TWENTY-SEVENTH CHAPTER

Sziasztok! (:

Nos, eléggé lebetegedtem, így tegnap este elkezdtem írni az újabb részt, amit csak ma sikerült befejeznem. Aki nem lépett be a csoportba az nem tudhatja, de megnéztem a filmet, és csodás volt! (: Aki még nem látta, és megteheti, menjen el és nézze meg (:

A részről annyit, hogy remélem tetszeni fog! (: <3

Jó olvasást!

xoxo

Tapsoltam, amikor a józan ész elveszítette a csatát, 

és nem maradt más választásom, 

mint hogy megadjam magam és elfogadjam, 

hogy szerelmes vagyok. - Ana Scott

GRANDPARENTS AND LOVE ACTUALLY
 Éjjel háromkor Harry motozására ébredtem, amint az egyik bőröndben kutakodik. Egy szál bokszer fedte gyönyörű testét, a utcai lámpafény meg-megcsillant tetoválásain, ami még vonzóbbá tette. Tudtam, hogy ez lesz. Tudtam, hogy a végén beleszeretek, és a legnagyobb probléma az, hogy egyszerűen nem tudok eligazodni rajta. Vannak pillanatok, amikor szerelmet vall - volt már rá precedens, vegyük alapul a tegnap estét -, máskor pedig mintha csak egy lyuknak látna, aki néha örömet okoz neki. Annyira szeretném, ha végre egy olyan férfit tudhatnék magam mellett, aki tényleg szeret.
 - Harry, mit csinálsz? - nyöszörögtem az ágyban megfordulva, majd Harry felmelegített helyére kúsztam.
 - El a helyemről! - vetődött mellém, mint valami tizenéves tinédzser. Bár nemrég lépett át a húszasok közé... - Matt szerinted reggel nem várja majd az ajándékot? - tornázta vissza magát ülőhelyzetbe, majd az éjjeliszekrényén lévő olvasólámpát felkattintotta, így halovány fény borította be a szobát.
 - Én is várom ám! - átöleltem hasát, fejemet combjára hajtottam. Már majdnem visszaaludtam, amikor megmozdult, így a fejem az ágyra esett vissza. - Utállak. - mormogtam orrom alatt. Hirtelen egy párna csapódott fejemnek, ami egészen váratlanul ért, hiszen a szemem csukva volt. - Megyek veled. - erőt vettem magamon, majd felkeltem a jó meleg és puha ágyból. Harry levitte a saját ajándékait - már amit ő ajándékozott a családnak -, én pedig a sajátomat. Matt ajándékaival még Harry utólag leszaladt a lépcsőn, és pár perc múlva vissza is tért. Becsapódott az ágyba, és fázásra hivatkozva húzott közelebb magához.
 - Anya, apa! - száguldott be az ajtón Matt, majd közénk vetődött. - Itt járt a Mikulás! - tapsolt örömében, pár pillanat múlva pedig már az ajtó túloldalán kiabált mindenkinek.
 - Menni kéne. - nyögte pár perc csend után a mellettem pihenő, tetovált fiú. - Ana! - lökött meg, én pedig felmordultam.
 - Fent vagyok, na! - ültem fel az ágyban. Harry is követte mozdulatomat, majd tarkómra csúsztatta nagy kezét és közelebb húzott magához egy csókra.
 - Ne most enyelegjetek, a gyerek karácsonykodni akar! - Gemma csodálatos reggeli fogalmazókészsége. Barátnőm egyszerűen sziporkázik. Összeszedtük magunkat, majd lecsattogtunk a nappaliba, ahol már Anne, Robin és Matt is ott volt. Matt kedvéért elénekeltünk egy-két ünnephez illő dalt, majd jól színészkedve nyúlt Anne az első dobozért.
 - Matt-nek címezve. - nyújtotta át a becsomagolt ajándékot, ami természetesen nem volt más, mint szuperhősfigurákhoz kiegészítők.
