EIGHTH CHAPTER

Sziasztok!

Itt az új, ami szerény véleményem szerint nem a legjobb. 

De mivel holnap diáknap és hamar érek haza, pénteken meg nincs sulink, így még minimum 2 rész lesz!

Köszönöm a komikat, a pipákat és a feliratkozókat! <33

Köszönök mindent!

Jó olvasást!

xx, Dodi

Nem tudom, mi ütött belé. Percről percre más arcát mutatja.
Azt hittem, hogy ismerem, pedig nagyon nem. - Ana Scott

HARRY? THIS IS NOT YOU!

Egy óra múlva mankóval, begipszelt bal lábbal jöttem ki a rendelőből, Zayn pedig ijedten nézett rám.
 - Ne várj már ilyen világfájdalommal teli képet. Csak megzúzódott és megrepedt a csont. Semmi baj! – mosolyogtam rá megnyugtatásképp, de arcáról azt sikerült leolvasnom, hogy most még idegesebb, mint volt.
 - Ana, egy napja sem vagy itt, és máris gipsszel viszlek haza. Agyrém! – nevetett fel, amikor kiértünk a kórház elé. Leintett egy taxit, engem pedig beoperált a hátsó ülésre, ő pedig beült előre, ugyanis a lábamat fel kellett tennem az ülésre, hiszen combtól-bokáig voltam gipszben. Kicsit több mint fél óra múlva hazaértünk, ahol a fiúk már aggódva vártak. Amint beléptem az ajtón, elszörnyülködve pillantottak gipszemre. Megnyugtattam őket, hogy semmi nagyobb baj, ne aggódjanak. Majd rátértem Harry-re, hogy merre jár.
 - Amióta elmentél, nem jött haza. – válaszolt Liam, én pedig egy bólintással elintéztem, hogy ma este már nem fog hazajönni. – Mit vacsizunk? – próbálta oldani a feszültséget Liam, ami végül csak egy kis figyelemeltereléssé vált. Mivel nem engedtek főzni, a fájdalomcsillapítótól pedig elálmosodtam, elmentem fürdeni.

 - Nem kell segítség? – kérdezte Zayn az ajtó előtt állva. Én már csak fehér neműben voltam, és nem igazán tudtam megfürdeni. Most hogy csináljam? A kabinból kidugom az egyik lábam, fél lábon állok, kapaszkodok, vizezem magam, tusfürdőt kenek magamra, majd lemosom és végig kapaszkodok?
 - Megpróbálok megfürdeni, de ha nem megy, bejössz. Oké így? – kérdeztem, majd kinyitottam az ajtót. – De csak akkor gyere be, ha szólok. – biztosítottam be magam.
 - Oké! – mondta némi sunyisággal a hangjában. Nem akartam magam mutogatni előtte, ezért magamon hagytam a fekete szettet.
 - Bízom benned, nem akarok csalódni, ismét. – majd megnyitottam a csapot. Amikor már 5 perce folyt, és Zayn nem jött be, beálltam a víz alá. Bal lábamat kidugtam, melltartómat levettem, és kidobtam a kabinból. Próbáltam magam mindenhol kellőképpen bevizezni, majd tusfürdőt kenni testemre, és maradéktalanul le is mosni. Többé-kevésbé sikerült, de inkább kevésbé. Gyorsan megtörölköztem, majd magamra kaptam egy bő pólót, rövidnadrággal. Vagyis a rövidnadrágot csak akartam, mivel nem jött fel a gipszen. – Zaayn! – kiáltottam ki, ő pedig azonnal be is lépett, úgy, hogy kintről be se lehessen látni. – Nem jön rám a nadrágom, kellene egy póló, ami leér combközépig minimum. – mosolyogtam rá, ő pedig bólintott, és kicsusszant a fürdőszobából. Pár pillanat múlva már egy pólójával tért vissza, és adta át nekem. – Köszönöm, de most szeretném átvenni a pólót.
 - Megágyaltam neked, csak be kell esned. Tettem párnákat is, hogy fel tudd polcolni a jó vastag és mázsás lábad. – mutatott a gipszre, és felkuncogott.
 - Menj a picsába! – dobtam neki az első kezembe akadó tárgyat, ami egy borotvahab volt.
 - Hé, ez az enyém, úgyhogy okosan! – tette vissza a pultra, és még meg is simogatta(?).
 - Jó lenne, ha néha használnád is, ugyanis szúrsz. Perrie nem mondta még? – mosolyodtam el huncutul, ő pedig csillogó szemekkel nézett rám.
 - Pár nap múlva jön, szóval találkozni is fogtok. Na, nekem az a nap lesz az utolsó. – nevetett fel, majd arcomhoz dörgölődve ment ki.
 - Oké, csak azért is ugye? Hogy csúnya legyen a bőröm a te szőröd miatt! – kiabáltam utána, majd gyorsan átcseréltem a pólót.

A mankókat a kezembe vettem és lassan kibicegtem a fürdőszobából. A dobogásomat meghallva szaladt ki Niall a szobájából és segített bemenni az enyémbe.
- Niall! Csak gipsz van a lábamon, nem vagyok hadirokkant. - mosolyogtam rá, amikor a gipszben lévő lábamat a párnarakás tetejére tette.
- Dehogynem vagy! Harry hülyesége miatt vagy hónapokig így! - húzta be a függönyt az ablakon.
- Max két hétig lesz rajta, és Harry-t pedig nem értem. Én csak jól akartam magam érezni egy kicsit Zayn-nel.
- Hát nem így kellett volna.. - dörmögte egy hang az ajtó felől. Harry!
- Mikor jöttél haza? - kérdeztem tőle, miközben minden erőmmel azon voltam, hogy fel tudjak kelni.
- Na mi az? Lusta vagy idejönni hozzám? - kérdezte megvető hangsúllyal, nekem pedig könnyek gyűltek a szemembe.
- Ez a rohadt gipsz miattad van rajtam! Szerinted milyen érzés, amikor az, akit szeretsz a földbe tipor minden szavával? - fakadtam sírva, és amikor Harry-re néztem, némi aggodalom futott át karakteres arcán, de amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan ment is. Valamikor nem értem Harry-t. – Milyen érzés, amikor az, akit szeretsz minden egyes szavával megbánt? Minden pillantásod lenéző és megvető. Miért? Mit tettem? – Niall gyorsan kisurrant a szobából, Harry pedig bevágta mögötte az ajtót.
 - Ana, te vagy az oka mindennek! Annak, hogy nincs barátnőm, hogy elrontottad a házasságod, mert behívtál. Annak, hogy a szüleid folyamatosan utaztak, mert ott voltál nekik. Miattad voltak fáradtak, kimerültek. Minek neked bejárónő? Olcsó senki vagy, Ana! – fel sem fogtam, amit mondott. Nem értettem semmit. Miattam nincs barátnője? Lehet. Miattam áll a szakadék szélén a házasságom. Az is lehet. De hogy a szüleimet is belevonja a saját bajába, mindennek a teteje.
 - Idefigyelj! – kaptam fel a mankókat, pedig messze voltak tőlem. Megálltam előtte, és felnéztem zöld szemeibe, melyekben félelem és harag csillogott. – Mondhatod, hogy csúnya vagyok, hogy nyomorék, hogy egy senkiházi. De a családomat és a szeretteimet ne bántsd! Semmi közük az életemhez! Gondolkozz, Harry! Könyörgöm! Kicsit ésszerűbben fogd fel a dolgok lényegét!
 - Azt akarod, hogy ésszerűen fogjam fel? Oké, legyen! – élesen beszívta a levegőt, majd rám nézett. – Az van, hogy nem tudom, mit érzek. A barátaim melletted állnak, nem mellettem. Olyan mellett tartanak ki, akit 1 napja ismernek. Egyetlen nap alatt mindent elvesztettem.
 - Mi mindent, Harry? – akadtam ki. Mindene megvan, amire valaha vágyott.
 - Téged, a barátaimat. Ők a legfontosabbak az életemben, de te elvetted őket tőlem! – kiáltott rám, majd a mankókat kivéve a kezemből ment ki a szobából.
 - Harry, a mankó! Anélkül nem tudok közlekedni! – szóltam utána, de ő nem is foglalkozott velem.
 - Szerinted mi a célom? – mutatta fel a mankókat úgy, hogy meg sem fordult.
 - Ne légy genyó! – szinte én éreztem magam megalázva, hogy ilyet tett. Csípőből mondott bántó dolgokat, mintha mindig is ezt tanulta volna. Letámasztotta a folyosó másik oldalára, majd intett egyet és elment. Megint.

A telefonomat nem értem el, így csak kiabálni tudtam. Lehet, hogy Liam már aludt, de muszáj voltam.
 - Valaki! Harry paraszt volt, és nem tudok sehova menni!
Louis csörtetett át a szobámba és meglepetten nézett rám.
 - Mit csinált? – lépett mellém, hogy meg tudjak rajta támaszkodni.
 - Paraszt volt. Mindent rám fogott, és.. elvette a mankóm. – hangom elcsuklott, ahogy felidéztem a bántó szaval tömkelegét. Elég volt. Először jött a perverz Harry, akit még el is viseltem egy bizonyos szintig, de ezt a tapló, paraszt Harry-t nem igazán bírom. Nem tudom elviselni, képtelen vagyok rá. Az a fiú, aki iránt elég erős érzelmeim voltak, kifordult önmagából.  Sós könnyek törtek ki szemeimből, de amikor meghallottam egy női kacajt a nappaliból, Louis-ra kaptam tekintetem.
 - Add a mankóm! – utasítottam halkan, ő pedig vonakodva bár, de megtette. Csendben-már amennyire egy mankóval lehet csendben közlekedni-osontunk a lépcsőhöz, ahonnan tökéletes rálátást kaptunk a kanapéra, ahol Harry valamit nagyon keresette egy szőke cicababa szájában. Ismét könnyes szemekkel néztem Lou-ra, aki sajnálkozó pillantást vetett rám. Megráztam a fejem, hogy nem érdekel, mit csinál. Semmi közöm nincs hozzá, csak egy barát. Hittem ekkor… később minden a feje tetejére állt, és semmi sem úgy alakult, ahogy terveztem. Semmi sem a fejemben született útiterv szerint haladt. Valahol letért egy vakvágányra, és nem tudott visszatérni a helyes útra.

Látni Harry-t a lánnyal..fájt. És egyáltalán nem azért, mert egy lánnyal csókolózott, hanem azért, mert a szemem láttára. Nyilvánvalóan az ember nem hever ki egy több éves kapcsolatot 2-3 hét alatt, de Harry-nek látszólag sikerült. A következő pillanatban hangos nyögések töltötték be a nappalit, ami az emeletre is felhallatszott. Louis mintha csak olvasott volna a gondolataimban, szólt a srácoknak. Látniuk kell, mit csinál a barátjuk. Mindannyian odacsődültünk a lépcsőhöz, és néztük, mit csinálnak. A lányt ledobta a kanapéra, levetkőztette, és innen nem érdekelt a dolog. Gyorsan elfordultam és a szobámba bicegtem. Liam félig aludt, de segített lefeküdni.
 - Köszönöm. Most menj aludni! – dobtam neki egy puszit, ő pedig viszonozta. A fiúk bejöttek elköszönni tőlem, jó éjt puszit is kaptam mindenkitől, majd lassan kiszivárogtak a szobából. Azok, akiket ma megismertem, többet foglalkoznak velem, mint az, akit 5-6 éve ismerek; Harry. A hátamon feküdve gondolkoztam, amikor hangos nyögések szűrődtek be a csukott ajtón. Fejemre húztam a párnám, és próbáltam kizárni minden zavaró tényezőt, hogy végre nyugodtan alhassak.

SEVENTH CHAPTER

Sziasztok! 

Ismét bocsi a kimaradásért, de kirándulni voltam egy pusztán, tanyán! Szóval a hátam és mindenem fáj, aludtam kb. 3 órát, fáztunk, büdös volt. Szóval...

De már itthon vagyok, és hoztam a részt! Most az év végi hajtás miatt csak hetente 1, max 2 rész lesz, nem tudom! Nem ígérek semmit!

Köszönöm a pipákat, komikat, a sok oldalmegtekintést! <33

Jó olvasást!

xx, Dodi

NEW FRIEND?

