THIRTIETH CHAPTER

ONE YEAR LATER

Csak ő maradt nekem belőle. - Harry Styles

 Egy évvel később még mindig azon a széken ülök, ugyanabban az ágyban alszom, ugyanabban a házban élek, de már nem vagyok ugyanaz az ember. Három hónapja minden éjjel sírok, sírva alszom el, mert hiányzik. Hiányzik az illata, a teste melege éjszakánként, hiányzik az érintése, a nevetése, a mosolya, a hangja. Hiányzik, hogy kiabáljon velem, mert nem pakoltam el a szennyesem, vagy éppen nem pakoltam be a mosogatógépbe. Nincs többé. Soha nem jön vissza.
 Édesanyám, Gemma, Eleanor és Louis mondhatni itt élnek három hónapja. Charlie is két-három naponta benéz, de rengeteget dolgozik, így nincs sok ideje ránk. Ana szülei csak egy-két napra jöttek ide, de a szertartás után mentek is vissza dolgozni.
 Miért hagyott itt? Miért hagyott magamra? Miért nem nevelhette fel a gyerekeit? Sohasem ölelhette magához kislányunkat, Ana-t, aki szerelmem halála után megkapta édesanyja nevét. Anastasia Darcy Styles. A szőke kislány békésen pihent karjaimban, anyu pedig teát főzött.
 - Harry. - szólított meg anyu. - Tartsd a fejét! - mosolygott rám, én pedig karjaimban szuszogó kislányomra pillantottam. Feje lelógott a karomról, így óvatosan megfogva fejecskéjét tettem vissza karomra.
Nemrégiben újra koncertezni kezdtünk, de még mindig van rá példa, hogy egy-egy szám közben elsírom magam. A fiúk végigéneklik a dalt, a rajongók pedig velem együtt sírnak. Mindeközben Darcy és Matt Eleanorral és Gemmával van otthon.
 - Szia. - mosolygott rám nővérem, karjait pedig már az ébren lévő Darcy felé nyújtotta. - Megfürdetem. Egyél valamit. - vette ki kezeim közül a kislányomat, aki gyermekded lelkesedéssel bújt Gemmához.
 - Nincs étvágyam. - morogtam az orrom alatt, remélve, nem hallotta meg. De tudni kell, hogy olyan éles a hallása, mint senki másé.
 - Enned kell, Harry. Szinte átlátok rajtad, olyan sovány vagy. - kuncogva vette ki kislányom kezei közül tincseit, amit Darcy előszeretettel ráncigált. - Nem lesz ennek jó vége, öcsi.
 - Miért nem mész inkább Mike-hoz? Őt nem kéne traktálnod. - hangom ismeretlenül csengett, és fogalmam sem volt, miért mondtam ezt. Mostanában nem a legjobb a kapcsolatuk a barátjával. Ahelyett, hogy helyrehozná a dolgot, inkább itt ül velem, én pedig meg sem hálálom neki. - Bocs.
 - Mindegy. Egyél! - sarkon fordult és elviharzott.

