TWENTY-FIRST CHAPTER

Sziasztok!:) Itt a következő rész, remélem tetszik:))

Új trailer készül, hamarosan láthatjátok is:)

Jó olvasást!

xoxo, Dodi

A gyermekkor nem születésünktől egy bizonyos korig tart,
hogy aztán ama bizonyos kor után a gyermek felnőtt legyen,
s felhagyjon a gyermeteg dolgokkal.
A gyermekkor az a királyság, ahol senki nem hal meg.

MATT

 A kora reggeli napfényben figyeltem a mellettem halkan szuszogó kisfiú arcát. A vendégszobában aludtunk el mindketten, Charlie pedig minden bizonnyal hazament. Ám amikor lementem reggelit készíteni magunknak megláttam a férfit, amint a kanapén ül és nézi a híreket, melyben a lezuhant repülőgép roncsait mutatják. Lehuppantam mellé, ő pedig könnyes, fájdalommal teli tekintetét rám emelte.
 - Részvétem, Charlie. - suttogtam halkan, mire szorosan magához ölelt. Nem kérdeztem semmit, ő sem szólt, egyszerűen felálltam és a konyhába siettem. Készítettem pirítóst Mattie számára, kettőnknek pedig kávét. Charlie felé nyújtottam a gőzölgő bögrét, amiből nagyot kortyolt.
 - Senkim sem maradt. - bukott ki belőle. Igaza volt, Kevin anyja pár hete, még az esküvőnk előtt eltűnt, azóta csak egyetlen sms-t írt a reptérről, melyben az állt, ne aggódjunk, minden rendben vele. Egyik fiát és menyét elvesztette, a másik fia elhúzott, csak én és Matt maradtunk számára.
 - Mi itt vagyunk, ameddig csak kell. - mosolyodtam el halványan, mire egy apró biccentést kaptam.

Pár perc múlva Matt száguldott le a lépcsőn, kis híján összetörve magát a jó illatok miatt. Nem volt jó kedve, de olyan rossz sem. Néha elnevette magát, de pillanatokon belül visszaesett abba az állapotba, amibe ilyenkor szokás.

 A délután folyamán Charlie felvetette, mi lenne, ha elmennénk a házukhoz, utána pedig intéznénk a temetést. Charlie kicsoszogott az ajtón, majd pár óra múlva vissza is tért. Azonnal autóba ültem és a már jól ismert hát felé vettem az irányt. Leparkoltam a ház előtt, de nem szálltam ki az autóból. Hezitáltam, nem tudtam, miket vált ki belőlem az, ami odabent van. Végül pár perc múlva összeszedtem magam és beléptem az ajtón. Mindenhol családi fotók, melyeken feltétel nélküli boldogság van az arcukon. A konyhában a mosogatóban két kávéscsésze, amit indulás előtt nem tudtak elmosni. Néhány ruhadarab ki volt terítve, hogy mihamarabb megszáradjon, néhány pedig egy fonott kosárban állt mosásra várva. A hálószobájukba belépve fogtam fel igazán, hogy ők ide soha nem jönnek már vissza. Kerestem. Fogalmam sincs mit, csak kutattam valami után, amire fél óra múlva rá is leltem. Flora kézírása nézett velem szembe, mely kimondta, nem akarják Matt gyámjául Kevint, kizárólag engem és Flora unokaöccsét. Barátnőm mindössze 5 évvel volt idősebb nálam, így az a bizonyos fiú sem lehet több huszonötnél. Azonnal tárcsáztam, pár pillanat múlva fel is vették.
 - Mondd, Ana! - szólalt meg Charlie.
 - Találtam valamit. A gyámhivatal szerint miénk a gyerek, igaz? - kérdeztem, ő pedig igennel válaszolt. - Nos, találtam valamit. Pete és Flora nem ránk hagyta Matt-et, hanem rám és Flo unokaöccsére. Nevet nem írt, de valaki biztos tudja, ki lehet az. - Charlie megkért, hogy menjek el a gyámhivatalba és intézzem el a dolgot, Matt elaludt, így nem tud eljönni velem.