Már az elején megfogott benne valami. Volt egy olyan érzésem, hogy megbízhatok benne. - Ana Scott

Az utóbbi másfél hét olyan gyorsan eltelt, hogy szinte észre sem vettem. Elena végig itt maradt, vásárolni mentünk, moziba, néha egy-egy bulit is meglátogattunk, de egyik helyen sem maradtunk végig. Ittunk pár kört, aztán hazajöttünk. Nem voltunk sosem kimondott partyarcok, és ez nem most fog megváltozni. Harry-vel nem töltöttem sok időt, néha ő is velünk tartott a moziba, de semmi több. Ő is inkább a barátaival volt, kiélvezte a szabadságát.

 És most itt vagyunk, ülök a szobába az ágyon, összesen 3 bőrönd áll előttem. Igen, ma indulunk Harry-vel Londonba. Elena is jön velünk, mert ő pedig repül Olaszországba, az Isten tudja miért. Marie fog bejárni takarítani, ő lesz mától x ideig a ház gondnoka. Arra eszméltem fel, hogy valaki ráfeküdt a csengőre.
 - Jövök már, úristen! – kiáltottam fel, mintha hallaná az illető. – Igen? – vettem fel a telefont.
 - Szakad az eső, úgyhogy engedj be! – Elena hangja csendült fel a túlsó végről, én pedig gyorsan nyitottam a kaput. Az ajtót kitártam előtte, és amikor be akartam csukni, egy láb megállított.
 - Ugye nem hiszed, hogy én kint fogok ázni, amíg ti bent vacakoltok? – dugta be fejét Harry, ép pedig kelletlenül kinyitottam az ajtót. Perverz megjegyzéseivel egész héten nem voltam kibékülve. Folyamatosan kétértelmű megjegyzéseket tett felém.
 - Amúgy megyünk, csak lehozom a bőröndjeimet. – szaladtam fel a lépcsőn és elkezdtem húzni két bőröndöt, amikor egy kéz nyúlt utána.
 - Segítek. – jelentette ki, majd elvette a két bőröndöt tőlem.
 - Ne most akarj hősködni, oké? – reagáltam le segítőkészségét, majd megragadva az utolsó bőröndöt viharoztam el mellette. Elismerő füttyöt hallatott, én pedig idegesen felszóltam.
 - Nekem fütyülsz, vagy szegény Anne egy rigóval feküdt le? És ezzel nem őt bántom! – toldottam meg a végét, még mielőtt azt hinné, hogy anyáztam.
 - Nem cica, csak jó vagy hátulról. – súgta fülembe, majd finoman megharapta fülcimpámat, és fenekemnél fogva bírt mozgásra.
 - A cica kikaparja a szemed, ha még egyszer hozzáérsz! – csaptam le kezét fenekemről, majd gyors léptekkel mentem le a nappaliba.
 A bőröndöket gyorsan betettük a csomagtartóba, majd az autóba beülve próbáltunk felmelegedni. Elena persze nem akart előre ülni, mert azt mondta, fáradt és aludnia kell, elöl pedig nem kényelmes. Mindegy. Szóval én kerültem az anyósülésre Harry mellé.
 - Csak annyit kérek, ne szólj hozzám. Köszönöm. – majd a fülhallgatót a fülembe dugva versenyeztettem az ablakon lefolyó vízcseppeket.

Pár óra múlva dudaszóra ébredtem. Sűrűn pislogva néztem Harry-re, aki kaján vigyorral az arcán nézett rám.
 - Elena, kérlek, mondd meg neki, hogy arra kért, hogy ne szóljak hozzá. Itt vagyunk a reptéren és eddig még nem szóltam hozzá. Ja, és hogy puszilom. – egész végig a szemembe nézett, kaján vigyora pedig még mindig ott ékeskedett.
 - Felfogtam, oké. Gyerünk, Elena! – kipattantam a kocsiból, majd a csomagtartóhoz lépve emeltem ki barátnőm bőröndjét. – Bekísérjelek?
 - Nem kell! Menjetek ti is a srácokhoz, biztos várnak már. – ölelt magához. – Vigyázz magadra!
 - Te is, Elena! Szeretlek!
-  Én is szeretlek! – intett még egyet a már kocsi mellett várakozó Harry-nek, majd a bőröndjét maga után húzva lépett be a hatalmas terminálba.
 - Mehetünk? Upsz, nekem nem lett volna szabad megszólalnom! Most megbüntetsz? – egyik szemöldökét felhúzta, ajkait megnyalta. – Szeretem a vad csajokat!
 - Csak ülj be, és menjünk! – viharoztam el mellette, majd beszálltam a fekete kocsiba. Bekötöttem magam, Harry pedig a gázra lépett.
 - Most egész végig így fogsz viselkedni? Mert akkor a leghamarabbi vonattal akár haza is mehetsz. – törte meg a köztünk beálló kínos, lassan fél órája tartó csendet.
 - Nem, csak nem beszélek seggfejekkel. – elővettem a legszebb mosolyom, mellyel meg is jutalmaztam. Szemét le sem vette az útról, és biztonságosan, óvatosan vezet. Ez jó pont nálam.
 - Ana, te drámázz már! – csóválta meg fejét, majd egy pillanatra rám nézett. – Mire jó ez?
 - Nem fogok megtörni, ne is várd! – fontam össze mellem alatt a karom, így kissé felnyomva melleimet. A mélyen dekoltált felső ma sem maradhatott el, csak így vagyok erősebb a Harry-vel folytatott „csatánkban”. 

A göndör hajú srác szeme egy pillanatra dekoltázsomra tévedt, nagyot nyelt, majd megköszörülte torkát.
 - Ez így nem fog menni. – motyogta elfojtott hangon. Hamarosan meg fog törni, érzem!
 - Hát, neked nem is. – hangomból kicsengett a büszkeség és a versenyszellem egy csipetnyi bájjal keverve, de amikor Harry leparkolt a ház előtt, izgulni kezdtem. Tenyerem izzadni kezdett, torkom összeszorult.
 - Nos, hová tűnt a magabiztos Ana? – incselkedett, én pedig nem bírtam megállni szó nélkül.
 - Ő már akkor elveszett, amikor kiugrott a rohadt autódból. – kiáltottam rá, majd kiszálltam a kocsiból, és keményen becsaptam az ajtaját. Éppen a csomagtartóból rángattam ki a bőröndjeimet, amikor kiértek a fiúk. Tudtam, hogy kik ők, hallottam pár dalukat, és ők is biztos hallottak rólam, ha nem is sokat, de valamennyit biztos. Csak a formalitás kedvéért bemutatkoztunk, de amikor megpillantottam Harry utálkozó és lenéző tekintetét, kissé erősebben szorítottam meg Zayn kezét.
 - Öhm, ez, kicsit… fáj. – motyogta, én pedig rögtön lazítottam szorításomon.
 - Bocsáss meg, úristen! Ne haragudj, Zayn! – kértem azonnal elnézést, Harry pedig pimaszul felnevetett.
 - Ne is figyelj rá, Zayn, csak megvan neki, és ilyenkor kissé hóbortos. – emelte ki az utolsó bőröndöt is a csomagtartóból, majd lezárta a kocsit. Bementünk a házba, én pedig azonnal szembe fordultam Harry-vel, mihelyst becsukódott mögötte az ajtó.
 - Na idefigyelj! – álltam meg előtte. Majdnem másfél fejjel volt magasabb nálam, így fel kellett néznem rá. – Amíg itt vagyok, embereld meg magad, és ne légy seggfej. Oké, hogy meg akarsz fektetni, de ne ilyen áron! Nem kell nyáladzanod, és az sem kell, hogy kiessenek a szemeid, miközben bámulsz! Úgyhogy vagy visszafogod magad, vagy hazamegyek! De akkor végleg. – a fiúk nagy ’húúú’-zásba kezdtek, Harry pedig kissé megrökönyödve állt előttem. Amikor visszatért a valóságba, elmosolyodott.
 - Az első vonat egy óra múlva megy. – lépett hozzám közelebb, kezét a fenekemre simította. – De senki sem fog elvinni a vasútállomásra, szóval itt ragadtál, drága! – keményen a fenekembe mart, én pedig reflexből felpofoztam.
 - Máris jelenetet rendezel? Inkább mondd el a srácoknak, miért is csinálod! – mosolyodtam el gúnyosan. – Srácok, bocsi! Nem sokára mindent tudni fogtok. – mosolyogtam rájuk.
 - Megmutassam a szobád? – kérdezte Zayn, én pedig bólintottam. Felkapott két bőröndöt, én pedig az utolsót megfogva lépkedtem utána a lépcsőn. 

 Hatalmas ház volt, legalább 8 szoba volt ott. Mindegyiket megmutatta, hogy mit rejt, míg végül a folyosó végi szobához érve megállt. – Harry elmondása alapján ezt találtuk a leginkább olyannak, ami passzol az ízlésedhez. – majd kitárta előttem az ajtót. Egy gyönyörű, halványzöld szoba tárult a szemem elé egy hatalmas franciaággyal a közepén. Beljebb léve pillantottam meg a saját fürdőszobám, beépített gardróbomat, az egész alakos tükörrel együtt. Hatalmas mosollyal az arcomon fordultam Zayn-hez, és a karjaiba vetettem magam.
 - Köszönöm. – karjait szorosan derekam köré fonta, majd megpördült velem párszor a tengelye körül.
 - Látom máris felcsaptál ribancnak! – gúnyolódott Harry, amikor megállt a szobaajtómban. Éreztem, hogy itt eltört a mécses, Harry a lelkembe tiport.
 - Takarodj! – mosolyogtam rá, majd becsaptam lábammal az ajtót. Szemeimbe könnyek gyűltek, minden sérelem ezzel a mondattal jött ki rajtam. Erőt vett rajtam a fájdalom, a sok érzelmi sérülés, amik az utóbbi időkben értek. – Menj ki, nem akarom, hogy így láss! – fordultam el Zayn-től.
 - Hé, mi a baj? – fordított maga felé, én pedig lehajtottam a fejem. – Naa… - szólt kedvesen. Fejemet felemelte, hogy szemembe tudjon nézni. Leültem a fal tövébe, ő pedig mellém telepedett.
 - Férjnél vagyok. Van egy férjem, aki majdnem megerőszakolt. Harry mentett meg. Kevin azt hitte, hogy csalom Harry-vel, holott ez teljes mértékben nem igaz. – sóhajtottam nagyot. – Egyszer csak hazaállított az üzleti útról, amikor Harry nálam volt. Felvitt a szobába, és majdnem… Harry hívta a rendőrséget, akik elvitték. Fogalmam sincs, mi van Kevinnel, hogy merre jár. Én pedig megígértem Harry-nek, hogy eljövök vele Londonba. Csak egyszer, amikor mentünk a szüleihez, összevesztünk. Azt mondta, bárcsak sosem ismert volna meg. – a zokogás felülkerekedett rajtam, a könnyektől alig láttam. Újra átéltem azokat a pillanatokat, és újra átéltem a fájdalmat, amit akkor éreztem. Zayn szorosan magához ölelt, pedig alig beszéltünk még valamit.