Öt évvel később.
 - Sosem beszéltél Ana halálának okáról és az életetekről sem. A szűk családi és baráti körön kívül senki sem tud semmit. Mesélnél erről? - Ellie, a szőkésbarna hajú, huszonkét éves újságíró hölgyemény várta a válaszom. Több, mint öt év telt el Ana halála óta, de soha nem beszéltem a világnak erről. Egyszerűen képtelen voltam rá.
 - Igazából Matt miatt ismerkedtünk meg. Meghaltak a szülei egy autóbalesetben, és mi lettünk a gyámja. Voltak vitáink, eleinte nem jöttünk ki túl jól, egymás ellentétei voltunk. De szerettem. Már az első pillanattól kezdve, hogy megszólalt. Imádtam az illatát, a mosolyát, a szemeit. Ahogy a szél belekap a hajába, ő pedig durcizik, mert összekuszálta hosszú fürtjeit. Minden pillanatomat vele akartam tölteni. Sokat voltunk távol a turnék miatt, de megoldottuk. Életem legszebb időszakát töltöttem el vele, boldog voltam. Jó anya volt, csodálatos nő, mindig előtérbe helyezte Matt-et, engem és a terhessége alatt Darcy-t is. Egészséges volt ő is és Darcy is. Kilenc hónapig a koncerteken, fellépéseken és próbákon kívül sehová sem jártam, minden szabadidőmet velük töltöttem. Akkoriban még nyaggattak a fiúk, hogy menjek velük bulizni, de én inkább a családommal akartam lenni. Jól döntöttem, mert amikor megcsörrent próbán a telefonom, hogy Ana kórházban van és nemsokára szülni fog, minden megváltozott. Rohantam, ahogy csak tudtam, lihegve értem a szülőszobába. Ana leizzadva, homlokára tapadt tincsekkel pillantott rám. Darcy megszületett, de Ana szívverése lassulni kezdett és alapvetően sok vért vesztett. Orvosok és ápolónők rohangáltak, engem kivittek a szobából. Óráknak tűnő percekig ültem a folyosón, amikor kijött Ana orvosa és közölte, hogy gyenge volt a szíve ehhez. Egyszerűen kibuktam. Ordítottam, hogy hozzák vissza, bármennyit és bármit kérnek, megteszem. Megijedtem. Egy újszülöttet hagyott nekem. Egy részt magából és ennyi. Semmim sem maradt belőle, csak Darcy. Tudtam, hogy soha többé nem láthatom már. Borzasztó az érezni és felfogni, hogy valaki nincs többé. Hogy az a valaki neked az életedet jelentette és nélküle elveszel, eltűnsz a sötétségben. Magába szippantott a félelem és a kétségbeesés, rettenetes volt úgy lefeküdni esténként és felkelni reggelente, hogy csak te fekszel az ágyban. Magamra maradtam két kisgyerekkel, akiknek anyára volt szüksége. Az első hónapokban szó szerint becuccolt hozzám anyu, Gemma, Eleanor és Louis is. Mindenben segítettek és nekik köszönhetem, hogy ma újra tudok nevetni. Darcy még néha megkérdezi, hogy ki az a nő a képeken, amik a nappaliban egyik sarkában vannak, én pedig mindig elmesélem neki, hogy az az anyukája, akit ő nem ismerhet, mert ő már egy angyal, aki fentről vigyáz ránk. - a mellettem ülő nő óvatosan letörölte könnyeimet, én pedig apró csókot hintettem arcára.
 - Mesélnél a megismerkedésetekről, Camryn? - az újságíró hangja rekedtes volt, szemei könnyesek, de mosolyogva nézett a mellettem ülő szépségre.
 - Három éve találkoztunk, amikor Eleanor elhívott magukhoz vacsorára. Harry alig nevetett, folyamatosan a telefonján csüngött és sms-eket írt, mint később kiderült, Gemma volt a címzett. Ő vigyázott akkor a két csemetére. Telefonszámot cseréltünk, de hetekig semmi hír nem volt felőle. Aztán elhívott vacsorázni. Hónapokkal később pedig már négyesben mentünk nyaralni. A gyerekek és a család is hamar elfogadott, az első perctől kezdve családtagnak éreztem magam. Bár tudom, hogy Harry sohasem fog úgy szeretni, mint Ana-t szerette, egy dologban biztos vagyok. Kitart mellettem a végsőkig, ahogy én is mellette. - mosolyogva nézett rám, világosbarna tincseit kisöpörtem arcából, majd óvatos csókot nyomtam ajkaira.
 - Mindenki tudja, hogy Ana volt az igazi szerelmem, de ez nem akadály. Szeretem Camryn-t, nagyon odaadó és szerethető nő. Imádja mindkét gyerekemet és ő volt az, aki miatt felálltam a padlóról és már nem éreztem egyedül magam. Még néha gondolok Ana-ra és meglátom Cam-ben őt, de tudom, hogy ő elment és nem jön vissza. Túl kell lépnem rajta és elfogadni, hogy már nincs többé. Itt van nekem helyette Cam, Darcy és Matt, akik mindig velem maradnak. Ők a családom.

VÉGE

Sziasztok! :)

Már régóta érlelődik bennem a gondolat, hogy befejezem. Már meg volt írva régóta a befejező rész, csak nem tudtam, írjak-e még tovább.

 A történet elején még happy end-et képzeltem el, de egy idő után minden átfogalmazódott bennem. Az előző történetem is boldog véget ért, de nincs olyan, hogy boldog vég. Felhozok egy példát. Öreg mama és papa nagy egymásra találása tizenévesen, összeházasodnak, gyerekek, minden szép és jó. Ám a levegőben mindig ott van a halál, ami mindent elronthat. Öreg mama vagy papa felmegy az angyalokhoz és az egyikőjük egyedül marad. Sosincs boldog befejezés.

