TWELFTH CHAPTER

Sziasztok! Itt a tizenkettedik rész!:))

Köszönöm a komikat és a pipákat:) <33

Kellemes nyarat!

Kinek mi a terve a nyárra?:))

Írjátok komiba, várom:))

Jó olvasást!

xx, Dodi

Eljött az a pillanat, amikor minden összeomlott bennem. - Ana Scott

I LOST EVERYTHING..

 Ott sírtam a szobámban, én már-már elfogott az érzés, hogy nekem nem kellene itt lennem. Felborítom Harry életét, ezáltal a fiúkét is. Elrontok magam körül mindent, amit csak lehet.
 Fél óra múlva már lenyugodtam, így a fürdőszobába mentem kicsit megmosdani. A lány, aki visszanézett rám, nem is én voltam. Egy ismeretlen lány volt az, aki mérhetetlenül szomorú, és boldogtalan. Utáltam ezt az énemet látni. Nevetést, ajtócsapódás, majd csak a házban lévő csendet hallottam. (a csendet nem lehet hallani, de mindegy - szerk. megj.) Lementem a nappaliba, ahonnan a konyhába láttam. Harry ült az asztalnál és telefonált.
 - Utálom, hogy itt van. Utálom azt is, hogy ennyire jól érzi magát, hogy boldog, hogy élvezi az ittlétet. Utálom, hogy ennyire ragaszkodnak hozzá a fiúk, bárcsak hazamenne innen a retekbe, kurvára nem érdekel, hogy mit csinál. Itt sem kéne lennie. - hanga erős, reszelős volt, amint valakinek kiöntötte a lelkét. Talán Gemmának, vagy Anne-nek. Amit ezután mondott, megdöbbentett. - Utálom, hogy ismerem. Komolyan, csak annyit kérek, hogy bár' sosem ismertem volna meg ezt a dögöt! Utálom, hogy ennyire gerjedek rá, Gemma! - dög? Harry ilyet mondott? Hová lett az a srác, akit akkor megismertem? Miért mond ilyeneket, ráadásul rólam? - Nem, nem fogok megnyugodni, anyu! - szóval két nő véleményére kíváncsi, itt már tényleg nagy baj lehet. - Nem akarom tudni, most mit csinál. Remélem felvágja az ereit, vagy mit tudom én! - pattant fel idegesen, majd megpördült a tengelye körül, és pont velem szemben állt meg. Meglepődött, majd a telefonba kezdett hebegni. - Le kell tennem, majd hívlak titeket! Szeretlek! - egyszerűen letette a telefont a pultra, majd pár lépéssel átszelte a köztünk tátongó pár métert.
 - Harry, én.. esküszöm, hogy nem hallgatóztam. - kezdtem heves magyarázkodásba, felesleges volt. Igenis hallgatóztam.
 - Nem? Mióta állsz itt? - idegesen méregetett szemeivel, én pedig rögtön elszégyelltem magam. - Remélem mindent hallottál!
 - Én.. nem.. Harry, kérlek! - fogtam meg kezeit, és a markomba szorítottam. - Kérlek, ne haragudj!
 - Nem érdekel! - kezeit kikapta szorításomból, majd kirohant az ajtón, én pedig utána. Már lassan sötétedett, az eső pedig szakadt. Már másodperc alatt teljesen eláztunk, de Harry rendíthetetlenül haladt a kapu felé.
 - Állj meg! - kaptam karja után, de gyorsabb volt, sikerült elrántania. Ekkora olyan történt, amiről a legmerészebb álmaimban sem gondoltam volna, hogy bekövetkezik.

