TWENTY-FIRST CHAPTER

Sziasztok!:) Itt a következő rész, remélem tetszik:))

Új trailer készül, hamarosan láthatjátok is:)

Jó olvasást!

xoxo, Dodi

A gyermekkor nem születésünktől egy bizonyos korig tart,
hogy aztán ama bizonyos kor után a gyermek felnőtt legyen,
s felhagyjon a gyermeteg dolgokkal.
A gyermekkor az a királyság, ahol senki nem hal meg.

MATT

 A kora reggeli napfényben figyeltem a mellettem halkan szuszogó kisfiú arcát. A vendégszobában aludtunk el mindketten, Charlie pedig minden bizonnyal hazament. Ám amikor lementem reggelit készíteni magunknak megláttam a férfit, amint a kanapén ül és nézi a híreket, melyben a lezuhant repülőgép roncsait mutatják. Lehuppantam mellé, ő pedig könnyes, fájdalommal teli tekintetét rám emelte.
 - Részvétem, Charlie. - suttogtam halkan, mire szorosan magához ölelt. Nem kérdeztem semmit, ő sem szólt, egyszerűen felálltam és a konyhába siettem. Készítettem pirítóst Mattie számára, kettőnknek pedig kávét. Charlie felé nyújtottam a gőzölgő bögrét, amiből nagyot kortyolt.
 - Senkim sem maradt. - bukott ki belőle. Igaza volt, Kevin anyja pár hete, még az esküvőnk előtt eltűnt, azóta csak egyetlen sms-t írt a reptérről, melyben az állt, ne aggódjunk, minden rendben vele. Egyik fiát és menyét elvesztette, a másik fia elhúzott, csak én és Matt maradtunk számára.
 - Mi itt vagyunk, ameddig csak kell. - mosolyodtam el halványan, mire egy apró biccentést kaptam.

Pár perc múlva Matt száguldott le a lépcsőn, kis híján összetörve magát a jó illatok miatt. Nem volt jó kedve, de olyan rossz sem. Néha elnevette magát, de pillanatokon belül visszaesett abba az állapotba, amibe ilyenkor szokás.

 A délután folyamán Charlie felvetette, mi lenne, ha elmennénk a házukhoz, utána pedig intéznénk a temetést. Charlie kicsoszogott az ajtón, majd pár óra múlva vissza is tért. Azonnal autóba ültem és a már jól ismert hát felé vettem az irányt. Leparkoltam a ház előtt, de nem szálltam ki az autóból. Hezitáltam, nem tudtam, miket vált ki belőlem az, ami odabent van. Végül pár perc múlva összeszedtem magam és beléptem az ajtón. Mindenhol családi fotók, melyeken feltétel nélküli boldogság van az arcukon. A konyhában a mosogatóban két kávéscsésze, amit indulás előtt nem tudtak elmosni. Néhány ruhadarab ki volt terítve, hogy mihamarabb megszáradjon, néhány pedig egy fonott kosárban állt mosásra várva. A hálószobájukba belépve fogtam fel igazán, hogy ők ide soha nem jönnek már vissza. Kerestem. Fogalmam sincs mit, csak kutattam valami után, amire fél óra múlva rá is leltem. Flora kézírása nézett velem szembe, mely kimondta, nem akarják Matt gyámjául Kevint, kizárólag engem és Flora unokaöccsét. Barátnőm mindössze 5 évvel volt idősebb nálam, így az a bizonyos fiú sem lehet több huszonötnél. Azonnal tárcsáztam, pár pillanat múlva fel is vették.
 - Mondd, Ana! - szólalt meg Charlie.
 - Találtam valamit. A gyámhivatal szerint miénk a gyerek, igaz? - kérdeztem, ő pedig igennel válaszolt. - Nos, találtam valamit. Pete és Flora nem ránk hagyta Matt-et, hanem rám és Flo unokaöccsére. Nevet nem írt, de valaki biztos tudja, ki lehet az. - Charlie megkért, hogy menjek el a gyámhivatalba és intézzem el a dolgot, Matt elaludt, így nem tud eljönni velem.

