HÍREK

Sziasztok! :))
Nos, utolsó teljes napomat töltöm itthon, ugyanis holnap költözök be a kollégiumba. Hetente egy rész lesz, maximum kettő. Általában péntek éjjel, szombat este hozom majd őket.
A feliratkozókat mindig figyelem, ahogy a megtekintések és a kommentjeitek számát is. Mindent köszönök, csodálatosak vagytok! :))

Sajnos, vagy nem sajnos, de a legújabb blogom nagy valószínűséggel bezárja kapuit. Valószínűnek tartom, hogy senki sem olvasná, feleslegesen pedig nem szeretnék írni. (Ha valaki nincs vele tisztában, az I'm your princess-ről beszélek.)

Tehát a lényeg: Hetente egy rész, ami hétvégén fog érkezni.
Köszönöm a támogatást, millió puszi nektek.
Kitartás a suli idejére, csak pozitívan kell hozzáállni.
Lots of love
xoxo Dodi

P.S.: Erre a blogra ma este érkezik még egy rész, aminek a nagy részét megírtam. Remélem, örültök neki.

TWENTY-THIRD CHAPTER

Sziasztok! :))

Meghoztam a következőt, és annyit fűznék hozzá, remélem meg vagytok vele elégedve. Hosszú lett, kizárólag azért, mert szombatig nem tudok újat hozni erre a blogra. A We are the same*-re valószínűleg érkezik rész, de erre nem.

Jó olvasást!

xoxo, Dodi

Azt mondta nekem anya régen, hogy engedjem el a múltat,

lépjek túl rajta.

Lehet, hogy túl hamar továbbléptem, de nem érdekel. 

Szükségem volt valakire. Rá volt szükségem. - Ana Scott

SECRET

 Hamarosan a nappaliban folytatódott a szócsata, amit Harry és a barátnője vívott. Én a konyhában főztem kávét, és hallgattam a beszédfoszlányokat, amik beszűrődtek az ajtón. Stella - mint kiderült, így hívják a lányt, akivel Harry négy éve alkot egy párt -, az igencsak csinos ruhájában helyezkedett el a kanapén, Harry pedig mellette hallgatta a lány kiborulását. Megérkeztem a kávéval, de amikor fel akartam menni az emeletre, a lány marasztalt.
 - Nos, szeretném tudni, mi történt köztetek. - fordult felém, majd gyors pillantást vetett Harry-re.
 - Stella, semmi sem történt köztünk. - könyököltem a fotel karfájára, így megtámasztva fejem. Harry értetlen tekintettel meredt barátnőjére, aki teljesen komolyan gondolta kérdését.
 - Ezt valahogy nem tudom elhinni. - rázta a fejét, én pedig bármennyire is próbáltam elhitetni vele, hogy tényleg, abszolúte semmi sem történt köztünk, nem hitt nekem.
 - Figyelj, ha nem lenne az a dolog, akkor sem történt volna semmi, de így pedig bizton állíthatom, hogy nem történt semmi. - néztem rá jelentőségteljesen, de nem vette a lapot, kérdőn nézett rám. - Stella, az isten szerelmére. - sóhajtottam fel, ő pedig végre megértette. Harry-nek biztosan már első utalásra eljutott a tudatáig, hogy mire gondoltam, de a szőke lány nem vette a lapot. A fiú halvány mosolyt engedett el felém, nekem pedig el kellett fojtanom az előtörni készülő kacajom.
 - Egy csók sem? - kérdezte, de ekkor Matt kiabálva szaladt be az ajtón.
 - Anya! Apa! - ugrott az ölembe, majd örömében sikongatni kezdett. - A papi vett nekem képet a falra meg most megyünk a vidámparkba, meg este nála alszok. - összevissza magyarázott, én pedig nyomtam egy puszit a fejére.
 - Ez nagyszerű, kicsim. Papa hol van? - kérdeztem, de Charlie ebben a pillanatban lépett be az ajtón.
 - Bocsi, ha megzavartunk valamit, csak egy új nadrágért jöttünk haza. - adtam Matt-re egy másik nadrágot a sárfoltos helyett, majd útjukra engedtem a kétfős csapatot.
 - Anya és apa? - emelte fel hangját Stella. - Neked gyereked van? -  pattant fel a helyéről és fordult szembe Harry-vel.
 - Nincs. - válaszolt, ajkam pedig hirtelen fogaim rabságába esett. Nem tudtam, mit akart ezzel, de abban biztos voltam, hogy nem lesz jó vége.
 - Akkor ki ez a taknyos? - az anyai ösztönök előtörtek valahonnan mélyről, és rá is ugrottam volna, ha Harry nem ültet vissza egyetlen pillantásával.
 - Vegyél vissza. - szólt a fiú halkan, de a szőkeség száját csúnyábbnál csúnyább szavak hagyták el.
 - Ki a szar ez a kölyök? Elvesz téged tőlem, magának akar ez a kis tökfilkó, dögölne meg. - köpte Harry felé a szavakat, aki megállt a lány előtt.
 - Menj el. - próbált nyugodtak látszani, bár sütött róla az utálat, a harag és a düh.
 - Ez a ringyó is csak kihasznál. - biccentett felém a fejével, és Harry agya ekkor durrant el.
 - Menj el, míg szépen mondom. - szorította össze fogait, de a lány még ennek ellenére is mondta a magáét. Harry testtartása arról árulkodott, hogy képes kirángatni a lányt az ajtón. Azonnal felpattantam a fotelból és Harry elé álltam.
 - Stella, menj el, kérlek. - néztem rá szúrós tekintettel, de nem hatotta meg.
 - Ne gyere vissza, itt és most végeztünk. Tűnés. - mutatott az ajtóra a mögöttem álló fiú, Stella pedig a táskáját felkapva, puffogva viharzott ki az ajtón. Egyikőnk sem szólt semmit, én elindultam a konyhába a kiürült bögrékkel, ő pedig a kerti székek egyikén foglalt helyet. Úgy gondoltam, én addig felöltözök, amíg ő rendbe teszi magában a dolgokat, de amikor a nevemet kiáltotta, tervem meghiúsulni látszott. Mivel nyár közepe volt, egy pólóban és sortban éppen nem fáztam, így lengén öltözve mentem ki Harry mellé. Nem szólt semmit, csak felém nyújtotta kezét. Kezem a hatalmas tenyerébe helyeztem, majd leültem a hozzá legközelebb eső székbe. Megrázta a fejét, majd megszorította a kezem és intett a fejével, hogy menjek közelebb hozzá. A széket felé húztam, de ekkor Harry elnevette magát.
 - Ülj az ölembe, mert fázok. - mosolygott rám, én pedig elpirulva, de annál nagyobb örömmel teljesítettem kérését. Egyáltalán nem volt bennem olyan, hogy azért kért meg erre, mert valamiféle érzéseket táplálna irántam a barátságon kívül. Egyszerűen egy barátja vagyok, aki az ölében ül. - Négy éve voltunk együtt, és egy ilyen dolog miatt így kibukni... - rázta csalódottan a fejét, én pedig alig tudtam megszólalni.
 - El kell keserítselek, de ő nem miattad volt veled együtt. - vontam vállat, ő pedig érdekesen nézett rám.
 - Hogy érted?
 - Nem téged szeretett, hanem a pénzed. Bocsi. - szorítottam össze ajkaimat, ő pedig azonnal lehajtotta fejét.
 - Tudom. - szemkörnyéke vörös volt, innen tudtam, hogy sírni fog. - Pedig én mindent megadtam neki, szerettem, tiszteltem, bármit megkapott, amit csak kért. Már az eljegyzésen gondolkoztam. - fakadt ki, én pedig szorosan magamhoz öleltem. Fejét a nyakamba temette, és ott próbált megnyugodni. - Én fel akarom nevelni Matt-et, az apja akarok lenni.
 - Harry, nem kell ezt tenned, ha nem akarod. Charlie ki tudja venni az árvaházból, és ő felnevelheti. - simítottam végig haján, de arcát nem láthattam, hiszen még mindig szuszogott a nyakamba.
 - Komolyan, tényleg ezt akarom. Költözzetek velem Londonba, van egy házam közel a fiúkhoz, bár két-három hét múlva turnéra megyünk. Legyetek velem. - ő ezt nem gondolta komolyan, csak azért mondta ezt, mert kibukott. Gondoltam én.
 - Ezt majd megbeszéljük, ha jobban leszel, rendben? - simítottam végig enyhén borostás arcán, de ő megrázta a fejét.
 - Így akarom, a csudába is. Ana, gyertek velem. Intézzük el a papírokat és húzzunk innen. - emelt le combjáról, majd beviharzott. Mire beértem, már a gyámügyes nővel folytatott magánbeszélgetést, aminek én is részese lettem, hiszen kihangosította a készüléket.
 - Ana is itt van mellettem, és Ön pedig ki van hangosítva. - értesítette a fejleményekről, a hölgy pedig hümmögött egyet, majd folytatta.
 - Nos, ha máris elvállalják a gyámságot, természetesen megoldható, hogy már ma aláírják a papírt. Csak egy aprócska kérdés. Mr. Styles, szeretné, ha a gyermek az Ön nevét viselné? - sóhajtott nagyot. Ezek szerint már délelőtt ilyen őrültekháza van ott bent.
 - Szeretném. - szólt határozottan, én pedig rákaptam a tekintetem. Összeráncolt szemöldökkel tátogta, hogy ' Most mi van? ', majd ismét a nőre figyelt.
 - Kora délután bejöhetnek aláírni a papírt, és kérem hozzák a gyermeket is, előtte beszélgetnem kell vele. - elköszönt, majd bontotta a vonalat.