 - Rendben, megtaláltuk a férfit, azonnal értesítjük őt. - mondta az asztal túloldalán ülő nő, majd a telefont a füléhez emelte.
 - Elmondaná a nevét? Kérem. - pillantottam rá.
 - Sajnálom kisasszony, de ez bizalmas információ, nem mondhatom el. A jövőhéten személyesen keresem fel Önt és a férfit. - ezzel bocsátott utamra, így a telefonbeszélgetést nem hallhattam. Nem tudom, kivel kell felnevelnem Matt-et, nem tudom hogy néz ki, semmit sem tudok róla. Egyenlőre. 

 *Másfél héttel később*

Éppen ebédet főztem Matt-nek, Kevinnek és jómagamnak, amikor csengettek. Lenyaltam az ujjamról a szószt és az ajtóhoz léptem. A kaputelefont felvettem, majd amikor bemutatkozott a vendégem, beengedtem. Ajtót nyitottam előtte és beljebb invitáltam. Helyet foglaltunk a kanapén, ő pedig elkezdte mondanivalóját.
 - Ha jól informált vagyok, ma érkezik haza az Ön férje. - helyeslően bólintottam egyet. - Ha nem probléma, szerveztem egy találkozót négyünk számára.
 - Négyünk számára? - kérdeztem vissza, ő pedig elmondta, hogy mi hárman és a titokzatos férfi találkozunk. 

 - Ma este hétkor itt az utca végi kávézóban megfelel? - fordult vissza az ajtóból.
 - Persze, természetesen. - bólintottam, majd egy kézfogás után távozott.

Hamarosan túl kellett esnem egy kiadós beszélgetésen Kevinnel, épp kapóra jött a délutáni alvás Matt számára. Nagypapája maradt ott vele, míg mi elmentünk a találkozóra.

