NINETEENTH CHAPTER

Sziasztok! Itt a következő rész, és szeretnék valamit mondani!

Nem vagyok robot, tudom, hogy általában 1-2 napot csúszok a résszel, de azért, mert az éjjeleim és a nappalaim felborultak. Nappal alszom, éjjel vagyok fent, amikor nem csak ez az egy dolgom van! Nem bunkóságból mondom, de a csoportba is kitettem egy szavazást, hogy melyik blogomat folytassam, mert bizonytalan vagyok! Sajnálom!

Jó olvasást!

xoxo, Dodi

Ismerős város, ismerős ház, ismerős illatok és ismerős érzés.
Hazaértem. - Ana Scott

HOLMES CHAPEL

 Reggel igencsak korán keltem, még a nap sem kelt fel. Óvatosan kicsúsztam Harry mellől, belebújtam a pulcsimba és a papucsomba, majd a konyha felé vettem az irányt. Főztem kávét, amiből később egy adagot a bögrémbe töltöttem és kiültem a kertbe. A fű harmatos volt, a kelő nap fénye megvilágította, így néha meg-megcsillant. Nagyot kortyoltam a fekete léből, és majdnem kiköptem, amikor valaki megfogta a vállam.
 - Jesszusom! - ugrottam meg, amint hozzámért egy kéz. Fejemet felemelve pillantottam meg Liam mosolygós arcát. - Mit csinálsz ilyenkor?
 - Futni voltam és reggelit venni. - telepedett le mellém. - Hát te? - nyúlt a bögrémért, én pedig átadtam neki.
 - Megyünk haza, és nem tudtam aludni. - a házból lassacskán hangok szűrődtek ki, ami arra figyelmeztette mindkettőnket, hogy talán be kellene mennünk.

 - Ana, várj! - kiáltott utánam valaki, miközben a kocsi felé haladtam.
 - Mondd, Niall. - fordultam szembe vele.
 - Vigyázz Harry-re, oké? - kérdezte, én pedig bólintottam. Nyúltam volna az ajtóhoz, de megállította kezem. - Nagyszerű lány vagy, és nagyon erős. Szereted őt, minden porcikáddal. Remélem eljut a tudatáig, hogy mit nyert. - hátrált pár lépést, tekintetét rajtam tartotta, majd egy gyors pillantást vetett a kocsiban várakozó fiúra, sarkon fordult és eltűnt a bejárati ajtó mögött.

 Három óra autóút után végre feltűnt a Holmes Chapel-t jelző tábla. Másfél hónapja nem jártam itthon, a válási papírokat is megoldották Londonban. Niall utolsó mondatát nem tudtam hová tenni, de most fontosabb volt, hogy hazaértünk. Övemet kikapcsoltam, de nem szálltam ki az autóból. Harry táskákkal a kezében lépett az ajtómhoz és kérdőn nézett rám. Egyik kezéből letette a táskát és kinyitotta az ajtóm.
 - Gyere már! - mosolygott, de én megráztam a fejem. - Ana? Szólalj már meg! - lépett közelebb hozzám.
 - Szeretnék hazamenni a többi cuccomért, úgysincs otthon senki, talán csak Maria. - vontam vállat, ő pedig nevetve húzott ki a kocsiból.
 - Holnap elhozzuk. - ölelte át derekam bal kezével, jobb kezében és jobb vállán pedig a táskák lógtak.
 - Felhívtad Anne-et egyáltalán? - kérdeztem, miközben az ajtó felé közeledtünk.
 - Minek? Meglepetés. - nyomott puszit hajamba, majd lenyomta a kilincset. Nem szólalt meg egyikőnk sem, még akkor sem, amikor Anne hangja szűrődött ki a konyhából.
 - Gemma, szívem, te vagy az? - lépett elénk lisztes felsőben. - Harry, kincsem! - örült meg fiának és szorosan megölelte. - És Ana, gyönyörű vagy!
 - Szia, Anne! - nyomtam puszit a nő arcára, ami most még jobban ragyogott, hogy hazajött a fia. A konyhába invitált minket, éppen ebédet készített, bár már dél elmúlt. Természetesen azonnal mellé álltam és segítettem neki. Megkérdezte, hogy miért jöttem Harry-vel, persze nem baj, csak kíváncsi.
 - Anya, ő a barátnőm. - tájékoztatta Harry, mire Anne szemöldöke a magasba szökött, majd elmosolyodott.
 - Ilyen rendes lány kell az én fiamnak. - lökött meg játékosan a csípőjével. Felnevettem. Olyan családias volt a hangulat, pedig rég nem találkoztunk már. - Gemma hamarosan hazaér, csak a barátját vitte el a vasútállomásra.
 - Akkor volt hancúrozás. Remélem nem zavartak. - mondta komolyan Harry anyjának, aki az első kezébe akadó tárgyat felé dobta. Egy egész tekercs papírtörlő repült a fiú felé, aki reflexének köszönhetően el tudta kapni még a becsapódás előtt.
 - Fiam, viselkedj! Úgy mondod, mintha te ártatlan lennél. - sandított rám, én pedig azonnal lehajtottam a fejem.
 - Az is vagyok. Kikérem magamnak! - játszotta a sértődöttet, én pedig nem bírtam tovább.
 - Igen? - emeltem el nyakamtól a hajam, ahol egy csinos kis folt éktelenkedett Harry jóvoltából. Zöld szemei huncutul csillogtak, arca elpirult és tehetetlenül felnevetett. - Szerintem nem.
 - Jó, téma lezárva, hagyjatok békén! - ment a nappaliba nevetve, majd levágta magát a kanapéra és valami sorozatot kezdett nézni. Az ebéd elkészült és hamarosan Gem is befutott. Nagyon örült jelenlétünknek, így ma délutánra le is stoppolt, 'csajos beszélgetés' címszó alatt. Harry nem tudott mit tenni, elment találkozni a barátaival, mi pedig Gemma szobájában telepedtünk le, mindenféle hizlaló étellel egyetemben.

