FOURTH CHAPTER

Sziasztok! :))

Itt a negyedik rész, remélem tetszik :)) 

Köszönöm a sok oldalmegtekintést, a komit és a pipákat:)) Nagyon köszönöm!!:)) <33

Enjoy <3

xx, Dodi

Aztán egy szép napon arra ébredek, hogy nem ő jár a fejemben, és rájövök, hogy túl vagyok a nehezén. A szívem súlyos sebet kapott, de majd begyógyul, és akkor majd újra tudok örülni az élet szépségeinek. Történt már velem ilyen, és fog is még történni, ebben biztos vagyok. Ha valaki elmegy, az azért van, mert jönni fog helyette valaki más - és újra rám talál a szerelem.

HAPPY TURNS TO DISAPPOINTMENT

Rengetegszer képzelődtem, milyen is lesz a következő találkozásunk. Elképzeltem, hogy senki nincs köztünk, nincs párunk, nincs kapcsolatunk. Csak mi ketten. Én felé szaladok, ő felkap és megpörget a levegőbe emelve. Hosszasan megcsókol és elmondja, mennyire szeret. Igen, szép álom. Csakhogy ez a valóságban sosem történt meg és most már nem is fog. Én férjhez mentem, 22 éves vagyok, előttem az élet. Vagyis előttem lenne, ha nem lennék Mrs. Turner. De az vagyok, így ezentúl semmi több nem történhet Harry-vel köztünk. A csók megtörtént, nem lehet visszacsinálni.
 - Ana, minden rendben? – fogta meg vállam, majd finoman maga felé fordított. – Hé! – tenyerével végigsimított arcomon, de én nem tudtam ránézni. Egyszerűen nem ment. Tudtam, hogyha most belenézek azokba a zöld íriszekbe, elgyengülök, és a karjaiba vetem magam. Pontosan ettől akartam megóvni magam.
 - Semmi sincs rendben, Harry! – ráztam a fejem, barna hajzuhatagom pedig fátyolként hullt arcom köré. – Miattam nincs barátnőd. – zokogtam. Fájt Harry-t ilyennek látni. Sebezhető volt, pedig nem akarta annak mutatni magát.
 - Hé, nem gond! Hallod? – tekintetével enyémet kereste. Azt akarta, hogy szemébe nézzek. Megtettem. – Nincs baj, Ana! Ha ilyeneket csinál, nekem nincs rá szükségem. Fáj, ami történt és rosszul esik, hogy ilyet művelt, de ilyen az élet.
 - Könyörgöm, ne dobálózz közhelyekkel. – sóhajtottam szaggatottan. Próbáltam lenyugodni és abbahagyni a sírást, de nem ment. Könnyeim megállíthatatlanul folytak szememből, és nem tudtam kordában tartani őket. – Köszönöm, hogy itt vagy.
 - Ez a legkevesebb. – húzódott még közelebb hozzám, már ha ez lehetséges volt. Szorosan megölelt, majd puszit nyomva a homlokomra állt fel. – Mennem kell. Egész nap játszottunk meg… birkóztunk. – mosolyodott el kacéran. Na, ez az a Harry, akit én ismerek. Halk kuncogás csúszott ki ajkaim közt, és úgy éreztem magam, mint egy kisgyerek, aki most követte el élete legnagyobb „bűnét”. Csakhogy én tényleg életem legnagyobb bűnét követtem el.
 - Nem maradnál itt éjszakára? Csak barátilag. – egészítettem ki kérdésem. Sunyi mosolyra húzta a száját.
 - Melletted alhatok? – nézett rám mohóságtól és huncutságtól csillogó szemekkel. Nevetve ráztam meg a fejem.
 - Igen, de csak és kizárólag a vendégszobában. – indultam az emeletre. – Na, mégsem alszol velem? – kacérkodtam. Ha neki is szabad, akkor nekem is.
 - Dehogynem! – sikkantott boldogan, majd utánam eredt. Kivettem az ágyneműtartóból a két takarót, a két nagy- és kispárnát.  Szépen ráfektettem őket az ágyra, majd a hálószobánkba sétálva vettem ki Kevin még nem használt pólói közül egyet, majd a mögöttem álldogáló fiúnak hajítottam.
 - Én megyek a lenti fürdőbe, tiéd a fenti. Fél óra múlva a konyhában vacsi. – mondtam neki, majd felkapva a pólóm és a falatnyi nadrágom az ágyról indultam a lenti fürdőszobába. Ledobáltam magamról a ruháimat, majd a tus alá állva vizeztem be testem. Őszibarackos tusfürdőt nyomtam tenyerembe, majd szétkentem egész testemen. Amint lemostam magamról, kiléptem a kabinból, majd egy törölközőt magam köré csavarva álltam meg a tükör előtt. Szembe kellett néznem egy rég nem látott lánnyal. A boldog Ana-val. Úgy mosolyogtam, mint 5-6 éve, amikor Harry-vel alkottam egy párt. Végiggondoltam, hogy most, hogy itt van velem, olyan, mintha még mindig 16 éves lennék. De ezt a boldogságot beárnyékolta az ujjamon pihenő gyűrű. Amit a férjemtől kaptam, mert nekem férjem van! Nem veszíthetem el a fejem ma este! Nem szabad! 