*Két hét múlva, London*

 A hívás után három nappal már költöztünk is Londonba. A temetés napján hagytuk magunk mögött a várost, de egyikőnk sem jókedvvel. Megviselt minket a dolog, Kevin pedig éppen csak a temetésre jött haza, a ceremónia befejeztével ült fel a magángépre és repült is Kínába. Se puszi, se pá, csak úgy lelépett. Kicsit rosszul esett, de amikor megláttam az interneten, amint egy kínai lánnyal csókolózik, összetört bennem valami. A büszkeségemnek annyi lett, az önbizalmam -1 volt, Harry Stella miatt amúgy is padlón volt, ő nem tudott segíteni, így Louis lett a mentsváram. Megnevettetett, tartotta bennem a lelket és emlékeztetett, hogy főállású anya, és nem egy depressziós tini vagyok. Matt-et ebben a szűk két hétben a fiúk mindenhová magukkal cipelték, amit a kisfiú igencsak élvezett. Harry nem mindig tartott a csapattal mondván, nincs kedve. Így alakult, hogy egyik este Matt a fiúknál aludt, és nem itthon, a közös házunkban. Focit néztünk, söröztünk, élveztük egymás társaságát, nevettünk. Egy ideig...
 - Annyira hiányzik, hogy legyek valakivel. - sóhajtott Harry, majd kinyújtóztatta hosszú lábait.
 - Nemrég szakítottatok a barátnőddel, megszoktad, hogy melletted van. Hozzá fogsz szokni, hidd el. - mosolyogtam rá, de ő megrázta a fejét.
 - Félreértesz. Nem a kapcsolat, hanem a testiség hiányzik. - hajtotta hátra fejét a kanapé támlájára, én pedig a konyhába mentem a popcornért. - Jött egy üzid. - lóbálta telefonom, én pedig odaszaladtam.
 - Kevin.. - haraptam rá ajkamra, mire Harry tekintete elsötétült, de hirtelen elkapta fejét, így teljesen összezavarodtam. Megnyitottam az üzenetet, melyben pár szó állt, mégis szíven ütött.