 - Nemsokára elmegyünk találkozni valakikkel, oké? - fordultam felé a kanapén ülve.
 - Ennyire titkos a dolog? - hajtotta fejét ölembe.
 - A gyámhivatalból egy nő akar találkozni velünk. Találtam Pete-éknél egy levelet, amiben azt írják, nem akarnak téged gyámnak. - nyögtem ki végül. Idegesen ült fel, szemei szikrákat szórtak.
 - Hogy mi? - csattant fel.
 - Fél hét, induljunk. - hagytam figyelmen kívül előző kérdését. Lábamra kaptam egy kényelmes magassarkút, kocsikulcsomat a kezembe vettem és kiléptem az ajtón. Kevin kelletlenül bár, de követett, nem tetszett neki a helyzet. Gázt adtam, és pár perc múlva már a kávézó előtt parkoltam le.
 - Kérlek, ne légy ideges, bármit is hallasz odabent, rendben? - fordultam felé, miután kikapcsoltam az övem.
 - Oké. - köpte oda, majd kipattant a kocsiból, az ajtót pedig bevágta maga után. Összerezzentem, a bent maradt levegőt pedig hangosan kifújtam. Gyerünk, Ana, meg tudod csinálni! Biztattam magam, bár feleslegesen.
 Beléptünk az ajtón, kézen fogva, mintha minden a legnagyobb rendben lenne köztünk. Mosollyal az arcomon léptem a nőhöz, aki viszonozta gesztusom.
 - Mrs. Stone vagyok, üdvözlöm uram! - köszöntötte férjemet, aki a hangulatához képest kedvesen válaszolt. - Hamarosan a másik fél is megérkezik, szerintem addig rendeljünk valamit. - vetette fel, én pedig mivel szomjas voltam, rendeltem magamnak. Mindhárman leadtuk a rendelést, amikor megállt egy fekete autó az ablak előtt, az eső miatt a férfi kapucnit viselt, nem láthattam az arcát. Amikor belépett, és levette fejéről az anyagot, villámcsapásként ért a felismerés. Ő az a fiú, akinek mindenem odaadtam, ő az, akiért 4 évig epekedtem, hiába. Elment, elhagyta a várost, híres lett, nincs szüksége egy gyerekre. Volt egy olyan érzésem, hogy nem fogja elvállalni a gyereknevelést.
 - Elnézést a késésért! - állt meg az asztal mellett, tekintetét végigfuttatta társaságunkon, majd megállapodott rajtam. Valamiféle felismerés csillant meg egy pillanatra zöld íriszeiben, de amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan ment is. - Öhm, Harry Styles vagyok. - nyújtotta Mrs. Stone felé a kezét, aki elfogadta, és szintén bemutatkozott. Testével felém fordult, és teljesen meglepődtem, amikor nekem is kezet nyújtott.
 - Ana Turner. - akarattal mondtam a Turner nevet, és nem a Scott-ot, hiszen akkor valószínűleg rájönne, ki is vagyok.
 - Kevin Turner. - szólalt fel erős hangjával, Harry pedig neki is bemutatkozott, majd helyet foglalt.
 - Nos, szeretném elkezdeni, hogy mihamarabb végezzünk. - mindhárman bólintottunk, a nő pedig folytatta. - Mr. Turner, mint tudjunk, Önt nem jelölte ki gyámnak sem Peter, sem Flora. A végrendeletükben Mrs. Turner és Mr. Styles neve volt megemlítve, mint a gyermek új szülei. Kérdezem a két felet, vállalják-e a gyermeknevelést? - tekintetét előbb rám, majd Harry-re szegezte.
 - Én vállalom. A kicsinek szüksége van családra, aki szereti és törődik vele. - szólaltam fel elsőként, mire a hölgy Harry arcát kezdte kémlelni.
 - Uram?
 - Figyeljen! Nekem most épül a karrierem, nincs időm egy gyerekre. Barátnőm sincs, egyedül pedig nem tudnám elvállalni. - rázta a fejét, és a vállát vonogatta.
 - Uram, kérem, hallgasson végig! - hajolt előre az asztalra. - A gyermek nem lehet hol az egyik félnél, hol a másiknál. Ha most visszaviszik a házba, ott kell felnőnie. Ha mindketten elvállalják, olyan környezetet kell keresni, amely mindkettőjüknek megfelel. Az elmélet kedvéért tegyük fel, Mr. Styles is elvállalja a gyermeknevelést, így neki az lenne a legjobb, ha Londonba költöznének. - Harry helyeslően bólintott egyet. - De ha Mrs. Turner érdekeit nézzük, akkor neki pedig Holmes Chapel lenne a jobb választás.
 - Én elköltözök Londonba, ha ez Matt érdekeit szolgálja. - Kevin felmordult mellettem. - Persze, ha elfogadod a döntésem.
 - Veled megyek. - jelentette ki.
 - Mr. Styles?
 - Hölgyem, én tényleg nem tudom elvállalni. Két hét szabadságon vagyok itthon, nem akarok ezzel foglalkozni. - amikor ezt kimondta, a nő szeme felcsillant.
 - Remek. Két hét próbaidőt kapnak. Kinél legyen? - teljesen belelkesedett, le sem lehetett volna lőni.
 - Én elmegyek üzleti útra, felőlem ott lehetnek. - rántott egyet a vállán Kevin, én pedig mosolyogva néztem rá.
 - Sajnálom, de nekem erre tényleg nincsen időm. - fonta össze karjait Harry.
 - Arról tudniuk kell, ha egyikőjük nem vállalja el, a gyermek árvaházba fog menni. - említette meg Mrs. Stone.
 - Két hét próbaidő. Ha nem jövünk ki jól, vagy bármi galiba van, vége. - ment bele végül Harry, majd egy időben a nővel távozott köreinkből.
 - Köszönöm! - nyomtam csókot Kevin ajkaira, ő pedig halványan elmosolyodott.
 - Bízom benned, szóval azért jöhet el. Még hajnalban elmegyek, nem tudom, mikor jövök. Gyerünk, még be kell pakolnom.
 Amikor hazaértünk, Matt szaladt felénk.
 - Mattie, figyelj rám, oké? - kék szemeit rám emelte, érdeklődően nézett. - Holnap jönni fog egy bácsi, lehetséges, hogy ő lesz az új apukád, én pedig az új anyukád.
 - És Kev? - kíváncsiskodott.
 - Ő nem lesz az apukád. Ő a bácsikád marad, oké? - mosolyogtam rá, ő pedig szorosan hozzám bújt.
 - Ana, akkor mától szólítsalak anyának? - nézett rám, én pedig megráztam a fejem.
 - Nem kell, ha nem szeretnéd. - piszéztem vele össze, mire felkacagott.
 - Nagyon szeretlek, Ana. - hajtotta kicsiny fejét vállamra, és beszívta illatom. - Jó szagod van. - felnevettünk kijelentésén, majd elvittem fürdeni, és lefektettem aludni.

