THIRTEENTH CHAPTER

Sziasztok!

Itt az új, remélem örültök!:)) Kicsit hosszabb lett, de sosem baj:))

Köszönöm a komikat és a pipákat, a díjat pedig hamarosan kiteszem!:))

Jó olvasást!

xx, Dodi

"Muszáj, hogy néha összetörjék a szívünket. Az összetört szív jó jel. Azt mutatja, hogy valamit legalább megpróbáltunk."
Én megpróbáltam rendbe hozni, de mindenhez két ember kell. - Ana Scott

I'M BROKEN..

 A kocsiban ülve Zayn szó nélkül megfogta a kezem, ujjait enyémekre kulcsolta. Ez nem jelentett számunkra semmi többet puszta baráti gesztusnál. Szükségem volt rá, ebben a pillanatban mindennél jobban. A házba mentem, míg Zayn beállt a garázsba a kocsival.
 - Jól vagy? - kérdezte Liam a kanapéról felállva. Odajött hozzám és szorosan megölelt. Felmentem gyorsan a szobámba, és átöltöztem. Még mindig vacogtam, ezért Liam egy pokrócot terített rám.- A többiek elmentek Harry-hez. - alig, hogy ezt kimondta Louis és Niall feldúltan rontott be a házba. Ekkora ért be Zayn is, aki értetlenül állt a dolgok előtt.
 - Hogy az a... Nem hiszem el, mintha nem is ő lenne.. - rángatta le magáról idegesen a kabátot és a cipőt Louis, Niall pedig teljesen sokkolt arccal battyogott mögötte.
 - Louis, hé! - ragadtam meg a karját, majd elé álltam, hogy ne rohanhasson fel minden szó nélkül az emeletre. - Mi történt?
 - Harry vörös ribanca, az történt! - egyre dühösebb lett, én pedig tettem hátra egy lépést. - Ne, ne, bocsi! Nem rád vagyok dühös, gyere ide! - nyomott egy puszit a hajamba.
 - Értitek? Odamegyünk, hogy megkérdezzük mi van a térdével, de ő csak a csajjal enyeleg, majd kiesik a szájából. Komolyan mondom, nem ismerek rá. - csapkodott most már Niall is, és hogyha ő dühös, ott már tényleg baj van.
 - Miattam. - motyogtam Louis vállába, de ezt csak ő hallotta meg. Eltolt magától épp annyira, hogy a szemembe nézhessen.
 - Mit mondtál? - erre a többiek is felénk kapták a tekintetüket. Mindannyian a kanapéról néztek ránk kíváncsi tekintettel. - Ana, válaszolj!
 - Miattam ilyen. - lábadt könnybe a szemem, Louis pedig leültetett az egyik fotelbe, majd elém guggolt. - Én tettem ezt vele.
 - Dehogy tetted. - vágta rá Zayn.
 - Dehogynem! Én csókoltam meg még otthon, én feküdtem le vele tegnapelőtt éjjel. - akaratlanul is kicsúszott a számon az, amitől a legjobban féltem, hogy kiderül.
 - Hogy mit csináltál? - kérdezett hevesen vissza Niall, szemei szikrákat szórtak. Nem rám haragudott, hanem Harry-re.
 - Le-lefeküdtem vele. De.. nem így terveztem. Egyáltalán nem akartam semmit. Aztán amikor elmentem következő nap bulizni, ő már a vöröskével smárolt. Amikor ma elmentetek itthonról elmondta, hogy összejött a csajjal. Én pedig rávágtam, hogy ne aggódjon, én is összejöttem valakivel egy éjszakára. - hadartam el mindent. Így végiggondolva az egész egy nagy hazugság miatt történt. Még otthon azt hazudtam neki, hogy nem érzek iránta semmit, és csak egy csókról van szó. Azóta már hányszor megcsókolt? És egyszer össze is gyűrtem vele a lepedőt.
 - És összejöttél valakivel? - kérdezte Louis. Kék szemei arcomat fürkészték, melyen könnycseppek száza folyt végig.
 - Nem, csak egy sráccal táncoltam és ennyi. - sírásom keserves zokogásba torkollott, alig kaptam levegőt. Mellkasom nyomni kezdett, köhögtem, és nem bírtam abbahagyni. - A tás..
 - Mi? Ana, mi van veled?! - hajolt közelebb Louis, én pedig fuldokoltam a köhögéstől.
 - A tásk.. add.. a táskám... - nyögtem a köhögések között. Zayn egyszer csak felpattant és az emeletre szaladt.
 - A táskája. Asztmás! - nyomta kezembe a pipám, én pedig pár másodperc múlva újra normálisan vettem a levegőt.
 - Köszönöm. - sóhajtottam nagyot, majd még egy utolsót szippantva a pipámból lazultam el teljesen.
 - Miért nem mondtad? - kérdezte Liam a konyhaajtóban állva. Amolyan apásan, gondoskodón tette fel a kérdést.
 - Sosem kérdeztétek. De mit csinálsz? - ültem fel a fotelben.
 - Enni is kellene. - mosolyogva vont vállat, majd a konyhába ment.
 - Srácok, felmegyek lezuhanyzok, és utána jövök segíteni, oké, Liam? - mondatom végét kicsit hangosabban mondtam, hogy Liam is hallja.
 - Nyugodtan! - kiáltott vissza, és szerintem éppen a mélyhűtőben vagy a hűtőben volt a feje, mert elég furcsa hangja volt. A szobámba mentem a ruháért - igaz, hogy átöltöztem már, de pizsamának mást vettem fel. A fürdőszoba tükrében megláttam sírástól piros szemem és buci fejem. Vacogtam, még mindig fáztam, így gyorsan levettem magamról a ruhákat és a jó meleg víz zubogása alá álltam.