 - Miért vagy velem ilyen kedves? – töröltem meg szemeimet, melyek lefolyt sminktől feketedtek.
 - Mert… mert te nem ezt érdemled. Jobbat érdemelsz, Ana! – törölt le egy kósza könnycseppet az arcomról.
 - Kiugrottam a kocsiból. – folytattam a mesémet, de félbeszakított.
 - Hogy mit csináltál? – nézett rám, halálra rémülve.
 - Lassan mentünk, semmi bajom, csak pár horzsolás. – nyugtattam meg. – Kiabálni kezdett, én pedig azt mondtam, hogy teljesen más leszek ezen túl. Ő is ezt ígérte. Előtört a perverz Harry, én pedig… fogalmam sincs, hogy kezeljem. Próbálok úgy viszonyulni hozzá, ahogy ő hozzám, de az nem én vagyok…– néztem rá kétségbeesetten.
 - Harry nem bírja a csinos lányokat, teljesen megőrül tőlük. Beindul, rájuk mozdul, elveszti a fejét. Valami bekattan neki és olyankor… - élesen kifújta a bent tartott levegőt, majd megrázta a fejét.
 - Szóval… - próbáltam beszédre bírni, hisz nem sokat tudtam meg eddig.
 - Szóval rá kell ébreszteni, hogy a nők nem csak… játékok és vágykielégítő tárgyak. Csak te segíthetsz. Te ismered a legjobban. – magyarázta.
 - Jobban is, mint hinnéd…
 - Ezt hogy érted? – kérdezte rögtön.
 - Hát, csak… mi voltunk együtt Harry-vel. Elég sokáig jártunk. Amikor eljött az X-Factor-ba, szakítottunk.
 - Az XF alatt találkoztatok? – kérdezte.
 - Ez valami vallatás? – kérdeztem kínosan felnevetve.
 - Válaszolj! Csak próbálom összerakni a képet.
 - Igen, kb. a 8. hétig mindig. Hetente jártam Londonba. Miért? – válaszoltam, annak ellenére, hogy még mindig nem értettem.
 - Azóta ilyen. – esett le neki, de én még mindig nem értettem 100%-osan.
 - Milyen? Ilyen… hülye? – kérdeztem.
 - Igen, miattad! – csapott a combomra tenyerével. A farmer sütött azon a helyen, ahol Zayn keze hozzáért.
 - Áú! – néztem rá szúrósan. – Miattam? Ne fogd már rám! – emeltem fel a hangom, hiszen végképp nem értettem a dolgot. Örülök, hogy ő érti, de hahó! Én még nem!
 - Ana, hát nem érted? Amióta nincs veled, azóta ilyen. Hiányzol neki, és nem tudja feldolgozni a szakításotokat. – ekkor minden leesett. Fogalmam sincs, hogy igaza van-e, vagy téved, de volt benne valami.
 - Akkor ezért csinálja? Hogy a közelembe legyen? Mármint hogy olyan helyeken érhessen hozzám, amilyen helyeken barátként nem tud? – nyeltem hatalmasat. Ha tényleg így van, miért nem mondja el nekem?
 - Elméletben működik. Pár nap, és megtudjuk. – vont egyszerűen vállat.
 - Köszönöm, sokat jelent. – adtam puszit arcára, ő pedig aranyosan rám mosolygott.
 - Menjünk, szerintem Harry azt hiszi, hogy megfektettelek. – lökte meg a vállam játékosan.
 - Még ahhoz is el kell kapnod, hogy megölelj, szépfiú! – nevettem fel, majd felpattantam és kiszaladtam a szobából. Hallottam magam mögött Zayn trappolását, így gyorsabbra vettem a tempót. A lépcsőn leszaladva értem a nappaliba, ahol senki sem volt. Onnan átrohantam a konyhába, ahol mindenki evett. A pult másik oldalára mentem, és leültem úgy, hogy ne lásson.
 - Ugye nem vagy itt? – kérdezte Louis, én pedig felnéztem rá, és bólintottam. – Oké. – mosolygott, majd ette tovább a pizzáját. Hallottam, ahogy Niall epret eszik tejszínhabbal és cukorral, fél szemmel láttam, hogy a többiek mind pizzát és hamburgert esznek.
 - Itt van? – kérdezte lihegve Zayn. Senki sem válaszolt, csak Louis.
 - Nincs. Mi történt? – kérdezte, mintha nem tudná, hogy fogócskázunk.
 - Semmi, csak… mindegy. – nevetett fel, hangját pedig egyre közelebbről hallottam. Lehunytam a szemem, mintha így nem látna. Egyszer csak a tejszínhabos flakon sistergését hallottam, a következő pillanatban pedig már az arcomba kaptam egy adagot.

 - Na most neked kell futnod! – néztem Zayn-re, ő pedig sarkon fordult, és kiszaladt a konyhából. Indultam utána, amikor elbuktam egy lábban, így a térdemre estem. Fájt, rettentően fájt, nem bírtam. Felkiáltottam a fájdalomtól. Végignéztem a srácokon, akik teljesen leblokkoltak. Azt sem tudták, eszik-e vagy isszák.
 - Zayn, hívd a mentőket! – kiáltott fel Liam, a mindig segítőkész és jelenleg üzemképes fiú, majd az ölébe vett, és a nappali kanapéjára tett. – Niall, megkérhetlek rá, hogy most ne egyél?!
 - Bocsi! – tette le az asztalra a szendvicset, és szomorú arccal ült le elé. Eddigre éppen visszaért Zayn egy borogatással. Mikor ment el érte?
 - Köszönöm. – néztem hálásan Zayn-re. - Miattam ugyan ne hagyja abba! – mosolyodtam el. – Egyél nyugodtan. – néztem Niall-re, akinek felcsillantak a szemei és ismét a szendvicset kezdte gyilkolni.
 - Ó, milyen nagylelkűek vagyok, kérem szépen… - gúnyolódott Harry, én pedig a kanapé mellett lévő papucsot hozzávágtam.
 - Héé, az a papucs az enyém! Anyu vette! – kiáltott fel fájdalmasan Louis, majd a papucsához szaladt. – Nincs baj, drágaságom. Apuci megvéd ettől a nagy nénitől. – majd adott a papucsnak egy puszit(?). Hát, oké.
 - Annyira idióta vagy! – nevettem fel, ő pedig büszkén elmosolyodott. – Köszönöm.
 - Á, ugyan! Én ilyen vagyok. De megnézem a mentőket! – vont egyszerűen vállat, majd kiment a házból.
 - Jó! Mivel tudom, hogy nem Louis volt és nem is Niall, ezért Harry! Miért buktattál ki? – néztem rá.
 - Nem is én voltam, hagyjál már a baromságaiddal, könyörgöm. – csapott idegesen a combjára. – Nem elég, hogy ide pofátlankodsz, még rám is fogod a bénázásod okát!
 - Ha nem te voltál, miért vagy ilyen ideges? – néztem rá mosolyogva, de ő ezt nem fogta fel valami viccesnek.
 - Tudod mit? Menj te a francba! – alighogy kimondta, a mentő hangját hallottuk. Pár perc múlva bejöttek a házba egy hordággyal, rátettek, majd kivittek, és a mentőautóba tettek.
 - Hölgyem, ki hozza maga után az iratait és ki marad bent önnel? – kérdezte kedves hangon a mentős.
 - Zayn, hozd a táskám. Az ágyamon van. – értette a célzást, így amint kiért a táskámmal, bepattant mellém, az ajtó becsukódott mögötte, ő pedig leült mellém. Még éppen láttam a fiúk bocsánatkérő tekintetét, én pedig halványan elmosolyodtam. Fél óra múlva érkeztünk meg a kórházba, ahol egyből a sürgősségire vittek, Zayn pedig a váróban várt rám.
 - Mrs. Turner, hogy történt a baleset? – kérdezte a kissé mogorva doktor. Legalább egy picit lehetne kedvesebb, de ez a legkisebb bajom.
 - Megcsúsztam a konyhában. Rám vall. – próbáltam viccesre fogni a figurát, de a doktor úr nem vette a poént. Hát akkor így jártam. A röntgen után megállapította, hogy csúnyám megzúzódott és meg is repedt a sípcsontom felső része, így be kell gipszelni, nehogy elcsússzon a csont, és rosszul forrjon össze.

SIXTH CHAPTER

Sziasztok! :))

Bocsi, hogy ilyen későn, de mint írtam a csoportba, valami volt a rendszerrel, nem tudtam semmit sem írni, feltenni...

De most itt van, remélem... hát fogalmazzunk úgy, hogy elfogadható lett :))

Köszönöm a több mint 1200 oldalmegtekintést, a 3 komit és a 6 pipát :)) imádomazolvasóimat <3

Jó olvasást!

Enjoy <3

xx, Dodi

Az univerzum általában azzal jelzi, hogy hibáztunk, 

hogy elveszi tőlünk azt, ami nekünk a legfontosabb.

ANOTHER HARRY

 A nappaliba érve pillantottam meg Harry-t, amint éppen kapcsolgatja a tévét, és ismét nem talál semmi nézhetőt.
 - Szerintem nem kell tovább keresgélned! – szóltam oda neki, majd a konyhába vettem az irányt, hogy igyak.
 - Ana! – állított meg Harry egyetlen szavával. Hangja idegesen csendült fel, melyet nem tudtam mire vélni. Semmi oka nem volt rá. Értetlenül fordultam meg tengelyem körül, hirtelen megpillantottam zöld, fürkésző tekintetét. Íriszei csillogtak, gyönyörűek voltak. – A nevelőapám azt hiszi, hogy csajozok. Főleg most. – rázta meg hitetlenül a fejét, majd folytatta. – Ana, hidd el, nem miattam, hanem miattad. Csak azért, hogy ne érjen érzelmi sérülés, mármint ennél nagyobb. – kertelt, én pedig félbeszakítottam.
 - Harry, nyögd ki, kérlek! – szorítottam meg izmos felkarját, melyet tetoválások borítottak.
 - Azt hiszi, mindenki megkap engem. Vagyis hogy én őket. Mindegy! – megfogta kezemet, és a szívére tette. – Kérlek, ne érj hozzám félreérhetően, ne adj kétértelmű válaszokat, és légy velem távolságtartó! Kérlek! – szíve hevesebben kezdett verni, kezemet pedig egyre jobban szorította mellkasára. Ennek nem ez az oka. Legalábbis nem csak ez.
 - Harry, ez mind csak Robin miatt van, vagy van más oka is, amiért ezt kéred?
 - Ana, csak hagyj békén, amíg ott vagyunk, rendben? – emelte fel a hangját, majd kiviharzott a házból. Miért beszél így velem? Könnyebb a lelkének, ha megbánt? Könnyebb neki egy érzelmi roncs mellett léteznie? Még inni is elfelejtettem, és úgy csaptam be magam után a bejárati ajtót, hogy a szomszéd kutyája ugatni kezdett. Gyorsan bezártam az ajtót, majd a kocsihoz siettem, aminek Harry a hátát döntötte.
 - Indulhatunk, vagy még hisztizel egy sort? – próbáltam vele olyan lenni, ahogy kérte. Igencsak nem akart sikerülni.
 - Most mit bunkózol? – köpte felém a szavakat.
 - Figyelj! – közbeszólt volna, de felemeltem a kezem, hogy most én beszélek és nem fog félbe szakítani. – Addig minden oké volt, míg le nem jöttem a lépcsőn. Mi bajod van? Az, hogy menni kell a szüleidhez? Akkor neked nem kell jönnöd. Az, hogy velem kell? Akkor nem megyek! Ennyi! – hadartam el gyorsan.
 - Szállj be! – próbált higgadt maradni, de láttam rajta, hogyha nem teljesítem a kérését, robbanni fog. Én pedig nem teljesítettem, úgyhogy robbant. – Mi nem érthető azon, hogy szállj be abba a rohadt autóba? – elém lépett, teste magasan az enyém fölé emelkedett. – Azonnal szállj be, vagy nem jössz sehova!
 - Akkor maradok, de egy idegbeteg állattal nem fogok sehová sem menni! – amikor kimondtam, hogy idegbeteg állat, Harry tekintete elsötétült, kezével elkapta a karom, és szorította. – Harry, ez fáj! – nyögtem, ő pedig még jobban szorította. Szemeimbe könnyek gyűltek a fájdalom miatt, de Harry szíve még ekkor sem esett meg rajtam. 