 A délután elrepült, és csak arra eszméltünk fel, hogy Harry kopog be a szobába, vacsorázni hívott minket. Anne pizzát rendelt nekünk, ő maga pedig elment éjszakára dolgozni, így hárman voltunk otthon, mivel Robin is dolgozott. Gemma elvonult a szobájába, mi pedig ismételten Harry szobáját vettük birtokba pontosan úgy, mint mikor legutóbb itt voltam körülbelül 5 éve.
 Már megfürödve, pizsamában feküdtünk az ágyon és néztünk valami bugyuta mesét, amikor kaptam egy SMS-t.

 Louis fülével baj van, Liam-et nem találjuk Danielle-el, Zayn pedig valami buliba ment. Segíts!

 Niall írta, és volt egy olyan érzésem, hogy nem véletlen írta egyesszámban és nem többesben.
 - Telefonálnom kell egyet, bocsi. - másztam ki Harry mellől, aki minden figyelmét a mesének szentelte.
 - Mit akarsz? - szólt bele a telefonba Zayn, zene dübörgött a háttérben, én pedig alig hallottam valamit.
 - Menj haza! Baj van, kérlek! - esedeztem neki a fürdőszobában megbújva. Nem foglalkozott velem, rám akarta csapni a telefont, amikor bedobtam az adu-ászt. - Liam eltűnt.
 - Hogy mi? - a zene halkabb lett, végül már csak az autók motorjának hangja hallatszott.
 - Eltűnt, Niall nem találja. Louis füle sem a legjobb. Mi meg itt vagyunk, Harry semmit sem tud, és nem is kell, hogy tudjon róla. - célozgattam, hogy fel ne merje hívni.
 - Megyek haza, hívlak, ha van valami. Addig próbáld meg elérni Liam-et. - ez volt a végszó, bontotta a vonalat. Telefonkönyvemből kikerestem a fiú számát, akivel ma reggel kávéztam, és fülemhez emeltem a telefont. Kicsöng... kicsöng... kicsöng... kicsöng... Semmi. Már le akarom tenni, amikor beleszól valaki, aki nem Liam.
 - 'Alo. - erős férfihang, sosem hallottam még ezelőtt.
 - Öhm, heló, Liam-et keresem. - találtam meg a hangom, amikor a férfi közölte, hogy találta a telefont az utcán, de nem tudta feloldani, így várta, amíg valaki felhívja. - Hol találta?
 - A Funky Buddha mögötti zsákutca konténerénél. - mondta a férfi.
 - Oda tudna most menni? A barátaim odamennek, mert Liam eltűnt. - informáltam a férfit, aki azonnal rábólintott a dologra, így bontottuk a vonalat. Azonnal hívtam Zayn-t.
 - Menjetek a Funky Buddha mögé, ott találta meg egy férfi a telefont. Liam valószínűleg ott lesz. - sóhajtottam nagyot. Zayn autóba szállt Niall-el együtt és elindultak a szórakozóhely felé.
 - Hol lesz Liam? - csendült fel Harry hangja mögöttem, én pedig moccanni sem tudtam. Gyorsan elhadartam, hogy Liam eltűnt. Barátom már szaladt volna a kabátjáért, de megállítottam.
 - Niall és Zayn már elindultak érte, nyugodj meg! Valamelyikőjük hívni fog, bármi történjék. - visszavezettem a szobába, majd lefektettem az ágyra és szorosan hozzábújtam. Hallottam, milyen gyorsan ver a szíve, éreztem, izmai megfeszültek, de nem a testsúlyom miatt. Aggódott bandatársa állapota miatt, pedig még semmit sem tudtunk, mindkettőnket rossz érzés fogott el.
 - Louis füle nincs a legjobb állapotban, Niall-t ki akarják tenni, Zayn bulizik, Liam alig beszél, ti pedig Lou-val teljesen eltávolodtatok egymástól. - egy dolgot nem lett volna szabad említenem. Miért is kezdtem bele, korholtam magam, de Harry megfogta a lényeget, mint mindig.
 - Ki akarják tenni? - fordította felém tekintetét, én pedig haloványat bólintottam.
 - Holnap, miután összepakoltál Kevinnél, hazamegyünk. Azonnal. - hangja kimért volt, nem tűrt tagadást. Szemei idegesen csillogtak, én pedig vissza akartam hozni a gyengéd, mókás Harry-t.

 Felé fordultam és nyomtam nyakára egy puszit, melyre teste nem reagált. Ajkaimmal járomcsontja környékére nyomtam puszit, mire izmai elgyengültek. Álla vonalát leptem el csókjaimmal, miközben csípőjére ültem. Kezei derekamra siklottak, és éreztem, hogy hamarosan sikerrel járok. Ha csak egy kis időre is, de el tudom vele feledtetni a rosszat, és neki pont erre van most szüksége. Apró puszit nyomtam ajkaira, ő pedig többet akarva, hevesen kapott utánuk. Maga alá gyűrt, ujjaim hajába csúsztak, éppúgy, mint az övé.
 - Csinálj valamit, amivel kikapcsolok, kérlek! - csókolta meg nyakam, én pedig felülkerekedve rajta, megküzdöttem a dominanciáért. Ma este én irányítok.