 Azért írtam az utolsó két részt Harry szemszögéből, mert így sokkal hatásosabb - szerintem - az egész. Fel kell dolgoznia a szerelme halálát, folytatnia kell az életét.

 Az új blogom linkje itt(!!!), fent a prológus, de a blog csak decemberben nyitja meg kapuit.

  Remélem, hogy nem okoztam csalódást és szeretnélek megkérni titeket, hogy kommenteljetek.  Legalább annyit, hogy tetszett az egész történet, vagy nem. Ha nem kommenteltek, legalább chat-ben hagyjatok valami nyomot. :)

 Nagyon köszönöm, hogy velem voltatok egész idő alatt és nehezen, de boldog szívvel hagyom magára a történetet. :)

 Legyek jók! :)

xoxo Dorothy C.

TWENTY-NINTH CHAPTER

Sziasztok! (:

Rengeteg késés és halogatás után meghoztam a következő részt! A következő rész nem tudom, mikor érkezik. Megteszek minden tőlem telhetőt, hogy jövő hétvégén érkezzen az új rész, de nem ígérem.

Kitartás a jövő hétre, de előtte még pihenjetek és nem utolsó sorban tanuljatok, hiszen nemsokára félév! (:

Jó olvasást!

xoxo Dorothy C.

Harry Styles

Egy átlagos reggelen fáradtan bújtam a puha paplan alá.
Aztán bejött Ana, én pedig meghoztam életem
legmeghatározóbb döntését. - Harry Styles