 Szakítani szeretnék. Összejöttem egy estére az egyik asszisztensemmel, bocsi. xx

 - Rohadj meg! - hajítottam telefonom a kanapéra, majd a konyhába rohantam és az első kezembe akadó tárgyat földhöz vágtam. Jelenesetben ez egy tányér volt, ami a becsapódáskor apró darabokra tört a sarokban. Zokogva kuporodtam össze a földön, de pár másodperc múlva erős karok ragadtak meg és húztak fel a padlóról.
 - Mi történt? - fogta kezei közé arcomat Harry, majd hüvelykujjával letörölte könnycseppjeimet.
 - Kevin összejött az asszisztensével. Mint valami béna szerelmes filmben. A pasi elhagyja a csajt, a csaj talál mást. Csakhogy ez a valóság, itt nem fog jönni a helyébe senki. Utálom az életem! - a düh felülkerekedett rajtam, már nem is sírtam. Sokkal jobban le akartam vezetni a feszültségemet. Leültünk megnézni a meccs végét, bár én már nem tudtam száz százalékosan koncentrálni arra, hogy ki kapott büntetőt, ki hagyta ki a tizenegyest, vagy hogy kit állítottak ki. Az adrenalin túltengett bennem, repülni akartam, bungee jumping-olni, vagy bármi mást. Nyert a csapat, akinek szurkoltunk, így Harry rám vetette magát, felkapott és őrjöngött.
 - Nyertünk! - a nagy öröm hevében ajkai megtalálták enyémeket, én pedig viszonoztam csókját. Egy apró csók volt, mégis ezernyi érzelmet felébresztett bennünk.
 - Menjünk bungee jumpingolni. - álltam meg Harry-vel szemben, a fiú szeme elsötétült és kaján vigyor kúszott arcára.
 - Szexeljünk. - vágta rá. Nagyot nyeltem, hiszen Kevinnel sosem voltunk ilyen nyíltak. Apró utalásokat tettünk, ami a másik számára egyértelművé tette szándékainkat.
 - Micsoda? - nevettem fel, de ő megrázta a fejét.
 - Hajrá! - lökött meg játékosan, én pedig teljesen megsemmisültem. Hogy az egyik legjobb barátommal lefeküdjek?
 - Harry, nekem férjem van. - védekeztem egyből, de ő azonnal megtalálta a kiskaput.
 - Aki éppen mással van. Még mindig van férjed? - húzta fel szemöldökét, én pedig heves tiltakozásba kezdtem és levágódtam a kanapéra.
 - Papíron igen. És én hűséges típus vagyok. - fontam össze karjaimat mellem előtt, ami Harry csillogó tekintetét azonnal odavonzotta. - Hé!
 - Mi van? Tök jól nézel ki. - guggolt le elém. - Na, ne kéresd magad, Ana.
 - Harry, nem. - tiltakoztam még mindig. Bevetette a kiskutyaszemeket, amik elbizonytalanítottak. Igen, bevallom, hogy meginogtam. Nekem is hiányzott a testiség, és... Azért Harry-ről beszélünk, aki nem is néz ki rosszul, szexi és pajkos.
 - Csak szex, semmi más. - nógatott, én pedig megenyhültem.
 - Kizárólag barátok maradunk, érzelmek nélkül, senki sem tudhat róla. - emeltem rá tekintetem, arca felragyogott. Ajkaival felém közelített, de eltoltam fejét. - Ígérd meg.
 - Ígérem. - simította kezét derekamra, de én lefejtettem magamról izmos karját. Jobb tenyerembe köptem, majd felé nyújtottam. - Komolyan?
 - Halálosan. - nem volt poénos, de azért elmosolyodott. Ő is jobbjába köpött, majd kezet ráztunk. Derekamhoz nyúlt, felemelt, lábaim automatikusan tették a dolgukat. Dereka köré fontam vékony vádlim, ő pedig az emelet felé indult. Ajkai megtalálták enyémeket, és még akkor sem veszítették el, amikor végigfektetett az ágyon. Aznap este olyan történt, amire nem számítottam. Nem terveztem, így hozta az élet. Volt egy lehetőség, amit egyikőnk sem szalasztott el. Ami aznap este a szobában történt, az ott is marad, de a fenébe is. Lefeküdtem egy barátommal, aki Harry Styles.

TWENTY-SECOND CHAPTER

Sziasztok!:)

Itt a következő rész, remélem, tetszik:)) Hosszabb lett, mint akartam, de sosem baj.

Amint látjátok, megújultunk, éppen ideje volt már, nem?:)) Hogy tetszik az új design?:)

Jó olvasást!