EIGHTEENTH CHAPTER

Sziasztok!

Bocsánat a késésért, nincs mentségem! Lusta voltam írni, pedig fejben megvolt a rész!
Ma már csak az utolsó simításokat végeztem, de mikor fel akartam tenni, nem engedte! Utána a netem szarakodott, de most itt van! :))
Remélem nincs harag:)

Jó olvasást!

xoxo, Dodi

MY BOYFRIEND

Ma végre az a fiú volt, akit megismertem,
és akibe beleszerettem. - Ana Scott

Anastasia Scott

Féltem, hogy megtalál. El akartam tűnni, elhitetni velük, hogy tényleg elmentem Vancouverbe, hogy tényleg elhagyom őket. Ez idáig mind szép, és jó volt, csakhogy mikor meghallottam Harry hangját a hátam mögül, ezek az elhatásozásaim megdőltek. Már nem akartam eltűnni, nem akartam elhitetni velük, hogy Vancouverbe mentem. Csak azt akartam, hogy újra velük legyek. Nem vártam, hogy utánam jön Harry, de persze reménykedtem benne. Jó volt újra a karjaiban lenni, és tudtam, nem ok nélkül jött utánam. Ha nem lennék benne biztos, hogy érez irántam valamit, egy mondat bebizonyította volna, és elűzte volna kétségeimet.
 - Te vagy a boldogságom. - könnyeim megállíthatatlanul folytak szemeimből, nem tudtam nekik parancsolni. Szorosan magához húzott, erős karjaival tartott a földön. - Szeretlek.

 Hangja édesen kúszott be hallójáratomba, szívem melegséggel telt meg, szemeim lecsukódtak, érezni akartam, hogy szeret.
 - Én is szeretlek, Harry. - motyogtam nyakába, ő pedig eltolt magától. Ajkait lágyan enyémekre helyezte, én pedig ujjaimat hajába vezettem. Ott álltunk a reptéren, Harry átölelt, én pedig boldog voltam. - Grace?
 - Elküldtem. Nem voltunk együtt, pedig ő akarta. - a bőröndömért sétált, majd ujjainkat összekulcsolva indult a lift felé.

 Otthon mindenki örült nekem, Louis túljátszva a szerepét törölgette a nemlétező könnyeit. Már javában este volt, mikor hazaértünk, így a fürdőszobából egyenesen az ágyamhoz mentem, és beledőltem. Pár perc múlva hallottam, amint kinyílik az ajtóm, majd becsukódik. Nagy valószínűséggel Harry tért be hozzám, talán aludni jött.
 - Ana, csússz arrébb! - állt meg az ágyamnál, én pedig fordultam egyet, így adva neki elegendő helyet. - Sajnálom, hogy úgy viselkedtem veled az elején.
 - Miért? - igazán furdalta az oldalam a kíváncsiság, hogy miért volt velem olyan ellenséges.
 - Féltem, hogy újra beléd fogok szeretni. - bújt hozzám, bal karját fejem alá csúsztatta, jobb karjával átölelte derekam. - Féltem, hogy a férjed mit fog szólni hozzá.
 - Kevinnel elváltunk, igen, van közös múltunk, de az a korszak lezárult. Veletek vagyok, nem vele. - fordítottam hátra a fejem, hogy lássam az arcát. Kínosan mosolygott, én pedig megpusziltam az arcát. Hirtelen felpattant az ágyból és kiment a szobából. Fogalmam sem volt, mit akar, de amikor hátratett kézzel, mosollyal az arcán lépett be, sejtettem, hogy kapok valamit.
 - Ana! - szólított meg, én pedig az ágy szélére csúsztam. Közelebb lépett hozzám, majd folytatta. - Nagyon szeretlek, és már nem is akarom titkolni. Szeretnék melletted feküdni és kelni, szeretném megkérdezni, hogy lennél a barátnőm? - háta mögül előhúzott egy fekete ruhát, melynek háta csipke volt.
 - Add ide! - nyúltam a ruháért, de ő elhúzta előlem. - Na! - néztem rá nagy szemekkel, ő pedig pimaszul elmosolyodott.
 - Egy csókért cserébe megkapod! - karjánál fogva húztam közelebb magamhoz egy csókra. Amikor megéreztem ajkaimon az övét, már nem is érdekelt a ruha, volt sokkal jobb elfoglaltságom is. Hátradöntött az ágyon, az új ruhám a földön landolt, Harry pedig rajtam. Meleg teste enyémhez nyomódott, ujjaim tarkóját simogatták. Keze felsőm alá csúszott, derekamat simogatta, miközben édes dolgokat suttogott a fülembe.