 - Ez az Ana-é. - nyomott két puszit az arcomra Robin, aki miután visszaállt Anne mellé, átölelte a derekát. Egy csodaszép aranyláncot kaptam, Gemmától pedig a hozzáillő medált, ami egy M betűt formált. M, mint Matt. Harry is megkapta a maga ajándékát, ami nem volt nagy dolog, csupán egy régi videó a nagypapájától, aki már azóta nem él. Megkérte Anne-t, hogyha Harry-nek lesz egy gyereke, akkor mutassa meg neki ezt a videót. A nagypapa elmondta, hogy a nő, akit Isten Harry-nek teremtett, már régóta előtte járkál, csak észre kéne vennie. Megemlítette, hogy az élet rövid, használja ki minden percét, szeressen szívből, és a szíve választottjának és családjának mindent adjon meg, amit csak tud. Harry arcán könnyek peregtek le, én pedig azonnal letöröltem azokat. Lenézett rám, majd elmosolyodott.
 - Jaj, Istenem. - mély levegőt vett, és amikor kifújta, szorosan magához ölelt. - Köszönöm, anya! - hangja remegett, és nem szégyellte, hogy sír.
 - Gemma, ez a tiéd. - nyújtottam át neki egy lapos, nagy dobozt, amiben VS fehérnemű pihent. Halvány rózsaszín, csipkés volt, és azt, hogy barátnőm ezt kapta karácsonyra, csakis Danielle-nek köszönhetjük.
 - Anya, Robin. - lépett anyja és nevelőapja elé Harry, majd egy apró ékszerdobozt nyújtott át nekik. - Csak egy kis apróság. - bajsza alatt mosolygott, én pedig tűkön ülve vártam a pár reakcióját.
 - Harry... - halt el édesanyja hangja, amikor tudatosult benne, hogy egy nyaralót kaptak Malibu partjainál.
 - Mattie, kicsim. Ez a tiéd. - nyújtottam át neki a dobozt, amin 10 másodperc múlva már nem volt semmi, és az ajándék is kikerült belőle, ami egy legújabb kollekciós szuperhősös izé. Harry ötlete volt, én csak elmentem vele megvenni. Átadtam Harry-nek az ajándékát, ami csupán három kép volt képkerettel együtt. Az egyiken Anne, Gemma, Robin és a vér szerinti édesapja, a másikon a srácokkal az első közös képük, a harmadikon pedig az a kép, amit még fél éve fotózott Louis. Azért adtam neki, hogy mindig emlékeztesse őt valami arra, hogy honnan indult és kik állnak mellette.
 - Köszönöm. - nyomott apró, gyors puszit szám szélébe, és szemem sarkából láttam a három, érdeklődőn csillogó szempárt, ami Gemmához, Robinhoz és Anne-hez tartozott. - Ez az utolsó ajándék. Boldog karácsonyt! - egy nagy, hosszúkás dobozt nyomott a kezembe, majd nyomott az arcomra a puszit. Letéptem a dobozról a halványlila csomagolást és leemeltem a tetejét. A levegőm bent ragadt, arcomra hatalmas mosoly szökött. Éppen a karácsonyi vásárlási körúton voltunk Harry-vel, amikor az egyik kirakatban megpillantottam a combközépig érő, a hátán V alakban és a karján csipkés ruhacsodát, ami fekete színben pompázott. A dobozt a kanapéra dobtam, testemmel pedig Harry felé szaladtam. Pár lépés volt köztünk a távolság, mégis nagy erővel csapódtam neki. Felkészült az érkezésemre, így szorosan karjaiba zárt.
 - Pedig nem is mondtam, hogy tetszik. - motyogtam neki. Matt ekkor már Gemmán csüngött, hogy éhes, reggelizzünk, így barátnőm a konyhába csattogott, hogy reggelit készítsen nekünk. Harry megvillantotta csodás fogait, majd megszólalt.
 - Láttam a szemeden..