xoxo, Dodi

Énekesként jobban megállja a helyét,
mint apaként. Egyenlőre. - Ana Scott

FIRST DAYS AND HARRY'S GIRLFRIEND


 - Harry, szia! Ana vagyok. - a hangpostája jelentkezett, ki volt kapcsolva. - Semmilyen gyerekruha, játék, ágy, semmi nincs nekem. Tudnál venni pár dolgot? Kifizetem, amint ideérsz. Köszönöm.
 - Ana, ki az a Harry? - lépkedett a kanapé elé Matt, majd felmászott mellém. Letettem a telefont az asztalra, majd a kisfiú felé fordultam.
 - Az a bácsi, aki az új apukád lesz, remélhetőleg. - simítottam végig szőke haján, majd nyomtam fejére egy puszit. Délelőtt tizenegy óra lehetett, amikor csengettek. A kaputelefonhoz lépve vettem fel a kagylót.
 - Igen? - szóltam bele, majd egy ismeretlen férfihang szólt vissza.
 - Mrs. Turner számára érkezett egy szállítmány a gyerekboltból. - azonnal kiléptem az ajtón és a kapuhoz siettem.
 - Jó napot, én vagyok Mrs. Turner. - mutatkoztam be a köpcös férfinek, aki megengedett felém egy mosolyt.
 - Kérem, itt írja alá. - nyújtotta felém a mappáját, amin egy lap pihent egy tollal együtt. Aláírtam, majd beengedtem őket. Hoztak egy nagyobb gyerekágyat, játékokat, szuperhősöket, ruhákat és némi édességet. Bepakolták egy szobába, majd távoztak. A szoba színe halványzöld volt, jól mutatott a már régóta bent porosodó, ámbár még fehér bútor és a most érkezett ágy. A szerkényt áttöröltem, és bepakoltam a ruhákat, az ágyra tettem párnát és takarókat.
 - Matt, gyere velem egy kicsit. - nyújtottam kezem felé a nappaliba érve, bár ódzkodott a dologtól, hiszen a kedvenc meséje ment, de ettől függetlenül feljött velem. - Ez az új szobád, remélem tetszik.
 - Oda szeretnék egy szuperhősös képet. - mutatott a falra, majd felnyújtotta a kezét, miszerint szeretné, ha felvenném. Matt-el a karomban csoszogtam le a lépcsőn, hiszen a csengő éles ricsaja értesített arról, hogy valami engem kíván látni.
 - Ki az? - szóltam bele a kaputelefon kagylójába, majd Matt is megismételte kérdésem.
 - Ki az?
 - Harry vagyok, engedj be, mert szakad az eső. - hadarta, én pedig tétovázva, de megnyomtam a gombot, így vendégünk alig egy perc múlva már be is rontott az ajtón. Megrázta magát, majd cipőjét ledobta, kabátját pedig felakasztotta a fogasra. A nappaliba ment és csak ekkor vettem észre a hatalmas utazótáskát a vállán lógni.
 - Már ma ideköltözöl? - tettem le Matt-et, aki szaladt vissza nézni a mesét és az új szuperhős figuráival játszani. Bólintott egyet, én pedig megkértem, kövessen, hogy megmutathassam a szobáját, ami két hétig fog otthonául szolgálni.
 - Csak este leszek itthon többnyire, amúgy anyuékkal és a barátnőmmel leszek. - csattogtatta rágóját, amitől az agyvizem felforrt. Idegesített, már most.
 - Akkor kérlek, halkan gyere be, mert Matt olyan kilenc-tíz óra körül már alszik. - álltam meg az ajtó előtt, majd benyitottam. Franciaágy, barackvirágszínű szoba, fehér szekrénysor hatalmas, egész alakos tükörrel, éjjeliszekrények, fehérneműs komód, külön fürdőszoba és persze erkély. - Megfelel?
 - Nem kell bunkózni, aludni jó lesz. - dobta le pakkját az ágyra, majd kislisszolt az ajtón, egyenesen a konyhába. Igazán otthonosan mozog a saját házamban, de egyszerűen vállat vontam és követtem. Mire a konyhába értem, ő már derékig a hűtőben kutatott, majd csalódottan csukta be az ajtaját. - Semmi ehető?
 - Mire gondolsz? - léptem közelebb hozzá, és próbáltam nem belenézni zöld szemeibe. Tapasztalat.
 - Tudod, ehető. Nem ilyen biotrutyik meg biokaja. - fintorgott, majd telefonját a füléhez emelte és a konyhában hagyott. Lassan ebédelni kellett volna, de tényleg nem volt otthon semmi ehető. Megcsörrent a kaputelefon, Harry pedig anélkül, hogy felvette volna, kisietett az ajtón. Pár perc múlva egy fehér dobozzal a kezében tért vissza, amiben minden bizonnyal étel volt. Matt szeme felcsillant, de én megráztam a fejem, majd Harry után mentem a konyhába. Hatalmas nyugalom áradt belőle amint az ebédjét ette, nekem pedig még éppen nem durrant el az agyam. Mély levegőt vettem, majd megszólaltam.
 - Matt és én elmegyünk ebédelni, majd jövünk. - próbáltam nyugtatni magam, több-kevesebb sikerrel. Hümmögött egyet, majd mintha mi sem történt volna, folytatta ebédjét. Matt-re adtam a dzsekijét és a cipőjét, majd én is felvettem a cipőmet, kocsiba ültünk és elfurikáztunk anyuékhoz, akik kivételesen itthon voltak.
  Este ugyanaz történt, mint délben annyi különbséggel, hogy bár volt otthon ételnek való, Harry csak magának csinált. Még ezt is lenyeltem, de amikor már a hetedik napon történt ez, elborult az agyam.
 - Harry, idefigyelj! - álltam meg előtte. - Nem érdekel, hogy magasról teszel rám. Az sem érdekel, hogy nem csinálsz nekem enni, hogy nem pakolsz el magad után. De azt, hogy a gyereknek nem csinálsz enni, csak magadnak, nem tudom elviselni. Egy hét telt el, még ugyanennyi van hátra, Harry. Változnod kell a gyerekkel szemben, mert ez így nem mehet tovább. Mi lesz, ha a bíró nekünk ítéli a gyereket? Nem élhet így egész életében, hogy az apja nem foglalkozik vele. - mély levegőt vettem, hogy végre lenyugodjak, de ami ezután történt, csak még jobban felidegesített.
 - Nem a gyerekem, nem is akarok gyereket egy ideig. Huszonkét éves vagyok, kit érdekel egy szaros kisgyerek? Neveld fel, ha akarod. - csattant fel, a szemeimbe pedig könnyek szöktek.
 - A rohadt életbe, Harry. Az unokanővéred gyerekéről beszélsz, gondolkozz már! Én sem így terveztem, de így alakult, és el kell fogadjuk a helyzetet. - fogtam meg karját, de lerázta érintésemet.
 - Nem érdekel. Meghaltak, vége. A gyerekkel meg majdcsak lesz valami. - vont vállat, majd ki akart kerülni, de megfogtam a karját és nem engedtem el.
 - Te nem szeretted Flora-t. Soha sem szeretted. - jutott eszembe a tény, ami már évek óta bizonyított volt.
 - Honnan tudod? - kapta rám zöld tekintetét, én pedig azonnal lehajtottam a fejem. - Ana, honnan tudod?
 - Mert régen barátok voltunk. - suttogtam, ő pedig megvilágosodott.
 - Te az az Ana vagy? - kerekedett el szeme, én pedig bólintottam. - Az a kis cserfes, bohókás kislány, akibe szerelmes voltam?
 - Szerelmes voltál? - ragadtam meg a számomra fontos lényeget. Harry arca eltorzult, száját elhúzta. - Ne aggódj, én is szerelmes voltam beléd. Hiszen tudod. - vontam vállat.
 - Tőled kaptam az első csókom. - mosolygott rám.
 - Én pedig tőled. - nevettem fel. - De ettől függetlenül még nincs elfelejtve, amit mondtál. A gyereknek apára van szüksége.
 - Ana, segíts már, kérlek! - kiáltott a fürdőszobából Matt, én pedig elsuhantam Harry mellett és az emeleti fürdőbe rohantam. Matt a kádban állt, ujját nyújtotta felém. - Elvágtam azzal. - mutatott egy borotvára, ami nem az enyém volt. Harry tette oda, pedig van külön fürdőszobája. Ezért még számolunk. Megtöröltem apró testét, majd leragasztottam a sebet és gyógypuszit nyomtam rá.
 Éjszaka Harry-vel ültem a kanapén, a tévében valami kosztümös, romantikus film ment, amikor megéreztem mentolos leheletét. Arcom felé fordítottam és nem számítottam arra, hogy ajkaival találom szembe magam. Ajkaimhoz közelített, de hirtelen irányt váltott és az arcomra nyomott egy lágy puszit.
 - El sem hiszed, mennyit kerestelek a tehetségkutató után. - sóhajtott nagyot, majd átölelt, és mellkasára vont.
 - Hé. - szólt valaki a lépcső felől. Harry-vel egyszerre fordultunk oda, és Matt-et pillantottuk meg Superman-nel a kezében. - Rosszat álmodtam. Aludhatok veletek? - lekapcsoltam a tévét, majd Harry vendégszobájába mentünk és magunk közé fektettük a szőke lurkót. - Ne hagyjatok itt, szeretlek titeket.
 - Nem fogunk. - simogattam meg haját. Hátáról Harry felé fordult.
 - És te sem? - szipogott.
 - Soha, ígérem. - Matt Harry mellkasához bújt, épp oda, ahol pár perccel ezelőtt még én pihentettem fejem.
 - Szeretlek, apa és téged is, anya. - motyogta halkan, majd mély álomba szenderült.
 - Anyának és apának hívott minket, Harry. Ő már elfogadott minket. Nekünk is el kell fogadnunk őt. - suttogtam, majd barna szemeimet Harry-re emeltem.
 - Holnap megbeszéljük, amíg a nagyapjával van. - hajolt át, majd apró puszit nyomott a homlokomra.
 - Hogy tehetted ezt, te átkozott idióta? - harsány rikoltozás töltötte be a szobát már korán reggel. Matt már nem volt mellettem, így Charlie már elvitte. Biztos Harry kelt fel, de vissza is feküdhetett, mert éreztem mámorító illatát bekúszni az orromba. Kinyitottam szemeimet, és ekkor pillantottam meg Harry barátnőjét. Rajtam egy Ramones-es póló és egy rövidnadrág volt - ami ugyanolyan volt, mint a Harry-é, és nagyobb is rám, mivel a Keviné volt -, Harry-n pedig egy alsó.
 - Hogy mi? - nyöszörgött Harry, majd átölelte a derekam. Kezét lefejtettem magamról, de ő visszatette rám tetovált karját.
 - Harry, a barátnőd van itt és félreérti a helyzetet. - noszogattam a hétalvót, de semmi reakciót nem váltottam ki belőle.
 - Ha nem kelsz fel azonnal és magyarázod meg, örökre vége. - fenyegetőzött a szőke lány, de Harry ügyet sem vetett rá.
 - Ana, főzz már egy kávét, kérlek. Elvállalom a vacsit, csak kell egy kávé. - húzott vissza az ágyra, majd fejét hasamra tette. A szőke lány tombolt, én tehetetlen voltam, Harry pedig nyugodtan aludt a hasamon. Szóval, nem egy átlagos reggelnek néztem elébe.

