Lou rendbe tudja tenni az arcát. Én a szőkeséggel a kezemben ültem le a kanapéra. Elvette Harry telefonját és játszani kezdett vele, én pedig puszit nyomtam Lux arcára, majd kislisszoltam az ajtón, és egyenesen Zayn öltözője felé vettem az irányt. Egyből benyitottam, nem is kopogtam, megszokás.
 - Zayn, én komolyan kibo... - amikor megláttam, hogy mit csinál, hangosan felnevettem. - Zayn, te.. képet csinálsz magadról? Add már ide! - kikaptam a kezéből a telefont, majd ellőttem pár képet.
 - Köszi. És remélem, senkinek sem mondod el! - nézett rám, majd felvette a pólóját.
 - Senkinek, de lassan készülj el! - mosolyogtam rá, majd lassan kitolattam a szobából.
 - Tizenöt perc, srácok! Mindenki a közös öltözőbe! - kiáltotta el magát Paul mellőlem. A srácok kirontottak a szobájukból, és a közös öltöző felé vették az irányt.

Most kivételesen nem mentem be hozzájuk, ugyanis Josh hazautazott családi okok miatt, így a ruhája még nem volt kiválasztva. Idegesen szaladt felém a folyosón, és intett, hogy menjek az öltözőbe még előtte. Sarkon fordultam, majd a banda öltözőjébe mentem. A szekrényhez léptem, kivettem belőle egy egyszerű trikót, ami nem fedi el a tetoválást a karján, egy fekete farmert, hozzá a kedvenc cipőjét. Amint belépett az öltözőbe, felkapta a ruhákat, egy gyors puszit nyomott a homlokomra, majd a fürdőszobába rohant. Nem több, mint öt perc múlva felfrissülve lépett ki a fürdőből. Gyorsan leültettem a székre, haját kicsit feltúrtam, hajlakkot fújtam rá, és egy kis hajhabbal fixáltam még jobban. Kivezényeltem a színpad mellé, ahol a többiek álltak, és várták. Odaadták a fülesét, majd a banda felszaladt a színpadra hangolni s a többi. Mindegyik fiút megölelgettem, megpuszilgattam, mielőtt felmentek volna a színpadra. Harry maga elé engedte a többieket, majd amikor már kikerültünk a látóterükből, gyors puszit nyomott a szám sarkába, én pedig a karja után kaptam.
 - Harry, mi volt ez? - vontam kérdőre.
 - Egy bocsánatkérés az előbbiért. - mosolygott rám. Na, igen, az ilyen alkalmak tartoznak a PRO érvek közé. Normális, aranyos, kedves. A régi Harry.

 - Srácok, mi most lelépünk egy hétre sziesztázni, addig ti is pihenjetek, hogy aztán újult erővel lehessetek itt! - kiáltotta Liam, a rajongók pedig felsikítottak. Lux a kezemben felnevetett, fogalmam sincs, miért.
 - Pihenjetek és köszönjük a ma estét! Imádunk titeket! - Harry rekedtes hangja csendült fel, én pedig beleborzongtam. Igaz, már nem voltam férjnél, hiszen Kevin elintézte a válást egy finom is összeggel, így egy papírt kellett aláírnom és máris szabad voltam, de akkor is úgy éreztem, nem helyes, hogy ilyeneket vált ki belőlem Harry.
 - Köszönjük London! - sikított Louis a mikrofonba, mint valami veszett rajongó. A színpad előtt álló lányok közül némelyik felsikított, de volt olyan, aki hangosan nevetett. A fiúk lejöttek a színpadról, egyenesen az öltözőik felé vették az irányt.


 - Srácok, mindenetek megvan? - kérdezte Paul reggel, az autó mellett állva.
 - Igen. - jött az egyhangú válasz, majd kirontottak a házból. Velünk tartott Eleanor és Dani is, Perrie meg csak az utolsó két napra csatlakozik kis bandánkhoz.
 - Mikor indulunk már? - nyavalygott Niall a hátsó ülésről. Harry vezetett, én pedig mellé ültem, ugyanis Paul azt mondta, hogy három óra vezetés után le kell váltanom.
 - Most. - mosolygott Harry, majd gázt adott, és már úton is voltunk az öt órányira lévő táborhelyünkre.

 Az öt órás utat hat és fél óra alatt sikerült megtennünk, természetesen Niall hasa miatt. Kétszer kellett megállnunk enni, utána Louis miatt, mert túl sok kólát ivott.
 A táborhelyünk egy tóparton volt, kijelölt tűzrakóhellyel, fából készült padokkal és asztalokkal. Összesen hát sátrat vittünk, páronként egyet. El-Lou, Dani-Liam, Perrie-Zayn, és még kettőt Harry-nek, Niall-nek és nekem. Szóval vagy Harry-vel vagy Niall-el alszok. Niall horkol, szóval kizárt dolog, Harry pedig.. ő pedig Harry.
 - Ana, drágám, ugye engem választasz? - ölelt át Niall, én pedig megráztam a fejem, mire Harry büszkén elmosolyodott. Zayn mellé nem akartam befurakodni, amíg nem jön Perrie, szóval kizárásos alapom maradt nekem Harry.

 - Liam, segíts már! - nevetett Harry mellettem, amikor ránk dőlt a sátor. - Szerintem valamit nagyon elbaltáztunk! - nevetett még mindig, miközben szavait hozzám intézte.
 - Az biztos! - magához húzott, én pedig tűrtem. - Liam! - kiabáltam a fiúnak, de nem reagált.
 - Bocsi, de elmegyünk fáért! - kiáltotta valahonnan a távolból.
 - Tipikus Liam. - rázta a fejét Harry, én pedig nevetve adtam neki egy puszit.
 - Legalább most meg tudunk beszélni mindent. - néztem smaragdzöld szemeibe, melyek élénken csillogtak.
 - Ne beszéljünk.. - suttogta, én pedig meg sem tudtam moccanni. Ajkai a nyakam súrolták, majd a járomcsontom, végül megtalálták az enyémeket. Ismerősként köszöntötték egymást, ujjaim reflexszerűen barna hajába csúsztak, míg az ő hatalmas tenyere a derekamnál fogva húzott közelebb hozzá. Megcsapott férfias illata, akaratlanul is közelebb húzódtam hozzá. Imádtam, ahogy csókol. Szerettem Harry-t, őt magát, az egész lényéért odavoltam. Imádtam az ilyen pillanatokat, de tudtam, ezek tényleg csak pillanatok. Nem lehetünk együtt, hiszen ő az első fiú az életemben, nem kell, hogy még egyszer összehozzon vele a Sors. De ebben a pillanatban azt akartam, hogy ennek sosem legyen vége. Többször megcsókolt, derekam simogatta, én pedig a tarkóját. Apró köhintések zavartak meg minket.

BLOGLOVIN

Sziasztok! A rész ma este érkezik, de még előtte egy fontos dolog!

Bizonyára ti is hallottatok arról, hogy a Google Reader meg fog szűnni! Nos, amit itt láttok, azt Noricii blogjáról másolom ki, aki  Diana Brunwin blogjáról másolta.

MINDENKINEK, AKINEK BLOGJA VAN VAGY BÁRMILYEN BLOGRA FEL VAN IRATKOZVA, NAGYON FONTOS!

A lényeg az, hogy a Google Reader meg fog szűnni, nem fogod látni a blogoknak a frissítéseit, amikre fel vagy iratkozva, és a saját blogodon pedig el fogod veszíteni a rendszeres olvasókat. 

Szóval, ha szeretnél megoldást találni erre a frissítésre, akkor olvasd ezt el, Diana Brunwin blogjáról másoltam át ezt a tájékoztatót, amit Ő írt. 

"Bizonyára a blogspot ezen rész - a design készítő, fanfic író - nem igazán értesült erről az "eseményről". Csak páran tudnak róla nekem is a nővérem szólt, mivel ő egy teljesen más műfajba blogol, de ez most teljesen mindegy. Bizonyára fogalmatok sincs, hogy mi az a Google Reader, mert én se tudtam először.
Mi az a Google Reader?
Mindennap fellépsz a blogspot fiókodba, s megnézed milyen friss bejegyzések kerültek fel más-más blogra. Ezt jelenti a Google Reader, ami behozza a friss bejegyzéseket, hogy ne kelljen mindig, folyamatosan nézned az adott blogod. Nos, ez fog megszűnni. TEHÁT EZ[KÉP]

Akkor mi lesz? Mindennap sorba meg kell néznem a blogokat?
Nem, nem kell! Van egy olyan oldal, ahova ha beregisztrálsz minden blogod bekerül, amit követsz és úgy fogod OTT(!) azon az oldalon látni, mintha blogspoton lennél. De, csak is látni fogod. Ott tudomásom szerint nem írhatsz bejegyzést a blogodra(bloglovinon), csak látod a friss bejegyzéseket. Ugyan úgy berakhatod a saját blogodat is, de csak azt látod ott, hogy kiköveti ott bloglovinon.Tehát blogspoton felrakod az új részt és bloglovinon látják.

Tehát körülbelül három hét múlva már nem fogod blogspoton látni a friss bejegyzéseket tudomásom szerint.

Mi az a "bloglovin"?Az említett oldal, melynek segítségével láthatod kedvenc blogjaid legújabb bejegyzéseit.

BLOGLOVIN LINK!

Saját blogom Bloglovin-os linkje! /Feledhetetlen múlt/ (DIANA BLOGJA)


Megkérlek titeket, hogy minél több emberhez juttassátok le ezt a leírást. Akár linkeld valahova ezt a bejegyzést, vagy ilyesmik. FONTOS LENNE!