 Valaki kopogott az ajtón. - Halkabban kuncogj, mert aludni akarunk! - Louis hangja csendült fel, én pedig hangosan felnevettem. Harry befogta a szám, de késő volt. Louis benyitott, és amikor meglátott minket, felsikított. Szája elé kapta kezét és úgy magyarázott.
 - Meg akartok ölni? Harry, bébi, mit csinálsz? - takarta el a szemét is, de két ujja között kikukucskált.
 - Szeretem a nőt, aki alattam fekszik. - kacsintott rám, és gödröcskéit is megmutatta.
 - Nem akarlak látni, ezennel vége! - toporzékolt az ajtóban egészed addig, amíg meg nem jelent Eleanor, aki jó éjszakát kívánt, és elrángatta a dühöngő fiút. Harry fejét a nyakamba fúrta és belefújt. Csikis volt, így ismét felkacagtam. Lábaimat dereka köré fontam, karjaimmal pedig nyakába kapaszkodtam, amikor le akart menni hozni fel inni és enni.
 - Vigyél le! - nehezen ugyan, de felállt, én pedig ott csimpaszkodtam rajta.
 - Na, te kis pókmajom, én nem foglak fogni, azt csinálsz, amit akarsz! - hosszú léptekkel elindult a lépcső felé, én pedig hallgattam rá. Azt csinálok, amit akarok? Nyakához hajoltam és apró puszikat hagytam ott. Az első lépcsőfokokat még stabilan hagyta maga mögött, de a lépcső közepénél már meg kellett kapaszkodnia a korlátban. - Ne csináld! - morogta a fülembe, én pedig mit sem törődve vele simítottam végig mellkasán. Halkan felmordult, kezeivel combomnál fogva tartott. A konyhába sietett, nem foglalkozva semmivel, a lámpát sem kapcsolta fel, egyszerűen csak annyi fény volt a lakásban, amit az utcai lámpák és a holdfény nyújtott. Feltett a pultra, az ott lévő kanalakat, tányérokat és poharakat laza mozdulattal arrébb tolta. Hevesen csapott le ajkaimra, testemet átjárta a bizsergés, amikor hozzámért. Egyik kezével derekam simogatta, másikkal hajamba túrt. Dereka mögött összekulcsoltam lábaimat, így húzva közelebb magamhoz. Nyakamat és mellkasomat lepte el csókjaival, velem pedig megfordult a világ. Vérnyomásom az egekbe szökött, ziháltam, amikor keze a combomra csúszott. Kikészítettek érintései, fogalmam sem volt, hogy történt, de a következő, amit észrevettem, hogy ismét a szobámban vagyunk, én Harry csípőjén ülök, apró csókokat hagyok felsőteste minden pontján, ő pedig hangosan, zihálva kapkod levegő után. Észrevettem, hogy a fekete bokszer anyaga eléggé szűk lett hirtelen, de amikor a szegélyéhez nyúltam, Harry eltolta a kezem.
 - Akarlak.. - hajoltam füléhez. Maga alá gyűrt, gyors csókot nyomott ajkaimra, én pedig hevesen kaptam ajkai után. Egyik combomat megfogta, és a derekához húzta, majd végigsimított rajta.
 - Ma nem. - feszítette nekem ágyékát, én pedig felnyögtem. - Lehűtöm magam.
 Felpattant rólam, majd otthagyott az ágyon, és a fürdőszoba felé vette az irányt. Nem bírtam lehiggadni, nem bírtam elviselni, hogy ilyen állapotban hagyott itt. Pár perc múlva visszatért és gyorsan bebújt mellém a takaró alá. Hideg teste enyémhez ért, mire felszisszentem.
 - Miért nem? - kérdeztem, amikor elhelyezkedett mögöttem.
 - Azért, mert nem így akarom az első alkalmat veled.
 - Harry, nem ez lenne az első együtt. - vágtam rá.
 - Úgy az első, hogy mindketten akarjuk, egy tökéletes helyen, nyugalomban, hogy tényleg tökéletes legyen. - duruzsolta a fülembe.
 - A legelsőt is így tervezted, mégsem jött össze. A szobádban történt, nekem az első volt, neked nem. Én bénáztam, te nem. - elevenítettem fel a legelső alkalmam. Harry-vel történt, alig múltam tizenhat.
 - Nem voltál béna. - simított végig karomon, én pedig megborzongtam. - Aranyos volt, ahogy simogattad a hátam, gondolva, hogy az nekem jó.
 - Miért, nem az? - néztem rá meglepetten, hiszen eddig sosem szólt érte.
 - Az, de akkor is! Az ártatlan lányka nem tudta, mit csináljon. Édes voltál. - bújt a nyakamhoz.
 - Hét évvel ezelőtt történt, éppen nem voltam tizenhat, tökre paráztam. Te már akkor voltál valakivel, tapasztaltabb voltál, mint én. - boncolgattam a témát. Régen beszélgettem erről valakivel. Talán hat éve utoljára, akkor is Harry volt a beszélgetőalanyom.
 - Még van három nap szabadunk, menjünk haza anyámékhoz. Gemma már hiányol. - nyomott puszit az arcomra, várva a válaszomra.
 - Menjünk. - bólintottam rá a dologra, régen találkoztam már velük. Robinnal is, Anne-el is és az én régi barátnőmmel, Gemmával is. - Jó éjt!
 - Neked is. - karját szorosan derekam köré fonta, arcát félig hajamba temette. Lassan mindkettőnket elnyomott az álom.

SEVENTEENTH CHAPTER

Sziasztok! 

Negyed négy, és csak mostanra sikerült befejeznem a részt! 