TWENTY-FIRST CHAPTER

Sziasztok!:) Itt a következő rész, remélem tetszik:))

Új trailer készül, hamarosan láthatjátok is:)

Jó olvasást!

xoxo, Dodi

A gyermekkor nem születésünktől egy bizonyos korig tart,
hogy aztán ama bizonyos kor után a gyermek felnőtt legyen,
s felhagyjon a gyermeteg dolgokkal.
A gyermekkor az a királyság, ahol senki nem hal meg.

MATT

 A kora reggeli napfényben figyeltem a mellettem halkan szuszogó kisfiú arcát. A vendégszobában aludtunk el mindketten, Charlie pedig minden bizonnyal hazament. Ám amikor lementem reggelit készíteni magunknak megláttam a férfit, amint a kanapén ül és nézi a híreket, melyben a lezuhant repülőgép roncsait mutatják. Lehuppantam mellé, ő pedig könnyes, fájdalommal teli tekintetét rám emelte.
 - Részvétem, Charlie. - suttogtam halkan, mire szorosan magához ölelt. Nem kérdeztem semmit, ő sem szólt, egyszerűen felálltam és a konyhába siettem. Készítettem pirítóst Mattie számára, kettőnknek pedig kávét. Charlie felé nyújtottam a gőzölgő bögrét, amiből nagyot kortyolt.
 - Senkim sem maradt. - bukott ki belőle. Igaza volt, Kevin anyja pár hete, még az esküvőnk előtt eltűnt, azóta csak egyetlen sms-t írt a reptérről, melyben az állt, ne aggódjunk, minden rendben vele. Egyik fiát és menyét elvesztette, a másik fia elhúzott, csak én és Matt maradtunk számára.
 - Mi itt vagyunk, ameddig csak kell. - mosolyodtam el halványan, mire egy apró biccentést kaptam.

Pár perc múlva Matt száguldott le a lépcsőn, kis híján összetörve magát a jó illatok miatt. Nem volt jó kedve, de olyan rossz sem. Néha elnevette magát, de pillanatokon belül visszaesett abba az állapotba, amibe ilyenkor szokás.

 A délután folyamán Charlie felvetette, mi lenne, ha elmennénk a házukhoz, utána pedig intéznénk a temetést. Charlie kicsoszogott az ajtón, majd pár óra múlva vissza is tért. Azonnal autóba ültem és a már jól ismert hát felé vettem az irányt. Leparkoltam a ház előtt, de nem szálltam ki az autóból. Hezitáltam, nem tudtam, miket vált ki belőlem az, ami odabent van. Végül pár perc múlva összeszedtem magam és beléptem az ajtón. Mindenhol családi fotók, melyeken feltétel nélküli boldogság van az arcukon. A konyhában a mosogatóban két kávéscsésze, amit indulás előtt nem tudtak elmosni. Néhány ruhadarab ki volt terítve, hogy mihamarabb megszáradjon, néhány pedig egy fonott kosárban állt mosásra várva. A hálószobájukba belépve fogtam fel igazán, hogy ők ide soha nem jönnek már vissza. Kerestem. Fogalmam sincs mit, csak kutattam valami után, amire fél óra múlva rá is leltem. Flora kézírása nézett velem szembe, mely kimondta, nem akarják Matt gyámjául Kevint, kizárólag engem és Flora unokaöccsét. Barátnőm mindössze 5 évvel volt idősebb nálam, így az a bizonyos fiú sem lehet több huszonötnél. Azonnal tárcsáztam, pár pillanat múlva fel is vették.
 - Mondd, Ana! - szólalt meg Charlie.
 - Találtam valamit. A gyámhivatal szerint miénk a gyerek, igaz? - kérdeztem, ő pedig igennel válaszolt. - Nos, találtam valamit. Pete és Flora nem ránk hagyta Matt-et, hanem rám és Flo unokaöccsére. Nevet nem írt, de valaki biztos tudja, ki lehet az. - Charlie megkért, hogy menjek el a gyámhivatalba és intézzem el a dolgot, Matt elaludt, így nem tud eljönni velem.

 - Rendben, megtaláltuk a férfit, azonnal értesítjük őt. - mondta az asztal túloldalán ülő nő, majd a telefont a füléhez emelte.
 - Elmondaná a nevét? Kérem. - pillantottam rá.
 - Sajnálom kisasszony, de ez bizalmas információ, nem mondhatom el. A jövőhéten személyesen keresem fel Önt és a férfit. - ezzel bocsátott utamra, így a telefonbeszélgetést nem hallhattam. Nem tudom, kivel kell felnevelnem Matt-et, nem tudom hogy néz ki, semmit sem tudok róla. Egyenlőre. 

 *Másfél héttel később*

Éppen ebédet főztem Matt-nek, Kevinnek és jómagamnak, amikor csengettek. Lenyaltam az ujjamról a szószt és az ajtóhoz léptem. A kaputelefont felvettem, majd amikor bemutatkozott a vendégem, beengedtem. Ajtót nyitottam előtte és beljebb invitáltam. Helyet foglaltunk a kanapén, ő pedig elkezdte mondanivalóját.
 - Ha jól informált vagyok, ma érkezik haza az Ön férje. - helyeslően bólintottam egyet. - Ha nem probléma, szerveztem egy találkozót négyünk számára.
 - Négyünk számára? - kérdeztem vissza, ő pedig elmondta, hogy mi hárman és a titokzatos férfi találkozunk. 