Ha kérdésed van írj kommentárba!:)

PONTOSÍTOK!
A feliratkozók is eltűnnek magyar idő szerint július 1.-jén "

Szóval ennyi lenne, én ma megcsináltam magamnak ez a Bloglovin'-os oldalt, képekkel illusztrálom lentebb, hogy mi is a teendő.

A NEXT TO YOU-t ITT TUDOD KÖVETNI!

Na, és most megpróbálom leírni, mit kell csináltok, hogy működjön a dolog.

1., Beregisztráltok Bloglovin-ra
Ahol az van írva, hogy 'Full name' oda azt a nevet adjátok meg, amivel ide, blogspotra vagytok beregisztrálva, mert az fog látszani

2., 

Ha követni akarsz egy blogot, látni akarod a frissítéseit, akkor fontos, hogy menj rá, hogy 'Follow' !

KÖSZÖNÖM A FIGYELMET! 

xx, Dody

THIRTEENTH CHAPTER

Sziasztok!

Itt az új, remélem örültök!:)) Kicsit hosszabb lett, de sosem baj:))

Köszönöm a komikat és a pipákat, a díjat pedig hamarosan kiteszem!:))

Jó olvasást!

xx, Dodi

"Muszáj, hogy néha összetörjék a szívünket. Az összetört szív jó jel. Azt mutatja, hogy valamit legalább megpróbáltunk."
Én megpróbáltam rendbe hozni, de mindenhez két ember kell. - Ana Scott

I'M BROKEN..

 A kocsiban ülve Zayn szó nélkül megfogta a kezem, ujjait enyémekre kulcsolta. Ez nem jelentett számunkra semmi többet puszta baráti gesztusnál. Szükségem volt rá, ebben a pillanatban mindennél jobban. A házba mentem, míg Zayn beállt a garázsba a kocsival.
 - Jól vagy? - kérdezte Liam a kanapéról felállva. Odajött hozzám és szorosan megölelt. Felmentem gyorsan a szobámba, és átöltöztem. Még mindig vacogtam, ezért Liam egy pokrócot terített rám.- A többiek elmentek Harry-hez. - alig, hogy ezt kimondta Louis és Niall feldúltan rontott be a házba. Ekkora ért be Zayn is, aki értetlenül állt a dolgok előtt.
 - Hogy az a... Nem hiszem el, mintha nem is ő lenne.. - rángatta le magáról idegesen a kabátot és a cipőt Louis, Niall pedig teljesen sokkolt arccal battyogott mögötte.
 - Louis, hé! - ragadtam meg a karját, majd elé álltam, hogy ne rohanhasson fel minden szó nélkül az emeletre. - Mi történt?
 - Harry vörös ribanca, az történt! - egyre dühösebb lett, én pedig tettem hátra egy lépést. - Ne, ne, bocsi! Nem rád vagyok dühös, gyere ide! - nyomott egy puszit a hajamba.
 - Értitek? Odamegyünk, hogy megkérdezzük mi van a térdével, de ő csak a csajjal enyeleg, majd kiesik a szájából. Komolyan mondom, nem ismerek rá. - csapkodott most már Niall is, és hogyha ő dühös, ott már tényleg baj van.
 - Miattam. - motyogtam Louis vállába, de ezt csak ő hallotta meg. Eltolt magától épp annyira, hogy a szemembe nézhessen.
 - Mit mondtál? - erre a többiek is felénk kapták a tekintetüket. Mindannyian a kanapéról néztek ránk kíváncsi tekintettel. - Ana, válaszolj!
 - Miattam ilyen. - lábadt könnybe a szemem, Louis pedig leültetett az egyik fotelbe, majd elém guggolt. - Én tettem ezt vele.
 - Dehogy tetted. - vágta rá Zayn.
 - Dehogynem! Én csókoltam meg még otthon, én feküdtem le vele tegnapelőtt éjjel. - akaratlanul is kicsúszott a számon az, amitől a legjobban féltem, hogy kiderül.
 - Hogy mit csináltál? - kérdezett hevesen vissza Niall, szemei szikrákat szórtak. Nem rám haragudott, hanem Harry-re.
 - Le-lefeküdtem vele. De.. nem így terveztem. Egyáltalán nem akartam semmit. Aztán amikor elmentem következő nap bulizni, ő már a vöröskével smárolt. Amikor ma elmentetek itthonról elmondta, hogy összejött a csajjal. Én pedig rávágtam, hogy ne aggódjon, én is összejöttem valakivel egy éjszakára. - hadartam el mindent. Így végiggondolva az egész egy nagy hazugság miatt történt. Még otthon azt hazudtam neki, hogy nem érzek iránta semmit, és csak egy csókról van szó. Azóta már hányszor megcsókolt? És egyszer össze is gyűrtem vele a lepedőt.
 - És összejöttél valakivel? - kérdezte Louis. Kék szemei arcomat fürkészték, melyen könnycseppek száza folyt végig.
 - Nem, csak egy sráccal táncoltam és ennyi. - sírásom keserves zokogásba torkollott, alig kaptam levegőt. Mellkasom nyomni kezdett, köhögtem, és nem bírtam abbahagyni. - A tás..
 - Mi? Ana, mi van veled?! - hajolt közelebb Louis, én pedig fuldokoltam a köhögéstől.
 - A tásk.. add.. a táskám... - nyögtem a köhögések között. Zayn egyszer csak felpattant és az emeletre szaladt.
 - A táskája. Asztmás! - nyomta kezembe a pipám, én pedig pár másodperc múlva újra normálisan vettem a levegőt.
 - Köszönöm. - sóhajtottam nagyot, majd még egy utolsót szippantva a pipámból lazultam el teljesen.
 - Miért nem mondtad? - kérdezte Liam a konyhaajtóban állva. Amolyan apásan, gondoskodón tette fel a kérdést.
 - Sosem kérdeztétek. De mit csinálsz? - ültem fel a fotelben.
 - Enni is kellene. - mosolyogva vont vállat, majd a konyhába ment.
 - Srácok, felmegyek lezuhanyzok, és utána jövök segíteni, oké, Liam? - mondatom végét kicsit hangosabban mondtam, hogy Liam is hallja.
 - Nyugodtan! - kiáltott vissza, és szerintem éppen a mélyhűtőben vagy a hűtőben volt a feje, mert elég furcsa hangja volt. A szobámba mentem a ruháért - igaz, hogy átöltöztem már, de pizsamának mást vettem fel. A fürdőszoba tükrében megláttam sírástól piros szemem és buci fejem. Vacogtam, még mindig fáztam, így gyorsan levettem magamról a ruhákat és a jó meleg víz zubogása alá álltam.

 Lassan fél órája állhattam ott a gondolataimba menekülve, amikor kopogtak az ajtón.
 - Ana, minden oké? - kérdezte a hang erős akcentussal, így tudtam, Niall érdeklődik afelől, hogy lefolytam-e a lefolyón vagy sem.
 - Igen, most szállok ki. Felveszem a pizsamát és megyek én is le. - léptem ki a kabinból, majd egy törülközővel felitattam testemről a vizet. Felvettem a pólóm és sortom, hajamat laza kontyba kötöttem, majd lementem a nappaliba. Finom illatok csapták meg az orrom, bár képtelen voltam ételre gondolni. Gyomrom mogyorónyi nagyságú volt, egy falat sem ment volna le a torkomon. Félúton visszafordult volna, azt pedig nem akartam. Leültem a fiúkhoz, akik megvártak a vacsorával. Erősködtek, hogy ennem kell, de nem tudtam egy falatot sem lenyomni a torkomon. Megígértem nekik, hogy amin éhes leszek lejövök, és eszek valamit.

