SEVENTH CHAPTER

Sziasztok! 

Ismét bocsi a kimaradásért, de kirándulni voltam egy pusztán, tanyán! Szóval a hátam és mindenem fáj, aludtam kb. 3 órát, fáztunk, büdös volt. Szóval...

De már itthon vagyok, és hoztam a részt! Most az év végi hajtás miatt csak hetente 1, max 2 rész lesz, nem tudom! Nem ígérek semmit!

Köszönöm a pipákat, komikat, a sok oldalmegtekintést! <33

Jó olvasást!

xx, Dodi

NEW FRIEND?

Már az elején megfogott benne valami. Volt egy olyan érzésem, hogy megbízhatok benne. - Ana Scott

Az utóbbi másfél hét olyan gyorsan eltelt, hogy szinte észre sem vettem. Elena végig itt maradt, vásárolni mentünk, moziba, néha egy-egy bulit is meglátogattunk, de egyik helyen sem maradtunk végig. Ittunk pár kört, aztán hazajöttünk. Nem voltunk sosem kimondott partyarcok, és ez nem most fog megváltozni. Harry-vel nem töltöttem sok időt, néha ő is velünk tartott a moziba, de semmi több. Ő is inkább a barátaival volt, kiélvezte a szabadságát.

 És most itt vagyunk, ülök a szobába az ágyon, összesen 3 bőrönd áll előttem. Igen, ma indulunk Harry-vel Londonba. Elena is jön velünk, mert ő pedig repül Olaszországba, az Isten tudja miért. Marie fog bejárni takarítani, ő lesz mától x ideig a ház gondnoka. Arra eszméltem fel, hogy valaki ráfeküdt a csengőre.
 - Jövök már, úristen! – kiáltottam fel, mintha hallaná az illető. – Igen? – vettem fel a telefont.
 - Szakad az eső, úgyhogy engedj be! – Elena hangja csendült fel a túlsó végről, én pedig gyorsan nyitottam a kaput. Az ajtót kitártam előtte, és amikor be akartam csukni, egy láb megállított.
 - Ugye nem hiszed, hogy én kint fogok ázni, amíg ti bent vacakoltok? – dugta be fejét Harry, ép pedig kelletlenül kinyitottam az ajtót. Perverz megjegyzéseivel egész héten nem voltam kibékülve. Folyamatosan kétértelmű megjegyzéseket tett felém.
 - Amúgy megyünk, csak lehozom a bőröndjeimet. – szaladtam fel a lépcsőn és elkezdtem húzni két bőröndöt, amikor egy kéz nyúlt utána.
 - Segítek. – jelentette ki, majd elvette a két bőröndöt tőlem.
 - Ne most akarj hősködni, oké? – reagáltam le segítőkészségét, majd megragadva az utolsó bőröndöt viharoztam el mellette. Elismerő füttyöt hallatott, én pedig idegesen felszóltam.
 - Nekem fütyülsz, vagy szegény Anne egy rigóval feküdt le? És ezzel nem őt bántom! – toldottam meg a végét, még mielőtt azt hinné, hogy anyáztam.
 - Nem cica, csak jó vagy hátulról. – súgta fülembe, majd finoman megharapta fülcimpámat, és fenekemnél fogva bírt mozgásra.
 - A cica kikaparja a szemed, ha még egyszer hozzáérsz! – csaptam le kezét fenekemről, majd gyors léptekkel mentem le a nappaliba.
 A bőröndöket gyorsan betettük a csomagtartóba, majd az autóba beülve próbáltunk felmelegedni. Elena persze nem akart előre ülni, mert azt mondta, fáradt és aludnia kell, elöl pedig nem kényelmes. Mindegy. Szóval én kerültem az anyósülésre Harry mellé.
 - Csak annyit kérek, ne szólj hozzám. Köszönöm. – majd a fülhallgatót a fülembe dugva versenyeztettem az ablakon lefolyó vízcseppeket.