Gyorsan megtörölköztem, majd felvettem a fehérneműm(csak a bugyit), a csöppnyi nadrágom és a pólóm.

A konyhába átslisszolva pillantottam meg Harry-t derékig a hűtőben kutakodva valami ehető után. Mivel nem vette észre, hogy bejöttem, ezért halkan mögé osontam, majd rávágtam a fenekére. Olyan hirtelen pattant ki a hűtőből, hogy még a fejét is beverte. Hangosan felkacagtam.
 - Jól vagy? – léptem oda hozzá nevetve.
 - Ja, de ilyet többet ne csinálj! – rázta a fejét nevetve.
 - Fogok még, hidd el! – borzoltam össze így is kócos és szerteszét álló haját. – Na, mit együnk?
 - Én semmit sem találtam, mit szeretnék, szóval pizza vagy kínai. – nyúlt a telefonjáért, én pedig rávágtam, hogy akkor valami jó pizzát rendeljen. – Oké, fél óra és hozzák. 
 - Játszunk? – kérdeztem, majd a nappaliba rohantam.
 - Ugye tudod, hogy most úgy nézel ki, mint valami 10 éves kisgyerek, akinek a szülei megengedték, hogy édességet egyen vacsora előtt? – sétált utánam nevetve. Rekedtes hangjában még ott bujkált valahol egészen mélyen a gyermekkori hangja.
 - Hagyjál! – durcáztam be, majd a kanapéra estem. Igen, estem, mert Harry barátom nekem rontott és eldöntött. Ismét alatta voltam. Zöld szemeit rám meresztette, és olyan élénken csillogtak, mint még talán soha. Már majdnem megszólaltam, amikor megbökte az oldalam, én pedig felsikítottam. – Nee!
 - Durcázol még? – bökött meg ismét. Én pedig ismét felsikítottam.
 - Nehem! – nevettem hangosan. Erőt vettem magamon, majd lelöktem magamról. Igen, de persze ez nem jött össze. Ugyanis Harry magával rántott, így ráestem. Arcunk alig egy centire volt egymástól, éreztem mentolos leheletét. Arcával felém közeledett és én engedtem neki. – Harry! Nem kellene ma megint megcsókolnom téged. Nekem még mindig férjem van! – toltam el magamtól. Éppen szólni akart, de a csengő hangos zaja félbeszakította.
 