 Lassan fél órája állhattam ott a gondolataimba menekülve, amikor kopogtak az ajtón.
 - Ana, minden oké? - kérdezte a hang erős akcentussal, így tudtam, Niall érdeklődik afelől, hogy lefolytam-e a lefolyón vagy sem.
 - Igen, most szállok ki. Felveszem a pizsamát és megyek én is le. - léptem ki a kabinból, majd egy törülközővel felitattam testemről a vizet. Felvettem a pólóm és sortom, hajamat laza kontyba kötöttem, majd lementem a nappaliba. Finom illatok csapták meg az orrom, bár képtelen voltam ételre gondolni. Gyomrom mogyorónyi nagyságú volt, egy falat sem ment volna le a torkomon. Félúton visszafordult volna, azt pedig nem akartam. Leültem a fiúkhoz, akik megvártak a vacsorával. Erősködtek, hogy ennem kell, de nem tudtam egy falatot sem lenyomni a torkomon. Megígértem nekik, hogy amin éhes leszek lejövök, és eszek valamit.

 A nappaliban tévéztünk, a fiúk jóllakva, én pedig görccsel a gyomromban és gombóccal a torkomban, amikor nyílt a bejárati ajtó, amin Harry lépett be mankóval a kezében, rögzített térddel. Utána a vörös csinibaba tipegett a platformos magassarkújában. A fiúk éppen, hogy csak rájuk néztek, nem méltatták többre őket. Emily kedvesen mosolygott a fiúkra, rám pedig gúnyos pillantást vetett, torkom még jobban elszorult. Harry feldübörgött a lépcsőn barátnőjével a nyomában. Amint eltűntek, Louis fordult felém, mivel mellette ültem.
 - Jól vagy? - simított végig hajamon, nálam pedig ma már sokadjára tört el a mécses.
 - Láttad hogy nézett rám Emily? - remegtem a sírástól, ő pedig magához húzott. Vállán sírtam ki magam, amikor megnyugodtam, egy kabátot vettem magamra, majd Zayn cigisdobozából elloptam egy szálat, az öngyújtót magamhoz véve mentem ki a kertbe, a teraszra, ahol volt két szék és egy asztal, rajta hamutartóval. A szálat a számhoz emeltem, majd meggyújtottam. Mélyet szippantottam a nikotinból, egyáltalán nem köhögtem, pedig nem lenne szabad cigiznem, de most muszáj voltam rágyújtani.
 - Nocsak, a jó kislány mégsem olyan jó? - hallottam meg egy igencsak éles, női hangot az ajtó felől.
 - Mi közöd hozzá? - köptem felé a szavakat. Nem akartam itt látni Emily-t, és az, hogy Harry-vel van, csak még nagyobb dühöt ébresztett bennem a vörös hajú lány iránt.
 - Tudod, Harry nem szereti a dohányzó lányokat. És mindig Louis szedi ki a szeméből a sampont, amikor hajmosásnál az a szemébe megy. - rajongóként beszélt róla, nekem pedig minden leesett.
 - Emily, figyelj! - fordultam felé. - Harry azért van veled, mert érez irántad valamit. Oké, hogy rajongó vagy, de ne használd ki!
 - Mit tudsz te róla? - vetette oda foghegyről.
 - Na idefigyelj! - álltam meg előtte. - Jobban ismerem Harry-t azoknál, akik most ebben a házban tartózkodnak. Lassan 6 éve ismerem őt, minden rezdüléséről tudom, mit is takar igazából. Vigyázz a szádra, kislány, mert nagyon megjárhatod!
 - Most félnem kéne? - nézett rám undorító fintorral.
 - Jobban tennéd, hiszen Harry most azt az arcát mutatja, amit mindenki ismer. Csak egyszer nehogy megmutassa az igazit, és elmenekülj! - mosolyogtam rá, majd a cigit elnyomva mentem be a házba.
 - Hol voltál? - kérdezte Louis gyanakodva.
 - Kint voltam, friss levegőt szívni. - közelebb lépett hozzám, és a levegőbe szagolt.
 - Friss levegőt, mi? Honnan van cigid? - apai szemmel nézett rám, nem úgy, mintha csak egy barátom lenne.
 - Zayn-től vettem el. Bocsi. - néztem az említett fiúra, aki nemtetszőn megrázta a fejét.
 - Mentem srácok, halika! - intett egyet a kertből belépve Emily, majd távozott a bejárati ajtón.
 - De ha asztmás vagy, nem kellene cigizned, igazam van? - kérdezte felhúzott szemöldökkel Niall.
 - Igazad. De.. most muszáj volt. - magyaráztam a helyzetet.
 - Jó, nem érdekel! Egy hét szobafogság! - mutatott Louis az emelet felé, én pedig elnevettem magam.
 - Igenis, apu! - tisztelegtem, majd megpillantottam a lépcső tetején álló göndör hajú fiút. Nem tetszett neki, hogy jól érzem magam annak ellenére, hogy ő Emily-vel van.
 - Ana, gyere fel! - utasított, én pedig kérdőn meredtem rá.
 - Talán kérlek, vagy valami hasonló. - fontam össze mellem előtt a karom, mire tekintete rögtön odatévedt. Amikor ezt észrevettem, gyorsan csípőre tettem a kezem.
 - Ja, valami hasonló. - intette egyet a fejével, én pedig elindultam felfelé. Louis megállított a karomnál fogva, de én csak bólintottam egyet, hogy minden oké lesz.

