EIGHTH CHAPTER

Sziasztok!

Itt az új, ami szerény véleményem szerint nem a legjobb. 

De mivel holnap diáknap és hamar érek haza, pénteken meg nincs sulink, így még minimum 2 rész lesz!

Köszönöm a komikat, a pipákat és a feliratkozókat! <33

Köszönök mindent!

Jó olvasást!

xx, Dodi

Nem tudom, mi ütött belé. Percről percre más arcát mutatja.
Azt hittem, hogy ismerem, pedig nagyon nem. - Ana Scott

HARRY? THIS IS NOT YOU!

Egy óra múlva mankóval, begipszelt bal lábbal jöttem ki a rendelőből, Zayn pedig ijedten nézett rám.
 - Ne várj már ilyen világfájdalommal teli képet. Csak megzúzódott és megrepedt a csont. Semmi baj! – mosolyogtam rá megnyugtatásképp, de arcáról azt sikerült leolvasnom, hogy most még idegesebb, mint volt.
 - Ana, egy napja sem vagy itt, és máris gipsszel viszlek haza. Agyrém! – nevetett fel, amikor kiértünk a kórház elé. Leintett egy taxit, engem pedig beoperált a hátsó ülésre, ő pedig beült előre, ugyanis a lábamat fel kellett tennem az ülésre, hiszen combtól-bokáig voltam gipszben. Kicsit több mint fél óra múlva hazaértünk, ahol a fiúk már aggódva vártak. Amint beléptem az ajtón, elszörnyülködve pillantottak gipszemre. Megnyugtattam őket, hogy semmi nagyobb baj, ne aggódjanak. Majd rátértem Harry-re, hogy merre jár.
 - Amióta elmentél, nem jött haza. – válaszolt Liam, én pedig egy bólintással elintéztem, hogy ma este már nem fog hazajönni. – Mit vacsizunk? – próbálta oldani a feszültséget Liam, ami végül csak egy kis figyelemeltereléssé vált. Mivel nem engedtek főzni, a fájdalomcsillapítótól pedig elálmosodtam, elmentem fürdeni.

 - Nem kell segítség? – kérdezte Zayn az ajtó előtt állva. Én már csak fehér neműben voltam, és nem igazán tudtam megfürdeni. Most hogy csináljam? A kabinból kidugom az egyik lábam, fél lábon állok, kapaszkodok, vizezem magam, tusfürdőt kenek magamra, majd lemosom és végig kapaszkodok?
 - Megpróbálok megfürdeni, de ha nem megy, bejössz. Oké így? – kérdeztem, majd kinyitottam az ajtót. – De csak akkor gyere be, ha szólok. – biztosítottam be magam.
 - Oké! – mondta némi sunyisággal a hangjában. Nem akartam magam mutogatni előtte, ezért magamon hagytam a fekete szettet.
 - Bízom benned, nem akarok csalódni, ismét. – majd megnyitottam a csapot. Amikor már 5 perce folyt, és Zayn nem jött be, beálltam a víz alá. Bal lábamat kidugtam, melltartómat levettem, és kidobtam a kabinból. Próbáltam magam mindenhol kellőképpen bevizezni, majd tusfürdőt kenni testemre, és maradéktalanul le is mosni. Többé-kevésbé sikerült, de inkább kevésbé. Gyorsan megtörölköztem, majd magamra kaptam egy bő pólót, rövidnadrággal. Vagyis a rövidnadrágot csak akartam, mivel nem jött fel a gipszen. – Zaayn! – kiáltottam ki, ő pedig azonnal be is lépett, úgy, hogy kintről be se lehessen látni. – Nem jön rám a nadrágom, kellene egy póló, ami leér combközépig minimum. – mosolyogtam rá, ő pedig bólintott, és kicsusszant a fürdőszobából. Pár pillanat múlva már egy pólójával tért vissza, és adta át nekem. – Köszönöm, de most szeretném átvenni a pólót.
 - Megágyaltam neked, csak be kell esned. Tettem párnákat is, hogy fel tudd polcolni a jó vastag és mázsás lábad. – mutatott a gipszre, és felkuncogott.
 - Menj a picsába! – dobtam neki az első kezembe akadó tárgyat, ami egy borotvahab volt.
 - Hé, ez az enyém, úgyhogy okosan! – tette vissza a pultra, és még meg is simogatta(?).
 - Jó lenne, ha néha használnád is, ugyanis szúrsz. Perrie nem mondta még? – mosolyodtam el huncutul, ő pedig csillogó szemekkel nézett rám.
 - Pár nap múlva jön, szóval találkozni is fogtok. Na, nekem az a nap lesz az utolsó. – nevetett fel, majd arcomhoz dörgölődve ment ki.
 - Oké, csak azért is ugye? Hogy csúnya legyen a bőröm a te szőröd miatt! – kiabáltam utána, majd gyorsan átcseréltem a pólót.

