THIRD CHAPTER

Sziasztok! :))

Itt a harmadik rész! :)) 

remélem, tetszik! köszönöm a komit és a pipákat, rettentő jól esik <33

Pipáljatok, komizzatok! Jó olvasást!

xx, Dodi

Az embernek, hogy a szerelmet megismerhesse, én azt hiszem, előbb tévednie kell, s utána a jó útra térni.

TROUBLE IN PARADISE

 - Marie? – szóltam bele a telefonba, amikor felvették.
 - Ana, drágám! Mi a baj? – vált hanga rögtön aggódóvá.
 - Kevin megtudta valahonnan, és ma reggel kiabálva hívott fel. Harry miatt fog tönkremenni az alig 1 hónapos házasságom. – zokogtam a telefonba. Gondolom a kamufirkászok miatt tudta meg.
 - Kincsem, ezt nektek kell megbeszélnetek. – a csengő félbeszakította beszélgetésünket.
 - Marie, jöttek hozzám. Majd visszahívlak. – majd kinyomtam. Az ajtóhoz lépve szóltam bele a kaputelefonba. – Igen?
 - Itt a megmentőd. – szólt bele Harry. Nem is válaszoltam, csak megnyomtam a gombot. Az ajtó előtt állva vártam, hogy belépjen. Kopogott, én pedig azonnal kinyitottam az ajtót, és a karjaiba vetettem magam.
 - Megtudta. Veszekedett velem. Harry, segíts! – karját szorosan körém fonta, később pedig, amikor még 10 perc múlva sem nyugodtam meg, halkan duruzsolni kezdett a fülembe.
 - Paul, a menedzserem kitalált valamit. Elena hazajött. – amikor ezt kimondta, hirtelen felemeltem széles válláról a fejem és könnyektől csillogó szemekkel néztem a smaragdzöld csodákba.
 - Hazajött? – kérdeztem vissza. Miért nem szólt?
 - Haza. Nos, a barátnőmmel összevesztem, szóval nem tudom, mi lesz velünk, de nálad egy eléggé friss házasságról beszélünk. – megköszörülte torkát, majd folytatta. – Szóval az lesz a sztori, hogy mostanában Elenával randizok. És csak hazakísértem. Mivel mindketten barna hajúak vagytok, fel sem fog tűnni a különbség. – mosolyodott el, én pedig teljesen szomorú lettem.
 - Ne segíts rajtam a saját károdra. Elveszted a barátnődet. Harry, te szereted azt a lányt, fontos számodra. Ne rontsd el! – teljesen úgy éreztem, hogy miattam történt minden.  – Ha nem engedlek be, most nincs ez. Sajnálom. – a könnyek ismét ellepték a szemem. Ismét sírtam.
 

 - Ne, Ana! Ne sírj! Amúgy a barátnőm már azon is kibukott, hogy nálad voltam. Vagyis hogy más lánnyal. A cikk pedig még jobban kiborította. Ez már a mi bajunk. – ölelt magához a kanapén ülve.
 - De miattam van minden! – csattantam fel. – Hívd ide! – utasítottam.
 - Kit? – értetlenkedett. Egy lesajnáló pillantást vetettem rá.
 - Kit? A barátnődet. Beszélek vele. – Harry bólintott, majd kezébe vette a telefont, tárcsázta a barátnőjét.
 - Jön. De nem akar nagyon. – sóhajtott kelletlenül.
 - Igen, hallottam. – eléggé kiabált a telefonba, szóval hát így hallottam mindent.