SURPRISE

 Fél év telt el azóta a malőr óta, amikor a rajongók és a sajtósok a házunkhoz jöttek, én pedig olyanokat vágtam a fejéhez, amit azóta ezerszer megbántam.
 Szerelmes vagyok. Határozottan szerelmes vagyok egy csodálatos nőbe, aki feladta az életét egy kisfiúért, aki neki senkije sem volt. Mégis voltak alkalmak régebben, amikor a lelkébe gázoltam és mérhetetlenül megbántottam, ennek ellenére mégis megbocsátott nekem. A legnagyobb vitánk még élénken élt bennem, lelki szemeim előtt még mindig láttam könnyes tekintetét, amint csodálkozva meredt rám.
 - Harry, miért rohansz el mindig? - szaladt utánam a lépcsőn, de én ügyet sem vetettem rá, egyenesen az ajtó felé tartottam.
 - Nem tudom végigcsinálni. - mordultam rá, ő pedig hirtelen megtorpant. Tekintetében volt valami, de elzárta előlem, nem tudtam kiolvasni belőle semmit.
 - Szerinted én hányszor éreztem ezt? Hányszor adhattam volna fel? De nem tettem, mert Matt-nek mindkettőnkre szüksége van. - csattant fel. - Nem menekülhetsz el a problémák elől, Harry.
 - Épp azt teszem. - a kilincsért nyúltam, de valami visszatartott. Nem tudtam kilépni az ajtón.
 - A gyerekednek szüksége van rád, ránk. - hangja halk volt, csendes, szinte alig hallottam. Matt-et láttam meg Ana mögött, de nem figyeltem rá.
 - Ő nem az én gyerekem. - szűrtem ki fogaim között, mire Matt megtorpant, Ana szemei pedig elkerekedtek.
 - Akkor mégis kié? - nagyot nyelt, talán a könnyeit nyelte vissza. Matt csillogó szemekkel nézett rám, nem tudta feldolgozni azt, amit hallott.
 - Apa, miért mondod ezt? - hangja villámcsapásként hatott rám, hirtelen nem is tudtam, miért akartam elmenni innen.
 - Apa most ideges, nem gondolta komolyan. - fordított nekem hátat Ana, és Matt-hez sietett.
 Még aznap kiengeszteltem mindkettejüket és azóta nem volt ilyen súlyos vitánk. Az ágyban lustálkodva gondoltam végig, mit is mondjak Ana-nak, amikor letérdelek elé. Az éjjeliszekrényem fiókjába nyúltam és elővettem a vörös dobozkát, amiben a gyémántgyűrű pihent. Múlt héten vettem meg, de még nem volt hozzá kellő bátorságom, hogy megtegyem életem legmeghatározóbb lépését. A gyerekvállalásról is beszéltünk már, huszonhárom évemhez közeledve nem éreztem korainak, sőt. Mellettem még meleg volt a takaró, így Ana nemrég ébredhetett fel. Tekintetem a fürdőszobaajtóra siklott, ahonnan a világ leggyönyörűbb nője lépett ki hatalmas mosollyal az arcán.
 - Minek örülsz, csibe? - ajándékoztam meg a reggeli fáradt mosolyommal. Vihogva vetődött mellém, majd lágy puszit nyomott arcomra. Illata bekúszott az orromba és hirtelen teljes nyugalom árasztott el.
Matt a hétvégét Charlie-nál töltötte, mint mindig, mi pedig a nappali kanapéján henyéltünk. Ana feje a mellkasomon pihent, chipset ettünk, kólázgattunk, ami igazán romantikus lett volna, ha a tévében nem őrjöng egy nő, akinek éppen a beleit lépte ki egy zombi. Ana arcát a mellkasomba temette és motyogott valamit az orra alatt, amit a pólóm felfogott. Halkan felkuncogtam, majd végigsimítottam a haján.
 - Állítsd meg, nincs hozzá gusztusom. - pillantott fel rám, tekintete még véletlenül sem siklott a tévé felé. A távirányítóval kikapcsoltam a készüléket, így csak a konyhában felkapcsolt lámpa szolgáltatott némi fényt. Glóriaként fogta körbe csinos arcát a fehér fény, én pedig teljes csodálattal és ámulattal néztem őt.
 - Zavarba hozol. - pirult el. Még ennyi idő után is zavarba tudom hozni. Mikre nem képes az arcomon pihenő, mosolygáskor kimondottan édes gödröcske, a zöld szemeim és a fehér fogsorom.
 - Várj meg itt. - másztam ki alóla, majd az emeletre szaladtam. A fürdőszobában megnyitottam a vizet a kádba, gyújtottam néhány illatgyertyát és máris tökéletesnek éreztem az alkalmat, hogy feltegyem a nagy kérdést. Visszasiettem a nőhöz, aki a kanapén ült és dúdolgatott. - Arra gondoltam, hogy megfürödhetnénk. - ajkaimat nyakára nyomtam, kezeimmel a nyakánál ejtett kivágáson az ingembe férkőztem, amit viselt.
 - Még nem felejtettem el levetkőzni. - súgta bájos hangján, mire testem izgalmasan reagált. Izmaim megfeszültek, ahogy elképzeltem magam előtt meztelen testét, amint érintésem alatt vonaglik.
 - Én minden bizonnyal jobban csinálom. - csíptem meg a nyakán a bőrt. - Gyere. - nyújtottam felé a kezem, majd felvezettem a lépcsőn. Az apró doboz már az egyik gyertya mögött volt elrejtve, hogy még véletlen se pillanthassa meg.
Hátát mellkasomnak döntötte, lábaink összefonódtak a habos, forró víz alatt. Hosszú haja feje búbján állt egy csomóban, bőre puha volt, édes szuszogását és rendetlen szívverését hallgatva lazultam el. Szembe fordítottam magammal, majd a dobozkáért nyúltam és belekezdtem.
 - Ana Scott, te csodálatos nő. Ígérem, hogy mindig tisztelni, szeretni, és óvni foglak mindentől. Vigyázni fogok Matt-re, a gyerekeinkre, jó apjuk leszek, neked pedig csodálatos férjed. Veled akarok megöregedni, veled akarom életem legboldogabb perceit eltölteni, melletted akarok lenni, amikor gyereket szülsz nekem. Minden éjjel a karjaimban akarlak tartani. Édesapád engedélye után megkérdezem, hogy hozzám jönnél feleségül? - szemeiben könnyek csillogtak. Másodpercekig csak a csendes sírása volt az egyetlen hangforrás a fürdőszobában, míg végül megszólalt.
 - Bármi történjék, melletted leszek. Nagyon szeretlek, igen, igen igen. Leszek a feleséged, Harry! - ujjára húztam a gyűrűt, majd édes, mindent elmondó csókban forrtunk össze. Akartam őt és nem csak testileg. Lelkileg is akartam. Érezni, hogy szeret, támogat és bízik bennem. Élete nagy szerelme akartam lenni, aki mindig támogatja és sosem csalja meg. Én akartam a mindene lenni.
Ujjaival félig nedves hajamba túrt, én pedig lovaglóülésben húztam magamra. Központunk egymásnak simult, ami olyan érzéseket váltott ki belőlem, mint még soha. Bármennyire is kívánta a testem az ő testét, nem engedtem a vágyaimnak. Én egyszerűen csak érezni akartam a szeretetét, és ha neki elég az, hogy összebújunk és néha-néha megcsókolom, akkor nekem bőven elég. Soha nem akartam, hogy ennek vége legyen.
De ekkor még mit sem sejtettünk...