 A nappaliban tévéztünk, a fiúk jóllakva, én pedig görccsel a gyomromban és gombóccal a torkomban, amikor nyílt a bejárati ajtó, amin Harry lépett be mankóval a kezében, rögzített térddel. Utána a vörös csinibaba tipegett a platformos magassarkújában. A fiúk éppen, hogy csak rájuk néztek, nem méltatták többre őket. Emily kedvesen mosolygott a fiúkra, rám pedig gúnyos pillantást vetett, torkom még jobban elszorult. Harry feldübörgött a lépcsőn barátnőjével a nyomában. Amint eltűntek, Louis fordult felém, mivel mellette ültem.
 - Jól vagy? - simított végig hajamon, nálam pedig ma már sokadjára tört el a mécses.
 - Láttad hogy nézett rám Emily? - remegtem a sírástól, ő pedig magához húzott. Vállán sírtam ki magam, amikor megnyugodtam, egy kabátot vettem magamra, majd Zayn cigisdobozából elloptam egy szálat, az öngyújtót magamhoz véve mentem ki a kertbe, a teraszra, ahol volt két szék és egy asztal, rajta hamutartóval. A szálat a számhoz emeltem, majd meggyújtottam. Mélyet szippantottam a nikotinból, egyáltalán nem köhögtem, pedig nem lenne szabad cigiznem, de most muszáj voltam rágyújtani.
 - Nocsak, a jó kislány mégsem olyan jó? - hallottam meg egy igencsak éles, női hangot az ajtó felől.
 - Mi közöd hozzá? - köptem felé a szavakat. Nem akartam itt látni Emily-t, és az, hogy Harry-vel van, csak még nagyobb dühöt ébresztett bennem a vörös hajú lány iránt.
 - Tudod, Harry nem szereti a dohányzó lányokat. És mindig Louis szedi ki a szeméből a sampont, amikor hajmosásnál az a szemébe megy. - rajongóként beszélt róla, nekem pedig minden leesett.
 - Emily, figyelj! - fordultam felé. - Harry azért van veled, mert érez irántad valamit. Oké, hogy rajongó vagy, de ne használd ki!
 - Mit tudsz te róla? - vetette oda foghegyről.
 - Na idefigyelj! - álltam meg előtte. - Jobban ismerem Harry-t azoknál, akik most ebben a házban tartózkodnak. Lassan 6 éve ismerem őt, minden rezdüléséről tudom, mit is takar igazából. Vigyázz a szádra, kislány, mert nagyon megjárhatod!
 - Most félnem kéne? - nézett rám undorító fintorral.
 - Jobban tennéd, hiszen Harry most azt az arcát mutatja, amit mindenki ismer. Csak egyszer nehogy megmutassa az igazit, és elmenekülj! - mosolyogtam rá, majd a cigit elnyomva mentem be a házba.
 - Hol voltál? - kérdezte Louis gyanakodva.
 - Kint voltam, friss levegőt szívni. - közelebb lépett hozzám, és a levegőbe szagolt.
 - Friss levegőt, mi? Honnan van cigid? - apai szemmel nézett rám, nem úgy, mintha csak egy barátom lenne.
 - Zayn-től vettem el. Bocsi. - néztem az említett fiúra, aki nemtetszőn megrázta a fejét.
 - Mentem srácok, halika! - intett egyet a kertből belépve Emily, majd távozott a bejárati ajtón.
 - De ha asztmás vagy, nem kellene cigizned, igazam van? - kérdezte felhúzott szemöldökkel Niall.
 - Igazad. De.. most muszáj volt. - magyaráztam a helyzetet.
 - Jó, nem érdekel! Egy hét szobafogság! - mutatott Louis az emelet felé, én pedig elnevettem magam.
 - Igenis, apu! - tisztelegtem, majd megpillantottam a lépcső tetején álló göndör hajú fiút. Nem tetszett neki, hogy jól érzem magam annak ellenére, hogy ő Emily-vel van.
 - Ana, gyere fel! - utasított, én pedig kérdőn meredtem rá.
 - Talán kérlek, vagy valami hasonló. - fontam össze mellem előtt a karom, mire tekintete rögtön odatévedt. Amikor ezt észrevettem, gyorsan csípőre tettem a kezem.
 - Ja, valami hasonló. - intette egyet a fejével, én pedig elindultam felfelé. Louis megállított a karomnál fogva, de én csak bólintottam egyet, hogy minden oké lesz.

 Leültem Harry mellé az ágyra, de ő meg sem mukkant.
 - Most azért jöttem fel, hogy üljünk vagy beszélni is fogsz? - untam meg a kínos csendet, én idegesen csattantam fel.
 - Jó, beszéljünk! - nézett rám mohazöld szemeivel, amik így félhomályban még gyönyörűbbek voltak. - Ana, miért mentettél meg?
 - Azért, mert nem akartam, hogy vége legyen a bandának, hogy tinilányok milliói hulljanak a földre a halálod miatt. - kiáltottam fel.
 - Csak ezért? - vonta fel egyik szemöldökét.
 - Nem. - adtam egyszerű választ.
 - Akkor? Elmondod? - nézett rám. Annyira gyönyörű volt még így is. Karakteres arca, göndör haja hatással volt rám.
 - Tényleg hallani akarod? Igenis, beléd szerettem. Már 6 éve. Amikor találkozunk pár hete, nem gondoltam volna, hogy felrúgom a házasságom miattad. - felállt az ágyról, így én is ezt tettem. Megálltam vele szembe, és felnéztem rá. - Köszönök neked mindent, mert megismertetted velem a fájdalom összes fajtáját. Köszönöm, hogy átsírtam miattad órákat, hogy még anno is voltak álmatlan, átsírt éjszakáim miattad. Mert nem vetted észre, hogy őrülten szeretlek. - a könnyek végigfolytak az arcomon, de én erősen letörölve őket, folytattam. - Lehet, hogy ezután, ha hazamegyek, nem is fogunk beszélni, de tudnod kell! Ha úgy gondolod, hogy miattam van, gondold át! Nézd az egészet az én szemszögemből! Bocsánatot kértem, nem is egyszer, pedig neked lett volna okod rá! Próbáltam normálisan viszonyulni a dolgainkhoz, nem beszélni veled, de nem könnyítetted meg egyikőnk dolgát sem! Nem kértél tőlem bocsánatot egyszer sem. De tudod mit? Nem is kell, mert igazából, a lelkem mélyén, sosem haragudtam rád! Mert egyszerűen nem tudtam, mert szeretlek! - a fülemben annyira dobogott a vér, hogy nem is hallottam saját magam. Ekkor kopogtak az ajtón, majd benyitottak.
 - Bocsi, Ana, de csörög a telefonod! - Niall nyújtotta felém a zenélő készüléket, én pedig felvettem.
 - Ana Scott, igen? - szóltam bele remegő hangon, majd kimentem a szobából, intve Harry-nek, hogy itt végeztünk.
 - Paul Higgins vagyok, a fiúk menedzsere. Lenne egy ajánlatom számodra... - a mondatot függőben hagyta, én pedig kíváncsian kértem, hogy mondja el. - Lou-nak, a stylistnak szüksége lenne a segítségedre. Fél évig lennél nála segéd, és a stábnál is lenne pár dolog, amit rád bíznánk.
 - Rendben, de nekem még a héten haza kell utaznom Holmes Chapelbe, a válásomat intézni. - túrtam hosszú hajamba, amit már alig tartott a hajgumi.
 - Akkor amin visszaérsz, kezdhetsz is. - hallottam a hangján, hogy mosolyog. Megköszöntem, majd letettük a telefont. Visítva szaladtam le Louis-ékhoz és ugrottam a nyakába.
 - Nálatok fogok dolgozni! - visítottam, mire Harry felmordult.
 - Na, az álszent nőcske ismét befurakszik az életembe. - morogta orra alatt, én pedig próbáltam figyelembe sem venni.
Elég volt mára belőle, talán túl sok is. Van állásom, ráadásul olyan emberek közt, akiket szeretek. A szerelmi életem romokban, de a karrierem felfelé ível.

TWELFTH CHAPTER

Sziasztok! Itt a tizenkettedik rész!:))

Köszönöm a komikat és a pipákat:) <33

Kellemes nyarat!

Kinek mi a terve a nyárra?:))

Írjátok komiba, várom:))

Jó olvasást!

xx, Dodi

Eljött az a pillanat, amikor minden összeomlott bennem. - Ana Scott

I LOST EVERYTHING..

 Ott sírtam a szobámban, én már-már elfogott az érzés, hogy nekem nem kellene itt lennem. Felborítom Harry életét, ezáltal a fiúkét is. Elrontok magam körül mindent, amit csak lehet.
 Fél óra múlva már lenyugodtam, így a fürdőszobába mentem kicsit megmosdani. A lány, aki visszanézett rám, nem is én voltam. Egy ismeretlen lány volt az, aki mérhetetlenül szomorú, és boldogtalan. Utáltam ezt az énemet látni. Nevetést, ajtócsapódás, majd csak a házban lévő csendet hallottam. (a csendet nem lehet hallani, de mindegy - szerk. megj.) Lementem a nappaliba, ahonnan a konyhába láttam. Harry ült az asztalnál és telefonált.
 - Utálom, hogy itt van. Utálom azt is, hogy ennyire jól érzi magát, hogy boldog, hogy élvezi az ittlétet. Utálom, hogy ennyire ragaszkodnak hozzá a fiúk, bárcsak hazamenne innen a retekbe, kurvára nem érdekel, hogy mit csinál. Itt sem kéne lennie. - hanga erős, reszelős volt, amint valakinek kiöntötte a lelkét. Talán Gemmának, vagy Anne-nek. Amit ezután mondott, megdöbbentett. - Utálom, hogy ismerem. Komolyan, csak annyit kérek, hogy bár' sosem ismertem volna meg ezt a dögöt! Utálom, hogy ennyire gerjedek rá, Gemma! - dög? Harry ilyet mondott? Hová lett az a srác, akit akkor megismertem? Miért mond ilyeneket, ráadásul rólam? - Nem, nem fogok megnyugodni, anyu! - szóval két nő véleményére kíváncsi, itt már tényleg nagy baj lehet. - Nem akarom tudni, most mit csinál. Remélem felvágja az ereit, vagy mit tudom én! - pattant fel idegesen, majd megpördült a tengelye körül, és pont velem szemben állt meg. Meglepődött, majd a telefonba kezdett hebegni. - Le kell tennem, majd hívlak titeket! Szeretlek! - egyszerűen letette a telefont a pultra, majd pár lépéssel átszelte a köztünk tátongó pár métert.
 - Harry, én.. esküszöm, hogy nem hallgatóztam. - kezdtem heves magyarázkodásba, felesleges volt. Igenis hallgatóztam.
 - Nem? Mióta állsz itt? - idegesen méregetett szemeivel, én pedig rögtön elszégyelltem magam. - Remélem mindent hallottál!
 - Én.. nem.. Harry, kérlek! - fogtam meg kezeit, és a markomba szorítottam. - Kérlek, ne haragudj!
 - Nem érdekel! - kezeit kikapta szorításomból, majd kirohant az ajtón, én pedig utána. Már lassan sötétedett, az eső pedig szakadt. Már másodperc alatt teljesen eláztunk, de Harry rendíthetetlenül haladt a kapu felé.
 - Állj meg! - kaptam karja után, de gyorsabb volt, sikerült elrántania. Ekkora olyan történt, amiről a legmerészebb álmaimban sem gondoltam volna, hogy bekövetkezik.