TWENTIETH CHAPTER

Sziasztok!:))

Újra itt vagyok, felfrissülve, üdén, részt írva! :)) Remélem tetszeni fog a rész, bár a felénél kicsit kusza lesz a dolog, remélem ennek ellenére megértitek!

Másfél hét maradt a nyárból, élvezzétek ki! Köszönöm a díjakat, köszönöm, hogy megvártatok a sok kimaradás után!

Jó olvasást!

xoxo, Dodi

Amikor nem az ő arcát láttam meg magam mellett, összezavarodtam.
Ami utána történt, még jobban összezavart. - Ana Scott

AWAKENING

 Az ajtóban álltam, a kulcs a zárban, de nem mertem benyitni. Féltem attól, hogy mi vár rám odabent. Rumli, mert Kevin hazajött és Marie nem takarított még ki? Rend, minden pontosan úgy, ahogy hagytam? Amikor kinyílt előttem az ajtó, két meglepődött szempárral találtam szemben magam. A két barna szempár csodálkozva fürkészett, majd elmosolyodott mindkét alak.
 - Jó szórakozást! - suhant el mellettem az egyik lány, aki talán tizenkilenc éves lehetett. Harry összeráncolt szemöldökkel nézett a két, kimondottan csinos és formás lány után, majd rám emelte zöld szemeit. Vállat vontam, majd félve bár, de beléptem néhai otthonomba.
 - Kevin! - szólítottam a férfit, aki csak egy morgást hallatott a konyha felől. - A cuccaimért jöttem. - informáltam váratlan érkezésem okáról, de aligha hatotta meg. A hálószobába lépve tárult szemem elé a rendetlen szoba. Ruhák a földön, ágynemű és lepedő összekuszálódva hever félig a padlón, félig a matracon. Az ablakhoz lépve tártam szélesre, hogy az állott, erotikával telt levegő mihamarabb távozzon a szobából. A gardróbból előbányásztam a házban fellelhető összes bőröndöt, és a ruháimat gyors tempóban dobáltam bele. Az itt maradt kozmetikai termékeimet egy kisebb táskába helyeztem el, a cipőimet pedig egy utazótáskába süllyesztettem. - Segíteni kéne! - kiáltottam le a konyhában tartózkodó, valószínűleg kávét kortyolgató férfinek. Trappolást hallottam a lépcső felől, és nagyon úgy tűnt, nem egyedül jön. Harry feje jelent meg Keviné mögött, így csak egyszer kellett fordulnunk.
 - Ana, kérlek! - szólított meg, amint lecsaptam a csomagtartót. Teljes alakommal felé fordultam, így már mondta is. - Ne haragudj a lányok miatt, kérlek!
 - Kevin, elváltunk, te is továbbléptél, én is, amint látod. - intettem az autó felé, jelezve, Harry és én egy pár vagyunk.
 - Ő nem az exed? - ráncolta szemöldökét, én pedig bólintottam. Úgy érzem, mintha soha nem is szakítottunk volna Harry-vel, mintha mindig is együtt lettünk volna, csak éppen távkapcsolatban. Azt nem mondom, hogy nem felejtettem el, amiket mondott és amiket tett, de megbocsátottam neki, és bár nem mondtam ki, ő is tudja. Tudja, hogy hibás volt, rosszul esett, hogy a vöröskével enyelgett, hogy lefeküdtek, bár Harry nem ilyen. Nem fekszik le fűvel-fával, nem visz minden második lányt ágyba, bárhogy is gondolják mások. Elköszöntünk Kevintől, majd még hazamentünk Harry-ékhez.
 - Vigyázzatok, rendben? Harry, ha fáradt vagy, add át Ana-nak! - szorongatta meg egy szem fiát, majd kezébe nyomott egy kis csomagot. - Kaja az útra. - vont vállat, majd miután mindenkitől elbúcsúztunk, London felé vettük az irányt.