 - Szállj be! Remélem érthető voltam! – lökött az anyósülés felé, majd egy laza mozdulattal rám csukta az ajtót. Megkerülte a kocsit, majd beszállt a sofőrülésbe, gyújtást, végül gázt adott. Harry nem vezetett gyorsan, a sebességhatáron jóval belül voltunk. Gondolom meg akarta beszélni, de ő nem beszélt, ő kiabált velem. Hogy hogyan lehetek ilyen értetlen, idióta, egy olyan nő, akinek még egy házasság is nehezére esik, végül olyat mondott, amit nem kellett volna. – Bárcsak sosem ismertelek volna meg! – egy mozdulattal kinyitottam az ajtót, majd kiugrottam. Reakcióidőt sem hagytam neki, mire feleszmélt, én már a hideg betonon feküdtem, sárosan. Satufék, a kocsi megállt, Harry pedig kipattant belőle. Fel akartam állni, de nem tudtam. Nem azért mert annyira megütöttem magam, hanem mert Harry visszanyomott a hideg betonra. – Normális vagy?
 - Most kívántad, bár sose ismertél volna meg! Akkor mostantól másképp játszunk! Egy teljesen más lány leszek, akit tényleg nem ismersz. Takarodj innen! – néztem rá szúrós szemekkel, ő pedig nem tágított. – Azt mondtam, takarodj! – arcán csattant a kezem, majd amikor tudatosult bennem, mit tettem, Harry ismét kiabálni kezdett.
 - Te ütsz meg engem? Komolyan gondoltad? Idegbeteg állatnak tartasz? Melyik oldalamat akarod megismerni? A szerethetőt vagy a másikat. Bocs, nincs választásod! – megragadta a karom és a legközelebbi padra ültetett. – Eddig a te játékszabályaid szerint játszottunk. Mostantól ez nem így lesz. Ettől a pillanattól kezdve, az én játékszabályaim lépnek életbe! – megfordult, majd faképnél hagyott. Ott ültem a padon, egyedül. Fáztam, szomjas voltam, telefon sem volt nálam, mivel Harry kesztyűtartójában maradt. Három dolgom maradt:

1.   Hazamenni

2.   Megfürdeni és felhívni Elenát

3.   A saját játékszabályaim szerint játszani Harry piszkos játékát

 Nem tudtam senkit sem felhívni, ezért gyalog kellett hazasétálnom. Fájt a karom, amire ráestem, fájt az oldalam, a lábam, mindenem. De legjobban a szívem, amiért ezt tette. Én mindig bíztam benne, sosem akartam megbántani. Szerettem, de most eltört bennem valami. Csalódtam Harry-ben. Nagyot csalódtam a legjobb emberben, akit ismerek. Ez a fiú számomra olyan volt, mint egy láthatatlan mentsvár. Mindig ott volt, ha szükségem volt rá, akár telefonon, akár skype-n, akár személyesen, de megnyugtatott. Egy mondattal visszatért belém a boldogság és a magabiztosság. Amíg együtt voltunk még anno, annyi mindenben segítettük egymást… most meg így állunk. Az ő játékszabályai érvényesek, mostantól tényleg minden megváltozik.
 

És jelenleg fogalmam sincs, hogy menjek-e vele Londonba, ahol minden más, vagy pedig maradjak itthon, megint nélküle. Nem tudom, mit tehetnék. Arra eszméltem fel, hogy már a kapunkban állok. A lakásban égett a villany, szóval Marie itt van. Kulcsom nem volt, így a kapucsengőt kellett használnom.
 - Igen? Marie vagyok. – vette fel a kagylót kedves hangon a bejárónőnk.
 - Ana vagyok. – sóhajtottam, majd amikor a kapu zárja zúgni kezdett, beléptem. Az ajtóban Marie várt rám, és amikor megpillantott, elszörnyülködve nézett rajtam végig.
 - Mi történt veled, Ana? – vezetett be a házba, ami tényleg nagy segítség volt, hiszen fájt mindenem.
 - Kiugrottam Harry kocsijából. De hosszú, a lényeg annyi, hogy olyat mondott, amit nem kellett volna. Telefonom nála, szóval lekérnéd Elena számát, amíg rendbe szedem magam?
 - Persze, kincsem! – bólogatott hevesen, majd a telefonhoz lépve pötyögte be a tudakozó számát. A fürdőszoba felé vettem az irányt, ahol megpillantottam Kevin pólóját, amiben Harry aludt tegnap. Arcomhoz emeltem, és a régi Harry illatát mélyen magamba szívtam. Hirtelen felindulásból előkaptam egy ollót a fiókból és cafatokra vágtam. Sírva, fájlalva minden porcikámat álltam be a zuhanykabinba.

 Fél óra múlva léptem ki a fürdőszobából, és amikor leértem a lépcsőn, sikítva borultam vendégem nyakába.
 - Ana, hé! Megfojtasz! – nevetett Elena, akit már olyan régen láttam.
 - Bocsi, csak… hogy kerülsz te ide? – ültünk le a kanapéra, én pedig kényelmesen elhelyezkedve húztam magam alá a lábam.
 - Hallottam mi történt köztetek Harry-vel. – simított végig karomon, szája pedig szomorú mosolyra húzódott.
 - Kitől hallottad? – vontam fel szemöldököm, hiszen tényleg nem tudtam kire gondolni.
 - Harry-től. – hajtotta le a fejét, mintha szégyenkezne.
 - Te beszélsz Harry-vel? - hitetlenül meredtem legjobb barátnőmre, akiből tényleg nem néztem volna ki, hogy pontosan Harry-vel beszéljen.
 - Igen és sajnálom, Ana! De a cikk miatt muszáj voltam. Nem tehettem mást. Ne haragudj! – fogta meg a kezem, majd kicsit megszorította.
 - Felhívott téged, hogy elmondja, mi történt? – próbáltam felkészülni a válaszra, de nem igazán sikerült.
 - Igen, és ezt is visszaküldette velem. – táskájába nyúlt és elővette a telefonom, majd átnyújtotta. – Kitörölt belőle mindent, ami közös emlék volt, Ana. Nem tudtam mit tenni. – fejét lehajtotta, majd megrázta. Tényleg sajnálta, hogy így alakultak a dolgaink Harry-vel, de én sem tudtam mit tenni. Ő így akarta, ezt választotta. Pontosan azt az utat, amivel eltaszít magától. Hiszen még csak most kaptam vissza! – Menj fel, pihenj! Ha felkelsz pár óra múlva, még itt leszek. – mosolygott rám, én pedig szorosan magamhoz öleltem.
 - Annyira hiányoztál!
 - Te is nekem, Ana! – simított végig hátamon, én pedig felálltam, és a szobába mentem. Nem, még véletlen sem a hálószobánkba. Egyenesen abba a vendégszobába, ahol Harry-vel aludtunk. Muszáj voltam ott aludni, szükségem volt némi nyugalomra. A telefonomra pillantottam, ahol egy sablonkép volt a hátterem. Egy sablonkép volt ott, ahol a Harry-vel közös képünknek lett volna a helye! Az óra fél 2-t mutatott. A napnak még a fele telt el, máris annyi minden történt velem. Lefeküdtem arra az oldalra, ahol Harry aludt tegnap, illata megcsapott. Magamra húztam a takarót, és mély álomba merültem.

Pár óra múlva ajtócsapódásra keltem, ami a közelből jött. A telefonom órájára pillantva állapítottam meg, hogy az egész délutánt átaludtam. Kikászálódtam a puha ágyból, majd átmentem a hálószobánkba, hogy felvegyek valami még ennél is kényelmesebb ruhát vegyek magamra. Az ajtón belépve találtam szembe magam a legszebb és legijedtebb tekintettel. Értetlenül néztem végig rajta, ő pedig ugyanígy tett.
 - Mit keresel itt? – fontam össze mellkasomnál a karom, és próbáltam a legutálatosabb oldalam mutatni.
 - Téged, de úgy érzem felesleges. – grimaszolt hibátlan arcával.
 - Mikor megyünk Londonba? – kérdeztem tőle. – Vagy én ne menjek? Nincs már szükséged rám? Ja, igen, nincs! Nem is akarsz ismerni!
 - Ha jönni akarsz, gyere. Majd a fiúk pesztrálnak… - vonta meg hanyagul vállát, én pedig elkerekedett szemmel néztem rá.
 - Megyek, már csak azért is, hogy idegesítsen a jelenlétem. Még van másfél hetünk, hogy valamennyire gyakoroljuk a másik elviselését. – az ingemhez nyúltam és kigomboltam, mellyel Harry szeme elé tárhattam halványrózsaszín, csipkés melltartómat. A fiú nagyot nyelt, és zavartan nézett végig rajtam. A farmerem gombjához nyúlva gomboltam ki, Harry pedig feszülten figyelt. – Öhm, végig akarod nézni a show-t, vagy inkább kint megvársz? – bólintott egyet, majd engem kikerülve lépett ki az ajtón.
 - Csak hogy tudd, a másik énem a rohadt perverz Harry Styles. Csókoltatom a dekoltázsod, Ana! – kacsintott egyet, én pedig eltátottam a szám. Szóval a perverz Harry-t kell elviselnem. Neki meg az elviselhetetlen Ana-t. Legalábbis így terveztem. De most, hogy Harry előcsalogatta ezt az énjét, én a saját fegyverével fogok támadni. Az adottságaimmal.

Egy szűk topot vettem fel egy csinos cicanadrággal, hajamat pedig kifésültem, és hagytam, hogy vállamra és hátamra omoljon finom tincsekben. A lépcsőn lesétálva néztem végig a nappalin. Marie az egyik fotelben ülve nevetett a kanapén ülő Elenával, Harry pedig éppen akkor lépett ki a konyhából. Szeme rögtön megakadt rajtam, a pezsgős üveg pedig majdnem kicsúszott ujjai közül.
 - Ana, de jó, hogy felébredtél! – mosolygott rám Marie, amikor észrevett. – Ugye nem gond, hogy maradtam?
 - Jaj, dehogy! Jake kivel van otthon? – kérdeztem, mivel eszembe jutott a kisfia.
 - A szüleim elvitték magukhoz másfél hétre. Kicsit nyugalom lesz otthon, ki tudjuk magunkat pihenni. – mosolyodott el megkönnyebbülten.
 - Ki mondta, hogy az éjszakák alvásra valók? – kérdezte némi gúnnyal a hangjában Harry.
 - Harry! – szóltam rá haragosan. – Viselkedj már!
 - Nem gond, drágám! Harry már csak ilyen. – rázta meg nevetve a fejét, én pedig még mindig szúrós szemekkel meredtem az előttem álló fiúra. – Ülj le! – hívott magukhoz kedvesen Marie, én pedig pár lépéssel átszeltem a nappalit és leültem a kanapéra.
 - Igyunk arra, hogy Ana velünk van, hogy itt vagyok, hogy Marie és Harry is itt van! Magunkra! – emelte magasba poharát Elena, majd a koccintások után leültünk és beszélgettünk. Mindenről. Nyugodt estének mondanám, de amikor Elena visszament erre az éjszakára a hotelébe, Marie pedig haza, Harry-vel maradtam. Én az egyik fotelben ültem felhúzott lábakkal, ő pedig a kanapén terült el.
 - Miért tetted? – kérdezte hirtelen, és fogalmam sem volt, pontosan mire érti.
 - Mit?
 - Azt, hogy kiugrottál abból a rohadt kocsiból, miközben én vezettem és próbáltam az útra figyelni. Erre te, mint valami mártír, kiugrottál a mozgó, mondom MOZGÓ kocsiból. Mire gondoltál akkor? Hogy majd továbbhajtok, mintha semmi sem történt volna? – akadt ki, én pedig csak hallgattam. – Ha erről tudnának a szüleid…
 - De nem tudnak! És nem is fognak! – néztem rá jelentőségteljesen, hogy még véletlen se kottyintsa el. – Amikor kiugrottam, arra gondoltam, mivel érdemeltem ki az, hogy ilyet mondj? Hogy sose ismertél volna meg… fájt, Harry! Csak arra tudtam gondolni, hogy hátha így fogsz rám majd emlékezni. Egy idióta csaj, akit régen szerettél, kiugrott a kocsidból és az életedből. – egy párnát tettem a fejem alá, hogy jobban lássam Harry-t.
 - Nem csak régen szerettelek, Ana. Még ma is ugyanúgy szeretlek. De nem tudsz csak úgy kiugrani az életemből, mint abból a rohadt autóból. Ilyen nem létezik. – rázta meg a fejét, majd szomorúan felnevetett.
 - Itt alszol, vagy hazamész? – álltam fel a fotelből, várva a válaszra.
 - Itt maradok. Nem akarok hazamenni, anyu így is kiakadt. – felállt, majd közelebb lépett hozzám. Éreztem leheletét, mely alkoholt árasztott és csiklandozta arcom. Zöld íriszeit enyémekbe fúrta, és próbált belőle kiolvasni valamit. Amikor nem sikerült neki, egyre közelebb hajolt. Az arcunk között lévő pár centi rohamosan fogyni kezdett, én pedig nem tudtam, mit csináljak. Amikor már majdnem összeértek ajkaink, megköszörültem torkom, ő pedig zavartan lehajtotta a fejét.
 - Hozok… öhm, egy takarót. – majd felmentem a vendégszobába és levettem az ágyról azt a takarót, amivel tegnap este is takarózott. – Azt hiszem, jobb, ha lefekszem aludni. Reggel találkozunk! – adtam át neki a takarót, majd sarkon fordultam és felmentem a vendégszobába. Bedőltem az ágyba, és pillanatokon belül elraboltak az álommanók.