 Harry megbotlott és az útra esett. Felordított, én pedig sokkoltan álltam az út szélén. Valami vonzott felé, én pedig mentem. Fogalmam sem volt, hogy szedem fel az útról, de odamentem, hogy segítsek.
 - Harry, állj fel! - fordítottam a hátára, ő pedig felnyögött. - Mi a baj, Harry! Válaszolj már!
 - A térdem.. - szorította meg a kezem, amit felé nyújtottam. Ekkor láttam meg, hogy jobb térde kificamodott, teljesen jobbra van csúszva.
 - Próbálj meg felállni, kérlek! - karját átvetettem a vállamon, és megpróbáltam felhúzni, de én ehhez kevésnek és gyengének bizonyultam. Ekkor láttam meg a kanyarban egy kamion fényszóróját. - Harry, jön egy kamion, fel kell állnod!
 - Nagyon fáj! - nyöszörgött, én pedig tehetetlenül ültem mellette a zuhogó esőben. Teljesen átfagytam az eső és az út hidegétől.
 - Könyörgöm, Harry! Csak képzelj oda valamit, amit nagyon meg akarsz kapni! - mutattam a kapunk felé, ami tárva nyitva állt.
 - Nem megy! Nem tudok felállni. - egyre közeledett a kamion, Harry pedig még mindig az úton fekszik, pontosan a nagy kerekek későbbi helyén.
 - Gyere! - ragadtam meg karját és húzni kezdtem. Gyenge voltam én ehhez, fáztam, és Harry nehéz teste nem akart megmozdulni.
 - Menj el! - tolt el magától, én pedig értetlenül meredtem rá. - Menj már! Majd megoldom, csak menj! - kiáltott rám, én pedig tettem, amit kért. A kapu elé álltam, ő pedig zölden világító tekintetével lyukat égetett mellkasomba és az arcomra. A kamion pár másodperc múlva ideér - gondoltam magamban -, szememet becsuktam, és vártam, Harry mit produkál. Hallottam, ahogy nyöszörög, és én nem segíthetek neki. A kamion elhúzott az úton, én pedig nem hallottam Harry kiáltását. Szemeimet kinyitottam, Harry pedig az útpadkán feküdt, csupa sár volt, hevesen vette a levegőt. Lábaim megindultak felé, majd teste mellett összerogytak.

 - Harry! Istenem! - könnyeimnek szabad utat engedtem, örömkönnyeim végigfutottak arcomon, egybefolyva az esőcseppekkel. - Harry!
 - Jól vagyok, csak hívj valakit! - nézett rám kimerülten, én pedig azonnal berohantam a házba egy telefonért. Leghamarabb Harry telefonját láttam meg, még mindig a pulton volt, ahogy letette oda. Tárcsáztam a mentők számát, és visszarohantam Harry-hez, aki meg sem bírt mozdulni. Mire kiértem, már mondta a diszpécser, hogy pár perc múlva jönnek a mentősök, nyugodjunk meg.
 - Hamarosan ideérnek. - térdeltem mellé, ő pedig felém nyújtotta kezét. Reflexszerűen megfogtam, és az arcomra tettem. - Istenem, annyira féltem!
 - Sose félts engem! - mosolygott huncutul, én pedig felnevettem.
 - Sosem féltem még ennyire. - ráztam meg a fejem, barna fürtjeim pedig csomókba összeállva követték a mozdulatom.
 - Én féltem már ennél jobban is. - motyogta. Szemeimmel tekintetét kerestem, meg is találtam.
 - Mikor? - kíváncsiskodtam.
 - Amikor eljöttem Londonba, és mindent magam mögött hagytam. Azt hittem elveszítelek. - hangja rekedtes volt és halk.
 - Sosem veszítettél el, és nem is fogsz. - hajoltam le hozzá, majd puszit nyomta homlokára.
 - Ígéred? - nézett a szemembe, mintha félne.
 - Ígérem. - mosolyogtam rá, ő pedig felemelte a fejét, egy kezével pedig közelebb húzta arcom. Ajkait enyémekre helyezte, lágyan megcsókolt. Nem volt több egy csóknál, ugyanis a mentőautó lámpái töltötték be a látóterem.

 Harry-t a mentőautóba tették, én pedig a ház bejárati ajtaját bezárva ültem be Harry mellé.
 - Értesítsünk valakit, Mr. Styles? - kérdezte a mentős.
 - Az első nevet a névjegyzékemből. - én pedig a mentős felé nyújtottam a még mindig zsebemben pihenő fekete iPhone-t. Elővette a mentős a telefont, majd a számot bepötyögve nyomta meg a hívás gombot.
 - Hallo, Emily Mont-tal beszélek? -kérdezte, én pedig nem tudtam, ki az az Emily. - Harry Styles-t baleset érte, kérem jöjjön a városi kórházba. - majd kinyomta. Harry-re néztem, aki mintha tudná, mit akarok kérdezni, egyszerűen válaszolt.
 - A dögös vöröske. - mosolyodott el, bennem pedig erősen feléledtek a védelmezői ösztönök. Harry az enyém, nem másé! Én akarom őt, nem más! Én ismerem jól, nem a vöröske, akihez az Emily név tartozik.

 A kórházhoz érve Harry-t kiemelték a kocsiból, majd egy pillanatra egyedül hagytak minket.
 - Menj el, most! - utasított Harry, majd fájdalmas mosollyal az arcán tűnt el az ajtó mögött. Az eső még mindig esett, én pedig csak álltam ott, mint valami fadarab. Elküldött, mert jön a vörös csaja? Ekkor jelent meg Emily, esernyőt a feje fölé tartva, fekete platformos magassarkúban, bőrnadrágban, fekete felsőben, 5 kilo sminkkel, belőtt hajjal. Gúnyos vigyort eresztett meg felém, bennem pedig abban a pillanatban eltört valami. Az a valami a Harry iránt érzett töretlen és mindennél nagyobb szeretetem volt. Kihasznált, ismét. Én pedig bedőltem neki, ismét. Átvert, ismét. Elvesztettem, de most végleg. Harry már nem az a fiú volt, akit én akartam magam mellett. Harry telefonja még mindig nálam volt, így Zayn-t tárcsáztam.
 - Haver, hol vagytok? - szólt bele rögtön, én pedig zokogva válaszoltam.
 - Gyere értem a kórházba. - szipogtam a még mindig zuhogó esőben.
 - Mi történt? - hallottam a háttérből, ahogy nyílik a kocsi ajtaja, majd becsapódik. Ahogy gyújtást ad, és kitolat.
 - Harry elesett, kiment a térde. Jött egy kamion, ő pedig nem bírt mozdulni. - csillapíthatatlan zokogás tört rám, kisebb-nagyobb hullámokban. - Mondtam neki, képzeljen valakit vagy valamit oda a kapuba, amit el szeretne érni. De nem tette. Aztán elküldött, én pedig megálltam tőle pár méterre. Aztán jött a kamion, de ő akkor már a padkán feküdt. Megúszta. Aztán.. Jött az a rész, hogy megnyílt, a régi Harry volt. A mentőben pedig.. - hangom elcsuklott, nem bírtam többet mondani.
 - Ana, mondd már! - sürgetett. - Mindjárt ott vagyok, csak addig beszélj!
 - Felhívatta a vörös csajt, akivel tegnap este volt. Érted? Megint kihasznált, hogy a képembe vághassa, ő boldog és rohadtul utálja, hogy itt vagyok! Mondta a telefonba Anne-nek és Gemmának! Zayn! - kiáltottam a telefonba, de már csak a búgó hangot hallottam. Kinyomott. Egy fekete kocsi fordult be a parkolóba, abból pedig Zayn ugrott ki. Felém szaladt és szorosan megölelt.
 - Nyugodj meg! - suttogta a fülembe.
 - Elmegyek innen, Zayn. - jelentettem ki. El akarok innen menni, nem akarom többé látni Harry tökéletes arcát, gyönyörű mosolyát, göndör haját, magas alakját, őt magát.
 - Gyerünk haza! - figyelembe sem vette előző mondatom, és a kocsiba ültetett.

ELEVENTH CHAPTER

Sziasztok!:)) Kicsit csúsztam, sőt, rengeteget, de remélem nem haragszotok!:)) Itt az új, remélem, hogy elnyeri a tetszéseteket!:))

3 nap van hátra, kitartást!:))

Jó olvasást!

xx, Dodi

Nem tudom, miért engedtem neki, de megtettem.
Valami miatt úgy éreztem, akarom! - Ana Scott

I DON'T UNDERSTAND YOU...

Megráztam a fejem jelezve, semmi említésre méltó nem történt. Leugrottam a pultról, majd még mindig lehajtott fejjel kerültem ki Zayn-t, és léptem a nappaliba. A kanapén már csak Louis és Niall ült, de már mindketten aludtak elég kényelmetlen pózban.

- Fiúk, menjetek fel! - ráztam meg őket egy kicsit, majd mindketten felébredtek és csak pislogtak rám. - Menjetek fel a szobátokba! - mondtam nekik, mire Niall nagy nehezen feltápászkodott és felmászott a szobájába. Louis eldőlt oldalra, így elfoglalva a kanapé szabadon maradt helyét. Kényelmesen elhelyezkedett, pár perc múlva pedig már aludt is. Felmentem a szobájába a takarójáért, majd levittem és betakartam. Puszit nyomtam fejére, majd Zayn elrángatva a csokis polctól mentünk fel a saját szobáinkba. Egy pólót és nadrágot magamhoz véve mentem el fürdeni. Igaz, még nem volt késő, talán 11 óra, de a fiúk kidőltek a fárasztó próba miatt. A fürdés és hajmosás után én is nyugovóra tértem. 