A mankókat a kezembe vettem és lassan kibicegtem a fürdőszobából. A dobogásomat meghallva szaladt ki Niall a szobájából és segített bemenni az enyémbe.
- Niall! Csak gipsz van a lábamon, nem vagyok hadirokkant. - mosolyogtam rá, amikor a gipszben lévő lábamat a párnarakás tetejére tette.
- Dehogynem vagy! Harry hülyesége miatt vagy hónapokig így! - húzta be a függönyt az ablakon.
- Max két hétig lesz rajta, és Harry-t pedig nem értem. Én csak jól akartam magam érezni egy kicsit Zayn-nel.
- Hát nem így kellett volna.. - dörmögte egy hang az ajtó felől. Harry!
- Mikor jöttél haza? - kérdeztem tőle, miközben minden erőmmel azon voltam, hogy fel tudjak kelni.
- Na mi az? Lusta vagy idejönni hozzám? - kérdezte megvető hangsúllyal, nekem pedig könnyek gyűltek a szemembe.
- Ez a rohadt gipsz miattad van rajtam! Szerinted milyen érzés, amikor az, akit szeretsz a földbe tipor minden szavával? - fakadtam sírva, és amikor Harry-re néztem, némi aggodalom futott át karakteres arcán, de amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan ment is. Valamikor nem értem Harry-t. – Milyen érzés, amikor az, akit szeretsz minden egyes szavával megbánt? Minden pillantásod lenéző és megvető. Miért? Mit tettem? – Niall gyorsan kisurrant a szobából, Harry pedig bevágta mögötte az ajtót.
 - Ana, te vagy az oka mindennek! Annak, hogy nincs barátnőm, hogy elrontottad a házasságod, mert behívtál. Annak, hogy a szüleid folyamatosan utaztak, mert ott voltál nekik. Miattad voltak fáradtak, kimerültek. Minek neked bejárónő? Olcsó senki vagy, Ana! – fel sem fogtam, amit mondott. Nem értettem semmit. Miattam nincs barátnője? Lehet. Miattam áll a szakadék szélén a házasságom. Az is lehet. De hogy a szüleimet is belevonja a saját bajába, mindennek a teteje.
 - Idefigyelj! – kaptam fel a mankókat, pedig messze voltak tőlem. Megálltam előtte, és felnéztem zöld szemeibe, melyekben félelem és harag csillogott. – Mondhatod, hogy csúnya vagyok, hogy nyomorék, hogy egy senkiházi. De a családomat és a szeretteimet ne bántsd! Semmi közük az életemhez! Gondolkozz, Harry! Könyörgöm! Kicsit ésszerűbben fogd fel a dolgok lényegét!
 - Azt akarod, hogy ésszerűen fogjam fel? Oké, legyen! – élesen beszívta a levegőt, majd rám nézett. – Az van, hogy nem tudom, mit érzek. A barátaim melletted állnak, nem mellettem. Olyan mellett tartanak ki, akit 1 napja ismernek. Egyetlen nap alatt mindent elvesztettem.
 - Mi mindent, Harry? – akadtam ki. Mindene megvan, amire valaha vágyott.
 - Téged, a barátaimat. Ők a legfontosabbak az életemben, de te elvetted őket tőlem! – kiáltott rám, majd a mankókat kivéve a kezemből ment ki a szobából.
 - Harry, a mankó! Anélkül nem tudok közlekedni! – szóltam utána, de ő nem is foglalkozott velem.
 - Szerinted mi a célom? – mutatta fel a mankókat úgy, hogy meg sem fordult.
 - Ne légy genyó! – szinte én éreztem magam megalázva, hogy ilyet tett. Csípőből mondott bántó dolgokat, mintha mindig is ezt tanulta volna. Letámasztotta a folyosó másik oldalára, majd intett egyet és elment. Megint.