Pár óra múlva dudaszóra ébredtem. Sűrűn pislogva néztem Harry-re, aki kaján vigyorral az arcán nézett rám.
 - Elena, kérlek, mondd meg neki, hogy arra kért, hogy ne szóljak hozzá. Itt vagyunk a reptéren és eddig még nem szóltam hozzá. Ja, és hogy puszilom. – egész végig a szemembe nézett, kaján vigyora pedig még mindig ott ékeskedett.
 - Felfogtam, oké. Gyerünk, Elena! – kipattantam a kocsiból, majd a csomagtartóhoz lépve emeltem ki barátnőm bőröndjét. – Bekísérjelek?
 - Nem kell! Menjetek ti is a srácokhoz, biztos várnak már. – ölelt magához. – Vigyázz magadra!
 - Te is, Elena! Szeretlek!
-  Én is szeretlek! – intett még egyet a már kocsi mellett várakozó Harry-nek, majd a bőröndjét maga után húzva lépett be a hatalmas terminálba.
 - Mehetünk? Upsz, nekem nem lett volna szabad megszólalnom! Most megbüntetsz? – egyik szemöldökét felhúzta, ajkait megnyalta. – Szeretem a vad csajokat!
 - Csak ülj be, és menjünk! – viharoztam el mellette, majd beszálltam a fekete kocsiba. Bekötöttem magam, Harry pedig a gázra lépett.
 - Most egész végig így fogsz viselkedni? Mert akkor a leghamarabbi vonattal akár haza is mehetsz. – törte meg a köztünk beálló kínos, lassan fél órája tartó csendet.
 - Nem, csak nem beszélek seggfejekkel. – elővettem a legszebb mosolyom, mellyel meg is jutalmaztam. Szemét le sem vette az útról, és biztonságosan, óvatosan vezet. Ez jó pont nálam.
 - Ana, te drámázz már! – csóválta meg fejét, majd egy pillanatra rám nézett. – Mire jó ez?
 - Nem fogok megtörni, ne is várd! – fontam össze mellem alatt a karom, így kissé felnyomva melleimet. A mélyen dekoltált felső ma sem maradhatott el, csak így vagyok erősebb a Harry-vel folytatott „csatánkban”. 

A göndör hajú srác szeme egy pillanatra dekoltázsomra tévedt, nagyot nyelt, majd megköszörülte torkát.
 - Ez így nem fog menni. – motyogta elfojtott hangon. Hamarosan meg fog törni, érzem!
 - Hát, neked nem is. – hangomból kicsengett a büszkeség és a versenyszellem egy csipetnyi bájjal keverve, de amikor Harry leparkolt a ház előtt, izgulni kezdtem. Tenyerem izzadni kezdett, torkom összeszorult.
 - Nos, hová tűnt a magabiztos Ana? – incselkedett, én pedig nem bírtam megállni szó nélkül.
 - Ő már akkor elveszett, amikor kiugrott a rohadt autódból. – kiáltottam rá, majd kiszálltam a kocsiból, és keményen becsaptam az ajtaját. Éppen a csomagtartóból rángattam ki a bőröndjeimet, amikor kiértek a fiúk. Tudtam, hogy kik ők, hallottam pár dalukat, és ők is biztos hallottak rólam, ha nem is sokat, de valamennyit biztos. Csak a formalitás kedvéért bemutatkoztunk, de amikor megpillantottam Harry utálkozó és lenéző tekintetét, kissé erősebben szorítottam meg Zayn kezét.
 - Öhm, ez, kicsit… fáj. – motyogta, én pedig rögtön lazítottam szorításomon.
 - Bocsáss meg, úristen! Ne haragudj, Zayn! – kértem azonnal elnézést, Harry pedig pimaszul felnevetett.
 - Ne is figyelj rá, Zayn, csak megvan neki, és ilyenkor kissé hóbortos. – emelte ki az utolsó bőröndöt is a csomagtartóból, majd lezárta a kocsit. Bementünk a házba, én pedig azonnal szembe fordultam Harry-vel, mihelyst becsukódott mögötte az ajtó.
 - Na idefigyelj! – álltam meg előtte. Majdnem másfél fejjel volt magasabb nálam, így fel kellett néznem rá. – Amíg itt vagyok, embereld meg magad, és ne légy seggfej. Oké, hogy meg akarsz fektetni, de ne ilyen áron! Nem kell nyáladzanod, és az sem kell, hogy kiessenek a szemeid, miközben bámulsz! Úgyhogy vagy visszafogod magad, vagy hazamegyek! De akkor végleg. – a fiúk nagy ’húúú’-zásba kezdtek, Harry pedig kissé megrökönyödve állt előttem. Amikor visszatért a valóságba, elmosolyodott.
 - Az első vonat egy óra múlva megy. – lépett hozzám közelebb, kezét a fenekemre simította. – De senki sem fog elvinni a vasútállomásra, szóval itt ragadtál, drága! – keményen a fenekembe mart, én pedig reflexből felpofoztam.
 - Máris jelenetet rendezel? Inkább mondd el a srácoknak, miért is csinálod! – mosolyodtam el gúnyosan. – Srácok, bocsi! Nem sokára mindent tudni fogtok. – mosolyogtam rájuk.
 - Megmutassam a szobád? – kérdezte Zayn, én pedig bólintottam. Felkapott két bőröndöt, én pedig az utolsót megfogva lépkedtem utána a lépcsőn. 