Az ágyamban fekve gondoltam át, mi is történt a konyhában. Harry veszekedett velem, majd megkérdezte, jól érzem-e magam itt. Utána megint szóváltás volt köztünk, végül megcsókolt. A pillangóim felébredtek, ahogy újra átéltem a pillanatokat. Hibát követtem el azzal, hogy megcsókoltam? Hiszen ő is olyannyira akarta, mint én. Nem éreztem úgy, hogy hibáztam, pedig kellett volna. Nekem férjem van, akit megcsaltam. Akármennyire is nem akarom elhinni, muszáj lesz. Így van, feslett nő lettem. Szeretem Kevint, de Harry felbukkanása felébresztett bennem valamit... Valami olyat, amit régóta nem éreztem. Csókja sokkal intenzívebb érzéseket költöztetett belém, mint Keviné. Akartam őt, mindennél és mindenkinél jobban, de eldobott magától. Eltaszít, nem akar velem semmiféle kapcsolatot teremteni. Ezekkel a gondolatokkal merültem mély álomba. 

Arra ébredek az éjszaka közepén, hogy valaki befekszik mellém, szorosan magához ölel. Sötét van, arcát nem látom, de amennyi fény beszűrődik az ablakon, segít meglátnom sziluettjét. Haja kócosan meredezik az ég felé, göndör tincsei keresztezik arcát. Illatát bárhol megismerném. Régi barátként üdvözöl erős, birtokló ölelése, én pedig minden habozás és gondolkodás nélkül bújok hozzá. A szabályok azért vannak, hogy néha megszegjük őket, nem?
- Szeretlek, Ana! - motyogja hajamba, én pedig nem tudom, álmában mondja, vagy pedig ébren van.
- Én is szeretlek, Harry. - dünnyögöm, ő pedig még szorosabban tart magához. Kezével arca elé emeli arcom, majd zöld szemeivel rám néz.
- A mai este meg sem fog történni. - motyogta ajkaimra, zöld tekintetében vágy csillogott. Nem tudtam visszafogni magam, és erősen gondolkozom egy önmegtartóztató programon. Egyszerű mozdulattal fölém kerekedett, lágyan megcsókolt.

Pihegve, fáradtan borult le mellém, miután mindkettőnkön végigsöpört a gyönyör hulláma. Ebben a pillanatban nem gondoltam sem Kevinre, sem arra, hogy ennek milyen következményei lehetnek. Csak érezni akartam egy picit azt, amit 3 éve éreztem legutoljára. Őt akartam, nem mást. Zölden világító tekintetét rám emelte, szemei vágyakozón csillogtak felém.
- Harry, így is túlléptünk egy határon, és fogalmam sincs, miért engedtem. - suttogtam.
- Mert akartad ugyanúgy, mint én. - simított ki egy kósza tincset az arcomból, majd magához húzott egy csókra, vagy kettőre.
 - Nem kellene. - tiltakozott az agyam, de a szívem mást súgott. Soha nem felejtem el, mit éreztem, amikor először a szemébe néztem. Volt benne valami különleges, ami vonzott hozzá. Talán a szeme, a szája, a gödröcskéi, vagy az ellenállhatatlan mosolya. Mindazok, amiket már évek óta olyan jól ismerek. És hogyha most ránézek, olyan embert látok, akiért bármire képes lennék és azt az embert látom, akivel lenni akarok. Még mindig érzem a varázslatot, ugyanazt az erét, ami felé húz, és mindig újra megtörténik, amikor a szemeibe nézek - szerelmes leszek.

 - Ana, miért csinálod ezt? - kérdezte hirtelen, és nem is tudtam, hogy mire gondol. Annyira lefoglalt, ahogy arcát és tökéletes vonásait a memóriámba véssem...
 - Mit? - kérdeztem vissza.
 - Miért hagyod, hogy megcsókoljalak? Hogy az enyém lehess akár egyetlen éjszakára is? - válaszolni tudtam volna, de nem akartam.
 - Jó vagy az ágyban, és jól is csókolsz. Ennyi. - hazudtam a lehető legnagyobbat. Nem, ez nem igaz! Akarom őt, és nem csak ezért, hanem azért mert szeretem.
 - Oké, holnap is jövök. - mondta, majd még egyszer megcsókolt, felöltözött, majd kiment a szobából. Szóhoz sem jutottam, szinte sokkolódtam. Lefeküdtem Harry-vel. Ismét. Ő volt az első fiú az életemben, és... Fogalmam sem volt arról, miért érzek így iránta. De nem tudtam tovább gondolkozni, a fáradtság úrrá lett rajtam, és elaludtam.

 Következő este izgatottan vártam Harry-t, hátha jön. De délután óta nem érkezett haza, én pedig aggódni kezdtem érte. Egész nap csak ültem, ettem, főztem ebédet is vacsorát, filmeztünk a fiúkkal, de Harry rám sem nézett. Tényleg komolyan gondolta, hogy erről nem beszélünk senkinek. Akkor lepődtem meg, amikor Zayn a fülembe suttogott a film alatt.
 - Ma este ha megkérhetlek rá, mondd meg Harry-nek, hogy amikor sikítasz, fogja be a szád. - huncutul mosolygott, én pedig teljesen lesokkolódtam. - Ne aggódj, nem voltál hangos. - kuncogott fel.
 - Csitt már! - szólt ránk Niall, én pedig mosolyogva lehajtottam a fejem. Szóval hallotta. Szuper!

De Harry nem jött haza az este, így egyedül aludtam volna, de nem akartam. Bulizni akartam egyet. A srácok nem jöttek, holnap délután próba, nem akarnak másnaposan menni. Így egyedül keltem útra olyan tizenegy óra körül. London egyik leghíresebb helyére vitt a lábam, ahol aztán szép kis estém volt. Táncoltam, élveztem, ahogy egy 20 éves sráccal táncolok, ki tudja mióta. De amikor megláttam, hogy Harry egy vöröske szájából lóg ki, elment a kedvem mindentől. Összeszedtem a cuccom, majd taxiba ültem, és hazavitettem magam. A napsugarak ismét felbukkantak a horizonton, én pedig még ekkor estem be az ágyba.

Délelőtt a fiúk hagytak aludni, így amikor ebéd után felkeltem, már csak Harry ült a nappaliba és próbált kijózanodni. A hűtőn láttam egy cetlit, amire Lou írta, hogy este jönnek, Harry csak később megy, pihennie kell. Visszamentem a nappaliba, majd leültem Harry mellé.
 - Tegnap szétcsaptam magam. De a dögös vöröskére emlékszem, imádtam az ágyban. - szemeiben ott csillogott a tegnap este élvezete, a vörös hajú lány érintéseit szinte láttam zöld tekintetében. - Összejöttem vele. Egy éjszakára megtette. Bocs. - köpte oda, én pedig csak azért sem hagytam magam.
 - Szuper. - álltam fel a kanapéról, ahogy később ő is. - Csak hogy tudd, én is összejöttem valakivel. - ez nem volt igaz, de nem hagyhattam.
 - Remek, mert nem bírnám elviselni, ha egyedül maradnál az ágyadban. - lesajnáló pillantást vetett rám, én pedig ellöktem magam elől, és a szobámba mentem. Már csak azért is csinálja!
 - Menj a fenébe, már sokadjára, mióta itt vagyok! - kiáltottam a lépcsőről, majd becsaptam magam után a szobaajtóm.  A kemény fának döntöttem a hátam és csúsztam le a földre. Tudtam, nem szabad sírnom. De nem tudtam megálljt parancsolni könnyeimnek. Ha jön egy, jön ezer is. Tehát a délutánom már jól kezdődött, de ami még ezután jött, ahhoz képest ez semmi sem volt.

TENTH CHAPTER

Sziasztok!:)

Itt az új, és bocsi, ha nem lett olyan magas színvonalú, mint szokott...

Köszönöm a komit és a pipákat!

Köszönöm a sok oldalmegtekintést!:)) <33

Köszönök mindent!

SOK SIKERT ÉV VÉGÉRE! <3

Jó olvasást! 

xx, Dodi

.. és bár nem tudtam, miért teszi; örültem neki. - Ana Scott

BITTER HAPPINESS

A hűtőben kerestem valami ebédre főzhető után, de nem találtam semmit. A mélyhűtőbe bekukkantva láttam meg az egész csirkét. Tökéletes lesz a sült csirke salátával. Előkészítettem a húst, majd az előmelegített sütőbe tettem. Főzőcskézés közben zenét hallgattam, átöltöztem itthoni ruhába – ami egy sortot és egy pólót takart -, letöröltem a port, felporszívóztam, kimostam, a pár napja megszáradt ruhákat – melyeket fogalmam sincs, ki mosott ki -, kivasaltam és nem utolsó sorban kicsit összepakoltam a fiúk szobáját. A csirke hamarosan megsült, a sütőt kikapcsoltam, és visszamentem pakolászni. 

 Liam szobájával nem foglalkoztam különösebben, nagyjából rend volt. Volt egy-két koszos felső, amit tegnap nem vitt ki a szennyes-tartóba, de én most megtettem. 

 Louis szobája kész csatatér volt. Mindenfelé pólók és alsók, gondolom nem tudta eldönteni, melyik lesz a megfelelő a mai napra. Összehajtogattam őket, és visszatettem a szekrénybe. Az ágya be volt vetve, ki volt szellőztetve, függönyök elhúzva, nincs több dolgom.