 - Rendben, megtaláltuk a férfit, azonnal értesítjük őt. - mondta az asztal túloldalán ülő nő, majd a telefont a füléhez emelte.
 - Elmondaná a nevét? Kérem. - pillantottam rá.
 - Sajnálom kisasszony, de ez bizalmas információ, nem mondhatom el. A jövőhéten személyesen keresem fel Önt és a férfit. - ezzel bocsátott utamra, így a telefonbeszélgetést nem hallhattam. Nem tudom, kivel kell felnevelnem Matt-et, nem tudom hogy néz ki, semmit sem tudok róla. Egyenlőre. 

 *Másfél héttel később*

Éppen ebédet főztem Matt-nek, Kevinnek és jómagamnak, amikor csengettek. Lenyaltam az ujjamról a szószt és az ajtóhoz léptem. A kaputelefont felvettem, majd amikor bemutatkozott a vendégem, beengedtem. Ajtót nyitottam előtte és beljebb invitáltam. Helyet foglaltunk a kanapén, ő pedig elkezdte mondanivalóját.
 - Ha jól informált vagyok, ma érkezik haza az Ön férje. - helyeslően bólintottam egyet. - Ha nem probléma, szerveztem egy találkozót négyünk számára.
 - Négyünk számára? - kérdeztem vissza, ő pedig elmondta, hogy mi hárman és a titokzatos férfi találkozunk. 

 - Ma este hétkor itt az utca végi kávézóban megfelel? - fordult vissza az ajtóból.
 - Persze, természetesen. - bólintottam, majd egy kézfogás után távozott.

Hamarosan túl kellett esnem egy kiadós beszélgetésen Kevinnel, épp kapóra jött a délutáni alvás Matt számára. Nagypapája maradt ott vele, míg mi elmentünk a találkozóra.