TWENTY-EIGHTH CHAPTER

Sziasztok (:

Meghoztam az új részt, a következő nem tudom, mikor érkezik.

A szavazás alapján szeretnétek új blogot olvasni, így elkészítettem a blogot, de még egy ideig nem lehet olvasni (:

Jó olvasást!

xoxo

Hozzám jön haza, mellém fekszik le.
Reggel Őt pillantom meg először, minden este
Ő az utolsó gondolatom. - Ana Scott

I'M AFRAID

 Nem értettem kérdését. Tétován ültem ölében, és fogalmam sincs, mikor és hogy kerültem oda. Mohazöld szemeivel ijedten fürkészte arcom, várva a válaszomra. Csak akkor tudatosult bennem, hogy nem csókoltam vissza, amikor leemelt magáról és az emelet felé vette az irányt.
 - Harry, én nem akartam. - pattantam fel és ragadtam meg tetovált karjánál fogva.
 - Igen, elég világosan adtad a tudtomra. - hangja meggyötört volt, szinte fájt így látni. Próbáltam elmagyarázni neki, hogy teljesen lesokkolódtam, de nem hallgatott meg.
 - Megállnál és végighallgatnál? Éppen azt próbálom elmagyarázni, hogy meglepett, hogy szeretsz. Ez az egész egy kicsit több, mint barátságnak indult, de aztán.. - zöld szemeit ám emelte, csalódottan csillogtak.
 - Beléd szerettem. - suttogta fülembe, mintha bárki meghallhatna minket, amin feltárjuk egymás előtt érzéseinket. Vállamról hátrasöpörte hosszú tincseimet, majd nyakamhoz hajolt ajkaival. Finoman megcsókolta bőröm, mire végigszaladt rajtam a hideg. Soha senki nem volt még rám ilyen hatással, legalábbis ennyire intenzíven nem mutatkozott meg. Hetek óta együtt éltünk, míg ő nem volt itthon én tartottam Matt-ben a lelket, én voltam vele minden este, amikor sírt a szülei után. Én voltam a támasza. Soha nem gondoltam arra, hogy mi lesz akkor, ha mással kell majd élnem egy gyerek miatt? Soha nem gondoltam volna, hogy Kevinen kívül mást is szeretni fogok. Soha nem gondoltam, hogy az a más Harry Styles lesz. Apró lábdobogások rántottak vissza a valóságba, így kimásztam Harry öléből és Mattie elé siettem.
 - Jót aludtál? - vettem ölembe és a kanapé felé csoszogtam vele. Átmászott Harry ölébe, majd kapcsolgatni kezdte a tévét. Az egyik adón éppen a One Direction-os srácok szerelmi életéről volt szó, bár ezt Matt nem tudhatta. Ő csak az apját látta a tévében, így nem kapcsolt tovább.
 - A fiú még nem talált magának barátnőt, de a minap egy szőkeséggel kaptuk el egy kávézóban. Vajon több is kialakul Niall és a lány közt, vagy csak egyszeri találkozás volt? Nem tudjuk, de egy biztos. Harry és Ana boldogan élik életüket kisfiukkal együtt egy London külvárosában épült házban. Bár a rajongók nem kimondottan szeretik a lányt, a pár mégis kitart egymás mellett. Pár napja hazautaztak Harry szüleihez is, talán ekkor mutatta be barátnőjét. Harry boldognak tűnik, bár szerintünk ez csak a látszat. Rajongók is tanúsíthatják, hogy a zöld szemű énekes kezd eltávolodni legjobb barátaitól. A gyereknevelés talán a banda rovására megy?
A hírműsornak vége lett, Matt pedig azonnal elkapcsolt és mesét kezdett nézni. Éreztem Harry pillantását magamon, szinte lyukat égetett belém, de én nem néztem rá. Tudtam, már a kezdetektől fogva tudtam, higy egy idő után ez lesz. Számítottam egy ilyen interjúra, csakhogy amikor már lassan másfél hete ez volt a téma, meginogtam. Szükségünk lett volna egymásra, támogatnunk kellett volna egymást, de nem tettük. Harry inkább elhanyagolta a családot és a fiúkkal volt sülve-főve, mindezt annak érdekében, hogy a sajtó leszálljon róla.