Pár perc múlva csengettek. Harry kilépett az ajtón, beengedve a kapun barátnőjét. Az ajtóban állva néztem párosukat. A szőke, látszólag csendes lány a világsztár Harry Styles oldalán jól mutat. De ugyanolyan jól mutat a kisvárosi Harry Styles oldalán is. Halványan elmosolyodtam, de amikor odaértek, a lány bunkón megszólalt.
 - Minek örülsz? – vetette oda foghegyről. Mosolyom azonnal lefagyott arcomról.
 - Beca! – szólt rá Harry. Megvédett a barátnőjével szemben.
 - Mit véded? – fordult felé idegesen.
 - Gyerünk inkább be. – léptem el az ajtóból, majd (mint kiderült) Beca sértődötten trappolt be a nappaliba. – Beca, én tényleg sajnálom. – szólaltam meg az egyik fotelben ülve. Beca a dohányzóasztal jobb oldalán lévőben, én pedig a bal oldalán lévő fotelben csücsültem. Harry-t nem engedte Beca maga mellé, ezért az én fotelem karfáján foglalt helyet. Neki természetes volt, Becának már nem annyira.
 - Mit sajnálsz? Hogy elveszed a pasimat? Azt, kivel több éve együtt vagyok? Mocsok vagy! Undorító, aljas dög! – kiabált velem. Harry azonnal leállította.
 - Hé, csak lassan! Miért beszélsz így vele? Hiszen semmit sem tett.
 - Mi az, hogy semmit? – háborodott fel. – Dúsgazdag pasikra hajt, ez az én dolgom! – megmutatta a foga fehérjét.
 - Hogy mi? – kérdezett vissza Harry.
 - Akarom mondani, az az én dolgom, hogyan beszélek vele! – kiabált tovább, de ezen a szitán Harry is és én is tisztán átláttunk. Harry rám nézett, én pedig bólintottam. – Néha kommunikáció? Velem miért nem? Te is undorító vagy! – köpte a szavakat Harry felé. A göndör hajú srácra néztem, aki bólintott. A terv eddig az volt, hogy ő teszi ki. Fordult a kocka. Én teszem ki a csajt.
 - Na vagy befogod a szád, vagy elhúzol, mert kívül tágasabb! – álltam fel, majd az ajtó felé lépve mutattam az irányt. Beca felállt, úri nő módjára pofonvágta Harry-t, majd az ajtóban állva visszafordult.
 - Harry drága, itt és most, örökre végeztünk. Amúgy is leléptem volna holnapután Amerikába, szóval ez így még jobb. Mondjuk, felszedem valamelyik dúsgazdag színészt, és már is többre vittem, mint a cafka. – nyomta a szöveget. A düh forrt bennem, úgy éreztem mindjárt robbanok.
 - Nem én fogtam több brácsát, mint kilincset. Nem én vagyok egy kuplerájba minden este, amikor Harry nincs itthon. Nem én vagyok a cafka, és Harry pedig a legjobb ember a világon, akit ismerek. További kérdés? – robbantam. Ennyi volt. Ana Scott ismét maradandót alkotott.
 - Dög! – vetette oda, majd távozott.

Pár perc csend után Harry végre megszólalt.
 - Tényleg ezt csinálta? Mármint örömlány? – nyelt nagyot, én pedig kelletlenül bólintottam. – Honnan tudod?
 - Kevinnel egyik este, még régebben egy bár mellett autóztunk el. Beca jött ki egy férfival karöltve. Akkor még semleges volt számomra a csaj, most pedig már nagyon fontos. Sajnálom, Harry, tényleg. – ültem le mellé, szorosan hozzábújva. – Megnézzünk valamit? Vagy játszunk? – kérdeztem, hátha felvidítja.
 - Játék? – csillantak fel szemei. – Mid van?
 Végül egy autós mellett döntöttünk. Pólóba, rövidnadrágba, kócosan ültem mellette. Popcornt ettünk, kólát ittunk, nyalókáztunk. Mint két gondtalan fiatal, akik rettentő boldogok együtt. Pedig nem voltunk azok. A házasságom a bukás szélén, őt most hagyta el a szerelme, szóval minden rossz.