Itt a tizenhetedik rész, remélem tetszeni fog! :*

Jó olvasást!

xoxo, Dodi

FEAR

Féltem. Életemben még talán sosem féltem ennyire, mint most.
El fogom veszíteni. Ha nem most, később. - Harry Styles

Harry Styles

 - Hol van Ana?! - hallottam meg Niall ijedt hangját kintről. Szemeim kipattantak, mellkasomról finoman letoltam a mélyen alvó Grace-t, és felültem. Nem jártunk együtt, pedig Grace ezt szerette volna. Nekem ő csak egy barát, ellenben egy barna hajú szépséggel. Sajgott a fejem, szédültem, teljesen másnapos voltam. Felkaptam egy pólót és egy nadrágot és kibotorkáltam a nyirkos levegőre. A többiek is most kászálódtak ki a hálózsákból, mindenki kócos, csapzott és másnapos volt. Legalábbis a társaság nagy része.Ű
 - Hogy ki hol van? - kérdezte Louis reggeli rekedt hangján, sajgó fejjel. Eleanor visszament a sátorba a gyógyszerért és vízért, ami körbeadott és akinek szüksége volt rá, vett belőle.
 - Ana. Tudod, 165 cent körüli, barna hajú, barna szemű lány. - járkált idegesen Niall. - Harry, vedd már fel a telefonod! - rivallt rám, én pedig a zsebemben üvöltő telefonért nyúltam.
 - Paul az. - ráncoltam a szemöldököm, majd felvettem. - Mondd!
 - Hangosíts ki! - adta az utasítást, én pedig megnyomtam a gombot, a többiek körém gyűltek.
 - Ki vagy, és mindenki itt van. - igaz, Grace nem volt itt, de most nem ez volt a legfontosabb.
 - Ana eljött az éjszaka, személyes okokból. - tért rá a lényegre azonnal, mi pedig síri csendben hallgattuk. - Nem fog visszamenni hozzátok.
 - Ide tudod adni? - kérdezte kissé feszülten Louis, de sajnos nemleges választ kaptunk. A lány már nem volt Paul közelében. Az egész kiruccanástól elment a kedvünk, ezért arra a döntésre jutottunk, hogy holnap délután hazamegyünk.

 Az órák elrepültek felettünk, az éjt nappal váltotta, mi pedig lassan pakolni kezdtünk. Lebontottuk a sátrakat, összeszedtük a szemetünket, majd lassan indultunk a nagy kanyarhoz, ahol Paul várt minket a furgonnal. Az úton nem szóltunk, csend uralta a kocsit, leszámítva a rádió halk mormogását és Zayn horkolását. A lányok is jöttek velünk, kivéve Grace-t, aki már ment is haza Holmes Chapelbe. Paul kitett minket a háznál, mi pedig őrültek módjára rohantunk be a házba. Nyilak vezettek a szobáink felé, így mindenki követte a sajátját. A szobámba érve pillantottam meg az ágyon pihenő borítékot. Rossz előérzetem támadt, fogalmam sem volt, hol lehet Ana, de ha sejtésem beigazolódik, a borítékban pihenő lap mindenről tudósítani fog. Kinyitottam a borítékot és olvasni kezdtem a kecses betűkkel írt mondatokat.

 Drága Harry!
Nem így akartam elbúcsúzni tőled, sőt, egyáltalán nem akartam elbúcsúzni. Sem tőled, sem a többiektől. Tudom, most minden kusza, de legfőképp az, hogy miért is távoztam. Amikor tegnap megláttam, hogy megcsókolod Grace-t, eltört bennem valami. Fájt látni, ahogy megcsókolod, ahogy megöleled. Nem az volt a baj, hogy mást öleltél, hanem az, hogy nem engem. Amikor első este a sátorban elmondtad az érzéseid, nem aludtam. Hallottam minden egyes szavad, és sosem fogom elfelejteni őket. Nem beszélhetjük meg, hiszen elutaztam, messzire. Talán adok magamról életjelet, talán nem. 
Mindig emlékezni fogok rád. A csókjaidra, az érintéseidre, ahogy magadhoz öleltél, amikor féltem, óvón, védőn, birtoklón csókoltál. Szeretlek, Harry! Nem úgy, mint a legjobb barátomat, hanem úgy, mint a szerelmemet.
Kívánom, hogy élj boldog életet, találd meg a lányt, aki téged boldoggá tesz.
Örökké szeretlek!
Csókol, Ana