 Harry megbotlott és az útra esett. Felordított, én pedig sokkoltan álltam az út szélén. Valami vonzott felé, én pedig mentem. Fogalmam sem volt, hogy szedem fel az útról, de odamentem, hogy segítsek.
 - Harry, állj fel! - fordítottam a hátára, ő pedig felnyögött. - Mi a baj, Harry! Válaszolj már!
 - A térdem.. - szorította meg a kezem, amit felé nyújtottam. Ekkor láttam meg, hogy jobb térde kificamodott, teljesen jobbra van csúszva.
 - Próbálj meg felállni, kérlek! - karját átvetettem a vállamon, és megpróbáltam felhúzni, de én ehhez kevésnek és gyengének bizonyultam. Ekkor láttam meg a kanyarban egy kamion fényszóróját. - Harry, jön egy kamion, fel kell állnod!
 - Nagyon fáj! - nyöszörgött, én pedig tehetetlenül ültem mellette a zuhogó esőben. Teljesen átfagytam az eső és az út hidegétől.
 - Könyörgöm, Harry! Csak képzelj oda valamit, amit nagyon meg akarsz kapni! - mutattam a kapunk felé, ami tárva nyitva állt.
 - Nem megy! Nem tudok felállni. - egyre közeledett a kamion, Harry pedig még mindig az úton fekszik, pontosan a nagy kerekek későbbi helyén.
 - Gyere! - ragadtam meg karját és húzni kezdtem. Gyenge voltam én ehhez, fáztam, és Harry nehéz teste nem akart megmozdulni.
 - Menj el! - tolt el magától, én pedig értetlenül meredtem rá. - Menj már! Majd megoldom, csak menj! - kiáltott rám, én pedig tettem, amit kért. A kapu elé álltam, ő pedig zölden világító tekintetével lyukat égetett mellkasomba és az arcomra. A kamion pár másodperc múlva ideér - gondoltam magamban -, szememet becsuktam, és vártam, Harry mit produkál. Hallottam, ahogy nyöszörög, és én nem segíthetek neki. A kamion elhúzott az úton, én pedig nem hallottam Harry kiáltását. Szemeimet kinyitottam, Harry pedig az útpadkán feküdt, csupa sár volt, hevesen vette a levegőt. Lábaim megindultak felé, majd teste mellett összerogytak.

 - Harry! Istenem! - könnyeimnek szabad utat engedtem, örömkönnyeim végigfutottak arcomon, egybefolyva az esőcseppekkel. - Harry!
 - Jól vagyok, csak hívj valakit! - nézett rám kimerülten, én pedig azonnal berohantam a házba egy telefonért. Leghamarabb Harry telefonját láttam meg, még mindig a pulton volt, ahogy letette oda. Tárcsáztam a mentők számát, és visszarohantam Harry-hez, aki meg sem bírt mozdulni. Mire kiértem, már mondta a diszpécser, hogy pár perc múlva jönnek a mentősök, nyugodjunk meg.
 - Hamarosan ideérnek. - térdeltem mellé, ő pedig felém nyújtotta kezét. Reflexszerűen megfogtam, és az arcomra tettem. - Istenem, annyira féltem!
 - Sose félts engem! - mosolygott huncutul, én pedig felnevettem.
 - Sosem féltem még ennyire. - ráztam meg a fejem, barna fürtjeim pedig csomókba összeállva követték a mozdulatom.
 - Én féltem már ennél jobban is. - motyogta. Szemeimmel tekintetét kerestem, meg is találtam.
 - Mikor? - kíváncsiskodtam.
 - Amikor eljöttem Londonba, és mindent magam mögött hagytam. Azt hittem elveszítelek. - hangja rekedtes volt és halk.
 - Sosem veszítettél el, és nem is fogsz. - hajoltam le hozzá, majd puszit nyomta homlokára.
 - Ígéred? - nézett a szemembe, mintha félne.
 - Ígérem. - mosolyogtam rá, ő pedig felemelte a fejét, egy kezével pedig közelebb húzta arcom. Ajkait enyémekre helyezte, lágyan megcsókolt. Nem volt több egy csóknál, ugyanis a mentőautó lámpái töltötték be a látóterem.