A telefonomat nem értem el, így csak kiabálni tudtam. Lehet, hogy Liam már aludt, de muszáj voltam.
 - Valaki! Harry paraszt volt, és nem tudok sehova menni!
Louis csörtetett át a szobámba és meglepetten nézett rám.
 - Mit csinált? – lépett mellém, hogy meg tudjak rajta támaszkodni.
 - Paraszt volt. Mindent rám fogott, és.. elvette a mankóm. – hangom elcsuklott, ahogy felidéztem a bántó szaval tömkelegét. Elég volt. Először jött a perverz Harry, akit még el is viseltem egy bizonyos szintig, de ezt a tapló, paraszt Harry-t nem igazán bírom. Nem tudom elviselni, képtelen vagyok rá. Az a fiú, aki iránt elég erős érzelmeim voltak, kifordult önmagából.  Sós könnyek törtek ki szemeimből, de amikor meghallottam egy női kacajt a nappaliból, Louis-ra kaptam tekintetem.
 - Add a mankóm! – utasítottam halkan, ő pedig vonakodva bár, de megtette. Csendben-már amennyire egy mankóval lehet csendben közlekedni-osontunk a lépcsőhöz, ahonnan tökéletes rálátást kaptunk a kanapéra, ahol Harry valamit nagyon keresette egy szőke cicababa szájában. Ismét könnyes szemekkel néztem Lou-ra, aki sajnálkozó pillantást vetett rám. Megráztam a fejem, hogy nem érdekel, mit csinál. Semmi közöm nincs hozzá, csak egy barát. Hittem ekkor… később minden a feje tetejére állt, és semmi sem úgy alakult, ahogy terveztem. Semmi sem a fejemben született útiterv szerint haladt. Valahol letért egy vakvágányra, és nem tudott visszatérni a helyes útra.

Látni Harry-t a lánnyal..fájt. És egyáltalán nem azért, mert egy lánnyal csókolózott, hanem azért, mert a szemem láttára. Nyilvánvalóan az ember nem hever ki egy több éves kapcsolatot 2-3 hét alatt, de Harry-nek látszólag sikerült. A következő pillanatban hangos nyögések töltötték be a nappalit, ami az emeletre is felhallatszott. Louis mintha csak olvasott volna a gondolataimban, szólt a srácoknak. Látniuk kell, mit csinál a barátjuk. Mindannyian odacsődültünk a lépcsőhöz, és néztük, mit csinálnak. A lányt ledobta a kanapéra, levetkőztette, és innen nem érdekelt a dolog. Gyorsan elfordultam és a szobámba bicegtem. Liam félig aludt, de segített lefeküdni.
 - Köszönöm. Most menj aludni! – dobtam neki egy puszit, ő pedig viszonozta. A fiúk bejöttek elköszönni tőlem, jó éjt puszit is kaptam mindenkitől, majd lassan kiszivárogtak a szobából. Azok, akiket ma megismertem, többet foglalkoznak velem, mint az, akit 5-6 éve ismerek; Harry. A hátamon feküdve gondolkoztam, amikor hangos nyögések szűrődtek be a csukott ajtón. Fejemre húztam a párnám, és próbáltam kizárni minden zavaró tényezőt, hogy végre nyugodtan alhassak.