FIFTH CHAPTER

Sziasztok! :))

Bocsássatok meg a rengeteg késésért, de nem úgy alakultak a dolgaim, ahogy azt szerettem volna :(

Itt a új, és még lesz egy a hosszú hétvége alatt! ÍGÉREM! <3

Köszönöm a díjat, a komikat és a pipákat! Köszönet a 6 feliratkozóért! 

Jó olvasást!

Enjoy <3

xx, Dodi

A boldogság ott van, ahol megtaláljuk, nem pedig ott, ahol keressük.

ONE MORNING

Reggel finom illatok kúsztak be orromba, mire kipattant a szemem. Egy pólóban és egy nadrágban másztam le a lépcsőn a konyhába, ahol Harry készítette a reggelinket. Egy szál boxeralsóban állt a tűzhelynél, tükörtojást és rántottát sütve. Az asztalon már ott voltak a fehér tányérok és a poharak narancslével megtöltve. A bacon már ki volt sütve, és még mindig árasztotta magából az íncsiklandozó illatot. Vállammal az ajtónak dőltem, és csak néztem, ahogy tevékenykedik. Széles vállai, izmos karján meg-megránduló izmok, hosszú lábai és enyhén kockás hasa csodálatos látványt nyújtott így, kora reggel. Göndör fürtjei kócosan és összevissza meredeztek mindenfelé.  Egy pillanatra az ajtó felé tekintett, majd visszakapta a tekintetét. Tudatosult benne, hogy engem lát, így mosolyogva fordult ismét felém.
 

- Jól aludtál? – ölelt szorosan magához, majd puszit nyomva az arcomra simított végig tenyerével hátamon.
 - Tökéletesen. – mosolyogtam rá, majd a serpenyőhöz lépve szedtem ki a tányérokba a rántottát.
 - Hé, ez az én feladatom lett volna! – kapta ki a kezemből a fakanalat és a serpenyőt is.
 - Én vagyok itthon, nekem kellett volna reggelit készítenem neked. – ráztam meg a fejem, majd leültem a székre, Harry pedig helyet foglalt az üresen maradt széken. – Hmm, ez isteni! – néztem rá, amikor megrágtam a falatot.
 - Ez a specialitásom. – húzta ki magát büszkén.
 - Harry, a múltkor még a lasagne volt. Vagy tévedek? – kérdeztem mosolyogva.
 - Ana, az 4 éve volt. – tudatta velem, hogy mennyi ideje nem voltunk rendesen együtt, nekem pedig a mosoly azonnal lefagyott az arcomról.
 - Sajnálom. Én.. tudod, hogy bármit megtettem volna azért, hogy maradj. De menned kellett, Harry! – toltam el a tányérom. – Nekem akkor az volt a legfontosabb, hogy…hogy boldog legyél.
 - Melletted lettem volna boldog, Ana! Csak melletted! Azóta sok minden változott, csak egy valami nem. – meredt maga elé, én pedig félve hallgattam tovább, de nem szólalt meg.
 - Harry? – kérdeztem bizonytalanul. Akarom én hallani a mondat végét? Kérdeztem magamtól és erre választ is kaptam.
 - Nem fogom elmondani. Azzal mindent tönkre tennék. – rázta meg fejét, fürtjei pedig követték a mozdulatsort.
 - Kérlek, ígérem, nem csinálok semmit, bármit is akarsz mondani. – fogtam meg a kezét, biztatásképp pedig megszorítottam.
 - Az, hogy utálok távol lenni azoktól, akiket szeretek, akik közel állnak hozzám. Apuval is keveset találkozok, és így sokkal nehezebb. – fejét lehajtotta, nekem pedig a szívem összeszorult. Egy törékeny Harry ült most velem szemben és nem az, akit nap, mint nap látnak az emberek. Fájt így látni, ilyen…védtelennek.
 - Harry! – hirtelen egy gondolat suhant át az agyamon, de amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan ment. Végül visszatért. – Van egy ötletem, ha benne vagy, megpróbálhatjuk. – álltam meg előtte, ő pedig az ölébe ültetett (?).
 - Miről beszélsz, Ana? – ráncolta szemöldökét, szemeiben könnyek csillogtak. Boldoggá akartam tenni, és nekem is jól esne egy kis távolság Kevintől.
 - Jövő héten veled megyek Londonba, ha te is akarod. – felugrott, felkapott és körbe-körbeforgott velem. Szemeiben most már nem a szomorúság könnycseppjei, hanem a boldogságé csillogott. Boldog volt. Örült, hogy ezt akarom.
 - Megtennéd? – nézett zöld szemeivel az én barna szemeimbe. A rabja voltam tekintetének, fogva tartott.
 - Érted megtenném. – adtam a legésszerűbb választ. Nem, ez nem a legésszerűbb volt, hanem a legelső válasz, ami eszembe jutott. Miért mondtam ki?
 - Értem? Annyi fájdalmat okoztam neked. Itt hagytalak, nem kerestelek, csak ritkán, elbarmoltam a házasságod… - sorolta a fájdalmas, félig igaz tényeket.
 - Az, hogy itt hagytál, nem igaz. Az, hogy nem kerestél, az sem igaz. És hogy elbarmoltad a házasságom? Egy ilyen ember mellett nem tudtam volna élni. Ha nem lettél volna itt, más is történhetett volna. Nem tudtam volna megvédeni magam. – a nappaliba sétáltam, majd levágtam magam a kanapéra.
 

- De itt voltam, és nem történt semmi baj. – ült le mellém, majd a távirányítóért nyúlt, és bekapcsolta a tévét. – Ebben semmi jó sincs? – kérdezte idegesen, amikor már harmadjára futtatta végig a csatornákat.
 - Menjünk el hozzátok! – álltam fel az ülőalkalmatosságról, majd az emeletre mentem. A szobánkba érve visszatértek a tegnap este történései, befurakodtak elmémbe. De nem engedtem neki. A szekrényhez lépve dobáltam ki a felsőket, melyeket Kevin vett nekem. Igazából a fél szekrény a földön volt, amikor Harry lépett be, immáron felöltözve.
 - Khm, nem akarok zavarni, de ezt ki fogja feltakarítani? – kérdezte, majd leesett neki, így bólintott, hogy tudja, Marie miért is van. – Segítsek?
 - Megköszönném. – majd kicsit arrébb léptem, hogy a szekrényhez odaférjen. Kiemelt egy igen csinos darabot, mire megráztam a fejem. – Akkor kaptam, amikor először elvitt vásárolni. És kb. a fél szekrényemet akkortájt kaptam. Szóval ezek kilőve. – emeltem ki egy kupacot, majd a földre hajítottam.
 - Így nem fogunk haladni. Oké, hogy nem veszed fel, amit tőle kaptál, de akkor is! Vedd fel azt, ami a szívedhez a legközelebb áll. Addig elpakolok a konyhában. – mosolygott, majd egy puszi kíséretében csukta be maga mögött az ajtót. Egy inget vettem ki, amit anyutól kaptam még tavaly, mellé pedig egy farmert választottam, az inget beletűrtem. Enyhe smink, pár fújás a kedvenc parfümömből és kész is voltam. Belenéztem a tükörbe, és egy boldog lányt, fiatal nőt láttam. Arcom sugárzott, le sem lehetett volna törölni róla a mosolyt. Egy ember miatt vagyok boldog és nem szeretném, hogy ez megváltozzon.

P.S.: Ma este lehet érkezik egy rész! :)) xx

FOURTH CHAPTER

Sziasztok! :))

Itt a negyedik rész, remélem tetszik :)) 

Köszönöm a sok oldalmegtekintést, a komit és a pipákat:)) Nagyon köszönöm!!:)) <33

Enjoy <3

xx, Dodi

Aztán egy szép napon arra ébredek, hogy nem ő jár a fejemben, és rájövök, hogy túl vagyok a nehezén. A szívem súlyos sebet kapott, de majd begyógyul, és akkor majd újra tudok örülni az élet szépségeinek. Történt már velem ilyen, és fog is még történni, ebben biztos vagyok. Ha valaki elmegy, az azért van, mert jönni fog helyette valaki más - és újra rám talál a szerelem.

HAPPY TURNS TO DISAPPOINTMENT

Rengetegszer képzelődtem, milyen is lesz a következő találkozásunk. Elképzeltem, hogy senki nincs köztünk, nincs párunk, nincs kapcsolatunk. Csak mi ketten. Én felé szaladok, ő felkap és megpörget a levegőbe emelve. Hosszasan megcsókol és elmondja, mennyire szeret. Igen, szép álom. Csakhogy ez a valóságban sosem történt meg és most már nem is fog. Én férjhez mentem, 22 éves vagyok, előttem az élet. Vagyis előttem lenne, ha nem lennék Mrs. Turner. De az vagyok, így ezentúl semmi több nem történhet Harry-vel köztünk. A csók megtörtént, nem lehet visszacsinálni.
 - Ana, minden rendben? – fogta meg vállam, majd finoman maga felé fordított. – Hé! – tenyerével végigsimított arcomon, de én nem tudtam ránézni. Egyszerűen nem ment. Tudtam, hogyha most belenézek azokba a zöld íriszekbe, elgyengülök, és a karjaiba vetem magam. Pontosan ettől akartam megóvni magam.
 - Semmi sincs rendben, Harry! – ráztam a fejem, barna hajzuhatagom pedig fátyolként hullt arcom köré. – Miattam nincs barátnőd. – zokogtam. Fájt Harry-t ilyennek látni. Sebezhető volt, pedig nem akarta annak mutatni magát.
 - Hé, nem gond! Hallod? – tekintetével enyémet kereste. Azt akarta, hogy szemébe nézzek. Megtettem. – Nincs baj, Ana! Ha ilyeneket csinál, nekem nincs rá szükségem. Fáj, ami történt és rosszul esik, hogy ilyet művelt, de ilyen az élet.
 - Könyörgöm, ne dobálózz közhelyekkel. – sóhajtottam szaggatottan. Próbáltam lenyugodni és abbahagyni a sírást, de nem ment. Könnyeim megállíthatatlanul folytak szememből, és nem tudtam kordában tartani őket. – Köszönöm, hogy itt vagy.
 - Ez a legkevesebb. – húzódott még közelebb hozzám, már ha ez lehetséges volt. Szorosan megölelt, majd puszit nyomva a homlokomra állt fel. – Mennem kell. Egész nap játszottunk meg… birkóztunk. – mosolyodott el kacéran. Na, ez az a Harry, akit én ismerek. Halk kuncogás csúszott ki ajkaim közt, és úgy éreztem magam, mint egy kisgyerek, aki most követte el élete legnagyobb „bűnét”. Csakhogy én tényleg életem legnagyobb bűnét követtem el.
 - Nem maradnál itt éjszakára? Csak barátilag. – egészítettem ki kérdésem. Sunyi mosolyra húzta a száját.
 - Melletted alhatok? – nézett rám mohóságtól és huncutságtól csillogó szemekkel. Nevetve ráztam meg a fejem.
 - Igen, de csak és kizárólag a vendégszobában. – indultam az emeletre. – Na, mégsem alszol velem? – kacérkodtam. Ha neki is szabad, akkor nekem is.
 - Dehogynem! – sikkantott boldogan, majd utánam eredt. Kivettem az ágyneműtartóból a két takarót, a két nagy- és kispárnát.  Szépen ráfektettem őket az ágyra, majd a hálószobánkba sétálva vettem ki Kevin még nem használt pólói közül egyet, majd a mögöttem álldogáló fiúnak hajítottam.
 - Én megyek a lenti fürdőbe, tiéd a fenti. Fél óra múlva a konyhában vacsi. – mondtam neki, majd felkapva a pólóm és a falatnyi nadrágom az ágyról indultam a lenti fürdőszobába. Ledobáltam magamról a ruháimat, majd a tus alá állva vizeztem be testem. Őszibarackos tusfürdőt nyomtam tenyerembe, majd szétkentem egész testemen. Amint lemostam magamról, kiléptem a kabinból, majd egy törölközőt magam köré csavarva álltam meg a tükör előtt. Szembe kellett néznem egy rég nem látott lánnyal. A boldog Ana-val. Úgy mosolyogtam, mint 5-6 éve, amikor Harry-vel alkottam egy párt. Végiggondoltam, hogy most, hogy itt van velem, olyan, mintha még mindig 16 éves lennék. De ezt a boldogságot beárnyékolta az ujjamon pihenő gyűrű. Amit a férjemtől kaptam, mert nekem férjem van! Nem veszíthetem el a fejem ma este! Nem szabad! 