 Leültem Harry mellé az ágyra, de ő meg sem mukkant.
 - Most azért jöttem fel, hogy üljünk vagy beszélni is fogsz? - untam meg a kínos csendet, én idegesen csattantam fel.
 - Jó, beszéljünk! - nézett rám mohazöld szemeivel, amik így félhomályban még gyönyörűbbek voltak. - Ana, miért mentettél meg?
 - Azért, mert nem akartam, hogy vége legyen a bandának, hogy tinilányok milliói hulljanak a földre a halálod miatt. - kiáltottam fel.
 - Csak ezért? - vonta fel egyik szemöldökét.
 - Nem. - adtam egyszerű választ.
 - Akkor? Elmondod? - nézett rám. Annyira gyönyörű volt még így is. Karakteres arca, göndör haja hatással volt rám.
 - Tényleg hallani akarod? Igenis, beléd szerettem. Már 6 éve. Amikor találkozunk pár hete, nem gondoltam volna, hogy felrúgom a házasságom miattad. - felállt az ágyról, így én is ezt tettem. Megálltam vele szembe, és felnéztem rá. - Köszönök neked mindent, mert megismertetted velem a fájdalom összes fajtáját. Köszönöm, hogy átsírtam miattad órákat, hogy még anno is voltak álmatlan, átsírt éjszakáim miattad. Mert nem vetted észre, hogy őrülten szeretlek. - a könnyek végigfolytak az arcomon, de én erősen letörölve őket, folytattam. - Lehet, hogy ezután, ha hazamegyek, nem is fogunk beszélni, de tudnod kell! Ha úgy gondolod, hogy miattam van, gondold át! Nézd az egészet az én szemszögemből! Bocsánatot kértem, nem is egyszer, pedig neked lett volna okod rá! Próbáltam normálisan viszonyulni a dolgainkhoz, nem beszélni veled, de nem könnyítetted meg egyikőnk dolgát sem! Nem kértél tőlem bocsánatot egyszer sem. De tudod mit? Nem is kell, mert igazából, a lelkem mélyén, sosem haragudtam rád! Mert egyszerűen nem tudtam, mert szeretlek! - a fülemben annyira dobogott a vér, hogy nem is hallottam saját magam. Ekkor kopogtak az ajtón, majd benyitottak.
 - Bocsi, Ana, de csörög a telefonod! - Niall nyújtotta felém a zenélő készüléket, én pedig felvettem.
 - Ana Scott, igen? - szóltam bele remegő hangon, majd kimentem a szobából, intve Harry-nek, hogy itt végeztünk.
 - Paul Higgins vagyok, a fiúk menedzsere. Lenne egy ajánlatom számodra... - a mondatot függőben hagyta, én pedig kíváncsian kértem, hogy mondja el. - Lou-nak, a stylistnak szüksége lenne a segítségedre. Fél évig lennél nála segéd, és a stábnál is lenne pár dolog, amit rád bíznánk.
 - Rendben, de nekem még a héten haza kell utaznom Holmes Chapelbe, a válásomat intézni. - túrtam hosszú hajamba, amit már alig tartott a hajgumi.
 - Akkor amin visszaérsz, kezdhetsz is. - hallottam a hangján, hogy mosolyog. Megköszöntem, majd letettük a telefont. Visítva szaladtam le Louis-ékhoz és ugrottam a nyakába.
 - Nálatok fogok dolgozni! - visítottam, mire Harry felmordult.
 - Na, az álszent nőcske ismét befurakszik az életembe. - morogta orra alatt, én pedig próbáltam figyelembe sem venni.
Elég volt mára belőle, talán túl sok is. Van állásom, ráadásul olyan emberek közt, akiket szeretek. A szerelmi életem romokban, de a karrierem felfelé ível.