 - Köszönöm. - öleltem szorosan magamhoz. Édes ajkait homlokomra nyomta és egy puszit hagyott ott. Örültem a ruhának, csodálatos darab volt.
 A délelőtt folyamán felhívtuk Louis-t, és boldog születésnapot kívántunk neki, hiszen az ember csak egyszer lesz huszonöt éves. A délutánt az én szüleimnél töltöttük, akik kivételesen hazaérkeztek az ünnepekre. Bár a születésnapomon nem köszöntöttek fel, mégis úgy tettem, mintha észre sem vettem volna. Mint ahogy azt sem, hogy valami nincs rendben velük. Nem egészségügyi vagy párkapcsolati dologra gondolok, hanem arra, hogy velem viselkednek másképpen, mint kellene. Harry és Matt odakint építettek hóembert, így édes hármasban voltunk odabent. A kandalló előtt ültünk, néma csendben, amit végül én törtem meg.
 - Elmondjátok, hogy mi bajotok van? - kérdeztem rá már vagy harmadjára viselkedésük okára, de eddig süket fülekre talált. Eddig.
 - Nem ilyen fiúk képzeltünk el melléd. - bukott ki anyából, én pedig összeráncolt szemöldökkel pillantottam rá.
 - Nem is vagyunk együtt. Ti is tudjátok, hogy együtt kell nevelnünk Matt-et. - édesapám tekintete elhomályosult. Rideg tekintettel fordult felém, hangja kemény volt.
 - Ez a fiú egy öntelt, magának való sztárpalánta. Nem kell ő neked. Nincs szükséged rá. - előredőltem a fotelben, és mindkettejükhöz szóltam.
 - Majd én eldöntöm, hogy mit akarok, oké? - csattantam fel. - Majd ha segítségre lesz szükségem ezzel kapcsolatban, szólni fogok. Semmi komoly nincs köztünk Harry-vel, csupán együtt nevelünk egy gyereket.
 - Csupán? Ana, nincs munkád, mégis hogy gondoltad? Miből élsz? - beszélgetésünk kezdett kicsit más irányba terelődni. Belső istennőm azt súgta, hagyjam a francba az egészet, álljak fel és menjek ki én is inkább hóembert építeni, mintsem hogy őket hallgassam, de nem tettem.
 - Amíg Matt nem kezd iskolába járni, addig nem is lesz munkám. Főállású anya vagyok, az isten szerelmére! - túrtam barna tincseim közé. - Harry a családapa, ő keresi a pénzt, míg én megpróbálom felnevelni a fiamat.
 - Ő nem a te fiad! - ripakodott rám saját anyám. Teljesen kikelt magából. - Ez a kölyök a sógorod gyereke. Miért nem a férjed neveli? - lehetséges, hogy el sem kellett volna kezdeni a beszélgetést, de már nyakig benne voltam.
 - Mert nincs férjem. - csúszott ki a számon. Szám elé kaptam a kezem, mintha ezzel visszavonhatnám az imént elhangzott szavakat.
 - Kevinnel mi a helyzet, aranybogár? - gúnyolódott apa. Amint feljött a szó Kevinről mást sem éreztem, mint színtiszta ürességet vele kapcsolatban.
 - Fél éve folyamatosan csal az egyik asszisztensével. Azt hittem, a minap beszámolt nektek erről. - vontam vállat közönyösen, mire mindketten ijedten kapták felém fejüket. - Tudom, hogy tudtok róla.
 - Honnan jöttél rá? - kérdezte anya szinte suttogva. A bejárati ajtó mellett levő akasztóra mutattam, ahol Kevin kedvenc kabátja lógott.
 - Túl jól ismerlek titeket. Már akkor, mikor megérkeztünk tudtam, hogy itt járt. De ha nem gond, mi lassan indulnánk haza. - álltam fel a fotelből és az udvar felé vettem az irányt.
 - Londonba? - lepődött meg anya, mire lesajnálón pillantottam rá.