Gyorsan megtörölköztem, majd felvettem a fehérneműm(csak a bugyit), a csöppnyi nadrágom és a pólóm.

A konyhába átslisszolva pillantottam meg Harry-t derékig a hűtőben kutakodva valami ehető után. Mivel nem vette észre, hogy bejöttem, ezért halkan mögé osontam, majd rávágtam a fenekére. Olyan hirtelen pattant ki a hűtőből, hogy még a fejét is beverte. Hangosan felkacagtam.
 - Jól vagy? – léptem oda hozzá nevetve.
 - Ja, de ilyet többet ne csinálj! – rázta a fejét nevetve.
 - Fogok még, hidd el! – borzoltam össze így is kócos és szerteszét álló haját. – Na, mit együnk?
 - Én semmit sem találtam, mit szeretnék, szóval pizza vagy kínai. – nyúlt a telefonjáért, én pedig rávágtam, hogy akkor valami jó pizzát rendeljen. – Oké, fél óra és hozzák. 
 - Játszunk? – kérdeztem, majd a nappaliba rohantam.
 - Ugye tudod, hogy most úgy nézel ki, mint valami 10 éves kisgyerek, akinek a szülei megengedték, hogy édességet egyen vacsora előtt? – sétált utánam nevetve. Rekedtes hangjában még ott bujkált valahol egészen mélyen a gyermekkori hangja.
 - Hagyjál! – durcáztam be, majd a kanapéra estem. Igen, estem, mert Harry barátom nekem rontott és eldöntött. Ismét alatta voltam. Zöld szemeit rám meresztette, és olyan élénken csillogtak, mint még talán soha. Már majdnem megszólaltam, amikor megbökte az oldalam, én pedig felsikítottam. – Nee!
 - Durcázol még? – bökött meg ismét. Én pedig ismét felsikítottam.
 - Nehem! – nevettem hangosan. Erőt vettem magamon, majd lelöktem magamról. Igen, de persze ez nem jött össze. Ugyanis Harry magával rántott, így ráestem. Arcunk alig egy centire volt egymástól, éreztem mentolos leheletét. Arcával felém közeledett és én engedtem neki. – Harry! Nem kellene ma megint megcsókolnom téged. Nekem még mindig férjem van! – toltam el magamtól. Éppen szólni akart, de a csengő hangos zaja félbeszakította.
 

- Ki az? A kajának még nem kéne jönnie. Bár sose baj, ha hamarabb jön! – lépett utánam az ajtóhoz.
 - Ez az ajtó csengője, nem a kapué. – ráztam a fejem. Csak Kevinnek és Charlie-nak van kulcsa az ajtóhoz. A kilincset lenyomva tártam ki magam előtt az ajtót, majd Kevin (!) lépett be az ajtón. Lépett? Szinte fellökött. – Hát te? – mosolyodtam el, hiszen örültem neki.
 - Mit keres ez itt? – mutatott hanyagul Harry-re, aki meglepődve kapkodta tekintetét köztem és Kevin között.
 - Öhm, Hello! Harry Styles vagyok, Ana gyerekkori barátja. – nyújtotta a kezét, de amikor Kevin fintorogva nézett a nyújtott kezére, visszahúzta. – Ha nem, akkor nem.
 - Minek, úgy is jól tudod, hogy ki vagyok. – lépett közelebb hozzá. – Ha pedig tudod, akkor azt is, hogy ő – mutatott rám hátra – az enyém. Ha meg mered dugni, vagy éppen csak hozzáérsz a mocskos, retkes kezeddel, még a szart is kiverem belőled. – üvöltött Harry-re, aki állta a sarat. Meg se rezzent az éles szavak hallatán.
 - Kevin, te részeg vagy! – léptem oda hozzá. Árad belőle a piaszag.
 - Bűzlesz Johnnie-tól. – ráncoltam a szemöldököm. Sosem szerettem, ha valaki iszik.
 - Ez drágám Jack Daniels, és imádjuk egymást! – röhögött fel undorítóan.
 - Most azonnal ágyba mész! – toltam az emelet felé.
 - És a kis barátoddal mi lesz? – kérdezte tele cinizmussal a hangjában.
 - Ő megvár. – néztem hátra az említett fiúra, aki egy bólintással jelezte, hogy megvár. – Normális vagy? Jogász leszel egy éven belül és így nézel ki? Mondd, mire gondoltál, amikor ittál? – rivalltam rá. Hihetetlen, hogy ezt tette. Ha az apja tudná…
 - Arra, hogy kurvára meg fogom verni ezt a kibaszott sztárocskát! – mordult fel, én pedig hátráltam egy lépést. Már a szobában álltunk, az ajtót pedig becsuktam, hogy Harry ne legyen fültanúja veszekedésünknek.
 - Miért vernéd meg? – kérdeztem, miközben próbáltam higgadt maradni.
 - Mert egy seggfej! – kiabálta, majd nekem rontott. Kaptam egy pofont, majd a következő pillanatban már a szőnyegen feküdtem.
 - Hagyj békén! – suttogtam magam elé. Most rémültem meg tőle életemben először. Életemben nem féltem ennyire senkitől, mint most a saját férjemtől.
 - Mit makogsz te rohadt ringyó? Elmegyek üzleti útra te meg ezzel a kölyökkel enyelegsz? – ismét éreztem tenyerét az arcomon. Felsikoltottam a fájdalomtól. – Akarod, hogy fájjon? Gyere, csak egy kicsit játszunk! – felhúzott karomnál fogva a földről, majd az ágyhoz lépett. Lelökött rá, majd fölém mászott. Simogatni kezdett, tépte ajkaimat, de nem esett jól.
 - Ana, minden rendben? – kérdezte az ajtó túloldaláról Harry.
 - Takarodj innen! – üvöltött Kevin. – Ha nem mész el, Ana fogja bánni! Ugye te sem akarod, hogy bántódása essen?
 - Harry, könyörgöm, menj innen! – Kevin ismét adott egy pofont. Még jobban fájt, mint az előzőek. Felordítottam, amikor a nyakamba harapott.
 - Ana?! – próbálta kinyitni az ajtót, de Kevin bezárta. Nem tudott bejönni.
 - Harry! Menj! – hangom halk volt, alig halható. Kev megrúgta az oldalam, felpofozott, majd amikor meghallotta odalentről az ismeretlen férfihangokat, leszállt rólam.
 - Kit hívott ide a kis drágád? – rántott fel az ágyról, majd a falnak lökött.
 - Nem tudom. – nyögtem elhaló hangon, mert a szekrény kilincse a hátamba fúródott.
 - Ne hazudj! – ordított rám, majd ökle az orromnak csapódott.

Összerogytam a szekrény mentén, és rögtön az orromhoz kaptam. Kezem vörös folyadékban úszott. Ekkor jutott el a tudatomig. A férjem miatt tört be az orrom. Ám ebben a pillanatban nem csak az orrom tört be, hanem az ajtó is. A két rendőr bilincsbe verte Kevint, majd kivitték. Egy harmadik lépett be a szobába, Harry pedig mögötte lépkedett. A rendőrnő felállított, majd kivette Harry kezéből az elsősegélydobozt, és ellátta sebeimet.
 

 - Köszönöm. – mondtam Harry-nek, amikor becsuktam a rendőrök mögött az ajtót.
 - Ez a dolgom. Segítenem kellett, muszáj volt. – hangja hideg és kimért volt.
 - Harry, mi a baj? – kérdeztem közelebb lépve hozzá, mire ő lett hátra egy lépést.
 - Olyan szép volt a mai nap, erre elrontod azzal, hogy idehívsz, hogy a férjed a fülem hallatára erőszakoljon meg. – szemei dühtől csillogtak.
 - Fogalmam sem volt arról, hogy hazajön. Nem tudtam, Harry! Ha tudom, akkor nem marasztallak. Nem akartam bajt! – szemeim könnyekben úsztak.
 - Pedig elég nagyot sikerült kreálnod! – ekkor vettem észre, hogy teljesen fel van öltözve. Elmegy?
 - Harry, hova a csudába mész ilyenkor? – fogtam meg a karját, amikor az ajtót akarta kinyitni. Nem engedhetem el, túl… túlságosan is nagy szükségem van rá. – Ne hagyj itt!
 - Ana, el kell mennem! Majd jövök. – se puszi, se pá, és kilépett az ajtón, egyedül hagyva engem. Az ajtó mentén csúsztam le a földre hangos zokogásban kitörve. Miért? Nem tudom mi változott meg ilyen hamar kettőnk közt. Amikor idejött még minden rendben volt, és pár órával utána pedig minden megváltozik. A férjem a rendőrségen, a legjobb barátnőm hazajött, de fel sem keresett, Harry pedig… elment. Azt mondta, majd jön. Ismerem és tudom, hogy ez nála azt jelenti, hogy csak akkor jön, ha ő akar. Ha hívom, nem jön. Ha elmegyek hozzá, nem fog szóba állni velem.

Pár perc múlva megembereltem magam, majd elsétáltam a kanapéig. Ekkor kicsapódott az ajtó, és Harry mosolyogva lépett be rajta.
 - Nehogy már azt hidd, hogy itt hagynálak! – lépett hozzám, majd szorosan mellkasára vont. Jelenléte megnyugtatott, ölelő karjai biztonságot nyújtottak. Szerettem vele lenni, és most jobban szükségem volt rá, mint máskor. – Akkor alhatok melletted? – nézett rám cinkos mosollyal.
 - Igen, bármikor. – adtam egy puszit az arcára.
 - Amúgy ugye jól vagy? – nézett le rám. Tekintete aggodalmat sugárzott.
 - Ha velem vagy, mindig jól vagyok. – sóhajtottam nagyot, majd visszafektettem fejem a mellkasára. – Mikor varrattál magadra ennyi mindent? – kérdeztem karján feketedő tetoválásaira.
 - Folyamatosan.
 - És mindegyiknek van jelentése? – kíváncsiskodtam.
 - A legtöbbnek van. – nézett rám jelentőségteljesen. Értenem kellene?
 - Mi az? – néztem rá összehúzott szemöldökkel.
 - Látod ezt a fekete szívet? – mutatott a bal felkarján tündöklő tintára. Bólintottam. – Ez eredetileg egy szívbe írt „A” betű volt. Akkor csináltattam, amikor elmentem innen. Első tetoválásaim közé tartozik. – egy „A” betű?
 - „A” mint Ana? – kérdeztem meghatódva.
 - „A” mint Ana. – mosolygott rám, majd nyomott a homlokomra egy puszit. – Gyere, menjünk aludni! Sok dolog történt ma. – emelt le mellkasáról, majd az emeletre mentünk. A vendégszobába beérve vetkőzött boxeralsóra, majd bújt be mellém az ágyba.
 - Harry, alszol már? – kérdeztem egy óra csend után.
 - Ühüm. – nyögte félhangosan.
 - Odabújhatok? – kérdeztem, miközben nyugodt arcát néztem.
 - Gyere! – emelte fel a takarót, én pedig gyorsan bebújtam. Oldalamra fordított, ő pedig mögém feküdt. Így hajtottam álomra fejem. Harry mellett, biztonságban.

THIRD CHAPTER

Sziasztok! :))

Itt a harmadik rész! :)) 

remélem, tetszik! köszönöm a komit és a pipákat, rettentő jól esik <33

Pipáljatok, komizzatok! Jó olvasást!

xx, Dodi

Az embernek, hogy a szerelmet megismerhesse, én azt hiszem, előbb tévednie kell, s utána a jó útra térni.

