FIFTH CHAPTER

Sziasztok! :))

Bocsássatok meg a rengeteg késésért, de nem úgy alakultak a dolgaim, ahogy azt szerettem volna :(

Itt a új, és még lesz egy a hosszú hétvége alatt! ÍGÉREM! <3

Köszönöm a díjat, a komikat és a pipákat! Köszönet a 6 feliratkozóért! 

Jó olvasást!

Enjoy <3

xx, Dodi

A boldogság ott van, ahol megtaláljuk, nem pedig ott, ahol keressük.

ONE MORNING

Reggel finom illatok kúsztak be orromba, mire kipattant a szemem. Egy pólóban és egy nadrágban másztam le a lépcsőn a konyhába, ahol Harry készítette a reggelinket. Egy szál boxeralsóban állt a tűzhelynél, tükörtojást és rántottát sütve. Az asztalon már ott voltak a fehér tányérok és a poharak narancslével megtöltve. A bacon már ki volt sütve, és még mindig árasztotta magából az íncsiklandozó illatot. Vállammal az ajtónak dőltem, és csak néztem, ahogy tevékenykedik. Széles vállai, izmos karján meg-megránduló izmok, hosszú lábai és enyhén kockás hasa csodálatos látványt nyújtott így, kora reggel. Göndör fürtjei kócosan és összevissza meredeztek mindenfelé.  Egy pillanatra az ajtó felé tekintett, majd visszakapta a tekintetét. Tudatosult benne, hogy engem lát, így mosolyogva fordult ismét felém.
 

- Jól aludtál? – ölelt szorosan magához, majd puszit nyomva az arcomra simított végig tenyerével hátamon.
 - Tökéletesen. – mosolyogtam rá, majd a serpenyőhöz lépve szedtem ki a tányérokba a rántottát.
 - Hé, ez az én feladatom lett volna! – kapta ki a kezemből a fakanalat és a serpenyőt is.
 - Én vagyok itthon, nekem kellett volna reggelit készítenem neked. – ráztam meg a fejem, majd leültem a székre, Harry pedig helyet foglalt az üresen maradt széken. – Hmm, ez isteni! – néztem rá, amikor megrágtam a falatot.
 - Ez a specialitásom. – húzta ki magát büszkén.
 - Harry, a múltkor még a lasagne volt. Vagy tévedek? – kérdeztem mosolyogva.
 - Ana, az 4 éve volt. – tudatta velem, hogy mennyi ideje nem voltunk rendesen együtt, nekem pedig a mosoly azonnal lefagyott az arcomról.
 - Sajnálom. Én.. tudod, hogy bármit megtettem volna azért, hogy maradj. De menned kellett, Harry! – toltam el a tányérom. – Nekem akkor az volt a legfontosabb, hogy…hogy boldog legyél.
 - Melletted lettem volna boldog, Ana! Csak melletted! Azóta sok minden változott, csak egy valami nem. – meredt maga elé, én pedig félve hallgattam tovább, de nem szólalt meg.
 - Harry? – kérdeztem bizonytalanul. Akarom én hallani a mondat végét? Kérdeztem magamtól és erre választ is kaptam.
 - Nem fogom elmondani. Azzal mindent tönkre tennék. – rázta meg fejét, fürtjei pedig követték a mozdulatsort.
 - Kérlek, ígérem, nem csinálok semmit, bármit is akarsz mondani. – fogtam meg a kezét, biztatásképp pedig megszorítottam.
 - Az, hogy utálok távol lenni azoktól, akiket szeretek, akik közel állnak hozzám. Apuval is keveset találkozok, és így sokkal nehezebb. – fejét lehajtotta, nekem pedig a szívem összeszorult. Egy törékeny Harry ült most velem szemben és nem az, akit nap, mint nap látnak az emberek. Fájt így látni, ilyen…védtelennek.
 - Harry! – hirtelen egy gondolat suhant át az agyamon, de amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan ment. Végül visszatért. – Van egy ötletem, ha benne vagy, megpróbálhatjuk. – álltam meg előtte, ő pedig az ölébe ültetett (?).
 - Miről beszélsz, Ana? – ráncolta szemöldökét, szemeiben könnyek csillogtak. Boldoggá akartam tenni, és nekem is jól esne egy kis távolság Kevintől.
 - Jövő héten veled megyek Londonba, ha te is akarod. – felugrott, felkapott és körbe-körbeforgott velem. Szemeiben most már nem a szomorúság könnycseppjei, hanem a boldogságé csillogott. Boldog volt. Örült, hogy ezt akarom.
 - Megtennéd? – nézett zöld szemeivel az én barna szemeimbe. A rabja voltam tekintetének, fogva tartott.
 - Érted megtenném. – adtam a legésszerűbb választ. Nem, ez nem a legésszerűbb volt, hanem a legelső válasz, ami eszembe jutott. Miért mondtam ki?
 - Értem? Annyi fájdalmat okoztam neked. Itt hagytalak, nem kerestelek, csak ritkán, elbarmoltam a házasságod… - sorolta a fájdalmas, félig igaz tényeket.
 - Az, hogy itt hagytál, nem igaz. Az, hogy nem kerestél, az sem igaz. És hogy elbarmoltad a házasságom? Egy ilyen ember mellett nem tudtam volna élni. Ha nem lettél volna itt, más is történhetett volna. Nem tudtam volna megvédeni magam. – a nappaliba sétáltam, majd levágtam magam a kanapéra.
 

- De itt voltam, és nem történt semmi baj. – ült le mellém, majd a távirányítóért nyúlt, és bekapcsolta a tévét. – Ebben semmi jó sincs? – kérdezte idegesen, amikor már harmadjára futtatta végig a csatornákat.
 - Menjünk el hozzátok! – álltam fel az ülőalkalmatosságról, majd az emeletre mentem. A szobánkba érve visszatértek a tegnap este történései, befurakodtak elmémbe. De nem engedtem neki. A szekrényhez lépve dobáltam ki a felsőket, melyeket Kevin vett nekem. Igazából a fél szekrény a földön volt, amikor Harry lépett be, immáron felöltözve.
 - Khm, nem akarok zavarni, de ezt ki fogja feltakarítani? – kérdezte, majd leesett neki, így bólintott, hogy tudja, Marie miért is van. – Segítsek?
 - Megköszönném. – majd kicsit arrébb léptem, hogy a szekrényhez odaférjen. Kiemelt egy igen csinos darabot, mire megráztam a fejem. – Akkor kaptam, amikor először elvitt vásárolni. És kb. a fél szekrényemet akkortájt kaptam. Szóval ezek kilőve. – emeltem ki egy kupacot, majd a földre hajítottam.
 - Így nem fogunk haladni. Oké, hogy nem veszed fel, amit tőle kaptál, de akkor is! Vedd fel azt, ami a szívedhez a legközelebb áll. Addig elpakolok a konyhában. – mosolygott, majd egy puszi kíséretében csukta be maga mögött az ajtót. Egy inget vettem ki, amit anyutól kaptam még tavaly, mellé pedig egy farmert választottam, az inget beletűrtem. Enyhe smink, pár fújás a kedvenc parfümömből és kész is voltam. Belenéztem a tükörbe, és egy boldog lányt, fiatal nőt láttam. Arcom sugárzott, le sem lehetett volna törölni róla a mosolyt. Egy ember miatt vagyok boldog és nem szeretném, hogy ez megváltozzon.

P.S.: Ma este lehet érkezik egy rész! :)) xx