 Útközben rápillantottam lenémított telefonom képernyőjére, ahol volt pár nem fogadott hívásom Niall-től és két sms-em Zayn-től. Gyorsan megnyitottam azt, amelyik még korán reggel érkezett.
 Liam megvan, sokkos állapotban, de aránylag oké a srác.
 Hangosan felolvastam, hogy Harry is tudjon a fejleményekről. Megnyitottam a másodikat is, melyben a következő állt.
 Kórházban vagyunk. Liam leesett a lépcsőn, még semmi konkrétat nem tudunk. x

 Pár perce érkezett, ezért gyorsan tárcsáztam is a fiú számát.
 - Még mindig semmi, a doki szerint számunkra semmi jót sem sejtet. - sóhajtott nagyot, én pedig Harry-hez intéztem szavaim.
 - A kórházba menjünk. - Zayn értetlenül, mit sem sejtve kérdezett vissza. - Harry ragaszkodott hozzá, hogy hazamenjünk.
 - Jön a doki. - a telefont nem nyomta ki, én pedig a fülemhez nyomva hangosítottam fel, hogy halljam a vonal túlsó végén történő eseményeket.
 - Az úrnak emlékezetkiesése lett. Egy lányt keres, Ana-t, aki nagyon közel áll a bandához, ha jól értelmezem. - a vonal túlvégén megmagyarázták, hogy éppen úton vagyunk, egy órán belül megérkezünk a kórházba.

 Lihegve loholtam Harry után, aki átszáguldott a recepción, egy halk köszöntést elmorogva. A rövid, fekete hajú nő kedvesen mosolygott rám, látta, hogy nem vagyok túl jó lelki állapotban, így gyorsan elmondta, amit kértem. Liam szobája előtt tobzódtak a fiúk, akiket nem engedtek be hozzá. Mindannyian a nyakamba borultak, és kérték, a lehető legtöbbet tudjam meg a bent fekvő fiú hogylétéről. Hevesen bólogattam, majd becsusszantam az ajtón. Barna, kimerült tekintetét rám emelte, halványan elmosolyodott, majd matracon pihenő ujjait megemelte jelezve, menjek közelebb hozzá. Egy széket húztam az ágya mellé, majd kényelmesen elhelyezkedtem rajta, várva magyarázatát.
 - Mi történt? - kérdeztem pár perc néma csend után. Megrázta a fejét, ami vagy azt jelentette, hogy nem emlékszik rá, vagy pedig nem akar róla beszélni. - El kell mondanod, csak így tudunk segíteni. - fejét megrázta, majd nyelt egyet, torkát megköszörülte jelezvén, szomjas. Szája elé tartottam egy vízzel teli poharat és megitattam. Szemei könnyektől csillogtak, én pedig megrémültem. Mi történhetett vele?
 - Valamiért bulizni akartam egyet úgy, hogy tényleg kirúgok a hámból. - rekedt hangja erőteljesen csendült fel a halk szobában. - De miért? - kérdése meglepett.
 - Mire emlékszel? - hajoltam közelebb hozzá, kezeit enyémek közé fogtam. Szólásra nyitott a száját, amikor megszakadt a kép.