TROUBLE IN PARADISE

 - Marie? – szóltam bele a telefonba, amikor felvették.
 - Ana, drágám! Mi a baj? – vált hanga rögtön aggódóvá.
 - Kevin megtudta valahonnan, és ma reggel kiabálva hívott fel. Harry miatt fog tönkremenni az alig 1 hónapos házasságom. – zokogtam a telefonba. Gondolom a kamufirkászok miatt tudta meg.
 - Kincsem, ezt nektek kell megbeszélnetek. – a csengő félbeszakította beszélgetésünket.
 - Marie, jöttek hozzám. Majd visszahívlak. – majd kinyomtam. Az ajtóhoz lépve szóltam bele a kaputelefonba. – Igen?
 - Itt a megmentőd. – szólt bele Harry. Nem is válaszoltam, csak megnyomtam a gombot. Az ajtó előtt állva vártam, hogy belépjen. Kopogott, én pedig azonnal kinyitottam az ajtót, és a karjaiba vetettem magam.
 - Megtudta. Veszekedett velem. Harry, segíts! – karját szorosan körém fonta, később pedig, amikor még 10 perc múlva sem nyugodtam meg, halkan duruzsolni kezdett a fülembe.
 - Paul, a menedzserem kitalált valamit. Elena hazajött. – amikor ezt kimondta, hirtelen felemeltem széles válláról a fejem és könnyektől csillogó szemekkel néztem a smaragdzöld csodákba.
 - Hazajött? – kérdeztem vissza. Miért nem szólt?
 - Haza. Nos, a barátnőmmel összevesztem, szóval nem tudom, mi lesz velünk, de nálad egy eléggé friss házasságról beszélünk. – megköszörülte torkát, majd folytatta. – Szóval az lesz a sztori, hogy mostanában Elenával randizok. És csak hazakísértem. Mivel mindketten barna hajúak vagytok, fel sem fog tűnni a különbség. – mosolyodott el, én pedig teljesen szomorú lettem.
 - Ne segíts rajtam a saját károdra. Elveszted a barátnődet. Harry, te szereted azt a lányt, fontos számodra. Ne rontsd el! – teljesen úgy éreztem, hogy miattam történt minden.  – Ha nem engedlek be, most nincs ez. Sajnálom. – a könnyek ismét ellepték a szemem. Ismét sírtam.
 

 - Ne, Ana! Ne sírj! Amúgy a barátnőm már azon is kibukott, hogy nálad voltam. Vagyis hogy más lánnyal. A cikk pedig még jobban kiborította. Ez már a mi bajunk. – ölelt magához a kanapén ülve.
 - De miattam van minden! – csattantam fel. – Hívd ide! – utasítottam.
 - Kit? – értetlenkedett. Egy lesajnáló pillantást vetettem rá.
 - Kit? A barátnődet. Beszélek vele. – Harry bólintott, majd kezébe vette a telefont, tárcsázta a barátnőjét.
 - Jön. De nem akar nagyon. – sóhajtott kelletlenül.
 - Igen, hallottam. – eléggé kiabált a telefonba, szóval hát így hallottam mindent.

Pár perc múlva csengettek. Harry kilépett az ajtón, beengedve a kapun barátnőjét. Az ajtóban állva néztem párosukat. A szőke, látszólag csendes lány a világsztár Harry Styles oldalán jól mutat. De ugyanolyan jól mutat a kisvárosi Harry Styles oldalán is. Halványan elmosolyodtam, de amikor odaértek, a lány bunkón megszólalt.
 - Minek örülsz? – vetette oda foghegyről. Mosolyom azonnal lefagyott arcomról.
 - Beca! – szólt rá Harry. Megvédett a barátnőjével szemben.
 - Mit véded? – fordult felé idegesen.
 - Gyerünk inkább be. – léptem el az ajtóból, majd (mint kiderült) Beca sértődötten trappolt be a nappaliba. – Beca, én tényleg sajnálom. – szólaltam meg az egyik fotelben ülve. Beca a dohányzóasztal jobb oldalán lévőben, én pedig a bal oldalán lévő fotelben csücsültem. Harry-t nem engedte Beca maga mellé, ezért az én fotelem karfáján foglalt helyet. Neki természetes volt, Becának már nem annyira.
 - Mit sajnálsz? Hogy elveszed a pasimat? Azt, kivel több éve együtt vagyok? Mocsok vagy! Undorító, aljas dög! – kiabált velem. Harry azonnal leállította.
 - Hé, csak lassan! Miért beszélsz így vele? Hiszen semmit sem tett.
 - Mi az, hogy semmit? – háborodott fel. – Dúsgazdag pasikra hajt, ez az én dolgom! – megmutatta a foga fehérjét.
 - Hogy mi? – kérdezett vissza Harry.
 - Akarom mondani, az az én dolgom, hogyan beszélek vele! – kiabált tovább, de ezen a szitán Harry is és én is tisztán átláttunk. Harry rám nézett, én pedig bólintottam. – Néha kommunikáció? Velem miért nem? Te is undorító vagy! – köpte a szavakat Harry felé. A göndör hajú srácra néztem, aki bólintott. A terv eddig az volt, hogy ő teszi ki. Fordult a kocka. Én teszem ki a csajt.
 - Na vagy befogod a szád, vagy elhúzol, mert kívül tágasabb! – álltam fel, majd az ajtó felé lépve mutattam az irányt. Beca felállt, úri nő módjára pofonvágta Harry-t, majd az ajtóban állva visszafordult.
 - Harry drága, itt és most, örökre végeztünk. Amúgy is leléptem volna holnapután Amerikába, szóval ez így még jobb. Mondjuk, felszedem valamelyik dúsgazdag színészt, és már is többre vittem, mint a cafka. – nyomta a szöveget. A düh forrt bennem, úgy éreztem mindjárt robbanok.
 - Nem én fogtam több brácsát, mint kilincset. Nem én vagyok egy kuplerájba minden este, amikor Harry nincs itthon. Nem én vagyok a cafka, és Harry pedig a legjobb ember a világon, akit ismerek. További kérdés? – robbantam. Ennyi volt. Ana Scott ismét maradandót alkotott.
 - Dög! – vetette oda, majd távozott.

Pár perc csend után Harry végre megszólalt.
 - Tényleg ezt csinálta? Mármint örömlány? – nyelt nagyot, én pedig kelletlenül bólintottam. – Honnan tudod?
 - Kevinnel egyik este, még régebben egy bár mellett autóztunk el. Beca jött ki egy férfival karöltve. Akkor még semleges volt számomra a csaj, most pedig már nagyon fontos. Sajnálom, Harry, tényleg. – ültem le mellé, szorosan hozzábújva. – Megnézzünk valamit? Vagy játszunk? – kérdeztem, hátha felvidítja.
 - Játék? – csillantak fel szemei. – Mid van?
 Végül egy autós mellett döntöttünk. Pólóba, rövidnadrágba, kócosan ültem mellette. Popcornt ettünk, kólát ittunk, nyalókáztunk. Mint két gondtalan fiatal, akik rettentő boldogok együtt. Pedig nem voltunk azok. A házasságom a bukás szélén, őt most hagyta el a szerelme, szóval minden rossz.

Amikor megnyertem az utolsó kört abban a gagyi játékban, nemes egyszerűséggel rám vetette magát, szó szerint lebirkózott. Na, szép, mondhatom!
 - Harry! – sikítottam, amikor csikizni kezdett. – Nee! – nevettem hangosan.
 - Tudtam, hogy még mindig csikis vagy! – nevetett, majd a pólómat felhúzva fújt bele a hasamba, ami eléggé vicces hangot adott ki, ráadásul én még csiklandós is voltam.
 - Hagyd abba! – visítottam. A nyakamon is csikis vagyok, ezért oda is belefújt. Arca hirtelen milliméterekre volt az enyémtől. Késztetést éreztem, fogalmam sincs, miért vagy mire való késztetés volt ez. Zöld szemeiben pajkosság csillogott, szája mosolyra húzódott, nevetőráncai szeménél összeszaladtak. Gödröcskéi megjelentek, fehér fogsorát rám villantotta. Mesébe illő pillanat volt. Harry arca lassan közeledett felém, puha ajkait enyémekre helyezte. Nem csókolt meg, csak így feküdtünk. Ajkaink összeértek, de semmi más nem történt.

Harry hirtelen eltávolodott, majd felpattant a földről – a birkózásunk alatt oda kerültünk – és a fürdőszobába rohant. Én pedig utána.
 - Harry, jól vagy? – kopogtam az ajtón. Próbáltam bemenni, de zárva volt.
 - Igen, csak kérlek, bocsáss meg! – értetlenül ráncoltam szemöldököm, bár ő ezt nem láthatta.
 - Miért? Harry, nem tettél semmi rosszat.
 - De! – nagyon sóhajtott. – Mi történt az előbb köztünk, Ana?
 - Harry, őszintén nem tudom. De ne legyen most rossz neked. Ha nem akartam volna, régen elküldtelek volna. – kattant a zár, az ajtó kinyílt. Harry teste magasodott előttem.
 - Miért? – tudtam, mire érti.
 - Neked el kellett menned, nem tudtalak volna itt tartani. És most nézd meg! Azt csinálod, amit mindig is szerettél volna. Énekelsz. Négy csodálatos sráccal egy bandában azt csinálod, amire kiskorod óta vágysz. El kellett engednem téged. – a sírás fojtogatott.
 - Még nem engedtél el, ugye? – fogta hatalmas kezei közé az enyémeket.
 - Nem. – suttogtam magam elé. Harry állam alá nyúlt, hogy rám nézhessen, felemelte a fejem. – Búcsú?
 - Búcsú. – néztem a smaragdzöld íriszekbe. Harry ajkai pillanatokon belül enyémeket tépték. A falnak tolt, egyik kezével hajamba túrt, másikkal fenekemet fogta. Ujjaim göndör hajába siklottak, és jól gyakorlott mozdulattal tekerték ujjaim köré a tincseket. Kissé megemelt, én pedig ugrottam. Hányszor eljátszottuk ezt a mozdulatot… Lábaim dereka közé kulcsoltam, amikor megéreztem, mennyire is kíván. – Harry! – nyögtem félig a csókunkba.
 - Bocsáss meg! – tett le, majd a fal mellett lecsúszva hajtotta térdére fejét.
 - Harry! – ültem le mellé. – Ha én sem akartam volna, nem történik meg. De nekem férjem van, akit nagyon szeretek. Most már elengedhetlek. – sóhajtottam nagyot, szemeimet pedig ismét marták a sós könnyek.
 - Csak ne sírj! Ennyit kérek! Mást nem, csak azt, hogy ne lássalak sírni. – rázta meg fejét, göndör fürtjei pedig szorgosan követték. 

Megcsapott jellegzetes, régi illata, mely azóta sem változott. Olyan… Harry-s volt. Tudtam, hogy ennek itt még nagyon nincs vége. Amikor 4 éve elment innen, és olyan hirtelen szakítottunk, hogy túl sem tudtunk lépni a másikon. Rengeteg idő eltelt két találkozás között, több hónap. Veszettül kerestem egy Harry-hez hasonló fiút, aki úgyszintén a tenyerén hordoz, és feltétel nélkül szeret. Kevinben találtam valamit, ami hasonlított valamilyen szinten Harry viselkedéséhez. Minél jobban távol akartam magamtól tartani Harry-t, annál inkább nem sikerült. Valami módon mindig megtalált. 

SECOND CHAPTER

Heey :'33

Köszönöm a 2 feliratkozót és a majdnem 200 megtekintést!! :)) na meg persze a komit és a pipákat:)) Nagyon köszönöm, tényleg :)) 

Jó olvasást!

xx, Dodi

Félek, ha egy pillanatra is engedek a boldogságnak,
a világ megint összeomlik körülöttem, és nem tudom, hogy azt túlélném-e?
De ma engedtem a boldogságnak.
És bár lehet, hogy később bajom származik majd ebből, de megéri.