 Hatalmas ház volt, legalább 8 szoba volt ott. Mindegyiket megmutatta, hogy mit rejt, míg végül a folyosó végi szobához érve megállt. – Harry elmondása alapján ezt találtuk a leginkább olyannak, ami passzol az ízlésedhez. – majd kitárta előttem az ajtót. Egy gyönyörű, halványzöld szoba tárult a szemem elé egy hatalmas franciaággyal a közepén. Beljebb léve pillantottam meg a saját fürdőszobám, beépített gardróbomat, az egész alakos tükörrel együtt. Hatalmas mosollyal az arcomon fordultam Zayn-hez, és a karjaiba vetettem magam.
 - Köszönöm. – karjait szorosan derekam köré fonta, majd megpördült velem párszor a tengelye körül.
 - Látom máris felcsaptál ribancnak! – gúnyolódott Harry, amikor megállt a szobaajtómban. Éreztem, hogy itt eltört a mécses, Harry a lelkembe tiport.
 - Takarodj! – mosolyogtam rá, majd becsaptam lábammal az ajtót. Szemeimbe könnyek gyűltek, minden sérelem ezzel a mondattal jött ki rajtam. Erőt vett rajtam a fájdalom, a sok érzelmi sérülés, amik az utóbbi időkben értek. – Menj ki, nem akarom, hogy így láss! – fordultam el Zayn-től.
 - Hé, mi a baj? – fordított maga felé, én pedig lehajtottam a fejem. – Naa… - szólt kedvesen. Fejemet felemelte, hogy szemembe tudjon nézni. Leültem a fal tövébe, ő pedig mellém telepedett.
 - Férjnél vagyok. Van egy férjem, aki majdnem megerőszakolt. Harry mentett meg. Kevin azt hitte, hogy csalom Harry-vel, holott ez teljes mértékben nem igaz. – sóhajtottam nagyot. – Egyszer csak hazaállított az üzleti útról, amikor Harry nálam volt. Felvitt a szobába, és majdnem… Harry hívta a rendőrséget, akik elvitték. Fogalmam sincs, mi van Kevinnel, hogy merre jár. Én pedig megígértem Harry-nek, hogy eljövök vele Londonba. Csak egyszer, amikor mentünk a szüleihez, összevesztünk. Azt mondta, bárcsak sosem ismert volna meg. – a zokogás felülkerekedett rajtam, a könnyektől alig láttam. Újra átéltem azokat a pillanatokat, és újra átéltem a fájdalmat, amit akkor éreztem. Zayn szorosan magához ölelt, pedig alig beszéltünk még valamit.