p.s.: Ha meg akarsz találni, tudnod kell, hol keress! xoxo

 Csak ültem az ágyamon, és a leírt szavakat ízlelgettem. Elment, elhagyott minket. Kapkodva nyúltam a telefonomért, és tárcsáztam Paul számát. Amikor felvette, nem is köszöntem.
 - Hová ment?
 - Még nem szállt fel a gépe, késik neki, több órát. A reptéren van. Lehet azóta elment már. Nem tudom. Ne csinálj hülyeséget, kérlek! - kérte Paul, én pedig megköszöntem és bontottam a vonalat.
 - A reptérre megyek! - kiáltottam el magam az ajtóból, majd meghallottam Liam hangját.
 - Miért? - jött utánam a garázsba.
 - Még lehet Londonban van. Késve száll fel a gépe. - ültem be a kocsimba, majd gyújtást adtam és kitolattam a garázsból. Liam már kinyitotta a kaput, amit egy biccentéssel köszöntem meg, majd a reptér felé vettem az irányt. A sebességkorlátokat átlépve szegtem szabályt, törvényt, mindegy. Ana-ért tettem, hiszen épp most készül élete legnagyobb baklövésére. Fél óra múlva már a reptér várójában álltam és a szememmel pásztáztam a tömeget. Nem láttam sehol sem Ana-t, így az információs-pulthoz rohantam.
 - Hölgyem, melyik járat késik több órát? - kérdeztem lihegve a szőke hajú, nagy mellű, fiatal nőtől, aki csábos mosolyt villantott. Bizonyára felismert.
 - A vancouver-i, uram. - válaszolt mosolyogva, én pedig tovább kérdezősködtem.
 - Mikor indul?
 - Nagyjából 10 perc múlva. - mosolya még mindig ott virított az arcán, én pedig figyelmen kívül hagyta, ami igencsak zavarta. Megköszöntem, majd a tömegbe vetettem magam. Nem fogom megtalálni, 10 perc édeskevés megtalálni egy lányt, ekkora tömegben. A hangosbemondó megszólalt, és felhívta a 10 perc múlva induló vancouver-i járat utasainak figyelmét a beszállásra. A pulthoz rohantam, majd az ott álló biztonsági őrhöz fordultam
 - Uram, a szerelmem el akar menni, nem engedhetem. Adja ide, kérem! - nyúltam a mikrofonért, de ő nem engedte. - Van önnek gyereke?
 - Uram, természetesen van, milyen kérdés ez? - nézett nagyot a magas férfi, én pedig tovább próbálkoztam.
 - Minden bizonnyal felesége is. - bólintott egyet. - Ön mit érezne, ha éppen most akarná elhagyni magát? Mindent megtenne, hogy visszatartsa? A nő, akit szeretek, el fog menni, ha nem adja azt ide! - a férfi ismét bólintott, én pedig nyújtottam a kezem a mikrofonért. Vonakodva bár, de átadta, én pedig megszólaltam.
 - Van itt egy lány, aki élete legnagyobb hibáját követi el! Alig 10 percem maradt őt megtalálni, hogy visszatartsam és megmentsem élete legnagyobb baklövésének elkövetésétől. - a tömeg még morajlott, de nem érdekelt. Meg akartam találni. - Szeretem őt! Amikor pár napja este azt mondta, hogy vigyázzak magamra és a fiúkra is, nem tudtam, mire érti! Most már tudom, és nem engedhetem, hogy elmenjen! Segítsenek, kérem! Kb. 165 centi, barna hajú, barna szemű lány. Sötétkék bőröndje van és Vancouver-be megy. Segítsenek!
 - Harry Styles! - hallottam egy sikító hangot mellőlem, és tudtam, hogy itt elbuktam. Elvesztettem a lányt, akit szeretek. A rajongók gyűrűjéből nem tudok kiszabadulni.
 - Ana, ha hallod, akkor kérlek adj valami jelet, hogy itt vagy! - fogalmam sem volt, milyen jelet adhatna egy reptéren, de bíztam benne, hogy itt van és kitalál valamit.
A rajongók teljesen bekerítettek, én pedig még egy utolsó szót nyögtem a mikrofonba. - Szeretlek.

 Pár perc múlva ismerős dallam csapta meg a fülem. A hangszórókból felcsendült a zene, amit olyan jól ismerek. Körbenéztem, de sehol sem láttam senkit. Legalábbis Ana-t sehol.
 - A hölgy azt üzeni, ha meg akarja találni, tudnia kell, hol keresse. - a zene még mindig ment, amikor megszólalt egy női hang. Tudom kell, hol keressem. Hol keressem? Ana fél a magasban, viszont imádja a tájat. Tudtam, hová kell mennem. Tudtam, hol van Ana. A lifttel a legfelső szintre mentem, ahol a kilátó is volt. Ott állt, háttal nekem a sötétkék bőröndje mellett. Nem hallotta, hogy megérkeztem, így a fent lézengő emberek közt utat törve álltam meg a lány mögött, alig egy méterre.
 - Nem tudom, ilyenkor mit szokás mondani. - szólaltam még végül. Ana megperdült a tengelye körül, és csak nézett rám a nagy, barna szemeivel. - Sosem csináltam még ilyet.
 - Milyet? - kérdezte mosolyogva.
 - Sosem jöttem a szerelmem után a reptérre, hogy maradásra bírjam. - eldobta kézitáskáját, és a nyakamba ugrott. Számítottam rá, felkészültem az érkezésére. Beszívtam hajának illatát, szorosan magamhoz öleltem. Nem akartam elengedni, nálam biztonságban volt. - Szeretlek. - nem tudom miért, de ki kellett mondanom.
 - Én is szeretlek, Harry! - suttogta a fülembe, majd amikor letettem, szemeibe néztem.
 - Nem úgy, mint a legjobb barátomat, hanem úgy, mint a szerelmemet. - idéztem levelének egyik kulcsfontosságú mondatát. Ajkait enyémekre nyomta, én pedig a derekánál fogva húztam közelebb magamhoz. Sós könnyei beterítették arcát, így megéreztem, hogy sír. - Ana?
 - Boldog vagyok, Harry! Én melletted vagyok boldog! - mondta szakadozva a sírástól. Nem tudtam, és nem is akartam mást mondani, mint ami először az eszembe jutott.
 - Te vagy a boldogságom!

SIXTEENTH CHAPTER

Sziasztok!:)

Itt egy kicsit hosszabb rész, hiszen nem valószínű, hogy a héten érkezik több. Péntekre terveztem a következőt, de nem leszek itthon, így nem tudom feltenni. Sajnálom! 