- Ki az? A kajának még nem kéne jönnie. Bár sose baj, ha hamarabb jön! – lépett utánam az ajtóhoz.
 - Ez az ajtó csengője, nem a kapué. – ráztam a fejem. Csak Kevinnek és Charlie-nak van kulcsa az ajtóhoz. A kilincset lenyomva tártam ki magam előtt az ajtót, majd Kevin (!) lépett be az ajtón. Lépett? Szinte fellökött. – Hát te? – mosolyodtam el, hiszen örültem neki.
 - Mit keres ez itt? – mutatott hanyagul Harry-re, aki meglepődve kapkodta tekintetét köztem és Kevin között.
 - Öhm, Hello! Harry Styles vagyok, Ana gyerekkori barátja. – nyújtotta a kezét, de amikor Kevin fintorogva nézett a nyújtott kezére, visszahúzta. – Ha nem, akkor nem.
 - Minek, úgy is jól tudod, hogy ki vagyok. – lépett közelebb hozzá. – Ha pedig tudod, akkor azt is, hogy ő – mutatott rám hátra – az enyém. Ha meg mered dugni, vagy éppen csak hozzáérsz a mocskos, retkes kezeddel, még a szart is kiverem belőled. – üvöltött Harry-re, aki állta a sarat. Meg se rezzent az éles szavak hallatán.
 - Kevin, te részeg vagy! – léptem oda hozzá. Árad belőle a piaszag.
 - Bűzlesz Johnnie-tól. – ráncoltam a szemöldököm. Sosem szerettem, ha valaki iszik.
 - Ez drágám Jack Daniels, és imádjuk egymást! – röhögött fel undorítóan.
 - Most azonnal ágyba mész! – toltam az emelet felé.
 - És a kis barátoddal mi lesz? – kérdezte tele cinizmussal a hangjában.
 - Ő megvár. – néztem hátra az említett fiúra, aki egy bólintással jelezte, hogy megvár. – Normális vagy? Jogász leszel egy éven belül és így nézel ki? Mondd, mire gondoltál, amikor ittál? – rivalltam rá. Hihetetlen, hogy ezt tette. Ha az apja tudná…
 - Arra, hogy kurvára meg fogom verni ezt a kibaszott sztárocskát! – mordult fel, én pedig hátráltam egy lépést. Már a szobában álltunk, az ajtót pedig becsuktam, hogy Harry ne legyen fültanúja veszekedésünknek.
 - Miért vernéd meg? – kérdeztem, miközben próbáltam higgadt maradni.
 - Mert egy seggfej! – kiabálta, majd nekem rontott. Kaptam egy pofont, majd a következő pillanatban már a szőnyegen feküdtem.
 - Hagyj békén! – suttogtam magam elé. Most rémültem meg tőle életemben először. Életemben nem féltem ennyire senkitől, mint most a saját férjemtől.
 - Mit makogsz te rohadt ringyó? Elmegyek üzleti útra te meg ezzel a kölyökkel enyelegsz? – ismét éreztem tenyerét az arcomon. Felsikoltottam a fájdalomtól. – Akarod, hogy fájjon? Gyere, csak egy kicsit játszunk! – felhúzott karomnál fogva a földről, majd az ágyhoz lépett. Lelökött rá, majd fölém mászott. Simogatni kezdett, tépte ajkaimat, de nem esett jól.
 - Ana, minden rendben? – kérdezte az ajtó túloldaláról Harry.
 - Takarodj innen! – üvöltött Kevin. – Ha nem mész el, Ana fogja bánni! Ugye te sem akarod, hogy bántódása essen?
 - Harry, könyörgöm, menj innen! – Kevin ismét adott egy pofont. Még jobban fájt, mint az előzőek. Felordítottam, amikor a nyakamba harapott.
 - Ana?! – próbálta kinyitni az ajtót, de Kevin bezárta. Nem tudott bejönni.
 - Harry! Menj! – hangom halk volt, alig halható. Kev megrúgta az oldalam, felpofozott, majd amikor meghallotta odalentről az ismeretlen férfihangokat, leszállt rólam.
 - Kit hívott ide a kis drágád? – rántott fel az ágyról, majd a falnak lökött.
 - Nem tudom. – nyögtem elhaló hangon, mert a szekrény kilincse a hátamba fúródott.
 - Ne hazudj! – ordított rám, majd ökle az orromnak csapódott.

Összerogytam a szekrény mentén, és rögtön az orromhoz kaptam. Kezem vörös folyadékban úszott. Ekkor jutott el a tudatomig. A férjem miatt tört be az orrom. Ám ebben a pillanatban nem csak az orrom tört be, hanem az ajtó is. A két rendőr bilincsbe verte Kevint, majd kivitték. Egy harmadik lépett be a szobába, Harry pedig mögötte lépkedett. A rendőrnő felállított, majd kivette Harry kezéből az elsősegélydobozt, és ellátta sebeimet.
 