 - Miért vagy velem ilyen kedves? – töröltem meg szemeimet, melyek lefolyt sminktől feketedtek.
 - Mert… mert te nem ezt érdemled. Jobbat érdemelsz, Ana! – törölt le egy kósza könnycseppet az arcomról.
 - Kiugrottam a kocsiból. – folytattam a mesémet, de félbeszakított.
 - Hogy mit csináltál? – nézett rám, halálra rémülve.
 - Lassan mentünk, semmi bajom, csak pár horzsolás. – nyugtattam meg. – Kiabálni kezdett, én pedig azt mondtam, hogy teljesen más leszek ezen túl. Ő is ezt ígérte. Előtört a perverz Harry, én pedig… fogalmam sincs, hogy kezeljem. Próbálok úgy viszonyulni hozzá, ahogy ő hozzám, de az nem én vagyok…– néztem rá kétségbeesetten.
 - Harry nem bírja a csinos lányokat, teljesen megőrül tőlük. Beindul, rájuk mozdul, elveszti a fejét. Valami bekattan neki és olyankor… - élesen kifújta a bent tartott levegőt, majd megrázta a fejét.
 - Szóval… - próbáltam beszédre bírni, hisz nem sokat tudtam meg eddig.
 - Szóval rá kell ébreszteni, hogy a nők nem csak… játékok és vágykielégítő tárgyak. Csak te segíthetsz. Te ismered a legjobban. – magyarázta.
 - Jobban is, mint hinnéd…
 - Ezt hogy érted? – kérdezte rögtön.
 - Hát, csak… mi voltunk együtt Harry-vel. Elég sokáig jártunk. Amikor eljött az X-Factor-ba, szakítottunk.
 - Az XF alatt találkoztatok? – kérdezte.
 - Ez valami vallatás? – kérdeztem kínosan felnevetve.
 - Válaszolj! Csak próbálom összerakni a képet.
 - Igen, kb. a 8. hétig mindig. Hetente jártam Londonba. Miért? – válaszoltam, annak ellenére, hogy még mindig nem értettem.
 - Azóta ilyen. – esett le neki, de én még mindig nem értettem 100%-osan.
 - Milyen? Ilyen… hülye? – kérdeztem.
 - Igen, miattad! – csapott a combomra tenyerével. A farmer sütött azon a helyen, ahol Zayn keze hozzáért.
 - Áú! – néztem rá szúrósan. – Miattam? Ne fogd már rám! – emeltem fel a hangom, hiszen végképp nem értettem a dolgot. Örülök, hogy ő érti, de hahó! Én még nem!
 - Ana, hát nem érted? Amióta nincs veled, azóta ilyen. Hiányzol neki, és nem tudja feldolgozni a szakításotokat. – ekkor minden leesett. Fogalmam sincs, hogy igaza van-e, vagy téved, de volt benne valami.
 - Akkor ezért csinálja? Hogy a közelembe legyen? Mármint hogy olyan helyeken érhessen hozzám, amilyen helyeken barátként nem tud? – nyeltem hatalmasat. Ha tényleg így van, miért nem mondja el nekem?
 - Elméletben működik. Pár nap, és megtudjuk. – vont egyszerűen vállat.
 - Köszönöm, sokat jelent. – adtam puszit arcára, ő pedig aranyosan rám mosolygott.
 - Menjünk, szerintem Harry azt hiszi, hogy megfektettelek. – lökte meg a vállam játékosan.
 - Még ahhoz is el kell kapnod, hogy megölelj, szépfiú! – nevettem fel, majd felpattantam és kiszaladtam a szobából. Hallottam magam mögött Zayn trappolását, így gyorsabbra vettem a tempót. A lépcsőn leszaladva értem a nappaliba, ahol senki sem volt. Onnan átrohantam a konyhába, ahol mindenki evett. A pult másik oldalára mentem, és leültem úgy, hogy ne lásson.
 - Ugye nem vagy itt? – kérdezte Louis, én pedig felnéztem rá, és bólintottam. – Oké. – mosolygott, majd ette tovább a pizzáját. Hallottam, ahogy Niall epret eszik tejszínhabbal és cukorral, fél szemmel láttam, hogy a többiek mind pizzát és hamburgert esznek.
 - Itt van? – kérdezte lihegve Zayn. Senki sem válaszolt, csak Louis.
 - Nincs. Mi történt? – kérdezte, mintha nem tudná, hogy fogócskázunk.
 - Semmi, csak… mindegy. – nevetett fel, hangját pedig egyre közelebbről hallottam. Lehunytam a szemem, mintha így nem látna. Egyszer csak a tejszínhabos flakon sistergését hallottam, a következő pillanatban pedig már az arcomba kaptam egy adagot.