Jó olvasást! 

xoxo, Dodi

Boldog voltam. Imádtam ezeket a srácokat, ők jelentették az életemet. - Ana Scott

DECISION

 Reggel már nem éreztem magamon Harry ölelő, birtokló karjait, csupán az emlékeztetett az előző estére, hogy az ő hálózsákjában feküdtem.
 - Ana, lassan öltözz, mert indulunk! - kukkantott be a kis lyukon Liam, majd magamra hagyott. A sátor mögött lépéseket hallottam, pár másodperccel később pedig Harry hangja csendült fel.
 - Igen, drágám, ha hazamegyek, mindenképp huncutkodunk! - kuncogott a telefonba, bennem pedig meghűlt a vér. Kivel beszél? - Nagyon szeretlek, és ne aggódj, nem foglak megcsalni pont vele! Amint hazaérünk, repülök hozzád, szerelmem. - soha nem hallottam még így beszélni senkivel. Miért mondott akkor tegnap olyanokat, amilyeneket? Csak egy játék vagyok a számára, amit kedve szerint rángathat? Megláttam árnyékát, amint a bejárat felé közelít, így gyorsan lehunytam a szemeimet. Telefonját bedobta mellém, és amint elfordult, kezeim közé vettem a készüléket. Gyorsan feloldottam, majd megnéztem a híváslistát. Grace. Ez állt legfelül, és ha sejtésem beigazolódik, akkor ez egy cheshire-i lány, nem messze lakik Harry-től. Lezártam a telefont, majd magamra kaptam az elsőnek kezembe akadó ruhadarabokat. Mosolyt varázsoltam az arcomra, majd kiléptem a sátorból. Niall lépett elém, és átnyújtott egy szépen megpakolt szendvicset.
 - Egyél! - nyammogta, én pedig beleharaptam a Niall-féle specialitásba.
 - Akinek Niall kaját ad, vagy csinál, nagyon bírja! - kiáltott a mólóról Louis, és a lábával csapkodta a vizet. Hümmögtem egyet, majd a kis társaságra pillantva akadt össze a tekintetem Harry-ével. Elkaptam róla a pillantásom, amit Lou észre is vett. - Balhé a paradicsomban? Fasírt van?
 - Ez csak akkor lenne, ha együtt lennénk. De mivel nem... - egyszerűen vállat vontam. Egy óra múlva el is tudtunk indulni, addigra mindenki összeszedte magát, felöltözött.

 Harry és Zayn egész végig a telefonját nyomkodta, El és Lou beszélgettek, és a lány többször is elkomorodott, tehát valószínűleg nem vicceket meséltek egymásnak. Liam és Dani pedig nagyon bizalmas beszélgetést folytattak, Niall pedig csendben sétált mellettem. A hangulat nem volt épp a tetőfokon. Kóvályogtunk mindenfelé, láttunk egy gyönyörű völgyet, láttunk őzikét is, és kicsivel dél után értünk vissza a táborhelyünkre, ahol nem várt személy fogadott minket. Legalábbis hét ember nem várta, de egy kifejezetten örült a lány jelenlétének.
 - Grace! - kiáltott fel Harry, és sietős léptekkel közeledett a lány felé. Szorosan magához húzta egy csókra, vagy kettőre. Elkerekedett szemekkel néztünk a párost, és amikor felénk fordultak, Lou száján hangos kacaj szaladt ki. - Min nevetsz? - tudakolta Harry.
 - Jó poén volt... - csettintgetett ujjával hangosan nevetve, de Eleanor rászólt.
 - Nem viccel.
 - Srácok, ő a barátnőm, Grace. - ölelte át a lány vállát. - Grace, ők itt a legjobb barátaim, és a lányok. Liam, Danielle, Lou, Eleanor, Zayn, Ana és Niall.

 Grace mindenkinek bemutatkozott, engem pedig szorosan magához ölelt.
 - Jó látni, Ana! - visszaöleltem, nem akartam bunkó lenni.
 - Téged is! - mosolyogtam rá, majd visszaálltam a srácokhoz.
 - Aranyos pár vagytok Niall-el. - ölelte át Harry derekát, majd kedvesen mosolygott ránk.
 - Ööö, nem mi.. Niall meg én... - kezdtem heves magyarázkodásba, de ő csak legyintett.
 - Értem én.. - kacsintott egyet, majd összefűzött ujjainkra mutatott. Azonnal elengedtem a fiú kezét, de ő ismét megfogta. Kék szemei nyugalmat árasztottak, én pedig azon gondolkoztam, mikor tudnám megkérdezni őt erről az egészről.