 - Ma este hétkor itt az utca végi kávézóban megfelel? - fordult vissza az ajtóból.
 - Persze, természetesen. - bólintottam, majd egy kézfogás után távozott.

Hamarosan túl kellett esnem egy kiadós beszélgetésen Kevinnel, épp kapóra jött a délutáni alvás Matt számára. Nagypapája maradt ott vele, míg mi elmentünk a találkozóra.

 - Nemsokára elmegyünk találkozni valakikkel, oké? - fordultam felé a kanapén ülve.
 - Ennyire titkos a dolog? - hajtotta fejét ölembe.
 - A gyámhivatalból egy nő akar találkozni velünk. Találtam Pete-éknél egy levelet, amiben azt írják, nem akarnak téged gyámnak. - nyögtem ki végül. Idegesen ült fel, szemei szikrákat szórtak.
 - Hogy mi? - csattant fel.
 - Fél hét, induljunk. - hagytam figyelmen kívül előző kérdését. Lábamra kaptam egy kényelmes magassarkút, kocsikulcsomat a kezembe vettem és kiléptem az ajtón. Kevin kelletlenül bár, de követett, nem tetszett neki a helyzet. Gázt adtam, és pár perc múlva már a kávézó előtt parkoltam le.
 - Kérlek, ne légy ideges, bármit is hallasz odabent, rendben? - fordultam felé, miután kikapcsoltam az övem.
 - Oké. - köpte oda, majd kipattant a kocsiból, az ajtót pedig bevágta maga után. Összerezzentem, a bent maradt levegőt pedig hangosan kifújtam. Gyerünk, Ana, meg tudod csinálni! Biztattam magam, bár feleslegesen.
 Beléptünk az ajtón, kézen fogva, mintha minden a legnagyobb rendben lenne köztünk. Mosollyal az arcomon léptem a nőhöz, aki viszonozta gesztusom.
 - Mrs. Stone vagyok, üdvözlöm uram! - köszöntötte férjemet, aki a hangulatához képest kedvesen válaszolt. - Hamarosan a másik fél is megérkezik, szerintem addig rendeljünk valamit. - vetette fel, én pedig mivel szomjas voltam, rendeltem magamnak. Mindhárman leadtuk a rendelést, amikor megállt egy fekete autó az ablak előtt, az eső miatt a férfi kapucnit viselt, nem láthattam az arcát. Amikor belépett, és levette fejéről az anyagot, villámcsapásként ért a felismerés. Ő az a fiú, akinek mindenem odaadtam, ő az, akiért 4 évig epekedtem, hiába. Elment, elhagyta a várost, híres lett, nincs szüksége egy gyerekre. Volt egy olyan érzésem, hogy nem fogja elvállalni a gyereknevelést.
 - Elnézést a késésért! - állt meg az asztal mellett, tekintetét végigfuttatta társaságunkon, majd megállapodott rajtam. Valamiféle felismerés csillant meg egy pillanatra zöld íriszeiben, de amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan ment is. - Öhm, Harry Styles vagyok. - nyújtotta Mrs. Stone felé a kezét, aki elfogadta, és szintén bemutatkozott. Testével felém fordult, és teljesen meglepődtem, amikor nekem is kezet nyújtott.
 - Ana Turner. - akarattal mondtam a Turner nevet, és nem a Scott-ot, hiszen akkor valószínűleg rájönne, ki is vagyok.
 - Kevin Turner. - szólalt fel erős hangjával, Harry pedig neki is bemutatkozott, majd helyet foglalt.
 - Nos, szeretném elkezdeni, hogy mihamarabb végezzünk. - mindhárman bólintottunk, a nő pedig folytatta. - Mr. Turner, mint tudjunk, Önt nem jelölte ki gyámnak sem Peter, sem Flora. A végrendeletükben Mrs. Turner és Mr. Styles neve volt megemlítve, mint a gyermek új szülei. Kérdezem a két felet, vállalják-e a gyermeknevelést? - tekintetét előbb rám, majd Harry-re szegezte.
 - Én vállalom. A kicsinek szüksége van családra, aki szereti és törődik vele. - szólaltam fel elsőként, mire a hölgy Harry arcát kezdte kémlelni.
 - Uram?
 - Figyeljen! Nekem most épül a karrierem, nincs időm egy gyerekre. Barátnőm sincs, egyedül pedig nem tudnám elvállalni. - rázta a fejét, és a vállát vonogatta.
 - Uram, kérem, hallgasson végig! - hajolt előre az asztalra. - A gyermek nem lehet hol az egyik félnél, hol a másiknál. Ha most visszaviszik a házba, ott kell felnőnie. Ha mindketten elvállalják, olyan környezetet kell keresni, amely mindkettőjüknek megfelel. Az elmélet kedvéért tegyük fel, Mr. Styles is elvállalja a gyermeknevelést, így neki az lenne a legjobb, ha Londonba költöznének. - Harry helyeslően bólintott egyet. - De ha Mrs. Turner érdekeit nézzük, akkor neki pedig Holmes Chapel lenne a jobb választás.
 - Én elköltözök Londonba, ha ez Matt érdekeit szolgálja. - Kevin felmordult mellettem. - Persze, ha elfogadod a döntésem.
 - Veled megyek. - jelentette ki.
 - Mr. Styles?
 - Hölgyem, én tényleg nem tudom elvállalni. Két hét szabadságon vagyok itthon, nem akarok ezzel foglalkozni. - amikor ezt kimondta, a nő szeme felcsillant.
 - Remek. Két hét próbaidőt kapnak. Kinél legyen? - teljesen belelkesedett, le sem lehetett volna lőni.
 - Én elmegyek üzleti útra, felőlem ott lehetnek. - rántott egyet a vállán Kevin, én pedig mosolyogva néztem rá.
 - Sajnálom, de nekem erre tényleg nincsen időm. - fonta össze karjait Harry.
 - Arról tudniuk kell, ha egyikőjük nem vállalja el, a gyermek árvaházba fog menni. - említette meg Mrs. Stone.
 - Két hét próbaidő. Ha nem jövünk ki jól, vagy bármi galiba van, vége. - ment bele végül Harry, majd egy időben a nővel távozott köreinkből.
 - Köszönöm! - nyomtam csókot Kevin ajkaira, ő pedig halványan elmosolyodott.
 - Bízom benned, szóval azért jöhet el. Még hajnalban elmegyek, nem tudom, mikor jövök. Gyerünk, még be kell pakolnom.
 Amikor hazaértünk, Matt szaladt felénk.
 - Mattie, figyelj rám, oké? - kék szemeit rám emelte, érdeklődően nézett. - Holnap jönni fog egy bácsi, lehetséges, hogy ő lesz az új apukád, én pedig az új anyukád.
 - És Kev? - kíváncsiskodott.
 - Ő nem lesz az apukád. Ő a bácsikád marad, oké? - mosolyogtam rá, ő pedig szorosan hozzám bújt.
 - Ana, akkor mától szólítsalak anyának? - nézett rám, én pedig megráztam a fejem.
 - Nem kell, ha nem szeretnéd. - piszéztem vele össze, mire felkacagott.
 - Nagyon szeretlek, Ana. - hajtotta kicsiny fejét vállamra, és beszívta illatom. - Jó szagod van. - felnevettünk kijelentésén, majd elvittem fürdeni, és lefektettem aludni.