 - Na most neked kell futnod! – néztem Zayn-re, ő pedig sarkon fordult, és kiszaladt a konyhából. Indultam utána, amikor elbuktam egy lábban, így a térdemre estem. Fájt, rettentően fájt, nem bírtam. Felkiáltottam a fájdalomtól. Végignéztem a srácokon, akik teljesen leblokkoltak. Azt sem tudták, eszik-e vagy isszák.
 - Zayn, hívd a mentőket! – kiáltott fel Liam, a mindig segítőkész és jelenleg üzemképes fiú, majd az ölébe vett, és a nappali kanapéjára tett. – Niall, megkérhetlek rá, hogy most ne egyél?!
 - Bocsi! – tette le az asztalra a szendvicset, és szomorú arccal ült le elé. Eddigre éppen visszaért Zayn egy borogatással. Mikor ment el érte?
 - Köszönöm. – néztem hálásan Zayn-re. - Miattam ugyan ne hagyja abba! – mosolyodtam el. – Egyél nyugodtan. – néztem Niall-re, akinek felcsillantak a szemei és ismét a szendvicset kezdte gyilkolni.
 - Ó, milyen nagylelkűek vagyok, kérem szépen… - gúnyolódott Harry, én pedig a kanapé mellett lévő papucsot hozzávágtam.
 - Héé, az a papucs az enyém! Anyu vette! – kiáltott fel fájdalmasan Louis, majd a papucsához szaladt. – Nincs baj, drágaságom. Apuci megvéd ettől a nagy nénitől. – majd adott a papucsnak egy puszit(?). Hát, oké.
 - Annyira idióta vagy! – nevettem fel, ő pedig büszkén elmosolyodott. – Köszönöm.
 - Á, ugyan! Én ilyen vagyok. De megnézem a mentőket! – vont egyszerűen vállat, majd kiment a házból.
 - Jó! Mivel tudom, hogy nem Louis volt és nem is Niall, ezért Harry! Miért buktattál ki? – néztem rá.
 - Nem is én voltam, hagyjál már a baromságaiddal, könyörgöm. – csapott idegesen a combjára. – Nem elég, hogy ide pofátlankodsz, még rám is fogod a bénázásod okát!
 - Ha nem te voltál, miért vagy ilyen ideges? – néztem rá mosolyogva, de ő ezt nem fogta fel valami viccesnek.
 - Tudod mit? Menj te a francba! – alighogy kimondta, a mentő hangját hallottuk. Pár perc múlva bejöttek a házba egy hordággyal, rátettek, majd kivittek, és a mentőautóba tettek.
 - Hölgyem, ki hozza maga után az iratait és ki marad bent önnel? – kérdezte kedves hangon a mentős.
 - Zayn, hozd a táskám. Az ágyamon van. – értette a célzást, így amint kiért a táskámmal, bepattant mellém, az ajtó becsukódott mögötte, ő pedig leült mellém. Még éppen láttam a fiúk bocsánatkérő tekintetét, én pedig halványan elmosolyodtam. Fél óra múlva érkeztünk meg a kórházba, ahol egyből a sürgősségire vittek, Zayn pedig a váróban várt rám.
 - Mrs. Turner, hogy történt a baleset? – kérdezte a kissé mogorva doktor. Legalább egy picit lehetne kedvesebb, de ez a legkisebb bajom.
 - Megcsúsztam a konyhában. Rám vall. – próbáltam viccesre fogni a figurát, de a doktor úr nem vette a poént. Hát akkor így jártam. A röntgen után megállapította, hogy csúnyám megzúzódott és meg is repedt a sípcsontom felső része, így be kell gipszelni, nehogy elcsússzon a csont, és rosszul forrjon össze.