 - Hiányoztál. - bújt hozzám egy hosszú nap után. Karját átdobta hasamon, így húzva közelebb testem sajátjához. Arcát nyakamba fúrta, majd csókot nyomott rá. Odakint hirtelen nagy hangzavar támadt, fények villództak, Harry pedig idegesen fújtatva lépett az ablakhoz. - Nem hiszem el.. - morogta orra alatt.
 - Mi a baj? - ültem fel, hogy jobban láthassam magas alakját.
 - Fotósok, rajongók. - dühvel teli pillantással bámulta gyenge testemet, majd erősen gesztikulálva lépett elém. - Minden miattad van.
 - Miattam? - csodálkoztam. - Mit tettem?
 - A nyakamra hoztad a kölyköt, és még te is rám szálltál. Elmehetnél dolgozni is, nincs kedvem eltartani a párosotokat. - értetlenül pillantottam rá, hiszen nem értettem, miért mond ilyeneket.
 - Te akartad, hogy veled jöjjünk. Te kérted, én egyedül is felneveltem volna, ha lehetséges lett volna. Nem akartam idejönni, nem akartam együtt élni veled. Nem akartam beléd szeretni. Mindent magadnak köszönhetsz. - vágtam a fejéhez, ami legelőször eszembe jutott. Elegem volt a folytonos veszekedéseinkből, abból, hogy mindennek én vagyok az oka, legalábbis ezt ő így állítja be.
 - Én nem akartam ezt, Ana! - sóhajtott fel remegő hangon. - Hívom Paul-t. - nyúlt a telefonjáért, majd tárcsázta menedzserük számát. Elmondta neki, mi történt, és úgy tűnt, a férfi sem örül neki. - Intézkedik.
 - Jó, akkor kérlek, feküdj le és aludj. - nyúltam karjáért, majd finoman magam felé húztam. Mellém huppant, kezeit feje alá tette és a plafont bámulta. - Nyugodj meg, el fognak menni. - simítottam végig bal karján, ahol tetoválásai pihentek, de elhúzódott.
 - Ne érj hozzám. - hangja kimért volt, teljesen rideg. Háttal feküdtem neki, és végiggondoltam mindent. Odakint a kedélyek elcsitultak, de bennem az érzések egyáltalán nem. Harry már horkolt mellettem, amikor meghoztam a döntésem a családdal kapcsolatban. Vagy megyek, vagy maradok. Szeretem Harry-t, szeretem a családot, rettentő kevés idő alatt nagyon összenőttünk, de én menni akartam. Nem éreztem magam elég erősnek ahhoz, hogy ezt végigcsináljam, ki tudja, mennyi ideig.
 De nem tehetem.
Harry-nek szüksége van rám, még akkor is, ha néha kikel magából és megbánt, olyan dolgokat vág a fejemhez, amit nem gondol komolyan. Matt-et sem vihetem el, neki is szüksége van egy apára, akit esténként hazavár, akitől reggel elköszön, akinek majd a legelső lányról beszél az életében. Félek, hogy kevés leszek később, hogy nem tudok segíteni Matt-nek a tanulásban, de megpróbálom. Meg fogom csinálni, mert ezt akarom - biztattam magam.
 - Minden oké? - bújt mögém Harry, majd letörölte arcomról könnyeimet. - Ne sírj, Ana. Nem akartam, bocsáss meg. Hülye voltam, hé.
 - Nem, Harry. Jól vagyok. - fordultam felé mosolyt erőltetve arcomra. - Nem haragszom, megértelek.
 - Ugye nem hagysz itt? - döntötte homlokát az enyémnek. Kezei közé fogta arcom, hüvelykujjával végigsimított járomcsontomon.
 - Nem hagylak. - biztosítottam afelől, hogy mindig mellette leszek. Ajkait enyémekre helyezte, finoman, érzékin csókolt. Derekamnál fogva húzott közelebb magához, mintha eggyé akart volna válni testemmel. Szívem kétszer olyan gyorsan vert, mint szokott, remegtem érintései nyomán.
 Vágytam rá, akartam, hogy érintsen, hogy öleljen, hogy csókoljon.
 - Szeretlek. - nyomott lágy csókot ajkaimra, majd szorosan hozzám bújva nyomta el ismét az álom.