 Zayn és Niall szobája… volt ott minden. Szétdobált pólók, nadrágok, pulcsik, zoknik. Üres üvegek a földön, az ágyuk szerteszét, függöny behúzva, nincs kiszellőztetve, ettől függetlenül férfias illat lepi be a szobát. Zayn férfias illata bekúszott érzékeimbe, csodás érzést keltett bennem. Olyan illata volt, mint apukámnak. Igazán férfias. A koszos ruhákat a szennyesbe dobtam – egy adagot ki is mostam a pakolás közben-, a többit pedig visszahajtottam a szekrénybe. Niall szobáját és fél órán belül összepakoltam, koszos ruhadarabok-szennyes, tiszták-szekrény. És ezután jött a feketeleves. 

Szó szerint remegtem Harry ajtaja előtt állva. Nem tudtam, be merjek-e menni. Sosem voltam még az itteni szobájába, nem tudtam, mire számítsak.

Nagy levegőt vettem, majd amikor kifújtam, beléptem. A halványkék szoba teljesen Harry stílusát tükrözte. Ingek a gardrób ajtajára akasztva, nadrágok a székre hajtva. Ágya rendezett, szobája kiszellőztetve. Tekintetem végigvezettem a szobán, a falon lógó képekre koncentráltam. Harry édesapja volt az egyik képen Anne-el, egy másikon a család, a harmadikon pedig már a nevelőapjával pózolnak. Egy közös kép Gemmával, és ennyi. Periférikus látásom miatt pillantottam meg az éjjeliszekrényén lévő képet. Mi ketten vagyunk rajta aznap, amikor eljött Londonba. Szemeimbe könnyek szöktek, ahogy minden pillanatot újra átéltem. 16-17 évesen az ember elsőnek lesz szerelmes, elsőnek szeret valakit tiszta szívvel, teljes odaadással, minden porcikájával. Végigsimítottam a képen, ahol Harry volt. Mint valami béna, elcsépelt romantikus filmben… A zenét lekapcsoltam, és csak ültem Harry szobájában. Hiányzott az a kis srác, akit megismertem. Hiányzik az a 16 éves fiú, aki a mindenem volt egykoron. Hiányzik az a göndör srác, akinek mindig a hajába túrtam. Hiányzik a nevetése, az önfeledt mosolygása, és egyáltalán nem vicces viccei. Hiányzik az ölelése, hogy mellette legyek. Hiányzik Harry.

Gondolatmenetemből kocsiajtó csapódások rántottak vissza a való világba, így gyorsan megtöröltem arcom, majd mosolyt erőltettem magamra. Éppen leértem a nappaliba, amikor berontottak az ajtón. Niall lépett oda hozzám először.
 - Bocsáss meg, ne haragudj! Hol a gipszed? – váltott hirtelen témát.
 - Nem haragszom, megoldottuk. – pillantottam egy másodpercre Harry-re, de ő rám sem bagózott. – Feleslegesnek volt rajtam, a doki szét volt hullva, elnézte. Mindegy is. – mosolyogtam rá, majd megöleltem.
 - Felmegyünk átöltözni. – nyomott puszit az arcomra Zayn, majd mind az öten elindultak a lépcső felé. Louis és Liam még visszaléptek egy-egy puszira, majd ők is felmentek. Pár másodperc múlva Louis sikítását hallottam meg.
 - Ana, mit tettél a szobámmal? Hol van a rend? Minden csupa rendetlen, semmit sem találok! – esett kétségbe, én pedig felbattyogtam hozzá.
 - Mit keresel? – dőltem az ajtófélfának.
 - Tiszta boxert és nadrágot, ami melegítő, meg pólót. A ninjásat. – mutogatott minden felé, hogy ő bizony nem találja.
 - Itt vannak a boxereid, amiknek mindig is itt kellett volna lenniük. – húztam ki egy fiókot. – Itt a pólóid – nyitottam ki a gardróbjának egyik szárnyát-, itt pedig a melegítők. – nyitottam ki egy másikat, majd kimentem a szobából.
 - Szóval ilyen érzés, ha nő van a háznál. – nevetett fel, majd öltözni kezdett. Mosollyal az arcomon mentem le a konyhába, majd gyorsan megterítettem.
 - Ez csirke! – kiáltott fel Niall az ajtóban. A sült még a sütőben volt, de az ő orra mindent kiszagol.

Vacsora után elpakoltam a mosatlant a mosogatógépbe, letöröltem az asztalt és elpakoltam a megmaradt salátát. A nappaliba mentem, ahol a srácok döglöttek a tévét bámulva. Mind a négy fiú felém fordult, majd egyszerre mozdultak meg, csak Harry meredt mozdulatlanul a képernyőre. A fiúk megköszönték, hogy rendbe tettem a szobájukat, csak most egy probléma van. Eddig mindennek meg volt a helye, és most semmit sem találnak. Felnevettem, majd a konyhába mentem inni. A narancslevet visszatettem a hűtőbe, és éppen megfordultam, amikor egy magas, erős felsőtestnek ütköztem. A pohár kicsúszott ujjaim szorítása alól, így a földre zuhant ezernyi darabkára törve. Ijedten pillantottam a fiúra, már több méter távolságból, ugyanis félreugrottunk, hogy megőrizzük lábainkat pár üvegszilánktól. A sarokban lévő partvishoz léptem, majd az üvegszilánkokat egy lapátra söpörtem, és a kukába dobtam.
 - Cselédnek tökéletes leszel. – húzott vissza karomnál fogva, amikor el akartam menni mellette. – Amúgy köszi, vagy mi…

 - Nincs mit, de nem abban állapodtunk meg, hogy nem beszélünk? – kérdeztem, majd ki akartam szabadítani karom, de szorosabban fonta köré ujjait.
 - Akkor ahhoz tartsd magad, oké? – tekintete égetett. Még mindig a sort volt rajtam, ami meglehetősen kiemelte hosszú lábaim. Zöld tekintetét enyémbe fúrta, némi törődést véltem felfedezni benne, de ez is hamar kialudt. – Amúgy jól érzed magad? – hajolt fülemhez, és rekedt hangján belesuttogott.
 - Ha kevésbé lennél bunkó, jobban élvezném az itt töltött perceket. – szemeibe könnyek szöktek, homlokomra puszit nyomott, majd gyors léptekkel távozni akart. – Hé, állj meg! – ragadtam meg fehér pólóját, így visszarántottam, ismét velem szemben állt.
 - Mi van? – arca merev volt, szinte megkövült. Semmi érzelem nem volt az arcán, mintha kikapcsolta volna őket.
 - Neked miért jó, ha nekem fájdalmat okozol? – kérdésemre egy egyszerű vállrándítás volt a válasza. – Őszintén, Harry!
 - Hidd el, jó és eléggé nyomós okom van rá! – megkértem rá, hogy mondja el, de tiltakozott, semmiképp sem akarta tudatni velem.
 - Holnapután hazavinnél? – kérdeztem hirtelen, mire felkapta a fejét. Magyarázkodni kezdett, hogy ne menjek el, a fiúk akarják, hogy itt legyek és nagyon szeretnek. – A válásomat kell intéznem, Harry. Csak vigyél haza, és jöhetsz is vissza. Pár óra, nem több. Kérlek! – egyik kezét derekamra vezette, másikkal arcomat simogatta. Közelebb hajolt hozzám, ajkai már majdnem enyémekhez értek, amikor megszólalt.
 - Nem vagyok a csicskád. Menj azzal, akivel akarsz. – ajkait enyémekre helyezte, én pedig elveszítettem a fejem.

Ujjaim akaratlanul is barna hajába kúsztak, másik kezemet nyakára simítottam. Hosszú ujjai megállapodtak combomon, majd a pultra emelt. Lábaim szétfeszítette, és közéjük állt. Nyelve utat tört, kérnie se kellett, máris beengedtem. Lábaimat derekára kulcsoltam, így közelebb kerültünk egymáshoz. Éreztem, hogy szükségem van rá. Szükségem van a csókjára, a lényére. Rég nem látott pillangóim felébredtek, egy-kettő öngyilkos is lett Harry jelenléte miatt. Szívem hevesen dobogott, éreztem, hogy biztonságban vagyok a karjaiban. Csókja megnyugtatott, ennek ellenére testem felhevült. Éreztem, hogy van köztünk valami, és még magam sem tudom, micsoda. A vér zubogott ereimben, nem tudtam magam visszafogni. Annyira akartam, mindenestül, most, örökre.

Csókunkat ő szakította meg, amikor áttért a nyakamra. A fülem mögötti részt lepte el csókjaival, majd visszatért a számhoz. Lassú, érzéki csókot váltottunk, majd fülemhez hajolt.
 - Erről egy szót se! – rekedt hangja megbódított, azt sem tudtam, fiú vagyok-e vagy lány. Ajkait nyakamra vezette, majd megharapott. Tudta, utálom, ha kiszívják a nyakam, ezért csak megharapott. Lefejtette derekáról a lábaimat, majd a pólóját megigazítva ment ki a konyhából. Tébolyultan és teljes boldogságban úszva ültem a pulton, ahol az előbb még Harry is velem volt. Éreztem nyakamon puha, ajkamon vággyal teli, érzéki csókjait, melyek teljesen elborították az agyam. Nem tudtam gondolkodni, csak Harry érintéseit éreztem magamon. Ajkaimba haraptam, és felkuncogtam, amikor Zayn lépett be az ajtón.
 - Mi történt? – kérdezte, én pedig lehajtott fejjel elpirultam, mint valami bolond tini.

NINTH CHAPTER

Sziasztok!

Mivel a héten előreláthatólag csak szombaton lesz rész, így itt egy hosszabb!:))

Köszönöm a komit, a pipákat, a rendszereseket, és a sok-sok oldalmegtekintést! <3

A sok tanulás miatt, és az év végi hajrá okozta idegesség és a stressz miatt nem fogok tudni rész hozni! :(

Ennyit szerettem volna!