 - Nem, anya. Anne-ékhez haza. Tudod, pár utcányira laknak innen. Oda haza. - a konyhaajtón léptem ki a hideg decemberi délutánba. - Kicsim, gyere! Megyünk vissza Gemmához. - nyújtottam kisfiam felé a kezem, mire ledobta a nagy hógolyót és a házba viharzott. - Elesel, Mattie! Ne rohanj! - mondhattam én neki, ugyanúgy száguldott tovább. A hó apró pelyhekben, sűrűn hullt, az ég szürke volt, mégis csodás tájat festett elém a természet. Harry érkezett meg elém, majd apró csókot nyomott ajkaimra.
 - Pedig most gyúrtuk a fejét. - biggyesztette le formás ajkait. A mai nap folyamán ezerszer támadt kedvem megcsókolni, és ezerszer nem csináltam semmit. Ezeregyedjére nem fogom elszúrni. Tarkójánál fogva húztam le magamhoz, hogy legalább egy csókot én adhassak neki, és ne ő nekem. Finoman ízlelgette ajkaimat, testem felforrósodott annak ellenére, hogy egy csizmában, cicanadrágban és egy kötött pulcsiban álltam a dermesztő hidegben. Hideg kezei felsőm alá csúsztak, majd amikor fagyos bőre enyémhez ért, felszisszentem. Amikor elszakította ajkát az én ajkaimtól, az ajtó felé nézett. Anyám nemtetszően rázta fejét, majd színpadiasan elvonult. Elköszöntünk tőlük, majd visszamentünk a békés, nyugodt, szeretetteljes családi körhöz.
 Este hamar nyugovóra tértünk, hiszen már korán reggel elszerettünk volna indulni, hogy a csúcsforgalmat elkerüljük. Többé-kevésbé sikerült is, így dél körül már otthon voltunk. Matt még valamikor alszik délutánonként, erre példa a mai eset is. Harry és én az Igazából szerelem című filmet néztük a tévében, ami tudni illik, Harry kedvenc filmje, így hisztizni kezdett, hogy márpedig ha nem nézem meg vele, nagyon megharagszik rám. Csupa játék volt az egész, ki sem bírná, hogy ne szóljon hozzám. A film a végénél járt, Matt még aludt, így halkan szólt hozzám.
 - Szeretnék egy olyan lányt, aki nem csak a hírnevem miatt szeret. Olyat szeretnék, akitől ha megkérdezném, hogy akkor is kellenék, ha nem vagyok gazdag, akkor azt válaszolná, hogy igen. - fejem mellkasán pihent, így amikor felnéztem rá, rögtön zöld szemeivel találtam szembe magam.
 - Van ilyen lány, hidd el. - mosolyogtam rá, majd nyomtam állára egy puszit. A történetünkben az a baki, hogy bár nem vagyunk együtt, mégis úgy viselkedünk. Együtt járunk vásárolni, elkísérem a koncertekre - természetesen Matt-el együtt -, együtt alszunk, főzünk néha, és le is fekszünk egymással. Nála élek, az ő házában. Ő tart el minket.
 - Ismerem? - kérdezte rekedtes hangján, amikor már a stáblista futott végig a képernyőn. Mosolyogva bólintottam egyet. - Szeret engem, mint egy átlagos srácot? - kérdezősködött tovább, én pedig ismét mosolyogva bólintottam. - Én is szeretem őt. - lehajolt hozzám, ajkai enyémeket súrolták. Szívem össze-vissza vert, nem kaptam levegőt, a gyomromban lévő pillangók közül legalább három öngyilkos lett, nem bírta elviselni azt, mit Harry csókja váltott ki belőlem. Még egy apró csókot nyomott ajkaimra, majd nagyot sóhajtva húzódott el tőlem. Zöld szemeiben fájdalom csillogott, értetlenség és némi félelem. Ajkai elnyíltak, a szavak nem jutottak el az agyamig. Egyszerűen képtelen voltam felfogni, amit mondott.
 - Nem magadról beszéltél?