TWENTIETH CHAPTER

Sziasztok!:))

Újra itt vagyok, felfrissülve, üdén, részt írva! :)) Remélem tetszeni fog a rész, bár a felénél kicsit kusza lesz a dolog, remélem ennek ellenére megértitek!

Másfél hét maradt a nyárból, élvezzétek ki! Köszönöm a díjakat, köszönöm, hogy megvártatok a sok kimaradás után!

Jó olvasást!

xoxo, Dodi

Amikor nem az ő arcát láttam meg magam mellett, összezavarodtam.
Ami utána történt, még jobban összezavart. - Ana Scott

AWAKENING

 Az ajtóban álltam, a kulcs a zárban, de nem mertem benyitni. Féltem attól, hogy mi vár rám odabent. Rumli, mert Kevin hazajött és Marie nem takarított még ki? Rend, minden pontosan úgy, ahogy hagytam? Amikor kinyílt előttem az ajtó, két meglepődött szempárral találtam szemben magam. A két barna szempár csodálkozva fürkészett, majd elmosolyodott mindkét alak.
 - Jó szórakozást! - suhant el mellettem az egyik lány, aki talán tizenkilenc éves lehetett. Harry összeráncolt szemöldökkel nézett a két, kimondottan csinos és formás lány után, majd rám emelte zöld szemeit. Vállat vontam, majd félve bár, de beléptem néhai otthonomba.
 - Kevin! - szólítottam a férfit, aki csak egy morgást hallatott a konyha felől. - A cuccaimért jöttem. - informáltam váratlan érkezésem okáról, de aligha hatotta meg. A hálószobába lépve tárult szemem elé a rendetlen szoba. Ruhák a földön, ágynemű és lepedő összekuszálódva hever félig a padlón, félig a matracon. Az ablakhoz lépve tártam szélesre, hogy az állott, erotikával telt levegő mihamarabb távozzon a szobából. A gardróbból előbányásztam a házban fellelhető összes bőröndöt, és a ruháimat gyors tempóban dobáltam bele. Az itt maradt kozmetikai termékeimet egy kisebb táskába helyeztem el, a cipőimet pedig egy utazótáskába süllyesztettem. - Segíteni kéne! - kiáltottam le a konyhában tartózkodó, valószínűleg kávét kortyolgató férfinek. Trappolást hallottam a lépcső felől, és nagyon úgy tűnt, nem egyedül jön. Harry feje jelent meg Keviné mögött, így csak egyszer kellett fordulnunk.
 - Ana, kérlek! - szólított meg, amint lecsaptam a csomagtartót. Teljes alakommal felé fordultam, így már mondta is. - Ne haragudj a lányok miatt, kérlek!
 - Kevin, elváltunk, te is továbbléptél, én is, amint látod. - intettem az autó felé, jelezve, Harry és én egy pár vagyunk.
 - Ő nem az exed? - ráncolta szemöldökét, én pedig bólintottam. Úgy érzem, mintha soha nem is szakítottunk volna Harry-vel, mintha mindig is együtt lettünk volna, csak éppen távkapcsolatban. Azt nem mondom, hogy nem felejtettem el, amiket mondott és amiket tett, de megbocsátottam neki, és bár nem mondtam ki, ő is tudja. Tudja, hogy hibás volt, rosszul esett, hogy a vöröskével enyelgett, hogy lefeküdtek, bár Harry nem ilyen. Nem fekszik le fűvel-fával, nem visz minden második lányt ágyba, bárhogy is gondolják mások. Elköszöntünk Kevintől, majd még hazamentünk Harry-ékhez.
 - Vigyázzatok, rendben? Harry, ha fáradt vagy, add át Ana-nak! - szorongatta meg egy szem fiát, majd kezébe nyomott egy kis csomagot. - Kaja az útra. - vont vállat, majd miután mindenkitől elbúcsúztunk, London felé vettük az irányt.

 Útközben rápillantottam lenémított telefonom képernyőjére, ahol volt pár nem fogadott hívásom Niall-től és két sms-em Zayn-től. Gyorsan megnyitottam azt, amelyik még korán reggel érkezett.
 Liam megvan, sokkos állapotban, de aránylag oké a srác.
 Hangosan felolvastam, hogy Harry is tudjon a fejleményekről. Megnyitottam a másodikat is, melyben a következő állt.
 Kórházban vagyunk. Liam leesett a lépcsőn, még semmi konkrétat nem tudunk. x

 Pár perce érkezett, ezért gyorsan tárcsáztam is a fiú számát.
 - Még mindig semmi, a doki szerint számunkra semmi jót sem sejtet. - sóhajtott nagyot, én pedig Harry-hez intéztem szavaim.
 - A kórházba menjünk. - Zayn értetlenül, mit sem sejtve kérdezett vissza. - Harry ragaszkodott hozzá, hogy hazamenjünk.
 - Jön a doki. - a telefont nem nyomta ki, én pedig a fülemhez nyomva hangosítottam fel, hogy halljam a vonal túlsó végén történő eseményeket.
 - Az úrnak emlékezetkiesése lett. Egy lányt keres, Ana-t, aki nagyon közel áll a bandához, ha jól értelmezem. - a vonal túlvégén megmagyarázták, hogy éppen úton vagyunk, egy órán belül megérkezünk a kórházba.