Jó olvasást!

xx, Dodi

Nem tudtam elhinni, hogy ezt mondta... - Ana Scott

IT'S REALLY?

Reggel a mankókkal és tiszta ruhákkal csattogtam a fürdőbe, ezzel valószínűleg a ház még mélyen alvó lakóit felkeltve. Egy bő melegítőnadrágot tudtam felvenni a gipszem miatt, felülre pedig a rövid ujjú pólót vettem fel. Arcomat megmostam, majd enyhe sminket kentem magamra. Szempillaspirál és egy kis szemceruza csodákra képes. Alapozót is kennem kellett a szemem alá a nem épp pihentető alvásnak mondott dolog miatt. A fekete karikák valamelyest eltűntek a szemem alól, így kicsit magabiztosabb mozdulatokkal mentem le a lépcsőn. A nappali padlója kissé megnyikordult jöttöm miatt, mire valaki a kanapéról felmordult.
 - Ha ilyenkor se hagyod aludni az embert, pusztulj el! – nyögött fel Harry partnere, majd felült, hogy rám nézhessen. – Te lennél Anastasia? – kérdőn felvonta szemöldökét, és egy gúnyos mosolyt engedett felém.
 - Igen, de én a te neved még most sem tudom. Ja, igen. Bocsi! – nevettem fel. – Mégis tudom. Harry szexpartnere #10. – mosolyogtam rá, amolyan ’ilyen az élet, kicsike’, majd a konyhába lépkedtem.
 - Állj csak meg! Mi az, hogy a tízedik? – fogta meg a vállam és maga felé fordított. Szemében értetlenséget véltem felfedezni. Hogy ő nem tud Harry nőügyeiről?
 - Tudod te, hogy kivel feküdtél össze az éjjel? – kérdeztem, miközben figyeltem, nehogy felébredjen az épp szóban forgó személy, hiszen az senkinek sem lenne jó.
 - Harry-vel, de nem értelek. – rázta a fejét. Milyen tudatlan emberek vannak…
 - Harry Anglia egyik legnagyobb nőcsábásza. Bocsi, de csak egy vagy neki a sok közül. – vontam egyszerűen vállat; most valahogy nem érdekelt, hogy mit érez a lány.
 - Én nem tudtam, Közép-Amerikából költöztünk ide úgy pár hete. Nem sokat hallottam róla még. Csak hogy híres énekes… - magyarázta a helyzetet.
 - Kicsike, figyelj! Harry-t ne használd ki, mert még mielőtt észbe kapnál, már három csajt megfektet. Szóval jobb, ha elmész, mielőtt felébred, mert akkor kegyetlen mód fog elküldeni. – megveregettem a vállát, a lány pedig gyorsan felvette a ruháit, és távozott. Végül a konyhába is bejutottam, ahol egy széket sikeresen felborítottam. Fáradt nyögéseket hallatott a nappaliban pihenő fiú, hiszen eléggé kimerítő éjjelen van túl. Gondolom… 

 A lépcső megreccsent, ezek szerint valakit sikerült felébresztenem a csörgésemmel. Liam lépett a konyhába, majd az eldőlt székhez lépett, és felállította eredeti állapotába.
 - Köszi, és bocsi, hogy felébresztettelek. – kértem bocsánatot, de látszólag nem viselte meg a dolog.
 - Már fent vagyunk, Zayn lefoglalta a fürdőt, szóval mi, a többiek ki vagyunk zárva. A lenti fürdőbe Louis jön, így várnunk kell. – húzta el a száját, majd leült mellém.
 - Mit kérsz reggelire? – álltam fel, majd a szekrényhez léptem. – Palacsinta? Rántotta?
 - Nehogy már te csinálj reggelit nekünk! Ülj csak le szépen, majd én csinálok egy kis rántottát. – nyomott le a székre, majd elővette az olajt, a tojásokat, a bacont és a mit tudom én, hogy még mit.
 - Nekem is. – lépett be Niall, majd leült a székre, kezét keresztbe tette az asztalon, majd ráhajtotta szőke fejét.
 - Srácok, valaki nem vinne be a dokihoz? – néztem végig a két srácon, és kétségtelen, hogy mindketten észbontóan néztek ki. Persze egyik sem az esetem, de akkor is.
 - Nekem találkozóm van a barátnőmmel, szóval nem valószínű, hogy itthon leszek. – mondta Liam, miközben a tojást verte bele a serpenyőbe.
 - Én elviszlek, ha akarod. – futott be a konyhába Lou, mögötte pedig Zayn.
 - Oké, köszi, de ti mégis mit csináltok? – kérdeztem, amikor a pult körül kezdtek futkosni. – Hagyjátok abba, mert úgy jártok, mint én. A rajongóitok mit fognak szólni? – csak nem álltak le, tovább futkostak. – Állj már! – ragadtam meg Zayn pólóját, így megállítottam.
 - Na! – nézett rám szúrósan, de nem érdekelt.
 - Niall! Mikor tudunk indulni? – érdeklődtem az éppen fél milliméteren kileselkedő fiútól.
 - Kaja, felöltözök, és utána?
 - Nekem oké. – mosolyogtam rá, majd elengedtem Zayn-t. – Valaki lehozza a telefonom a szobából? – néztem körbe a társaságon, majd tekintetem az éppen konyhába betörő Harry-re kaptam.
 - Nesze, kb. 5 perce csörög, és nem bírom elviselni. – dobta nekem a telefont, amit kis híján ki is ejtettem a kezemből.
 - Köszönöm. – mosolyogtam rá kedvesen, hiszen láttam rajta; hiányolja partnerét.
 - Hol van Amy? – nézett körbe a társaságunkon.
 - Akivel az éjjelt töltötted? Rájött, hogy egy olyannal feküdt le, aki minden este mással van. Bepöccent, és elment. – vontam vállat, majd beleharaptam a közben elkészített palacsintámba.
 - Mit mondtál neki? – lépett hozzám közelebb fenyegető tekintettel. Szemei vérben forogtak; dühös volt rám.
 - Én ugyan semmit az igazságon kívül. – ettem tovább hatalmas nyugalommal, majd a telefonkönyvben kikerestem a doki számát, és tárcsáztam. – Jó reggelt, doktor úr! Egy fél óra múlva ráérne egy kicsit? … Köszönöm, ott leszek. Visszhall!
 - Mehetünk? – kérdezte Niall. – Csak mert akkor öltözök… persze miután jól laktam. – tűzte oda a végére, én pedig elnevettem magam.
 - Egyél nyugodtan, egy óránk van odaérni. – ismét a telefonomhoz nyúltam, és megláttam, kitől volt az a rengeteg hívás; Kevin. – Srácok, kimegyek telefonálni, a férjemmel. Ne zavarjatok, kérlek! – a zsebembe süllyesztettem a telefont, majd a mankókat magamhoz véve mentem a nappaliba. Leültem a kanapéra, a lábamat pedig feltettem az asztalra. Tárcsáztam férjem számát.
 

- Ana, de jó, hogy visszahívtál! – vette fel azonnal, szinte meg is ijedtem.
 - Mit szeretnél, Kev? – húztam fel szemöldököm, bár ő ezt nem láthatta.
 - Bocsánatot kérni a tettem miatt. Nem voltam önmagam, Ana! Sosem fordult elő ilyen, sőt ehhez hasonló sem, és ígérem, nem is fog. Rettentően szégyellem magam, ezért amint felmentettek a börtön alól, visszajöttem apámhoz. – hangja elhalt, mintha tényleg megbánta volna a dolgot. Tudtam, hogy hinnem kell neki, hiszen a férjem, akit szeretek. Arról az emberről beszélünk, akihez hozzámentem és bármit megtennék érte. Ennek így kellene lennie, de nem megy. Nem tudtam hinni neki, nem szeretem akkora szerelemmel, mint régen, és nem tennék meg érte bármit. Már nem.
 - Kev, figyelj! Annyi kérdés van most a fejemben, és kavarognak, hogy először is helyre kell tennem őket. Nem csak veled kapcsolatban, mindennel. – nem akartam elmondani, hogy a Harry-vel való csókunk is belezavar a képbe, de az a legjobban, hogy itt vagyok 4 sráccal, akiket nem is ismerek, de szeretem őket.
 - 4 hónap múlva megyünk haza. – bökte ki, ami gondolom már nyomta a lelkét. – Mi lesz addig?
 - Kevin, hidd el, hogy fogalmam sincs. De arról tudnod kell, hogy nem otthon vagyok. – csak kiszaladt a számon, nem is akartam elmondani neki. Tudtam, hogy megharagudna, ha tudná.
 - Hol vagy, Ana? – hangja megváltozott, reszelősebb lett. Mintha kételkedne a hűségemben. Hát, annak sajnos annyi.
 - Londonban, Harry barátaival. De ne aka… - meg akartam kérni, hogy ne akadjon ki, de beleszólt.
 - Harry-vel? És még én kérek bocsánatot a tettemért. Te meg most is azzal a göndör senkivel vagy! – hangja dühös volt, ismét, és nagyon kiabált. – Meg a barátaival? Akkor bújj mindegyikkel ágyba!
 - Kevin, ne beszélj így róluk, főleg ne Harry-ről! – rivalltam rá. Nem beszélhet így azokról, akiket szeretek. – Csodálatos emberek, és szeretem őket! – szemeimet marták a könnyek, akaratom ellenére is kicsordultak. Tudni kell, ha egy elindul, jön a többi is. – Én egy kezemen meg tudnám számolni, hány férfivel bújtam ágyba, de te akkor sem tudnád, ha hat kezed lenne! – kibukott belőlem, mint ahogy a későbbiekben sok minden. – Már azt sem tudom, mit gondoljak a házasságunkról!
 - Épp ez a baj, Ana! Én tapasztalt, céltudatos, érett férfi vagyok, erős jellem, te pedig pont az ellentétem. Tapasztalatlan, fiatal nő, gyenge jellem, csendes, aki nem tudja; mit kezdjen magával. – igazából leoltott, hogy hozzá képest egy senki vagyok.
 - Annak ellenére, hogy nem sok férfi volt az életemben, akik megmozgattak bennem valamit, igenis, tapasztalt vagyok. Fiatalnak fiatal vagyok, de ez sosem baj! Nem vagyok gyenge, mert még ezek után is van erőm beszélni veled! – könnyeim megállíthatatlanul folytak le arcomon, kézfejemmel pedig folyamatosan töröltem le. – Nem vagyok csendes, igenis, kinyitom a szám, ha kell.
 - Hát az biztos… - mondta vággyal teli hangon. – Ki tudod nyitni, és jól is tudsz vele bánni.
 - Megbántam, hogy neked mondtam ki az igen-t! – a vonal másik végén hatalmas csend volt, nem tudtam, hogy egyáltalán ott van-e még. Majd amikor megszólalt, legszívesebben megütöttem volna.
 - Megbántam, hogy akkor este megszólítottalak! Megbántam, hogy pár nappal később elhívtalak randira, megbántam, hogy egyszer is lefeküdtem veled! Megbántam, hogy elvittelek Rómába, hogy megkértem a kezed, hogy bemutattalak a szüleimnek! Minden veled kapcsolatos dolgot, amit lehetséges, megbántam! – amint kimondta, előjött a belső, rejtett énem, és támadtam.
 - Megbántam, hogy akkor este odahívtalak enni! Megbántam, hogy pár nappal később elmentem veled randira, megbántam, hogy egyáltalán az ágyadban aludtam! Megbántam, hogy bemutattalak a szüleimnek, és hogy elmentem veled Rómába! Megbántam, hogy igen-t mondtam, meggondolatlanság volt! – és még nem volt vége. Ana Scott ismét alakított. – Utálom azt az embert, aki most vagy! Utálom magam, mert szerettelek! Gyűlölöm az életem azon részét, melyben te vagy a főszereplő! – üvöltöttem a telefonba.
 - Add be a válópert! – mondta normál hangerőn, majd kinyomta a telefont. 