Hirtelen valami nehéz súly huppant gyenge testemre, szemeim pedig azonnal kipattantak. Kevin öt éves unokaöccse csücsült az ágyon, éppen kettőnk között. Értetlenül néztem rá, ő pedig kisfiús mosolyával fürkészett minket.
 - Nagypapi beszélni akar veletek. - hanglejtése vidám volt, Kevin pedig ijedten, dühösen kapta rám tekintetét, majd kirohant a szobából.
 - Bekapcsolom a tévét, maradj fent míg beszélünk, oké? - mosolyogtam a kisfiúra, aki bólogatott, hogy beleegyezik. Lecsattogtam a lépcsőn, miközben a zavaros, keszekusza álmomról gondolkoztam. Miért álmodtam én velük? Kérdésemre egy ideig még nem kaptam választ, de most sokkal jobban foglalkoztatott az, hogy az apósom miért akar velünk beszélni. A nappaliban ültek, az idős férfi bár egyenes háttal ült, láttam, hogy megtört. Leültem férjem mellé, Charlie pedig lehajtotta a fejét.
 - Egy órája hívtak a kórházból. Pete és Flora gépe lezuhant az este, mindketten odavesztek. - Kevin torkából hangos ordítás tört fel, belőlem pedig csak halk zokogás. Flora jó barátnőm volt, kedves, és szerette a családját. Nem volt testvére, a szüleivel nem volt jó viszonya, így mi lettünk Matt keresztszülei. - Ti vagytok Matt gyámjai. - egyszerre könnyebbültem meg és kapott el a fura érzés, hogy ezentúl anya vagyok. Gondoskodó szülő, feleség, pedig még olyan fiatal vagyok. Kevin az első kezébe akadó tárgyat földhöz vágta, ami egy váza volt.
 - Nem leszek ennek a kölyöknek az apja. Nekem ő senkim! - emelte fel a hangját, én pedig a bal karját szorítottam magamhoz, hogy lenyugtassam, több-kevesebb sikerrel. - Eressz! - rántotta ki karját ujjaim erős szorítása alól, majd felrohant a szobánkba. Charlie és én egymásra néztünk, és vártunk. Meglepett a kirohanása, sosem tett ilyet. Pár perc múlva felöltözve, egy kisebb utazótáskával a kezében trappolt le a lépcsőn. - Majd jövök valamikor. - az ajtót becsapta maga mögött, Matt pedig halkan slattyogott le a lépcsőn, majd leült mellém a kanapéra.
 - Nagypapi, anyuék mikor jönnek haza? - csillogó, vágyakozó tekintettel fürkészte hol a nagyapja, hol pedig az én arcomat. Charlie bólintott, hogy elmondhatom neki, én pedig a tőlem telhető legszebben mondtam el neki.
 - Mattie, kicsim! - húztam az ölembe kicsiny testét. - Anyu és apu ma nem jönnek haza. - értetlen pillantásokat vetett rám és a nagyapjára is.
 - Mikor jönnek haza? - fészkelődött kicsit, várva a magyarázatot.
 - Ők már nem jönnek haza, kincsem. Ők már fentről vigyáznak rád. - könnyeivel küszködött az idős férfi, aki most vesztette el egyik fiát.
 - Honnan fentről? - kérdezte a kisfiú, én pedig a karomba véve vittem ki az udvarra. Mivel éjszaka volt, olyan hajnali 3 óra, még sötétség borított be mindent. - Miért jöttél ide?
 - Kicsim, figyelj rám! - lefeküdtem a fűbe, Matt pedig követte mozdulataimat. - Keresd meg a legfényesebb csillagot, szólj, ha megvan. - tekintetemmel arcát fürkésztem, majd halványan elmosolyodott és megszólalt.
 - Megvan.
 - Ők ott anyu és apu. Ha hiányoznak, csak keresd meg azt a csillagot, és gondolj rájuk. Nagyon szeretnek téged, jobban bárkinél. - szipogást hallottam, majd éreztem, amint Matt szorosan hozzám bújik. - Minden rendben lesz, vigyázok rád!
 - Tudsz adni egy lámpát? - kérdezte sírva.
 - Tudok, de miért kell? - Charlie ekkor már nyújtotta felénk az elemlámpát, amit Matt gyorsan be is kapcsolt és az ég felé világított vele.
 - Felvilágítok anyuéknak, hogy tudják, szeretem őket. - csendben zokogtam, miközben a fogadott fiam a szüleinek világít fel egy lámpával az égbe. Lassan hat éves, fiatal, igazán kisgyerek, de felfogta, mi történt. A szülei nem jönnek haza, mától fogva én vagyok az anyukája.

KÖZÉRDEKŰ

Drága olvasóim!

Tudom, hogy a részek alig érkeznek, de nincs időm írni. Augusztus 5.-10-ig táborban voltam, pénteken hazaértem, beestem az ágyba. Szombaton hagyományőrző lakodalom volt, amin részt vettem, vasárnap falunap. Most kedd van, holnap hajnalban, azaz ma éjjel indulok Párizsba nyaralni. Egy hétig leszek távol, biztos, hogy nem tudok részt hozni. Huszadikán érek haza, és utána belevetem magam a nyár utolsó pillanatainak kiélvezésébe, na meg persze hozok egy pár részt nektek.
Remélem megértitek, hogy tényleg nem tudok hozni részt! Nem akarok selejtet kiadni a "kezeim közül".

További szép nyarat, élvezzétek ki ezt a pár hetet!
Millió ölelés!
xoxo, Dodi

p.s.: Mindent köszönök, nem hittem volna, hogy idáig eljut a blog! A világ legjobb olvasói vagytok! <3