ONE DAY WITH HARRY

 A tűzhelynél állva mozogtam a zene ritmusára. Spagettit csináltam, elég az nekem, és ha esetleg Marie is befut, neki is jut. A fakanállal kavargatva a darált húst énekelgettem, amikor a csengő éles hangja szakított félbe. Gyorsan elzártam a gázt, majd a kapucsengőhöz sietve szóltam bele.
 - Igen?
 - Beengedsz? – olyan hirtelen csapott belém a felismerés, mint még soha. Automatikusan nyúltam a gomb felé, de egy milliméterrel előtte megállítottam mutatóujjam. Végiggondoltam. Ha beengedem, jobb esetben csak váltunk pár szót, rosszabb esetben pedig együtt eszünk. – Na, mi lesz? – szólalt meg ismét Harry rekedtes hangja.
 - Gyere! – nyomtam meg kelletlenül a gombot, majd az ajtóhoz léptem és még mielőtt kopoghatott volna, kitártam előtte. Lehajtott fejjel állt az ajtónál, kezét kopogásra emelte, de amint megpillantott, kezét leengedte és hatalmas mosollyal nézett rám.
 - Reméltem, hogy kinyitod, Ana! – rekedtes hangja rengeteg emléket ébresztett fel bennem. Bólintottam. – Bemehetnénk? Túl sok a kíváncsiskodó szempár. – utalt a sok fotósra. Az eszem azt súgta, hogy ebből hatalmas nagy baj lesz, de még mielőtt az érzés felülkerekedhetett volna rajtam, a szívem irányítása alá vette. Arrébb álltam, így utat engedve magas alakjának. – Spagetti? – szagolt bele a levegőbe. – Segíthetek?
 - Ha akarsz. – nem találtam a hangom. Még számomra is ismeretlen volt. – Khm. Segíteni jöttél, vagy van valami más szándékod is? – szólaltam meg újra. Testével félfordulatot vett, így felém fordult.
 - Ja, persze. Másért jöttem. Miért nem szóltál hozzám délelőtt? – nézett rám smaragdzöld szemeivel.
 - Mert… - fogalmam sem volt mit mondjak. - … mert nem volt mit mondom. – adtam a legfrappánsabb választ, ami jelen pillanatban kitelt tőlem.
 - Nekem viszont van. Miért nem kerestél eddig? – tekintetével fogva tartott. Úgy éreztem, hogyha most hazudnék neki, rögtön megtudná.
 - Te sem kerestél. – álltam fürkésző tekintetét.
 - Mert fogalmam sem volt, hogy elköltöztél-e egyáltalán, mint ahogy azt említetted. Nem tudtam, hol laksz, pedig hidd el, megkerestelek volna. – tekintete őszinteséget sugárzott. Hinnem kellett neki, éreztem, hogy valóban igazat mond.
 - Sajnálom. – szégyelltem el magam visszavágásom miatt.
 - Nem kell. Így alakult. – vonta meg egyszerűen a vállát. Régen nem ilyen volt. Mármint úgy értem, hogy mindent túlreagált, mindent meg akart beszélni.
 - Ki vagy te és hová tetted Harry-t? – mosolyodtam el. Miért is féltem? Harry ugyanaz a kisfiú, csak nagyobb kiadásban.
 - Az a kisfiú felnőtt, és úgy tűnik az a kislány is. – nézett végig rajtam.  Egy egyszerű farmersortot viseltem bő, kinyúlt pólóval, amit még valamikor az őskorban kaptam. – De a pólót még mindig szereted. – állapította meg.
 - Ugye ez nem az a póló? – fogtam meg az anyagot, majd ijedt tekintettel meredtem az előttem álló fiúra.
 - Dehogynem! – nevetett fel, ami belőlem is kicsalt egy kisebb kacajt. Ennek a pólónak is megvan a története. Elcsórtam Harry-től, amikor együtt voltunk. De ez egy másik sztori.
 - Pedig tökre szeretem. – húztam ki magam elé a pólót. – Tetszik ez a kis izé itt. – mutattam az egyik szuperhősfigurára, ami a póló jobb szélén volt. – Hogy is hívják?
 - Ó, de gagyi vagy! – lépett közelebb. – Ez… Ú, ki is ez? – vakarta meg tarkóját. – Majd ha eszembe jut, megmondom. – nézett rám, és alig tudta visszatartani a nevetését.
 - Akkor jössz segíteni? – indultam a konyhába, ő pedig követett. – Ne stírölj! – szóltam rá.
 - De én nem is… - tiltakozott.
 - Attól függetlenül, hogy lassan 3 éve nem beszéltünk, nem hiszem, hogy a nők iránt való érdeklődésed alábbhagyott volna. – néztem hátra a vállam fölött.
 - Szóval akkor most már férjes asszony vagy? – kérdezte ejtve az előző témát.
 - Jó terelő vagy, és igen. De most Kevin nem lesz itthon egy pár hónapig, szóval egyedül tengek majd. – ismertettem helyzetem.
 - Mióta beszélsz így? – kérdezte a konyhába érve.
 - A tészta a jobb felső polcon van, tedd fel a vizet, majd ha… - nem hagyta, hogy elmondjam.
 - Egy tésztát én is meg tudok főzni. – adta tudtomra. Oké, bocs!
 - Előző kérdésedre visszatérve csak annyit mondok, hogy eddig ügyvéd családban éltem, most pedig egy jogász családban kötöttem ki. Befolyásoltság. – vontam vállat.
 - Nem próbálnál meg egy kicsit… öhm, hogy is mondjam? Emberibben beszélni? – ült le az egyik bárszékre.
 - Megpróbálok. – bólintottam, majd elzártam a tüzet a hús alatt. – Gyere! Odakint beszélgetünk. – invitáltam kertünkbe. Kiültünk a hintaágyba, majd a párkányról felvett dobozt kinyitva emeltem a számhoz a vékony szálat.
 - Cigizel? – kerekedett el szeme. Értetlenül ráztam meg a fejem.
 - Most miért? Attól függetlenül, hogy milyen családban élek, még néha cigizhetek.
 - Olyan csúnya, amikor egy lány vagy nő szájából az a fehér szarság lóg ki. – hanglejtése gúnyos volt, ami egyáltalán nem tetszett, de nem tettem szóvá. – Most nem tetszik a hanglejtésem?
 - Honnan tudtad, hogy erre gondoltam? – szívtam mélyet, a nikotin pedig szétáradt minden porcikámban.
 - Attól függetlenül, hogy lassan 3 éve nem beszéltünk, nem hiszem, hogy sok mindenben változtál volna. – ismételte szavaimat. Fej rázva fújtam ki a füstöt. – A tészta! – pattant fel a hintaágyból, engem majdnem kiborítva belőle. 

 Pár perc múlva lazán sétálva tért vissza, de arcán idegesség tükröződött.
 - Harry? – kerestem tekintetét, amikor leült mellém. – Mi történt?
 - Bejött egy nő, és leteremtett, hogy mit keresek én itt. Mire elmagyaráztam neki, hogy veled vagyok, majd megőrültem. – rázta meg a fejét hitetlenül, én pedig felnevettem.
 - Bemegyek, és megbeszéltem Marie-vel, oké? – simítottam meg arcát. Bólintott, én pedig elindultam a ház felé. – Tudom, hogy bámulsz! – kiáltottam vissza.
 - Nem is! – hazudik.
 - Marie! – kiáltottam a bejárónőnknek.
 - Igen? – lépett ki a konyhából.
 - Mit csináltál Harry-vel? – mosolyodtam el. Marie elpirult.
 - Megmondtam neki, mi a helyzet. – hajtotta le a fejét.
 - Tudni akarom? – kérdeztem félve.
 - Nem, drágám! De menj, mert már nagyon integet, hogy menjél. – mosolyodott el.
 - Megkérhetlek, hogy ne mondd el Kevinnek? – fordultam vissza az ajtóból.
 - Természetesen köztünk marad. De nem kellene halogatni sokáig. – adta a jó tanácsot akarata ellenére. Bólintottam, majd visszaindultam rég nem látott barátomhoz.

Annyira elmerültünk az elmúlt 3 év emlékeinek és történésének mesélésében, hogy már csak Marie hangjára lettünk figyelmesek.
 - Elmentem. Holnap délelőtt jövök, Ana! – állt meg a kertajtóban.
 - Köszönök mindent, Marie! – egy bólintással elköszönt, majd azért még visszafordult.
 - Max este tízig, fiatalok! – mosolyodott el mondata végén, mi pedig felnevettünk.
 - Természetesen hazaviszem a hölgyet! – folytatta a hülyülést Harry. Marie elismerően(?) bólintott, majd ténylegesen távozott.

 - Tényleg mennem kellene. Anyu és Gemma is várnak már. – vette fel az ajtóban a cipőjét.
 - És a barátnőd is megérkezik holnap. – egészítettem ki mondatát.
 - Igen. – bólintott, majd kilépett az ajtón. A kapuig kísértem, majd adtam neki két puszit, sőt, még meg is öleltem. – Bemutathatom neked?
 - Nem lenne jó ötlet. Szerintem. Te meg akarnád ismerni a férjem? – kérdeztem.
 - Azóta nem volt senkid, csak Kevin? – szégyenlősen lehajtottam a fejem.
 - Volt, de csak vele voltam olyan kapcsolatba. A többi pasi csak úgy volt. – néztem ellenkező irányba.
 - Nézz rám! – kérte, majd állam alá téve kezét fordított maga felé. – Ez nem ciki, se gáz, se semmi. Nem kell mindenkinek odaadnod magad, Ana! Csak annak, aki megérdemli. – mosolygott rám. Szemeiben cinkosság csillogott, tudtam, mire gondol. Vagyis, hogy mi a kérdése.
 - Igen. – bólintottam határozottan.
 - Mi igen? – ráncolta szemöldökét.
 - A kérdésedre. – válaszoltam mosolyogva. Igen, az a kérdés fogalmazódott meg a fejében, hogy vajon akkor ő is megérdemelte-e, hogy elsőnek adtam neki magam. Vagy megbántam, hogy ő volt az első?
 - Nem kérdeztem semmit. – értetlenkedett tovább, szemében viszont megkönnyebbülés jele volt látható.
 - Dehogynem. Majd szólj, ha rájössz! – léptem el tőle, majd magam mögött becsukva a kaput tartottam a ház felé. – Mikor fogsz leakadni a fenekemről? – fordultam hátra, de rettentően megijedtem. Egy fekete autó állt a ház előtt, valami villant benne, majd elhajtott. Lesifotósok!

 Reggel a telefonom csörgése ébresztett fel. Az éjjeliszekrényre nyúlva húztam el a képernyőn az ujjam, majd emeltem a fülemhez.
 - Hallo? – szóltam bele reggeli, rekedtes hangon.
 - Mi az, hogy Harry Styles-sal enyelegsz a házunkban, sőt, még a kapualjban is? – ordított a telefonba Kevin(!).
 - Kevin? Hagyjál már a marhaságaiddal, semmi nem történt. Amikor elmentél, akkor jött erre ő is, megszólított, de nem figyeltem rá. Majd délután pedig átjött hozzám. Marie is itt volt. Csak beszélgettünk. Neki is lassan 4 éve van kapcsolata, nem akarja szétbarmolni. Gondolkozz már! Ha csinálnék valamit, azt nyilvánosan tenném szerinted? – mondtam el egy szuszra.
 - Szóval csinálnál vele! Ana, azt hittem, a feleségem vagy! – akadt ki teljesen.
 - Kevin! Az Isten szerelmére! Harry csak egy gyerekkori barát, akivel most összefutottunk… - szavamba vágott.
 - Ő futott hozzád! Oka van rá! – még mindig üvöltött.
 - Én még aludnék! – nyögtem fáradtan.
 - Szóval ott is aludt? És mi az, hogy nem történt semmi? Miért van most is ott?
 - Kicsoda? Kev, te megörültél! Senki sincs itt! Ma jön hozzá a barátnője, együtt lesznek. – festettem fel neki Harry mai programját a barátnőjével.
 - Ana, légy őszinte! Ki ez a fiú? – szólalt meg valamelyest higgadtabb hangon.
 - Egy gyerekkori barát. Csak átjött, mert régen találkoztunk. – könnyek szöktek a szemembe. Tudtam, hogy nem fogja elhinni. Nekem ezt fogja mutatni, belülről pedig szét fogja magát marcangolni.
 - Jó. Oké. Majd hívlak. Szia. – és kinyomta.