 - Nemsokára elmegyünk találkozni valakikkel, oké? - fordultam felé a kanapén ülve.
 - Ennyire titkos a dolog? - hajtotta fejét ölembe.
 - A gyámhivatalból egy nő akar találkozni velünk. Találtam Pete-éknél egy levelet, amiben azt írják, nem akarnak téged gyámnak. - nyögtem ki végül. Idegesen ült fel, szemei szikrákat szórtak.
 - Hogy mi? - csattant fel.
 - Fél hét, induljunk. - hagytam figyelmen kívül előző kérdését. Lábamra kaptam egy kényelmes magassarkút, kocsikulcsomat a kezembe vettem és kiléptem az ajtón. Kevin kelletlenül bár, de követett, nem tetszett neki a helyzet. Gázt adtam, és pár perc múlva már a kávézó előtt parkoltam le.
 - Kérlek, ne légy ideges, bármit is hallasz odabent, rendben? - fordultam felé, miután kikapcsoltam az övem.
 - Oké. - köpte oda, majd kipattant a kocsiból, az ajtót pedig bevágta maga után. Összerezzentem, a bent maradt levegőt pedig hangosan kifújtam. Gyerünk, Ana, meg tudod csinálni! Biztattam magam, bár feleslegesen.
 Beléptünk az ajtón, kézen fogva, mintha minden a legnagyobb rendben lenne köztünk. Mosollyal az arcomon léptem a nőhöz, aki viszonozta gesztusom.
 - Mrs. Stone vagyok, üdvözlöm uram! - köszöntötte férjemet, aki a hangulatához képest kedvesen válaszolt. - Hamarosan a másik fél is megérkezik, szerintem addig rendeljünk valamit. - vetette fel, én pedig mivel szomjas voltam, rendeltem magamnak. Mindhárman leadtuk a rendelést, amikor megállt egy fekete autó az ablak előtt, az eső miatt a férfi kapucnit viselt, nem láthattam az arcát. Amikor belépett, és levette fejéről az anyagot, villámcsapásként ért a felismerés. Ő az a fiú, akinek mindenem odaadtam, ő az, akiért 4 évig epekedtem, hiába. Elment, elhagyta a várost, híres lett, nincs szüksége egy gyerekre. Volt egy olyan érzésem, hogy nem fogja elvállalni a gyereknevelést.
 - Elnézést a késésért! - állt meg az asztal mellett, tekintetét végigfuttatta társaságunkon, majd megállapodott rajtam. Valamiféle felismerés csillant meg egy pillanatra zöld íriszeiben, de amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan ment is. - Öhm, Harry Styles vagyok. - nyújtotta Mrs. Stone felé a kezét, aki elfogadta, és szintén bemutatkozott. Testével felém fordult, és teljesen meglepődtem, amikor nekem is kezet nyújtott.
 - Ana Turner. - akarattal mondtam a Turner nevet, és nem a Scott-ot, hiszen akkor valószínűleg rájönne, ki is vagyok.
 - Kevin Turner. - szólalt fel erős hangjával, Harry pedig neki is bemutatkozott, majd helyet foglalt.
 - Nos, szeretném elkezdeni, hogy mihamarabb végezzünk. - mindhárman bólintottunk, a nő pedig folytatta. - Mr. Turner, mint tudjunk, Önt nem jelölte ki gyámnak sem Peter, sem Flora. A végrendeletükben Mrs. Turner és Mr. Styles neve volt megemlítve, mint a gyermek új szülei. Kérdezem a két felet, vállalják-e a gyermeknevelést? - tekintetét előbb rám, majd Harry-re szegezte.
 - Én vállalom. A kicsinek szüksége van családra, aki szereti és törődik vele. - szólaltam fel elsőként, mire a hölgy Harry arcát kezdte kémlelni.
 - Uram?
 - Figyeljen! Nekem most épül a karrierem, nincs időm egy gyerekre. Barátnőm sincs, egyedül pedig nem tudnám elvállalni. - rázta a fejét, és a vállát vonogatta.
 - Uram, kérem, hallgasson végig! - hajolt előre az asztalra. - A gyermek nem lehet hol az egyik félnél, hol a másiknál. Ha most visszaviszik a házba, ott kell felnőnie. Ha mindketten elvállalják, olyan környezetet kell keresni, amely mindkettőjüknek megfelel. Az elmélet kedvéért tegyük fel, Mr. Styles is elvállalja a gyermeknevelést, így neki az lenne a legjobb, ha Londonba költöznének. - Harry helyeslően bólintott egyet. - De ha Mrs. Turner érdekeit nézzük, akkor neki pedig Holmes Chapel lenne a jobb választás.
 - Én elköltözök Londonba, ha ez Matt érdekeit szolgálja. - Kevin felmordult mellettem. - Persze, ha elfogadod a döntésem.
 - Veled megyek. - jelentette ki.
 - Mr. Styles?
 - Hölgyem, én tényleg nem tudom elvállalni. Két hét szabadságon vagyok itthon, nem akarok ezzel foglalkozni. - amikor ezt kimondta, a nő szeme felcsillant.
 - Remek. Két hét próbaidőt kapnak. Kinél legyen? - teljesen belelkesedett, le sem lehetett volna lőni.
 - Én elmegyek üzleti útra, felőlem ott lehetnek. - rántott egyet a vállán Kevin, én pedig mosolyogva néztem rá.
 - Sajnálom, de nekem erre tényleg nincsen időm. - fonta össze karjait Harry.
 - Arról tudniuk kell, ha egyikőjük nem vállalja el, a gyermek árvaházba fog menni. - említette meg Mrs. Stone.
 - Két hét próbaidő. Ha nem jövünk ki jól, vagy bármi galiba van, vége. - ment bele végül Harry, majd egy időben a nővel távozott köreinkből.
 - Köszönöm! - nyomtam csókot Kevin ajkaira, ő pedig halványan elmosolyodott.
 - Bízom benned, szóval azért jöhet el. Még hajnalban elmegyek, nem tudom, mikor jövök. Gyerünk, még be kell pakolnom.
 Amikor hazaértünk, Matt szaladt felénk.
 - Mattie, figyelj rám, oké? - kék szemeit rám emelte, érdeklődően nézett. - Holnap jönni fog egy bácsi, lehetséges, hogy ő lesz az új apukád, én pedig az új anyukád.
 - És Kev? - kíváncsiskodott.
 - Ő nem lesz az apukád. Ő a bácsikád marad, oké? - mosolyogtam rá, ő pedig szorosan hozzám bújt.
 - Ana, akkor mától szólítsalak anyának? - nézett rám, én pedig megráztam a fejem.
 - Nem kell, ha nem szeretnéd. - piszéztem vele össze, mire felkacagott.
 - Nagyon szeretlek, Ana. - hajtotta kicsiny fejét vállamra, és beszívta illatom. - Jó szagod van. - felnevettünk kijelentésén, majd elvittem fürdeni, és lefektettem aludni.