 Harry-t a mentőautóba tették, én pedig a ház bejárati ajtaját bezárva ültem be Harry mellé.
 - Értesítsünk valakit, Mr. Styles? - kérdezte a mentős.
 - Az első nevet a névjegyzékemből. - én pedig a mentős felé nyújtottam a még mindig zsebemben pihenő fekete iPhone-t. Elővette a mentős a telefont, majd a számot bepötyögve nyomta meg a hívás gombot.
 - Hallo, Emily Mont-tal beszélek? -kérdezte, én pedig nem tudtam, ki az az Emily. - Harry Styles-t baleset érte, kérem jöjjön a városi kórházba. - majd kinyomta. Harry-re néztem, aki mintha tudná, mit akarok kérdezni, egyszerűen válaszolt.
 - A dögös vöröske. - mosolyodott el, bennem pedig erősen feléledtek a védelmezői ösztönök. Harry az enyém, nem másé! Én akarom őt, nem más! Én ismerem jól, nem a vöröske, akihez az Emily név tartozik.

 A kórházhoz érve Harry-t kiemelték a kocsiból, majd egy pillanatra egyedül hagytak minket.
 - Menj el, most! - utasított Harry, majd fájdalmas mosollyal az arcán tűnt el az ajtó mögött. Az eső még mindig esett, én pedig csak álltam ott, mint valami fadarab. Elküldött, mert jön a vörös csaja? Ekkor jelent meg Emily, esernyőt a feje fölé tartva, fekete platformos magassarkúban, bőrnadrágban, fekete felsőben, 5 kilo sminkkel, belőtt hajjal. Gúnyos vigyort eresztett meg felém, bennem pedig abban a pillanatban eltört valami. Az a valami a Harry iránt érzett töretlen és mindennél nagyobb szeretetem volt. Kihasznált, ismét. Én pedig bedőltem neki, ismét. Átvert, ismét. Elvesztettem, de most végleg. Harry már nem az a fiú volt, akit én akartam magam mellett. Harry telefonja még mindig nálam volt, így Zayn-t tárcsáztam.
 - Haver, hol vagytok? - szólt bele rögtön, én pedig zokogva válaszoltam.
 - Gyere értem a kórházba. - szipogtam a még mindig zuhogó esőben.
 - Mi történt? - hallottam a háttérből, ahogy nyílik a kocsi ajtaja, majd becsapódik. Ahogy gyújtást ad, és kitolat.
 - Harry elesett, kiment a térde. Jött egy kamion, ő pedig nem bírt mozdulni. - csillapíthatatlan zokogás tört rám, kisebb-nagyobb hullámokban. - Mondtam neki, képzeljen valakit vagy valamit oda a kapuba, amit el szeretne érni. De nem tette. Aztán elküldött, én pedig megálltam tőle pár méterre. Aztán jött a kamion, de ő akkor már a padkán feküdt. Megúszta. Aztán.. Jött az a rész, hogy megnyílt, a régi Harry volt. A mentőben pedig.. - hangom elcsuklott, nem bírtam többet mondani.
 - Ana, mondd már! - sürgetett. - Mindjárt ott vagyok, csak addig beszélj!
 - Felhívatta a vörös csajt, akivel tegnap este volt. Érted? Megint kihasznált, hogy a képembe vághassa, ő boldog és rohadtul utálja, hogy itt vagyok! Mondta a telefonba Anne-nek és Gemmának! Zayn! - kiáltottam a telefonba, de már csak a búgó hangot hallottam. Kinyomott. Egy fekete kocsi fordult be a parkolóba, abból pedig Zayn ugrott ki. Felém szaladt és szorosan megölelt.
 - Nyugodj meg! - suttogta a fülembe.
 - Elmegyek innen, Zayn. - jelentettem ki. El akarok innen menni, nem akarom többé látni Harry tökéletes arcát, gyönyörű mosolyát, göndör haját, magas alakját, őt magát.
 - Gyerünk haza! - figyelembe sem vette előző mondatom, és a kocsiba ültetett.