 - Köszönöm. – mondtam Harry-nek, amikor becsuktam a rendőrök mögött az ajtót.
 - Ez a dolgom. Segítenem kellett, muszáj volt. – hangja hideg és kimért volt.
 - Harry, mi a baj? – kérdeztem közelebb lépve hozzá, mire ő lett hátra egy lépést.
 - Olyan szép volt a mai nap, erre elrontod azzal, hogy idehívsz, hogy a férjed a fülem hallatára erőszakoljon meg. – szemei dühtől csillogtak.
 - Fogalmam sem volt arról, hogy hazajön. Nem tudtam, Harry! Ha tudom, akkor nem marasztallak. Nem akartam bajt! – szemeim könnyekben úsztak.
 - Pedig elég nagyot sikerült kreálnod! – ekkor vettem észre, hogy teljesen fel van öltözve. Elmegy?
 - Harry, hova a csudába mész ilyenkor? – fogtam meg a karját, amikor az ajtót akarta kinyitni. Nem engedhetem el, túl… túlságosan is nagy szükségem van rá. – Ne hagyj itt!
 - Ana, el kell mennem! Majd jövök. – se puszi, se pá, és kilépett az ajtón, egyedül hagyva engem. Az ajtó mentén csúsztam le a földre hangos zokogásban kitörve. Miért? Nem tudom mi változott meg ilyen hamar kettőnk közt. Amikor idejött még minden rendben volt, és pár órával utána pedig minden megváltozik. A férjem a rendőrségen, a legjobb barátnőm hazajött, de fel sem keresett, Harry pedig… elment. Azt mondta, majd jön. Ismerem és tudom, hogy ez nála azt jelenti, hogy csak akkor jön, ha ő akar. Ha hívom, nem jön. Ha elmegyek hozzá, nem fog szóba állni velem.

Pár perc múlva megembereltem magam, majd elsétáltam a kanapéig. Ekkor kicsapódott az ajtó, és Harry mosolyogva lépett be rajta.
 - Nehogy már azt hidd, hogy itt hagynálak! – lépett hozzám, majd szorosan mellkasára vont. Jelenléte megnyugtatott, ölelő karjai biztonságot nyújtottak. Szerettem vele lenni, és most jobban szükségem volt rá, mint máskor. – Akkor alhatok melletted? – nézett rám cinkos mosollyal.
 - Igen, bármikor. – adtam egy puszit az arcára.
 - Amúgy ugye jól vagy? – nézett le rám. Tekintete aggodalmat sugárzott.
 - Ha velem vagy, mindig jól vagyok. – sóhajtottam nagyot, majd visszafektettem fejem a mellkasára. – Mikor varrattál magadra ennyi mindent? – kérdeztem karján feketedő tetoválásaira.
 - Folyamatosan.
 - És mindegyiknek van jelentése? – kíváncsiskodtam.
 - A legtöbbnek van. – nézett rám jelentőségteljesen. Értenem kellene?
 - Mi az? – néztem rá összehúzott szemöldökkel.
 - Látod ezt a fekete szívet? – mutatott a bal felkarján tündöklő tintára. Bólintottam. – Ez eredetileg egy szívbe írt „A” betű volt. Akkor csináltattam, amikor elmentem innen. Első tetoválásaim közé tartozik. – egy „A” betű?
 - „A” mint Ana? – kérdeztem meghatódva.
 - „A” mint Ana. – mosolygott rám, majd nyomott a homlokomra egy puszit. – Gyere, menjünk aludni! Sok dolog történt ma. – emelt le mellkasáról, majd az emeletre mentünk. A vendégszobába beérve vetkőzött boxeralsóra, majd bújt be mellém az ágyba.
 - Harry, alszol már? – kérdeztem egy óra csend után.
 - Ühüm. – nyögte félhangosan.
 - Odabújhatok? – kérdeztem, miközben nyugodt arcát néztem.
 - Gyere! – emelte fel a takarót, én pedig gyorsan bebújtam. Oldalamra fordított, ő pedig mögém feküdt. Így hajtottam álomra fejem. Harry mellett, biztonságban.