 - Niall, segítenél? - kiáltottam ki a sátrunkból már este, hiszen átpakoltam hozzá, hogy Grace Harry-vel alhasson. Már ha aludni fognak...
 - Jövök! - hallottam válaszát, majd a trappolását. Bemászott a sátorba, és kérdő tekintettel meredt rám.
 - Mégis mi ez az egész? Mit keres itt Grace és te mit csinálsz? - fakadtam ki, ő pedig hátrahőkölt. - Bocsi!
 - Gyere ki, iszunk! Grace meg Harry új barátnője, de ki tudja, meddig?! - vállat vont, majd hirtelen ajkait az enyémekre nyomta. Semmit sem éreztem, amikor megcsókolt, és szerintem ő sem. Amikor valaki bekukkantott a sátorba, már akkor tudtam, hogy Niall-nek sem jelentett semmit.
 - Srácok, gyer... - Zayn hangja törte meg a csendet. - Bocsi!
 - Nem, megyünk. - húzódtam el Niall-től, aki büszkén mosolygott. Kérdőn néztem rá, ő pedig vállat vont.
 - Játszunk. - mosolygott rám, majd kihúzott a sátorból. Átölelte derekam, én pedig rámosolyogtam. Sosem tekintettem rá úgy, mint pasi. Egy barát, egy nagyon jó barátom volt, és az is lesz. Leültünk a padokra, az asztalon pedig rengeteg üveg volt, elég magas alkoholtartalmú italokkal töltve. Nem játszottunk semmit, csak beszélgettünk, az italok pedig egyenesen arányosan fogytak a kimondott szavakkal. Ruhástól ugráltunk a vízbe, semmi sem érdekelt minket. Kiabáltunk, őrjöngtünk, de egyáltalán nem zavarta a társaságot. Még az sem, hogy Lou mindig bejelentette, mikor kell elmennie a mosdóba. A 'megyek pisikélni' mondat a legtöbbet elhangzott mondat volt aznap este.
 - Felejteni akarok! - tört ki belőlem a tóban állva. Niall odalubickolt hozzám, ajkait az enyémekre nyomta. Egy kicsit sekélyebb részre vitt, ahol a mólóra ültetett, és ott falta tovább ajkaim. Szőke hajába túrtam, ő pedig kezét a teljesen elázott felsőm alá csúsztatta, és a derekam simogatta. Felemelt a lécekről, majd a sátor felé botorkált velem. A sátor előtt letett, maga elé engedett, én pedig bemásztam. Matatást és sutyorgást hallottam odakintről, de alighogy megfordultam ő már ott volt, szembe velem. Hevesen csókolt, birtoklón ölelt. Göndör hajába túrtam, ő pedig az enyémbe. A pillangóim felébredtek, akartam őt. Akartam az egész lényét, érezni akartam forró testét. Zöld szemeit rám emelte, és egyetlen szót mondott.
 - Szeretlek! - Harry-n látszott, mikor őszinte és mikor hazudik. Teljesen őszinte volt. Fogalmam sem volt, hová tűnt Niall, de nem is érdekelt. Ekkor meghoztam a döntésem, nem tudtam tovább nézni a körülöttem lévő dolgokat. Nem fog emlékezni a ma éjszaka történtekre senki, épp ezért mondtam azt, amit mondtam.
 - Vigyázz a fiúkra, és magadra is! - motyogtam ajkaira, majd még egyszer megcsókoltam. A magas fiú kilépett a sátorból, pár pillanattal később pedig Niall nézett be.
 - Öltözz át! - bólintottam, majd ledobáltam a vizes ruhadarabokat, és tisztákat vettem fel helyettük. Niall sosem volt szégyenlős, de azért a telefonomat a kezembe véve léptem ki a sátorból. Gyorsan írtam egy sms-t, majd visszamásztam a sátorba. Kicsit összepakoltam a holmim, majd lefeküdtem.
 - Niall! - szólítottam meg a srácot.
 - Hm?
 - Mi a baj a bandával? Látom, hogy valami nem az igazi. - kérdeztem rá a dologra, hiszen már régóta bökte a csőröm.
 - Lou és Harry eltávolodtak egymástól, valamikor úgy tűnik, mintha ellenségek lennének. Ennek oka a sajtó. Cikkek jelentek meg, hogy igazából melegek, és egy párt alkotnak. Azóta semmi kapcsolat nincs köztük, még itt sem hülyéskednek együtt, ahol tényleg nincsenek riporterek és kamerák. Zayn minden szabadidejét a kapcsolatának szenteli, alig beszél velünk. Elzárkózik minden elől. Liam pedig.. róla senki sem tud semmit. Van valami baja, de talán csak Danielle tudja. Harry-nek hamarosan kijön egy új, szólódala, nem tudjuk mire vélni. Nem is beszélgetünk egymással. - sóhajtott nagyot.
 - És veled mi a helyzet? - könyököltem fel, hogy láthassam az arcát. Ajkát és szemeit is összeszorította, majd egy könnycseppet láttam végigfolyni arcán. - Niall!
 - A nagyfőnökök a jövő évtől kezdve nem akarnak a bandában tudni. Lassacskán már csak a négy srác marad. - suttogta halkan, az én vérnyomásom pedig az egekbe szökött.
 - Mi az, hogy kitesznek? Ebbe neked is van beleszólásod, nem? - háborodtam fel, ő pedig ujjait a számra nyomta, hogy halkabban legyek, ez titok.
 - Volt. Nem győztem meg őket, így pár hónap, és repülök. - szipogott halkan. A szívem majd' megszakadt sírni látni a mindig boldog fiút. Sosem láttam őt összetörve, de ezek a hírek megviselték. Harry és Louis viszonya, Liam hallgatása, Zayn elzárkózása és az ő maga bajai.
 - Nem fogsz repülni, a fiúk nem hagyják. - öleltem magamhoz. Megrázta a fejét, én pedig tehetetlennek éreztem magam. - Aludjunk, és holnap minden oké, lesz. Hidd el! - súgtam a fülébe, majd magamhoz ölelve hagytam, hogy kisírja magát, majd elnyomja az álom. Pár óra múlva hangtalanul osontam ki a sátorból a táskámmal a kezemben. A telefonommal világítottam az úton, mígnem megérkeztem a nagy kanyarig, ahol már Paul várt. Nagyon jó a kapcsolatunk, megbízom benne. Ezért is hívtam őt, és kértem meg, hogy hozzon 5 papírt és egy tollat.

 Négy óra múlva mind az öt lap tele volt írva, én pedig a ház ajtajában álltam. Paul hazament aludni, én pedig sietős léptekkel mentem a szobám felé.