TWENTY-FIFTH CHAPTER

Sziasztok!(:

Itt az új rész, remélem elnyeri a tetszéseteket!(:

Kinek milyen volt az első hét az iskolában? Hogy bírjátok?(:

Jó olvasást!

xoxo

CHANGE AND HARRY'S SURPRISE

Lassan, de biztosan alakul az életünk.
Harry minden erejével próbál alkalmazkodni a helyzethez,
én pedig minden erőmmel segítek neki ebben. - Ana Scott

 Barátnőm házához érve az ajtó elé léptem és párat ütöttem a faajtóra. Barátnőm hangja csendült fel a házból, miszerint várjak egy kicsit, azonnal jön. Nem akartam ott állni, ezért leültem az egyik lépcsőfokra és ott vártam, hogy ajtót nyisson a barna hajú szépség. Gyenge vagyok. Gyenge vagyok ahhoz, hogy fel tudjak nevelni egy gyereket, aki szokott még sírni a szülei után, mert hiányoznak neki. Csak néha hív anyának, általában akkor, amikor jó hírt közöl velünk, vagy pedig hiányzik neki Flora és Peter. Harry megbántott, majdhogynem kijelentette, hogy semmirevaló vagyok, ami nem igaz. Neki sem könnyű, de nekem sem. Ő dolgozik, ő keresi a pénzt, míg én gyereket nevelek. Nem akartam sírni, de már késő volt. Könnyeim gyorsan folytak le arcomon, hogy utat adjanak az utánuk következőknek. Az ajtó kinyílt mögöttem, én pedig a fejem hátrafordítva néztem Eleanor-ra. Arcáról sütött a döbbenet, az aggodalom és az értetlenség. Azonnal mellém sietett, megfogta a kezem, majd a lakásba húzott. A kanapén Louis terpeszkedett, és amint meglátott, vette a cipőjét.
 - Én megyek. - kedvesen mosolygott ránk, majd miután nyomott El arcára egy édes puszit, kilépett az ajtón. Leereszkedtem barátnőm mellé a kanapéra, aki türelmesen várt, hogy megszólaljak.
 - Ana, mondd el. - szorította meg kezem, és ezzel egy időben Louis rontott be az ajtón. Mindketten rákaptuk tekintetünk, ő pedig fejét rázva, kínosan nevetve rángatta le magáról a cipőt és a kabátot.
 - Beszéltem Harry-vel. Volt egy sejtésem, hogy miatta vagy itt. - dobta le magát mellém. Mély levegőt vettem, próbáltam nyugtatni magam. Elmeséltem, mi történt az interjún, miket vágtunk otthon egymás fejéhez. Hallva a saját számból a sztorit, butaságnak tűnt. Csupa valótlan dolgot vágott a fejemhez, nem gondolkozott, ahogy én sem. Ez nem rólunk szól, hanem Matt-ről. Arról a kisfiúról, akinek szüksége van mindkettőnkre, akinek mi vagyunk a szülei. Meg kell tanulnunk együtt élni ezzel a helyzettel, nem tudunk mit tenni.
 - El kell nézned ezt a kiborulását. Harry sosem volt olyan, aki könnyen alkalmazkodik az új helyzethez, ami kialakult a környezetében. Igen, hoz hirtelen döntéseket, és bár azt mondja, hogy megbánta, sosem így van. Nem meggondolatlan, csupán heves természetű. Hirtelen kapja fel a vizet, önmagát hergeli fel, nem mondja el, ami valójában bántja. - Louis csendesen szólalt fel, kedves, megértő hangon. - Éltem vele együtt, tapasztalatból mondom. - nem akartam a terhükre lenni, csupán el akartam mondani valakinek a problémám. Nem akarom valójában, hogy egyedül nevelje fel Matt-et, mert úgysem képes rá, igazából az ideje nem engedi. Bíztam abban, hogy megtudjuk majd beszélni ezt az egészet, ezért megmostam az arcom, majd hazaindultam. Mire hazaértem besötétedett, így amint megálltam a bejárón, kiszálltam az autóból és a házba léptem. Mattie cipője már a szekrény előtt volt amiből arra következtettem, hogy a nagypapája hazahozta. A házban házi készítésű pizzaillat terjengett, amiből tudtam, Harry csinált vacsorát. Halkan levettem a kabátom és a cipőm, majd a nappaliba léptem. A jelenet láttán meghatódtam, hiszen Harry és Matt a kanapén feküdtek, a tévében pedig Matt kedvenc meséje ment. Azt hiszem, a Tini Nindzsa Teknőcök, bár nem vagyok benne biztos. Harry a hátán feküdt, Matt hassal rajta, feje a tetovált mellkason pihent. Elbóbiskolt az animációs sorozaton, így nem vette észre, hogy hazaértem. Harry annál inkább éber volt. Óvatosan leemelte magáról Matt-et, aki meg se rezzent, amikor újra a kanapén feküdt. Harry lehalkította a tévét, betakarta Mattie-t egy pokróccal, majd a kertajtó felé biccentett fejéve, miszerint kövessem. Vonakodva bár, de teljesítettem kérését, az ajtót halkan kattintottam be hátam mögött. A kerti székek egyikén helyet foglalt, én pedig az asztal másik végében levő ülőalkalmatosságban helyezkedtem el. Hosszú csend állt be közénk, egyikőnk sem tudta, hogy kezdjen bele.