 Lihegve loholtam Harry után, aki átszáguldott a recepción, egy halk köszöntést elmorogva. A rövid, fekete hajú nő kedvesen mosolygott rám, látta, hogy nem vagyok túl jó lelki állapotban, így gyorsan elmondta, amit kértem. Liam szobája előtt tobzódtak a fiúk, akiket nem engedtek be hozzá. Mindannyian a nyakamba borultak, és kérték, a lehető legtöbbet tudjam meg a bent fekvő fiú hogylétéről. Hevesen bólogattam, majd becsusszantam az ajtón. Barna, kimerült tekintetét rám emelte, halványan elmosolyodott, majd matracon pihenő ujjait megemelte jelezve, menjek közelebb hozzá. Egy széket húztam az ágya mellé, majd kényelmesen elhelyezkedtem rajta, várva magyarázatát.
 - Mi történt? - kérdeztem pár perc néma csend után. Megrázta a fejét, ami vagy azt jelentette, hogy nem emlékszik rá, vagy pedig nem akar róla beszélni. - El kell mondanod, csak így tudunk segíteni. - fejét megrázta, majd nyelt egyet, torkát megköszörülte jelezvén, szomjas. Szája elé tartottam egy vízzel teli poharat és megitattam. Szemei könnyektől csillogtak, én pedig megrémültem. Mi történhetett vele?
 - Valamiért bulizni akartam egyet úgy, hogy tényleg kirúgok a hámból. - rekedt hangja erőteljesen csendült fel a halk szobában. - De miért? - kérdése meglepett.
 - Mire emlékszel? - hajoltam közelebb hozzá, kezeit enyémek közé fogtam. Szólásra nyitott a száját, amikor megszakadt a kép.

Hirtelen valami nehéz súly huppant gyenge testemre, szemeim pedig azonnal kipattantak. Kevin öt éves unokaöccse csücsült az ágyon, éppen kettőnk között. Értetlenül néztem rá, ő pedig kisfiús mosolyával fürkészett minket.
 - Nagypapi beszélni akar veletek. - hanglejtése vidám volt, Kevin pedig ijedten, dühösen kapta rám tekintetét, majd kirohant a szobából.
 - Bekapcsolom a tévét, maradj fent míg beszélünk, oké? - mosolyogtam a kisfiúra, aki bólogatott, hogy beleegyezik. Lecsattogtam a lépcsőn, miközben a zavaros, keszekusza álmomról gondolkoztam. Miért álmodtam én velük? Kérdésemre egy ideig még nem kaptam választ, de most sokkal jobban foglalkoztatott az, hogy az apósom miért akar velünk beszélni. A nappaliban ültek, az idős férfi bár egyenes háttal ült, láttam, hogy megtört. Leültem férjem mellé, Charlie pedig lehajtotta a fejét.
 - Egy órája hívtak a kórházból. Pete és Flora gépe lezuhant az este, mindketten odavesztek. - Kevin torkából hangos ordítás tört fel, belőlem pedig csak halk zokogás. Flora jó barátnőm volt, kedves, és szerette a családját. Nem volt testvére, a szüleivel nem volt jó viszonya, így mi lettünk Matt keresztszülei. - Ti vagytok Matt gyámjai. - egyszerre könnyebbültem meg és kapott el a fura érzés, hogy ezentúl anya vagyok. Gondoskodó szülő, feleség, pedig még olyan fiatal vagyok. Kevin az első kezébe akadó tárgyat földhöz vágta, ami egy váza volt.
 - Nem leszek ennek a kölyöknek az apja. Nekem ő senkim! - emelte fel a hangját, én pedig a bal karját szorítottam magamhoz, hogy lenyugtassam, több-kevesebb sikerrel. - Eressz! - rántotta ki karját ujjaim erős szorítása alól, majd felrohant a szobánkba. Charlie és én egymásra néztünk, és vártunk. Meglepett a kirohanása, sosem tett ilyet. Pár perc múlva felöltözve, egy kisebb utazótáskával a kezében trappolt le a lépcsőn. - Majd jövök valamikor. - az ajtót becsapta maga mögött, Matt pedig halkan slattyogott le a lépcsőn, majd leült mellém a kanapéra.
 - Nagypapi, anyuék mikor jönnek haza? - csillogó, vágyakozó tekintettel fürkészte hol a nagyapja, hol pedig az én arcomat. Charlie bólintott, hogy elmondhatom neki, én pedig a tőlem telhető legszebben mondtam el neki.
 - Mattie, kicsim! - húztam az ölembe kicsiny testét. - Anyu és apu ma nem jönnek haza. - értetlen pillantásokat vetett rám és a nagyapjára is.
 - Mikor jönnek haza? - fészkelődött kicsit, várva a magyarázatot.
 - Ők már nem jönnek haza, kincsem. Ők már fentről vigyáznak rád. - könnyeivel küszködött az idős férfi, aki most vesztette el egyik fiát.
 - Honnan fentről? - kérdezte a kisfiú, én pedig a karomba véve vittem ki az udvarra. Mivel éjszaka volt, olyan hajnali 3 óra, még sötétség borított be mindent. - Miért jöttél ide?
 - Kicsim, figyelj rám! - lefeküdtem a fűbe, Matt pedig követte mozdulataimat. - Keresd meg a legfényesebb csillagot, szólj, ha megvan. - tekintetemmel arcát fürkésztem, majd halványan elmosolyodott és megszólalt.
 - Megvan.
 - Ők ott anyu és apu. Ha hiányoznak, csak keresd meg azt a csillagot, és gondolj rájuk. Nagyon szeretnek téged, jobban bárkinél. - szipogást hallottam, majd éreztem, amint Matt szorosan hozzám bújik. - Minden rendben lesz, vigyázok rád!
 - Tudsz adni egy lámpát? - kérdezte sírva.
 - Tudok, de miért kell? - Charlie ekkor már nyújtotta felénk az elemlámpát, amit Matt gyorsan be is kapcsolt és az ég felé világított vele.
 - Felvilágítok anyuéknak, hogy tudják, szeretem őket. - csendben zokogtam, miközben a fogadott fiam a szüleinek világít fel egy lámpával az égbe. Lassan hat éves, fiatal, igazán kisgyerek, de felfogta, mi történt. A szülei nem jönnek haza, mától fogva én vagyok az anyukája.

KÖZÉRDEKŰ

Drága olvasóim!

Tudom, hogy a részek alig érkeznek, de nincs időm írni. Augusztus 5.-10-ig táborban voltam, pénteken hazaértem, beestem az ágyba. Szombaton hagyományőrző lakodalom volt, amin részt vettem, vasárnap falunap. Most kedd van, holnap hajnalban, azaz ma éjjel indulok Párizsba nyaralni. Egy hétig leszek távol, biztos, hogy nem tudok részt hozni. Huszadikán érek haza, és utána belevetem magam a nyár utolsó pillanatainak kiélvezésébe, na meg persze hozok egy pár részt nektek.
Remélem megértitek, hogy tényleg nem tudok hozni részt! Nem akarok selejtet kiadni a "kezeim közül".

További szép nyarat, élvezzétek ki ezt a pár hetet!
Millió ölelés!
xoxo, Dodi

p.s.: Mindent köszönök, nem hittem volna, hogy idáig eljut a blog! A világ legjobb olvasói vagytok! <3