Amikor megnyertem az utolsó kört abban a gagyi játékban, nemes egyszerűséggel rám vetette magát, szó szerint lebirkózott. Na, szép, mondhatom!
 - Harry! – sikítottam, amikor csikizni kezdett. – Nee! – nevettem hangosan.
 - Tudtam, hogy még mindig csikis vagy! – nevetett, majd a pólómat felhúzva fújt bele a hasamba, ami eléggé vicces hangot adott ki, ráadásul én még csiklandós is voltam.
 - Hagyd abba! – visítottam. A nyakamon is csikis vagyok, ezért oda is belefújt. Arca hirtelen milliméterekre volt az enyémtől. Késztetést éreztem, fogalmam sincs, miért vagy mire való késztetés volt ez. Zöld szemeiben pajkosság csillogott, szája mosolyra húzódott, nevetőráncai szeménél összeszaladtak. Gödröcskéi megjelentek, fehér fogsorát rám villantotta. Mesébe illő pillanat volt. Harry arca lassan közeledett felém, puha ajkait enyémekre helyezte. Nem csókolt meg, csak így feküdtünk. Ajkaink összeértek, de semmi más nem történt.

Harry hirtelen eltávolodott, majd felpattant a földről – a birkózásunk alatt oda kerültünk – és a fürdőszobába rohant. Én pedig utána.
 - Harry, jól vagy? – kopogtam az ajtón. Próbáltam bemenni, de zárva volt.
 - Igen, csak kérlek, bocsáss meg! – értetlenül ráncoltam szemöldököm, bár ő ezt nem láthatta.
 - Miért? Harry, nem tettél semmi rosszat.
 - De! – nagyon sóhajtott. – Mi történt az előbb köztünk, Ana?
 - Harry, őszintén nem tudom. De ne legyen most rossz neked. Ha nem akartam volna, régen elküldtelek volna. – kattant a zár, az ajtó kinyílt. Harry teste magasodott előttem.
 - Miért? – tudtam, mire érti.
 - Neked el kellett menned, nem tudtalak volna itt tartani. És most nézd meg! Azt csinálod, amit mindig is szerettél volna. Énekelsz. Négy csodálatos sráccal egy bandában azt csinálod, amire kiskorod óta vágysz. El kellett engednem téged. – a sírás fojtogatott.
 - Még nem engedtél el, ugye? – fogta hatalmas kezei közé az enyémeket.
 - Nem. – suttogtam magam elé. Harry állam alá nyúlt, hogy rám nézhessen, felemelte a fejem. – Búcsú?
 - Búcsú. – néztem a smaragdzöld íriszekbe. Harry ajkai pillanatokon belül enyémeket tépték. A falnak tolt, egyik kezével hajamba túrt, másikkal fenekemet fogta. Ujjaim göndör hajába siklottak, és jól gyakorlott mozdulattal tekerték ujjaim köré a tincseket. Kissé megemelt, én pedig ugrottam. Hányszor eljátszottuk ezt a mozdulatot… Lábaim dereka közé kulcsoltam, amikor megéreztem, mennyire is kíván. – Harry! – nyögtem félig a csókunkba.
 - Bocsáss meg! – tett le, majd a fal mellett lecsúszva hajtotta térdére fejét.
 - Harry! – ültem le mellé. – Ha én sem akartam volna, nem történik meg. De nekem férjem van, akit nagyon szeretek. Most már elengedhetlek. – sóhajtottam nagyot, szemeimet pedig ismét marták a sós könnyek.
 - Csak ne sírj! Ennyit kérek! Mást nem, csak azt, hogy ne lássalak sírni. – rázta meg fejét, göndör fürtjei pedig szorgosan követték. 

Megcsapott jellegzetes, régi illata, mely azóta sem változott. Olyan… Harry-s volt. Tudtam, hogy ennek itt még nagyon nincs vége. Amikor 4 éve elment innen, és olyan hirtelen szakítottunk, hogy túl sem tudtunk lépni a másikon. Rengeteg idő eltelt két találkozás között, több hónap. Veszettül kerestem egy Harry-hez hasonló fiút, aki úgyszintén a tenyerén hordoz, és feltétel nélkül szeret. Kevinben találtam valamit, ami hasonlított valamilyen szinten Harry viselkedéséhez. Minél jobban távol akartam magamtól tartani Harry-t, annál inkább nem sikerült. Valami módon mindig megtalált.