 - Sajnálom. - emelte rám zöld szemeit, majd hatalmas tenyerét gondterhelten húzta végig arcán. - Én csak...
 - Nem kell magyarázkodnod. Mindketten kibuktunk, csak egymáson tudtuk levezetni a feszültséget. - néztem rá, szemeiben megbánás tükröződött.
 - Én erre más módot is tudok. - jegyezte meg némi cinkossággal a hangjában. Elkerekedett szemmel pásztáztam karakteres arcát, mire hangosan felnevetett. - Bocsánat.
 - Tanulj meg viselkedni, pár év múlva Matt egy ilyen megjegyzésre ráfog kérdezni, és neked kell majd megmagyaráznod neki. - fontam össze magam előtt a karom, majd megengedtem egy féloldalas mosolyt Harry irányába. Lassan fél órája ültünk a kertben, beszélgettünk, nevettünk, az utóbbi időben nem sok időnk volt erre.
 - Ha valami bajunk van, elmondjuk a másiknak. - nyújtotta felém jobbját, amit egy bólintás kíséretében fogadtam el. Felállt, majd engem is felhúzott a székből. Mellkasára vont, arcát hajamba temette. - Köszönöm, hogy itt vagy.
 - Itt a helyem. - motyogtam vállába, és pár pillanat múlva kopogásra lettem figyelmes. A kertből nyíló ajtóra siklott tekintetem, ahol Matt integetett. Mosolyogva intettem vissza neki, majd elléptem Harry-től és az ajtó felé indultam. - Annyira szereti ezt a Superman-es babát. - mondtam Harry-nek, utalva a Matt kezében pihenő játékra.
 - Nem baba. Akciófigura. - oktatott ki, én pedig vállat vonva törődtem bele és fogadtam el a tényt, hogy ő ehhez jobban ért.
 - Akkor majd karácsonyra is te veszel neki ajándékot, amit a Mikulásnak leírt levelében fog felsorolni. - löktem meg a vállát játékosan, mire hangosan felkacagott és fél karral átölelte a vállam. A házba érve felkapta a ránk várakozó kisfiút, majd az emeletre szaladt vele.
 - Anya! - sikoltotta nevetve, amiből arra következtettem, hogy Harry bizony csikizi.
 - Ne bántsd már, inkább vidd el fürdeni és fektesd le! - csattogtam utánuk az emeletre.
 - Megtennéd helyettem. Ma én csináltam a vacsit. - ekkor nem is sejtettem, hogy csapdába akar csalni ezzel a húzásával, így naivan belementem az alkuba. Megvártam, míg Matt játszik a kádban egy bő fél órát, majd pizsamába bújtattam puha testét és lefektettem. Lefeküdtem mellé az ágyra, és a mese nézése közben nem csak Matt, hanem én is elszunyókáltam. Talán másfél óra telhetett el, amikor arra ébredtem, hogy Harry lépked felém.
 - Gyere le velem, mutatok valamit. - nyújtotta felém a kezét, én pedig elfogadva azt álltam fel az ágyról. Nyomtam egy puszit a békésen alvó kisfiú arcára, majd becsuktam az ajtót. A lépcsőn lefelé sétálva jelezte a hasam, hogy igencsak régen volt már az a dél és bizony éhes. - Reméltem, hogy éhes vagy. - suttogta Harry a fülembe, én pedig értetlenül néztem rá. A konyhából áradó halvány fényből következtettem arra, hogy valamit kitervelt. A helységbe érve pillantottam meg a pulton álló gyertyát, és a csodás terítéket. - Ki akartalak engesztelni a mai hülyeségem miatt.
 - Ez... Köszönöm. - öleltem magamhoz. - És tényleg nem kell bocsánatot kérned, már megbe... - ajkai enyémeken landoltak. Váratlanul ért, mint ahogy az is, amit éreztem. A szívem kétszázzal vert, alig kaptam levegőt és biztos vagyok benne, hogyha erős karjai nem tartottak volna, összecsuklott volna a lábam. Karjaimmal nyakát öleltem át, így közelebb húzva őt magamhoz. Ujjaimmal barna hajába túrtam, kezei derekamról a fenekemre siklottak. Combomnál fogva tett fel a mosogató melletti pultra, ahol kezei már a pólóm alatt érintették a bőröm. - Harry. - nyögtem erőtlenül, kifulladva, teljesen megbabonázva.
 - Bocsi. - lépett el tőlem, de amint megragadtam félig kigombolt, fehér ingét, azonnal összezavarodott.
 - Eszünk? - kuncogtam fel kérdésemen, mire ő pajkos mosollyal az arcán megrázta a fejét. Ajkai ismét enyémeket érintették, nyelve enyémmel küzdött a dominanciáért, lábaimat szétfeszítette és beállt közéjük. Ami ezután történt, az már történelem. Csak azok tudják, mi történt ezután, akik ott voltak.