 Tehetetlenül ejtettem le magam mellé az enyémet. Most komolyan azt mondta, hogy adjam be a válópert? Kezeimre néztem, melyeken fekete maszatok voltak a sminkem miatt. Besüppedt mellettem a kanapé, majd megcsapott egy férfias illat. a Mentol és a nikotin szaga keveredett, így tudtam; Zayn csatlakozott hozzám. Ránéztem, tekintete kíváncsiságot és tudatlanságot tükrözött. Hajzuhatagom körbefonta arcom, így nem láthatta kisírt szemeimet.
 - Hé, Ana! – ölelt át, én pedig vállára hajtottam a fejem. – Mi a baj?
 - Miért velem történik minden? – tettem fel a költői kérdést, amire természetesen nem kaptam választ. – Holnap be kell mennem a városba beadni a válópert.
 - Hogy micsoda? – fordított maga felé hirtelen, én pedig amilyen gyorsan csak tudtam, lehajtottam a fejem.
 - Összevesztem Kevinnel, és az volt az utolsó mondata, hogy adjam be a válópert. De én nem akarom, érted? Harry miatt van az egész! Ha ő nincs ott, most én nem ülnék itt! – kentem rá mindent az állítólagos legjobb barátomra, aki már kevésbé volt a legjobb barátom.
 - Nem feltétlen rossz, hogy itt ülsz. – mosolygott rám, és én is megeresztettem egy halvány mosolyt. – Figyelj! Most Niall elvisz a dokihoz, utána pedig megnézünk egy filmet. Valami olyat, ami egyáltalán nem kapcsolódik a jelenlegi lelki állapotodhoz. – húzta el arcom elől a hajam, majd felemelte a fejem.
 - Az most nem fog menni. Dühös vagyok, félek, mindjárt szétrobbanok, fáj, ami történt, és mindeközben rettentően szeretem. – de össze kellett szednem magam, hiszen Niall már végzett a reggelivel, és elment felöltözni.
 - De menni fog! – bíztatott, majd segített felállni. – Miért is akarsz te a dokihoz bemenni? – kérdezte.
 - Csak beszélni akarok vele valamiről. Ne aggódj! – mosolyogtam rá, majd az ajtó mellett lévő szekrényhez bicegtem és beletettem a telefonom, majd a vállamra akasztottam. – Niall, kész vagy már?! – kiáltottam fel neki.
 - Rohanok! – szaladt le a lépcsőn, egy pólót erőszakolva magára.
 - Várj már! Tiszta pacuha vagy! – igazítottam meg rajta a pólót, mert teljesen el volt fordulva felsőtestén.
 - Rendben leszel? – kérdezte halkan Zayn, amikor Niall bement a garázsba, hogy kiálljon a kocsival.
 - Azt hiszem, igen. – öleltem magamhoz, majd a fülébe súgtam. – Köszönöm.
 - Menj, te kis bolond! – intett az ajtóból, én pedig a fekete autóhoz csattogtam. Niall segített beszállni a hátsó ülésre, majd gyújtást adott, és elindultunk.

 Fél óra múlva megérkeztünk, majd a 4. emeletre felliftezve kerestem meg a dokit. Niall elment vásárolni, hiszen nem sokára itt van Liam születésnapja, és még nem vett neki semmit. A doki éppen egy nővérrel beszélgetett, amikor megpillantott. Elnézést kért, majd hozzám sietett.

 - Jöjjön velem, Mrs. Turner. – hívott be a rendelőjébe, nekem pedig megszólításom hallatán könnybe futott a szemem. – Először is elnézést szeretnék kérni a múltkori modortalanságomért, csak éppen akkor végeztem egy 6 órás műtéttel, és már 39 órája fent voltam.
 - Semmi probléma, doktor úr. – ráztam meg a fejem.
 - Mi a probléma? – tért a lényegre, és elővette az aktámat, amit aztán átnyújtott az asszisztensének.
 - Mivel nem tudok normális ruhát felvenni, ezért arra szeretném kérni a doktor urat, hogy találjon ki nekem valamit a gipsz helyett. Amiben tudok mankó nélkül is közlekedni. – tártam fel problémámat.
 - Megröntgenezzük, és akkor tudok bármit is mondani. – mosolyodott el, majd az asszisztens bekísért egy szobába.

 A röntgenképek hamarosan elkészültek, én pedig tűkön ülve vártam, milyen hírekkel szolgálhat az orvos. Behívott, és elmondta, hogy aznap el volt havazva, és nem is kellett volna az a gipsz a lábamra, ezért rögtön levették. Nem értettem, miért is nem nézte meg jobban a felvételt, de attól függetlenül örültem neki. Amikor újra ráállhattam a bal lábamra, kissé furcsa volt. Két napig mentes volt a súly alól, így eltunyult, meggyengült. A liftben tárcsáztam Niall-t, aki még a plázában volt, mert lerohanták a rajongók, pedig feltűnésmentesen akart bemenni. Ja, igen. Valószínű, hogy nem szúrnak ki egy világsztárt egy plázában. Taxival nem tudtam menni, hiszen nem volt nálam annyi pénz, sőt, még a fiúk pontos címét sem tudtam. Kénytelen voltam felhívni az egyik fiút.
  - Ana, próbán vagyunk, Niall is hamarosan ideér. – vette fel végre a telefont Zayn. – De csak egy valaki tud érted menni. – eléggé baljósan hangzott, tudtam; Harry-ről beszél.
 - Mindegy, akkor majd kitalálok valamit. – sóhajtottam nagyot. – Rendesen viselkedjetek!
 - Mindig rendesen viselkedünk! – puffogott a telefonba.
 - Ja, igen, ti mindig! – nevettem fel. – Majd találkozunk! – kinyomtam a telefont, majd kiléptem a kórház ajtaján. Leültem egy padra, majd vártam. Ki kellett találnom valamit, hogy valahogyan hazajussak. Pár perc múlva egy ismerős, fekete Range Rover fékezett le előttem. Dudált egyet, én pedig kénytelen voltam felállni és közelebb menni. A sofőr lehúzta az ablakot, én pedig hirtelen megtorpantam.
 - Ne izélj már, nekem lenne okom haragudni rád! Szállj be, hazaviszlek! – nézett rám zöld szemeivel, én pedig lefagytam. – Haladj, fél órát kaptam!
Gyorsan beszálltam, bekötöttem magam, Harry pedig gázt adott. 10 perce csak a rádió halt moraja hallatszott, én pedig megtörtem a csendet.
 - Bocsáss meg, Harry. – nyögtem ki.
 - Egyezzünk meg valamiben! Köszönünk egymásnak, de ennyi. Nem vagyunk egymásra utalva, eddig is kibírtuk egymás nélkül, ezután is ki fogjuk. – hevesen gesztikulált, miközben szemét le sem vette az útról.
 - Oké. De akkor is bocsánatot kérek! – erősködtem, ő pedig rám hagyta. Beállt köztünk az a bizonyos kínos csend. Vagy fogalmam sincs, milyen csend, de abban biztos voltam, hogy mindkettőnk mondani akar valamit, de nem teszi. A büszkeségünk nem engedte.

 - Köszönöm. – szálltam ki a kocsiból, ő pedig csak bólintott, majd elhajtott. Amikor beértem a házba, megcsapott az otthon illata. A Harry-vel való viaskodásunk ellenére otthon éreztem magam ebben a házban.